Kopátsy
Sándor EH 2014-11-12
Vigyázó
szemek a Távol Keletre vessétek
A jelenkor legnagyobb történelmi eseménye,
hogy a világgazdaság súlypontja visszaindult a Távol Keletre. Ezzel vége szakad
az ipari forradalmat követő rövid 300 évnek, amikor a kis Európa nyugati fele,
majd a múlt század második felében az Egyesült Államok uralta a tudományt, a
technikát és a gazdaságot.
Az öntözéses földművelés megjelenése, mintegy
hatezer év óta az emberiség legnagyobb és legfejlettebb társadalma a Távol
Keleten, Kínában volt. Ott élt az
emberiség nagyobb fele, és a fejélődés szinte minden tekintetben az élén. A
második óriás mindig India, vagyis Dél Ázsia volt. Hozzájuk képest a két
közel-keleti magas-kultúra és a nomád pásztortársadalmak is törpének számítottak.
Ez ugyan már a középkorban nyilvánvalóvá
vált, a világtörténelmet mégis úgy tanítottuk, mintha Mezopotámiában és
Egyiptomban kezdődött volna.
Európa szerepe.
Az
ázsiai kultúrák szintjére emelkedett európai történelem a görögökkel kezdődött. A színvonala ugyan magas volt, de a
lakossága az ázsiai kultúrákénak talán egyetlen százaléka lehetett. A Római
Birodalom már világbirodalomnak számított, de annak fejlettebb harmada Ázsiában
és Afrikában volt. A lakosságának száma pedig legfeljebb negyede a kínai és az
indiai birodalmakénak. A Római Birodalom bukása után Európa közel egy fél
évezredre jelentéktelen kontinenssé süllyedt.
Európa a sötét középkor vége és az ipari
forradalom között is az emberiség történetében jelentéktelen szerepet játszott.
Ennek a közel ezer évnek az adott jelentőséget, hogy az ipari, majd a
tudományos és technikai forradalom megszületésének az előkészülete volt.
Az első évezred utolsó századaiban a
nyugat-európai középkor két világtörténelmi vívmányt adott az emberiségnek.
- Megoldotta a természetes csapadékra épülő
szántóföldi gabonatermelést.
- A földművelést kiscsaládos
jobbágyrendszerre működtette.
Az
európai agrártechnikai forradalom
Az első ezredforduló utolsó két százada az
európai agrártechnikai forradalom győzelmét hozta. Ennek a világtörténelmi
jelentőségét az európai történészek máig sem ismerték fel. Pedig Nyugat-Európa
fedezte fel a természetes csapadékra épülő szántóföldi növénytermelést, ami a
következő ezer év során az emberiség a megsokszorozódott emberiség
gabonaigényének fő kielégítője, majd a 20. században az tudományos
agrártechnika forradalom bölcsője lett. Azt, hogy a mezőgazdaság ma 7 milliárd
ember is képes eltartani a természetes csapadékra épült mezőgazdaságnak
köszönhetjük.
Azzal,
hogy az évezredek óta öntözéssel termelt gabonát, a téli fagyot nem tűrő a
búzát és árpát a természetes csapadékkal is termelhetővé, és a fagyos teleket
is elviselhetővé tették, a földünk eltartó képességét megkétszerezték. Hangsúlyozni kellene, hogy szinte a
jelenkorig a társadalom munkaerejének felét az élelmiszertermelésre
fordították. Ezzel szemben mára a fejlett társadalmakban az élelmezésre elég a
munkaerő tizede, a mezőgazdaságra pedig a húszada sem kell. A közgazdaságtan
sem hangsúlyozza, hogy az utóbbi száz évben a legnagyobb munkaerő felszabadítás
a mezőgazdaságban, és a háztartási munkában, mindenekelőtt a konyhamunkákban
történik.
Nem hangsúlyozzák, hogy Európa nyugati fele volt az egyetlen olya társadalom, ami kiscsaládos
társadalmi rendszerben működött. Pedig a Nyugat sikerének ez volt a kulcsa.
