Piacosítsuk a lakosság újratermelését IV.

Kopátsy Sándor                 EE                  2017 06 24

Piacosítsuk a lakosság újratermelését

IV.

Az emberiség azért él ötezer évig halálozást fokozó, a többség nyomorát növelő, egymást háborúkkal pusztító és a tudásvágyat üldöző társadalmakban, mert túlnépesedett. Ez csak akkor vált megoldhatóvá, amikor és ahol a túlnépesedési nyomás megszűnt, sőt a társadalom csak akkor termeli újra a lakosságát, ha ezt az állam anyagilag támogatja. Ezt minden olyan állam, ahol leállt a népesség növekedése azonban olyan módszerrel igyekszik megoldani, ami minőségi kontraszelekciót okoz. Ez azért tragédia mert a társadalmaknak nem több lakosra, mint százszor inkább jobb minőségű lakosságra, munkaerőre van igénye.

Ezért minden olyan jelenkori társadalom, ahol csökken a lakosság, olyan gyermekvállalási támogatást vezet be, amivel támogatja a gyermekvállalás számát. Ez azonban minőségi kontraszelekciót teremt. A következő nemzedék minősége ugyanis elsősorban attól függ, milyen a gyermekvállalás mögötti családi háttér.

Mitől függ a gyermekvállalás minősége?

A tanulás társadalmi rangjától. Jó hatvan éve olvastam Max Webernek a 20. század közepén megfogalmazott véleményét, ami szerint a tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, amit csak a puritán népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. Ezt közgazdászként úgy fordítottam le, hogy csak a puritán kultúrájú népek hoznak racionális döntéseket, a költésüket a jövedelmükhöz igazítják. Ez a fő oka annak, hogy jelenleg a világ húsz legfejlettebb, és a húsz az elmúlt száz évben a leggyorsabban növekvő társadalma vagy protestáns, vagy konfuciánus lakosságú.

Akkor arra még nem gondoltam, hogy a társadalmi sikernek egyre inkább az elsődleges oka a korai képesség felismerés és az ennek megfelelő iskoláztatás. Egyre inkább az ENSZ PISA felméréseit tartom a legjobb mutatónak. Ennek a mutatónak az első húsz helyezettje is puritán ország. Mivel a társadalom gazdasági teljesítménye egyre inkább a munkaerő minőségétől függ, az pedig a lakosság puritanizmusával arányos az országok iskolarendszereinek a hatékonyságától, nem csak a jelen, de még sokkal inkább a várható eredményt legjobb mutatója az oktatási rendszer színvonala. Az pedig sokkal inkább a szülők hozzáállásán, odafigyelésén, iskolaválasztásán múlik.

Az oktatási rendszer elsősorban a szülőkön múlik.

Ezért a szülők érdekeltté tétele az első feladat. Ezt csak az olyan öregkori ellátás biztosíthatja, aminek nagysága a gyermeknevelésük hatékonyságán múlik. A jelenlegi nyugdíjrendszer az életkereset nagyságától függ. Ez a családok gyermekvállalásának a kontraszelekcióját hozza létre. Nem találtam olyan jelentős országot, amiben a gyermekvállalás nem a szülők jövedelmével és iskolázottságával fordítottan arányos. Vagyis minél kedvezőtlenebbek a felnevelési feltételek, annál több, és minél kedvezőbbek, annál kevesebb a gyermekvállalás. Ennél nagyobb társadalmi kárt semmivel sem okozni. Ez azonban egyenes következménye annak, hogy az állam nem a gyermeknevelés minőségét, hanem a számát támogatja.

Ezért csak az olyan országnak lehet hatékony az iskolarendszere, amelyik nem a vállat gyerekek számát, hanem azok értékét jutalmazza.

Az iskolaválasztás jogát a szülőkre kell bízni. Bármennyire közismert, hogy az iskolák oktatási eredményei között óriásiak a különbségek, a kormányok az iskolák körzetéhez igazodást követelik meg. Azt ugyan senki sem vonja kétségbe, hogy az iskolák közti különbségek jelentősen meghatározzák az ottani tanulás minőségét és mennyiségét, a legjobb és a legrosszabb iskola mégis azonos módon elérhető, a körzetében kell lakni. Ennek következtében a gyermekeiket eredményesen képeztetni akaró szülőknek a választott iskola körzetében kell lakni. Jó negyed százada mondta egy amerikai ingatlanközvetítő, hogy olyan család számára, ahol két gyermek tovább tanul, az ingatlanvásárlás elsődleges szempontja, milyen iskola körzetében van a lakás. Tehát a jó iskoláért az ingatlanpiacon kell fizetni.

