Kopátsy Sándor PG 2019 01 29
A baromfitermelés forradalma
1953-ban barátomat, Burgert Róbertet, kinevezték a Pécsi
Állami Gazdaság igazgatójának azzal a feladattal, hogy a
város tejellátása legyen a feladata. Én akkor az Országos
Tervhivatalban, a Mezőgazdasági Főosztályon dolgoztam, és már
információink voltak arról, hogy az ipari baromfitartás
forradalma az Egyesült Államokból átterjedt a fejlett nyugat-
európai országokba, Nyugat-Németországba is. Arról pedig meg
voltam győződve, hogy az országuk éghajlata nem kedvező a
nagyüzemi tejtermelés számára. Tejet ott lehet hatékonyan
termelni, ahol a füvek számára kedvezőbbek az adottságok,
mint a szántóföldi gabonatermelésre. Ezt én, mint lelkes
teniszező úgy fogalmaztam meg, hogy ahol füves pályán
teniszeznek ott érdemes a tejet nagyüzemekben termelni, ahol
azonban csak salakos pályán játszhatják ezt a sportot, ott
érdemesebb gabonát termelni, és azzal baromfit tartani.
Ezt fejtettem ki a barátomnak, hozzá téve, hogy a fejős
tehenek lassan szaporodnak, kétévente egy tejtermelő utódot
adnak, ezért nagyon lassú a szelekciójuk.
Ezzel szemben a baromfijak évente száznál is több utódot
adhatnak, aminek mindkét neme tovább szelektálható. Azt a
közvélemény sem tudja, hogy a háziállatok emlősök, kivéve a
szárnyasokat, mert azok a dinoszauruszok utódai, amelyek
potenciálisan száznál is több tojásukkal szaporodnak.
Burgert barátom nemcsak jó agrárszakember volt, aki
megértette, hogy a baromfitartás forradalmának mekkora a
potenciális lehetősége, de zseni volt abban is, hogy
elképzeléseit megvalósítsa. Egyre nem volt felkészülve, hogy
a sűrűen tartott baromfiállományban a betegségek robbannak. A
magyar állatorvosok százszor annyit tanultak a
szarvasmarhatartásról, mint a baromfiéról. Pécsen az első
évben elpusztultak a baromfijak. Szerencsére, a Földművelési
Minisztériumban megértették, hogy a baromfitenyésztésnek
sikerei vannak. Burgert Róbertet áthelyezték az éppen
megüresedett Bábolnára, ahol a brojlercsirke tartását, és a
tojástermelését győzelemre vitte. Olyan akadályokat győzött
le, amelyeken mások elbuktak volna. Ezek között történelmi
eseménynek tartottam, hogy nemcsak Bábolnán, de a városokban
is kiirtotta a patkányokat.
A történészek máig nem ismerték fel, hogy a városi lakosság
magas halandóságát a patkányok okozták. Patkányok nélkül
lényegesen másként alakult volna fajunk történelme, többek
között az urbanizáció mértéke. Ezt az akadályt a hidegháború
évtizedei alatt a marxista oldalon Burgert Bábolnán ismerte
fel, és győzte le.
Mivel vadásztam és horgásztam, főleg vadhúst és halat ettünk,
nem brojler baromfit. Közel húsz éve, megöregedve,
munkanapokon hozatjuk, munkaszüneti napokon pedig vásároljuk
a kosztunkat, főleg a sült csirkét. Hétről-hétre látom a
csirkehús diadalát.
Most örömmel olvasom a szaksajtóban, hogyan nőtt a
baromfifogyasztás. A gazdag társadalmakban, az OECD
országokban 28 év alatt az egy lakosra vetített baromfihús
fogyasztása közel megkétszereződött, 18 kilóról 31 kilóra
nőtt. Ugyanakkor a sertéshús 22, a marhahús fogyasztása pedig
15 kilóval stagnált. A hétvégi kosztvásárlóinak az átlagos
életkorát húsz évre becsülöm. Ez igazolja a cikk alcímét,
hogy az értelmiség egyre inkább baromfiúst eszik.
Az írás azt is közli, hogyan alakult az 56 napos tyúkok
súlya. Ez 1957-ben 0.9, 1978-ban 1.8, és 2005-ben 4.2 kiló
volt. Talán még ennél is megdöbbentő adat, hogy jelenleg 1.3
kg takarmánnyal termelnek egy kiló csirkehúst, húsz éve még
2.5 kiló takarmány kellett ehhez.