Már középiskolás koromban feltűnt, hogy a
Nyugat nagy szellemi forradalmai, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás,
a polgárosodás, a politikai demokrácia meghódították a kiscsaládos
társadalmakat, de megtorpantak a nagycsaládos társadalmak határánál.
A szovjet megszállás évtizedeiben aztán
megtanultam, mennyivel más a nagycsaládos társadalmaknak az újhoz való
hozzáállása nemcsak a szellemi, de a technikai újjal szemben is.
Ezért
tartom rendkívüli történelmi eseménynek az ipari forradalom során a kiscsaládos
rendszer általánossá válását.
Az első kiscsaládos rendszer a feudális
nyugat-európai feudális társadalom jobbágyrendszere volt. Ennek forradalmi
előnye a késői házasság és ezzel a lényegesen kevesebb gyermekvállalás volt.
Ezzel a nyugat-európai feudális társadalom számára kisebb feladat lett a
halálozás fokozása, ezzel emberbaráti, humánusabb lehetett.
A jobbágyrendszer megszűnését követő paraszti
mezőgazdaságban megszűnt a későre kitolódott házasság, megnőtt a
gyermekvállalás, megugrott a népszaporulat. Létrejött a minden más kultúrára
jellemző túlnépesedési nyomás. Ez a nyomás kényszerítette az Európa nyugati
felén lévő társadalmakat a kirajzásra. Ezt megtehették, mert a hajózási
technikájuk, és fejlett haditechnikájuk, mindenekelőtt a lőfegyverzetük
lehetővé tette az óceánok meghódítását, a a még elmaradott, alig lakott
kontinensek felfedezését, és a betelepülését. Az alig 5 millió négyzetkilométer területű Nyugat Európa talált magának
50 millió négyzetkilométernyi kiváló életteret.
A jobbágyfelszabadítás után hamar, az ipari
forradalom hatására a munkásosztály is kiscsaládos, de korán házasodó, azaz
gyorsan szaporodó társadalom lett. Ebből tudott kimenekülni annak köszönhetően,
hogy az élettere megtízszereződött. Ötszáz év után a két Amerikában és
Ausztráliában a nyugati kultúra területének 90 százaléka az óceánokon túl van,
és az az élettér még mindig nagyon alulnépesedett. Ez az óceánokon túli Nyugat
az egyetlen olyan térség, amelyik népességbefogadó lehet. Márpedig a belátható jövő legértékesebb vagyona, hiánycikke, importja a
jó minőségű munkaerő.
A belátható jövő világgazdaságát a gyenge
minőségű munkaerő feleslege, a jó munkaerő hiánya fogja jellemezni. A gyenge
minőségű munkaerőből már ma is milliárdok vannak, de azokra otthon sincs
szükség, a jó minőségűben azonban mindenütt hiány van. Mivel ezek értéke
hatványozottan nő a befogadó környezet függvényében, ezeket mágnesként vonzzák
a fejlettebb társadalmak. Ezeknek a fejlettebbek felé történő áramlását nem
lehet megállítani, mert a fejlettek egyúttal erősek is, és jók befogadását nem
lehet megakadályozni.
A
Távol-Kelet újra az élre tör
A Nyugat fölénye természetesnek tűnt egészen
a jelenkorig, amikor már a kínai kultúra múltban játszott szerepe vált közismertté,
hanem ott zajlik a leggyorsabb változás is. Az elmúlt száz év során a Távol-Kelet
újra jelentkezett.
A
tudományos és technikai forradalom felértékelte a távol-keleti emberek
magatartását.
Az én történelem személetemben Max Weber
felismerése lett az iránytű. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a tőkés osztálytársadalmakat a protestáns,
azaz puritán népek másoknál hatékonyabban működtetik. A 20. század küszöbén
ő még két tényt nem láthatott.
A
Nyugaton ma már szinte minden puritán lakosságú társadalom gazdag és iskolázott,
a lakosságuk pedig lassan növekszik.