Hogyan kell értékelni a szülők gyermeknevelését.

Az iskolai végzettséget kell megszorozni a szülők képzettségi szintjéhez viszonyítva. Tehát azt kell jutalmazni, amelyen szintet a gyermekük elért, és ezt növeli egy olyan szorzóval, ami a szülők iskolázottságától való távolságot fejezi ki. Tehát az iskolázatlan, munkanélküli szülők ugyanazért a képzettségi fokért viszonylag többet kapnak. Az öregkori ellátás tehát nemcsak az elért szinttől, hanem annak a szülők végzettségéhez viszonyított arányától is függ. Ezért potenciálisan az alacsonyan iskolázott, keveset kereső szülő érheti el a legnagyobb öregkori jutalmat.

Az iskolákat piacosítani kell, tehát a legjobb iskolák érékét egyrészt a szülők érdekeltsége és a tovább tanulási eredmények alapján állapítsák meg.

Minden iskola olyan rangsorolva legyen, ami az iskolát választó szülők keresletét segítheti. Vagyis az iskolák értékét a szülők kereslete, az általuk felajánlott tandíj nagysága határozza meg.

A privatizált művészek és sportolók képzési rendszerét kövesse. Csak az lehet a jó képzés, ahol a legjobb tanárok a szakmában ismertek. A művészek és a sportolók legjobb oktatói nemcsak az országon belül, de a világon is ismertek, ugyanakkor a legjobb matematika, fizika, természetrajz tanárokat legfeljebb azok ismerik, akiknek a gyermekeit éppen tanította. Ma már minden szakmában a legjobb, a zseni jobban meg van fizetve, becsülve, mint a legmagasabban képzettek átlaga. Legyen az a legjobb asztalos, fodrász, fogorvos, fotós, bármelyik szakma legjobbja.

A művészetekben és sportokban nemcsak a legjobb tanárok ismertek, de a legjobb képességfelismerők is. Ma már az agykutatók is megállapították, hogy a képességek kibontakozhatósága szinte a fogazás után megkezdődik, és ettől számítva az első öt évben a legfontosabb.

A következő generáció értéke már a magzati korban elkezdődik.

A finn csoda alapját ötven éve abban is látom, hogy mérik a magzati kihordás minőségét. Finnországban már a harmincas évek közepe óta mérik a születéskori fizikai fejlettséget, az újszülöttek testsúlyát, testhosszát és a koponya körméretét, és ötévenként mérik ennek az eredményét. A 80-as években szakmai szenzáció volt, amikor az örven éves korosztály teljesítményét is publikálták. Kiderült, hogy az újszülöttek felső tizede három évvel tovább maradt a képzésben, és háromszor annyi adót fizetett, mint az átlag. Vagyis alapvető társadalmi érdek a minél jobb kihordás.

Ezért indokolt volna jutalmazni a jó kihordó anyákat. Ezzel szemben az orvostudomány és a társadalom százszor annyit költ a koraszülöttek megmentésére, mint a jól kihordás jutalmazására. Nem az a baj, hogy megmentjük a koraszülötteket, hanem az, hogy nem jutalmazzuk a jó kihordást. A következő generáció várható értéke sokkal inkább függ a jó kihordástól, mint a gyenge kihordottak megmentésétől.

Az azonban a legfrissebb felismerés, hogy a várható szellemi teljesítmény maximalizálásához nem elég a jó kihordás, hanem fontos az első négy-öt év szellemi hatása is. Az Egyesült Államokban 15 éve elkezdték mérni a négy éves gyermekek szókincsét, és ma már az egész korosztály mérése folyik. Kiderült, hogy a 15 évesek iskolai eredménye és a négy éves kori szókincs között nagyon szoros a kapcsolat. Ezért fontos társadalmi érdek az első négy évben megszerezhető szókincs növelése. Ennek érdekét szolgálja a bölcsőde és az óvoda, vagyis a korosztályok közössége.