A baromfitermelés forradalma
1953-ban barátomat, Burgert Róbertet, kinevezték a Pécsi
Állami Gazdaság igazgatójának azzal a feladattal, hogy a
város tejellátása legyen a feladata. Én akkor az Országos
Tervhivatalban, a Mezőgazdasági Főosztályon dolgoztam, és már
információink voltak arról, hogy az ipari baromfitartás
forradalma az Egyesült Államokból átterjedt a fejlett nyugat-
európai országokba, Nyugat-Németországba is. Arról pedig meg
voltam győződve, hogy az országuk éghajlata nem kedvező a
nagyüzemi tejtermelés számára. Tejet ott lehet hatékonyan
termelni, ahol a füvek számára kedvezőbbek az adottságok,
mint a szántóföldi gabonatermelésre. Ezt én, mint lelkes
teniszező úgy fogalmaztam meg, hogy ahol füves pályán
teniszeznek ott érdemes a tejet nagyüzemekben termelni, ahol
azonban csak salakos pályán játszhatják ezt a sportot, ott
érdemesebb gabonát termelni, és azzal baromfit tartani.
Ezt fejtettem ki a barátomnak, hozzá téve, hogy a fejős
tehenek lassan szaporodnak, kétévente egy tejtermelő utódot
adnak, ezért nagyon lassú a szelekciójuk.
Ezzel szemben a baromfijak évente száznál is több utódot
adhatnak, aminek mindkét neme tovább szelektálható. Azt a
közvélemény sem tudja, hogy a háziállatok emlősök, kivéve a
szárnyasokat, mert azok a dinoszauruszok utódai, amelyek
potenciálisan száznál is több tojásukkal szaporodnak.
Burgert barátom nemcsak jó agrárszakember volt, aki
megértette, hogy a baromfitartás forradalmának mekkora a
potenciális lehetősége, de zseni volt abban is, hogy
elképzeléseit megvalósítsa. Egyre nem volt felkészülve, hogy
a sűrűen tartott baromfiállományban a betegségek robbannak. A
magyar állatorvosok százszor annyit tanultak a
szarvasmarhatartásról, mint a baromfiéról. Pécsen az első
évben elpusztultak a baromfijak. Szerencsére, a Földművelési
Minisztériumban megértették, hogy a baromfitenyésztésnek
sikerei vannak. Burgert Róbertet áthelyezték az éppen
megüresedett Bábolnára, ahol a brojlercsirke tartását, és a
tojástermelését győzelemre vitte. Olyan akadályokat győzött
le, amelyeken mások elbuktak volna. Ezek között történelmi
eseménynek tartottam, hogy nemcsak Bábolnán, de a városokban
is kiirtotta a patkányokat.
A történészek máig nem ismerték fel, hogy a városi lakosság
magas halandóságát a patkányok okozták. Patkányok nélkül
lényegesen másként alakult volna fajunk történelme, többek
között az urbanizáció mértéke. Ezt az akadályt a hidegháború
évtizedei alatt a marxista oldalon Burgert Bábolnán ismerte
fel, és győzte le.
Mivel vadásztam és horgásztam, főleg vadhúst és halat ettünk,
nem brojler baromfit. Közel húsz éve, megöregedve,
munkanapokon hozatjuk, munkaszüneti napokon pedig vásároljuk
a kosztunkat, főleg a sült csirkét. Hétről-hétre látom a
csirkehús diadalát.
Most örömmel olvasom a szaksajtóban, hogyan nőtt a
baromfifogyasztás. A gazdag társadalmakban, az OECD
országokban 28 év alatt az egy lakosra vetített baromfihús
fogyasztása közel megkétszereződött, 18 kilóról 31 kilóra
nőtt. Ugyanakkor a sertéshús 22, a marhahús fogyasztása pedig
15 kilóval stagnált. A hétvégi kosztvásárlóinak az átlagos
életkorát húsz évre becsülöm. Ez igazolja a cikk alcímét,
hogy az értelmiség egyre inkább baromfiúst eszik.
Az írás azt is közli, hogyan alakult az 56 napos tyúkok
súlya. Ez 1957-ben 0.9, 1978-ban 1.8, és 2005-ben 4.2 kiló
volt. Talán még ennél is megdöbbentő adat, hogy jelenleg 1.3
kg takarmánnyal termelnek egy kiló csirkehúst, húsz éve még
2.5 kiló takarmány kellett ehhez.