Ezzel szemben a Távol Keleten, elsősorban Kínában, a lakosság jelentős hányada még
szegény, iskolázatlan és infrastruktúra nélküli falvakban él. Ez azt jelenti,
hogy a Távol Keleten egymilliárd ember
felemelkedésére lehet számítani. Becslésem szerint, a fejlett Nyugat gazdag
és iskolázott társadalmak lakossága legfeljebb százmillióval növekszik. A képzett és hatékony munkaerő létszáma ma
a Távol Keleten kevesebb, mint a protestáns Nyugaton, a század végére kétszer
akkora lesz.
A puritanizmus fölénye nő.
Visszanézve egyértelmű, hogy a puritanizmus
már az ipari forradalom során is fölényt jelentett. Ez először abban jelentkezett,
hogy a germánoknak, angolszászoknak és a
skandinávoknak a latin népek kereszténységénél modernebb kereszténységre van
szükségük. Az ipari forradalom Angliában és Németalföldön bontakozott ki,
és csak a protestáns államokban emelkedett a latin népeké fölé. Az ipari
forradalom technikai találmányait a latin és az ortodox keresztény kultúra
népei nemcsak megvásárolták, hanem maguk is elkészítették, de a működtetésük
kisebb hatékonyságú volt, ezért a társadalmuk nem vált a protestánsokkal
versenyképessé.
Számomra a második világháború tapasztalatai
bizonyították, hogy a protestánsok
nemcsak a tudományban, de a hadviselésben is fölényben vannak. A latin és
az ortodox keresztény népek is képesek volta legyártani a korszerű harci
eszközöket, a csatahajóktól a repülőgépekig, de a legénységük értéke lényegesen
alacsonyabb volt. Például Franciaországnak és Olaszországnak is volt modern
flottájuk, légierejük, páncélosaik, a harcban azonban azoknak sokkal kisebb
értékük volt, mint a német, az angol vagy a japán legénységgel működtetetteknek.
Kiderült, hogy a tudomány és technika
eszközeinek hatékonysága egyre inkább a működtetők minőségétől függ.
Azt
csak jóval később ismertem fel, hogy az oktatás hatékonysága egyre inkább az
oktató és a tanuló minőségétől függ. Márpedig
a társadalmak jövője egyre inkább a munkaerő minőségétől, szellemi vagyonának
nagyságától függ. Ugyanaz a kiváló tudós, művész, sportoló, mérnök, orvos, katona,
köztisztviselő értéke a fejlettebb társadalmakban hatványozottan nagyobb.
Tanulságos volna egy olyan kimutatás, hogy
mekkora különbség van a puritán és a mediterrán, illetve ortodox kultúrájú
emberek átlagos jövedelme, vagyona, iskolázottsága között. Ilyen felméréseket
az Egyesült Államokban készítenek. Egy ilyen felmérés például a nem vallásos
zsidók a legiskolázottabbak, a legmagasabb keresetűek. Ez még markánsabban
jelentkezik Izraelben. Európában a protestánsok iskolázottabbak, nagyobb
jövedelműek és vagyonosabbak. Még nagyobb volna a különbség, ha a kultúrák
takarékosságának, infláció érzékenységét is megmérnénk.
Ilyen felméréseket nem ártana az EU
országokban is elkészíteni. Kiderülne, hogy olyan nagyok a szóródások, hogy a
közös követelmények többet ártanak, mint használnak.
A Távol Kelet fölénye
Ezt Max Weber még kevésbé láthatta, annak
ellenére, hogy már a 19. század második felében, Japánban jelentkezett. A vasút
elterjedése ezt az országot is felrázta. Sikerrel másolta a Nyugtot és iparosított.
Az első nagy pofont 1905-ben a cári flottának adta. Kiderült, hogy a
legmodernebb haditechnikát is sokkal jobban működtetik a japánok, mint a
kelet-európaiak.
A két háború között Japán katonai nagyhatalmává
vált. A tízszer nagyobb Kínát könnyen alázta meg. A második világháborúban
kiderült, hogy az angol és a francia flotta nem ellenfele.