Vagyis kiderült, hogy az osztálytársadalmak oktatási rendszere nem véletlenül akkor kezdődött, amikor az agyfejlődés befejeződött. Az agyfejlődés alatt azt kell érteni, amikor az agy kapacitásának fejlődése befejeződött. Ez alól kivétel csak a már sokszor említett két szakma, a művészet és a sport volt. Ott a minél korábbi képességfejlesztés eleve feladat volt. Ez számomra azért volt megdöbbentő, mert felismerem a párhuzamot. A társadalom érdeke a tudásvágy elfojtása volt, kivéve a művészeteket és a hivatásos sportot. Az utóbbi két területen a képesség maximalizálása a cél. Ugyanakkor az osztálytársadalmak érdeke a tudáságy elnyomása az érdek. Ezért az osztálytársadalmak az oktatást hat éves korban kezdték, kivéve a művészeteket és a sportokat, mert ezekkel szemben a képesség maximuma volt a cél.

Mivel a tudományos és technikai forradalom a társadalom minden ágazatában a maximumokban teremtett kielégíthetetlen igényt, az oktatási rendszer egészét is át kell állítani a fogamzástól számított öt év hasznosítására. Ha teológus volnánk, azt mondhatnám, hogy a tudományos és technikai forradalom hozta létre az a társadalmi alépítményt, ami megváltotta a fejlett társadalmakat az eredendő bűntől, a tudásvágy szükségszerű elnyomásától. A túlnépesedő társadalmak ugyanis nem engedhették meg a tudásvágy kibontakozását, mert a jobban élés növelte volna a túlnépesedési nyomást.

A tudományos és technikai forradalom azonban létrehozta az olyan társadalmi alépítményt, amiben a tudomány megoldotta a szexuális vágynak a fogamzásmentes kiélhetőségét, és olyan technikát hozott létre, amiben a munkaerő hatékonysága már nem a fizikai erejétől, hanem a kiművelt képességétől függ.

A fogamzásgátlás először tette lehetővé, hogy a szülők csak annyi születést vállaljanak, amennyit akarnak. Számomra érthetetlen, hogy a társadalomtudományok fel sem vetik, hogy az osztálytársadalmak túlszaporodása spontán volt. A házasok szexuális ösztönüknek megfelelő szexuális életet éltek, amiből annak megfelelő születés származott. Ez csak addig nem okozott túlnépesedést, ameddig a várható életkor valahol a 25 évkörül ingadozott.

Ez az egyensúly a szánóföldi termelés, és a pásztorkodás mellett megbomlott. Ugyanakkor az életterek bővítése és eltartó képességük növelése nem engedett meg 1-2 ezreléknél gyorsabb népesdést. Ezzel az ember túlnépesedett fajjá változott át, aminek magának kellett a túlnépesedését önpusztítással, a halálozás fokozásával féken tartani. Mivel azt a tényt egyetlen társadalom sem ismerte fel, de ha még fel is ismerte volna, nem volt képes megállítani az osztálytársadalmak túlnépesedését, halálozás okozását fenn kellett tartani.

Azt a történelmi materializmus sem volt képes megérteni, hogy a fajunk történelme is determinált, amíg a túlnépesedést nem lehet megállítani, a halálozás fokozása és a tudásvágy üldözése nem úttévesztés, hanem a determinált út követése. A történelmi materialisták ugyan elismerték, hogy a társadalmak történelme determinált, mégsem vették tudomásul, a determinálton csak akkor lehet változtatni, ha a determináló okot meg lehet szüntetni.

A tudományos és technikai forradalom azonban spontán olyan új alépítményt hozott létre, ami lehetővé tette, hogy a szülők csak annyi gyermeket vállaljanak, amennyit akarnak, ugyanakkor olyan technikai feltételeket hozott létre, amelyek mellett a munkaerőtől nem fizikai erőt, hanem egyre több képességet igényelt.

Ennek köszönhetően a szülők egyre kevesebb, de egyre képzettebb gyermeket vállalnak. Ennek az lett a következménye, hogy a szülők még a létszám tartásáról sem gondoskodtak. A társadalomnak kellett a gyermekvállalást támogatni. Ez a támogatás azonban kontraszelekciós hatású lett. Minél kedvezőtlenebbek a családok gyermeknevelési feltételei, annál több, minél kedvezőbbek, annál kevesebb gyermeket vállalnak. Ez csak azért nem okoz nagy társadalmi tragédiát, mert egyre nő az átlagos képzettség. A kedvezőtlen nevelési feltételű családok gyermekei is egyre magasabb iskolázottak lesznek.