Japánnak akkora lett az önbizalma, hogy az
Egyesült Államokat is megtámadta, és kezdetben tengeri és légi fölényt is
élvezhetett. Repülői, hadihajói a világszínvonal élét jelentették, katonái
pedig még a puritán nyugtiaknál is jobb harcosoknak bizonyultak.
Japán a páratlan emberi és anyagi háborús
veszteségei után gyorsan a világ egyik nagy gazdasági csodáját produkálta.
Dél-Korea tíz évvel később mutatta meg, hogy a japánokkal
egyenrangú csodára képes. Az utóbbi ötven évben pedig a világ leggyorsabban
fejlődő országa lett.
Tajvan háború előtt szegény ország az egy főre jutó
jövedelemben Japánt is megelőzte.
Szingapúr a háború előtt egy szegény angol hadikikötő
volt, most a világ leggazdagabb városállama.
Kína a század végén aztán hozta létre a
világtörténelem legnagyobb csodáját. Megállította a népesdése növekedését, 24
éve pedig 6-10 százalékkal, az EU
országoknál hatszor, az Egyesült Államoknál háromszor gyorsabban növeli az egy
lakosra jutó jövedelmét. Mind a foglalkoztatásban, mind a felhalmozásban a
világ élén halad. Nemcsak a foglalkoztatási rátája magasabb, de az évente
ledolgozott órák száma is. A felhalmozási rátája, és megtakarított külföldi
valutája, pénzben és értékpapírban is példátlanul magas. Az Egyesült Államokkal
folytatott kereskedelmének éves egyenlege pedig meghaladja a 300 milliárd
dollárt.
Kína és az Egyesült Államok közti
munkamegosztás a klasszikus példája annak, hogyan alakult át a gyarmati rendszer,
nemzetközi munkamegosztássá. A két ország évente 600 milliárd értékű árut
cserél. Ezen belül a kínai export 450, az amerikai 150 milliárd dollár. Az
óriási egyenleget Kína amerikai államkötvényekbe és dollárba fekteti. Ebből
mindkét fél jól jár. Az amerikai háztartások nagyon olcsón jutnak a
tömegcikkekhez, amit egyébként csak lényegesen drágábban tudnának otthon
előállítani, vagy másoktól megvásárolni. Kína pedig nagyon bölcsen az óriási
egyenleg többségét amerikai állampapírokba illetve dollárba fekteti. Ezzel
megköti az Egyesült Államok kezét, mert a Kína tulajdonában lévő, mintegy 3.500
millió követelést még évtizedek alatt sem tudná teljesíteni. Nem beszélve
arról, hogy a kínai import kiesése igen jelentős hazai inflációt okozna.
Ezeket
a példátlan eredményeket egy kommunista diktatúra éri el annak köszönhetően,
hogy a gazdaságát piacosította, a valutáját jelentősen leértékelve tartja, és a
népszaporulatát erőszakkal néhány ezrelékre lelassította. A példátlan siker minden előfeltételét,
kivéve a gazdaság piacosítását, a nyugati politikusok, és társadalomtudósok
elhibázottnak tartják. Fel sem merőül a részükről, hogy ezek a páratlan siker nélkülözhetetlen előfeltételei voltak.
[1]Az utolérés politikai liberalizmussal lehetetlen.
A
hidegháború során olyan politikai erők alakultak ki a demokratikus oldalon, amelyek
szerint a liberális politikai demokrácia az egyetlen sikert biztosító út,
függetlenül attól, milyen a lakosság kultúrája és a gazdaság fejlettségi
szintje. Ez az elvárás keményen megvalósult Európa
nyugati felében, az EU kevésbé fejlett, és nem puritán tagállamai számára.
Annak ellenére, hogy az EU tagállamai nemcsak lassan növekedtek, de a
lemaradások is nőttek, nyomát sem
találni annak, hogy keresnék az egyértelmű kudarc okát. Pedig az egyértelmű,
a fejlett puritán országok számára
elfogadható liberális politika a felzárkózni akarók körében kudarcot vallott.
A
viszonylag elmaradott társadalmakban a piacosított gazdaság, csak kemény
politikai diktatúra felügyelete alatt nem okoz társadalmi anarchiát. A történelmi tapasztalatok azt is igazolják,
hogy a politikai diktatúra csak ott lehet
tartós a piaci gazdaság viszonyai között, ahol a lakosság viselkedése puritán.
Ezt már a fasiszta diktatúrák története is
bebizonyította. Csak a német és a japán fasizmus volt hatékony diktatúra, de
csak ott, ahol a gazdaság piacos maradt. A nem puritán népek fasiszta
rendszerei versenyképteleneknek bizonyultak.
A kelet-európai bolsevik diktatúrák nemcsak
azért voltak versenyképtelenek, mert a gazdaságukat nem piacosították, hanem
azért is, mert nem voltak puritánok. Máig nem merjük kimondani, hogy versenyképesek, politikai rendszerüktől
függetlenül, csak a puritánok lehetnek.
A nem puritán népek csatlósállamai amint a
gazdaság piacosításába fogtak, a politikai diktatúra azonnal megingott. A nem
ortodox keresztény népek bolsevik szocialista diktatúrára kényszerített államai
amint legalább a gazdaságot akarták némileg piacosítani, azonnal gyökeres
politikai reform kikényszerítését követelték. Ezt tanulhattuk meg Magyarországon
1956-ban egyetlen hét után.
A jelen politikai rendszer vezetői, és a kor
történészei máig abban a hitben élnek, hogy akkor a forradalomnak lett volna
más reális esélye arra, hogy stabilizálódjon.
Kínában
azonban a kommunisták felismerték, hogy a gazdasági liberalizációra térés előtt
gyökeresen ki kell irtani a politika liberalizáció minden megmaradt erejét. Ezt tették az ázsiai kegyetlenségű
kulturális forradalom során. Ennek ellenére, a gazdasági reformokon
fellelkesültek gyökeres politikai reformot is akartak. Még ott is csak
tankokkal tudták leverni a politikai demokrácia követelőit.
Elég arra gondolni, hogy Kínában szó sem lehetett volna az elért eredményekről, ha továbbra is
évente 25-30 millióval növekedik a lakosság. Márpedig politikai demokrácia
még soha, sehol nem állította le a túlnépesedést szegény és elmaradott
társadalomban. Amerikai demográfusok állapították meg, hogy ma Kína lakossága 500 millióval nagyobb
lenne, ha nem történik meg a gyermekvállalás erőszakos korlátozása. Ez önmagában
azt jelenti, hogy a népszaporulat megfékezése nélkül nincs gazdasági
felzárkózás. India, lakossága a kínai reform óta 400 millióval szaporodott, ezért
ott szó sem lehet gazdasági csodáról, ennyi új lakost felnevelni, vagyonnal és
munkahellyel ellátni lehetetlen feladat.
A felzárkózás feltételei
A
jelenkorban a fél-perifériás szintről való felzárkózásnak két elengedhetetlen
feltétele van.
1.
A népesség létszáma legfeljebb 1-2 ezrelékkel változzon.
Mindkét feltétel megvalósítása csak puritán
társadalomban lehetséges.
Ami
a túlnépesedés megállítását illeti.
Az utóbbi ötven évben, néhány társadalomban
leállt a túlnépesedés. Ennek három feltétele volt.
1. Megoldott, és széles körben elérhető a
fogamzásgátlás.
2. Az egy főre jutó jövedelem meghaladja a 10
ezer dollárt.
3. Az iskolázottság meghaladja a 12 évet.
Az ilyen társadalmakban spontán, erőszak
alkalmazása nélkül, leáll a gyors népességnövekedés. Ez a három feltétel
azonban csak a puritán magatartású társadalmakban jár a társadalmi és gazdasági
fejlődés élére emelkedéssel. A gyors
társadalmi növekedésnek ugyanis van egy negyedik feltétele: a lakosság
magatartását a puritánizmus jellemezze.