Ez még a nagyon szegény, és kedvezőtlen kultúrájú társadalmakban is így van. A Szahara alatti elviselhetetlenül szaporodó társadalmakban is ez történik. Gyorsan nő a közép- és a felsőfokú képzettségek aránya annak ellenére, hogy a gazdaságnak még nincs ilyenekkel szemben igénye.

Az iskoláztatás növelését mind a világvallások, mind a jótékonysági alapítványok megkülönböztetetten támogatják. A vallások, ezek között szereznek, legkönnyebben híveket, a jótékonyak is csak ezen a területen számíthatnak sikerre. Az ugyan tagadhatatlan, hogy az iskolázottságnak van két kísérő eredménye. Egyrészt késlelteti a korai házasságokat, másrészt növeli a fogamzásgátlókkal alkalmazott szexuális életet. Egyelőre fogalmam nincs arról, hogyan lehet a reménytelen helyzetéből sikeres pályára állítani a dél-ázsiai, a közel-keleti és a Szahara alatti társadalmakat, de az élet mindig talál megoldásokat.

A napenergia általános használata ígérhet valamilyen megoldást. Ez jelenthet a meleg égövben élők számára előnyt. Már a jelenlegi technikai feltételek kedvezők ahhoz, hogy a meleggel hűthessenek. Hűthessék a lakótereket, tárolhassák a romlandó ételeket. Méghozzá ez ott is könnyen megoldható, ahol nincs energia elosztó hálózat. Minden lakó és munkahely saját energiájával hűthető. Ráadásul a személyek távolságlegyőző képessége is megoldható.

Fajunk az egyenlítő övezetéből indult el, és menekült egyre északabbra, mivel a hideget le tudta győzni, a meleg ellen alig száz éve fejlődik a védekező képessége.

A születést követő négy év az agyfejlődés szempontjából.

Az Egyesült Államok lett az úttörő abban, hogy a szellemi képességeink fejlődése szempontjából az első négy év a sorsdöntő. Alig 15 éve kezdték el a négy éves gyermekek szókincsének a mérését. Ennek eredményei azt bizonyítják, hogy az agyunk felvevő képessége, kapacitása a magzati kihordással nem fejeződik be, hanem négy évig még tovább tart. Az ember a születéskor még messze van attól, hogy életképes legyen. Az ember fizikai adottságai is messze vannak az életképességtől, és azok kifejlesztése is annál sikeresebb lehet, minél korábban elkezdik a fejlesztésüket. Köztudott, hogy a vízbiztonság, az egyensúlyérzék, általában csak a születés után a szerezhető meg. Ráadásul ez annál sikeresebb, minél korábban kezdik.

A hivatásos sportok oktatói ezért törekednek arra, hogy a sportágukban fontos reflexeket minél korábban fejleszthessék. A vízben való viselkedést már akkor el kell sajátítani, amikor még élnek a magzatvízben való viselkedés reflexei, vagyis a születés utáni első hónapokban. A spotokban fontos reflexeket is minél korábban kell életben tartani.

Az agyunk azért is lényegesen fejlettebb minden biológiai elődünknél, hogy a kapacitása a születés után még mintegy négy évig fejlődik. A felmérések egyértelműen bizonyítják, hogy az agyunk kapacitása szoros összefüggésben van a négy éves korig megszerzett szókinccsel. A szókincs pedig elsősorban a közösségeken fejlődik. Ez felértékelte a bölcsődék, óvodák, napközik iskola előtti szerepét. Ennek tudtában már az is meglepő, hogy a használt szavak számát kincsnek nevezik. Nyoma sem található annak, hogy valaki sejtette volna, hogy a gyerekkorban megismert szavak a felnőtt korban elérhető tudásvagyon nagysága szempontjából kincset jelenteken, mégis kincsnek nevezték. A társadalmakra jellemző, hogy az ösztönös viselkedések bölcsek. Ilyennek tartom az állapotos asszonyok társadalmi kezelését. A gyerekkorom falujában tanultam meg, hogy az állapotos asszonyok kívánásait teljesíteni kell. Az mégis csak a legutóbbi században bizonyosodott be, hogy a magzatok jó kihordása fontos életre szóló eredményt ígér.