Bármennyire egyértelmű tény, hogy a
társadalmi fejlődés élccsapatába csak a puritán népek jutottak, sem a politika,
sem a közgazdaságtan nem veszi tudomásul. A
Nyugaton uralkodó liberális felfogás szerint a társadalmi és gazdasági siker elsődleges
feltétele a politikai demokrácia. A liberális politika elsődlegességének a
híveit az sem zavarja, hogy nem ismerünk
példát arra, hogy a politikai demokrácia sikeres felzárkózást hozott volna az
élvonalba nem tartozó társadalomban.
1990-ben Kína társadalma nagyon alacsony,
periféria szinten állt, nagyon messze attól, hogy a népesség növekedés magától
leálljon. A népesség növekedése Indiáéval azonos arányú volt. 1990-ben Kínának
1.200, Indiának 800 millió lakosa volt. Mivel India nem képes korlátozni a
gyermekvállalást, a demográfusok ma azt várják, hogy 2035-ben 1.550 millió lakosa
lesz. Ezzel szemben Kína lakosságát erre az időre is csak 1.400 millióra
várják. Tehát 45 év alatt Indiának 750
millióval növekszik a lakossága, Kínáé viszont csak 200 millióval. Indiának
45 év alatt 550 millió emberrel több felneveléséről, mintegy 400 millió új
munkahelyről kell gondoskodni. Akinek halvány fogalma van arról ennek mekkora a
költségigénye, belátja, hogy India egy lakosra jutó jövedelme, és vagyona 2035-ben
csak tört része lesz a kínainak. Kína 2035-re felzárkózik a legfejlettebbek
közé, India pedig hátrébb kerül, mint 1990-ben volt. A közel olyan gyorsan
szaporodó latin-amerikai országok mindegyike gyorsabban fog fejlődni, mert a
túlnépesedett Indiával szemben azok még alulnépesedettek.
A következő húsz évben minden dél-ázsiai
ország lemarad nemcsak a puritán Nyugat és Távol-Kelet, de még a latin
kultúrájú népek mögött is, mert azok eleve túlnépesedettek. Ezzel szemben.
-
Az európai latin országok
népszaporulata lassú, az egy lakosra jutó teljesítményűk jobb lesz, mint a
gyorsan növekedő népességű, és eleve túlnépesedett dél-ázsiai országoké.
- A
latin-amerikai országok
lakossága is gyorsan szaporodik, de mivel alulnépesedettek, az egy lakosra jutó
jövedelmük kedvezőbben alakul.
- A
kelet-európai országok
gazdasága ugyan lassan növekszik, de az egy lakosra jutó jövedelmük a
dél-ázsiaiakénál jobban alakul, mert lassan szaporodnak és a térségük még alulnépesült.
A
néhány ezreléknél gyorsabb népszaporulat eleve kizárja a versenyképességet.
A
leállítására csak a puritán társadalmak kemény politikai diktatúrái képesek. Mivel Kína után nem marad jelentős lakosságú,
puritán kultúrájú, viszonylag szegény ország, leszögezhetjük, hogy a belátható jövőben nem lehet számítni
arra, hogy újabb jelentős népességű ország a fejlettek közé kerül. Valamikor
2035 körül a társadalmi élvonalba tartozó társadalmak lakossága, Kína
felzárkózásának köszönhetően, eléri a 3 milliárdot, az egy lakosra jutó
jövedelem pedig meghaladja a 40 ezer dollárt.
Az emberiség ennél szegényebb hányadában is
lesz mintegy 400 millióval több ilyen gazdag, és a gazdag társadalmakban pedig
ennyi ennél szegényebb lakos.
A kelet-ázsiai diktatúrákat elit vezette és vezeti
A nyugati társadalomtudományok nagyon kevés
hangsúlyt helyeznek arra, hogy a
kelet-ázsiai osztálytársadalmakat kezdettől fogva a szellemi elit vezette, és
vezeti ma is.
A
kínai társadalom volt a legnépesebb, és a legfejlettebb. Ennek működését az
oktatási rendszerben gondosan szelektálódott mandarinok működtették. Márpedig ez nem volt uralkodó osztály, hiszen
vagyonuk, jövedelmük és társadalmi pozíciójuk nem öröklődött. A mandarinok, csak a korlátlan hatalmú
uralkodó jól megfizetett, nagy hatáskörrel rendelkező, minőségére gondosan
szelektált rabszolgái.
A mandarinokat, mai megfelelői a
menedzsereknek, azzal a különbséggel, hogy az életükkel nem rendelkeznek a
munkaadóik.
A mai vezetők hasonlíthatók a vallásokat
működtető klérushoz is. Azzal a különbséggel, hogy a vallás korlátlan hatalmú
uralkodóját a vallás uralkodója által kinevezett felső vezetés választja, de az
általuk megválasztott vezető felett nincs hatalmuk, azt az isten
választottjának kell tekinteni, akit nem válthatnak le.
A kelet-ázsiai császárokat nem választják,
azok meghatározott vérségi alapon öröklik a korlátlan halmukat.
A
Nyugat társadalomtörténetében a tőkés osztálytársadalom volt olyan, amiben a
hatalmat gyakorló osztályba kerülés teljesítményi alapon történt, a sikeres
vállalkozók kerültek a tőkésosztályba.
A tőkésosztályban maradás azonban általában vérségi alapon, örökösödéssel
történt mindaddig, amíg olyan lassú volt a technikai változás, és olyan nagy a
tőkehiány, hogy gyakorlatilag nem kellett szelektált képesség a profitot hozó tőke
működetéséhez. A tudományos és technikai forradalom előtt gyakorlatilag a tőkés
osztályhelyzet örökölődő volt. Ez csak akkor változott, amikor a tudományos és
technikai fejlődés felgyorsult, a tőke hatékony működtetéséhez már képesség és
tudás kell. Ezt a változást a tőkések
gyorsan lereagálták azzal, hogy a tőkéjük működését szelektált szakemberekre,
menedzserekre bízták, akiket érdekeltté tették a tőkéjük működésének
hatékonyságában. A jelenkori tőkés osztálytársadalomban, a profit a tőketulajdonos
és a menedzser között oszlik meg.
A szellemi vagyon lett a szűk keresztmetszet
A tudományos és technikai forradalom minőségi
társadalmi átalakulást okozott azzal, hogy a társadalmakban az elsődleges hiány
a tudásban, a minőségi munkaerőben jelentkezik.
A történelem során általános hiány volt
művészeikben, és hívatásos sportolókban. Ezeket ezért társadalmi helyzetüktől
függetlenül, mindig megfizették. Azt, hogy ezt a társadalmi igényt mindig
minőségi szelekcióval biztosították.
Általános volt az is, hogy a hadviselés
technikai fejlesztőit is mindig támogatták. Ezért a haditechnika mindig előtte
állt a gazdaság hatékonyságát fokozó technikának.
A társadalom életének alakítóit, a politikát
és a gazdaságot irányítóit azonban a legtöbb társadalomban nem szelektálták, az
uralkodó osztályok tagsága gyakorlatilag örökletes volt. Az első kivételt a
polgári társadalom jelentette. A polgárok alapvetően képesség alapján
szelektálódtak. Ez általánossá azonban csak a tőkés polgárság esetében vált
jellemzővé. A tőkéssé válás képességen, teljesítményen alapult. Az osztályban
maradás azonban általánossá vált egészen a tudományos és technikai forradalomig.
Előtte olyan nagy és általános volt a tőkehiány, hogy azt még a nem tehetséges
tőkések is profittal működtették. A hatékony működtetéshez fontosabb volt a
munkaerő alacsony ára, mint a minősége. Csak a tudományos és technikai
forradalom emelte olyan magasra a munkaerő egészével szemben támasztott igényt,
hogy a fejlett technika működtetésének hatékonysága a munkaerő minőségén múlik.
Max Weber azt ugyan felismerte, hogy a
protestáns munkaerő hatékonysága fontos, de azt nem, hogy ez azért lett elsődleges,
mert az alkalmazott technika hatékonysága a munkaerő minőségén múlik.
Az a gazdaságtörténészek előtt sem vált
ismertté, hogy egészen a jelenkorig az alkalmazott technika a munkaerő
minőségével szemben a meglévőnél is alacsonyabb igényt támasztott. Fajunk
eddigi történelmét az jellemezte, hogy a
lakosság mindig okosabb volt annál, amennyit az adott technika megkívánt.
Minden osztálytársadalmat a lakosság tudásfeleslege, és fizikai erejének hiánya
jellemzett. Erősebbnek, és nem
okosabbnak kellett lenni. A múlt minden társadalmát a túlzottan fejlett agy,
és a viszonylag kis fizikai erő jellemezte. Ez a felismerés győzött meg annak
igazáról, hogy a biblia szerint a tudásvágy eredendő emberi bűn, a jövőben a
fizikai munkára, az ember verejtékére lesz fajunknak szüksége.
A
jelen és még inkább a jövő fejlett társadalmaiban a hatékony munkavégzéshez egyre
kevesebb fizikai erőre, és egyre nagyobb szellemi vagyonra lesz szükség. Ezért tévednek azok, akik az elöregedéstől
félnek. Évezredeken keresztül az 50 éves munkás már öregnek számított, ma már a
70 éves korban is lehet valaki kiváló munkavégző, és bizonyos feladatokra még
az ennél öregebbek is lehetnek kiválók.
A közgazdászok ma a társadalmak
elöregedésével rémisztgetnek. Még egyik sem vette a fáradságot kiszámítani,
hány éves várható életkor a
leghatékonyabb, vagyis amikor a felnevelési, képzési és már munkaképtelen
évekre a legtöbb munkavégző év jut. Becslésem szerint ez a mutató fajunk
élete során csak javult. A legnagyobb veszteség, a mikor magas a munkaképes kor
előtt és elején elhalálozások aránya. Ez a mutató Japánban a legjobb, ahol a
legmagasabb a várható életkor.
A
közgazdászok csak az öregek eltartásának költségeivel számolnak, a korán
elhaltak elveszett felnevelési költségét figyelmen kívül hagyják. Ez abból
fakad, hogy a közgazdaságtan a munkaerő újratermelési költsége, tanítása nincs
figyelembe véve. Ez az osztálytársadalmakban megengedhető volt, mivel a
munkaerő mennyisége és minősége meghaladta a társadalom igényét. A jelenkor
fejlett társadalmaiban azonban, amikor a fejlett társadalmakban megszűnt a
túlnépesedés, és a munkaerő minősége lett a szűk keresztmetszet,
megbocsáthatatlan hiba lett. Ahogy a tőkés osztálytársadalomban a tőke
amortizációjának pótlása, állományának növelése volt az elsődleges társadalmi
feladat, a jelen fejlett társadalmaiban a munkaerő minőségének javítása lett az
elsődleges. Ezért a jelen kor
közgazdaságtanának a munkaerő mennyiségi újratermelése, és minőségének javítása
vált elsődlegessé.
A közgazdaságtan ugyan nem veszi tudomásul a
munkaerő értékének újratermelési folyamatát, de az élet egyre jobban
bizonyítja.
- Már a 20. század küszöbén Max Weber
felismerte, hogy a munkaerő minőségétől a tőkés osztálytársadalmak
teljesítménye.
- A megelőző száz évben a nyugat-európai
puritán népek között is a leginkább puritánok, a skandinávok fejlődtek.
- Oroszország népei közül a skandináv
kultúrájú népek lettek a leggazdagabbak.
- Minden alpi nép száz év alatt a
szegénységből a gazdagságba emelkedett.
- Amerikába a protestáns szegény betelepülők
háromszor gazdagabbak lettek, mint a latinok.
- A protestánsoknál is puritánabb
távol-keleti, konfuciánus népek fejlődése a második világháború, illetve 1990 óta
lényegesen gyorsabb, mint a protestáns nyugati népeké. Ez nemcsak a gazdaságban,
hanem az oktatásban is egyértelmű.