Miért szűnt meg a gyarmati rendszer?

Kopátsy Sándor                PH                   2019 06 23

Miért szűnt meg a gyarmati rendszer?

A kérdés megválaszolásához előbb azt kell megérteni, hogy miért jött létre. Az óceánok gőzhajókkal való meghódítsa a kikötők közti árumozgatást gyorssá, megbízhatókká és olcsóvá tette. Ugyanakkor a munkaerő minőségével szembeni igényt alacsony szintre leszorította. Ezzel párhuzamosan a kikötőkbe és a kikötőkből történő szállítást a vasúthálózat olcsón megoldotta. A történészek máig nem hangsúlyozzák a tényt, hogy az ipari forradalom ugyan csak a kor legfejlettebb társadalmaiban győzött, a gyárak építése nagy tőkeigénnyel és azok hatékony működtetése magas szellemi igénnyel járt, de a munkaerő óriási többségével szembeni minőségi igény nemcsak a háziipar, de céhipar is a korábbinál alacsonyabb igényt támasztott a munkaerővel szemben. Ráadásul a gyáripar munkaerővel szembeni minőségi igénye egyre csökkent, és az előállított árukkal szembeni igény nagy többségét a fejlett országok lakossága jelentette.

A gyáripar alacsony minőségi igénye a munkaerővel szemben nem emelkedett, hanem csökkent. Ebből fakadt, hogy a tőkés országokban a gyáripar először a nők és a gyerekek munkába állítását oldotta meg. Ez ugyan nem oldotta meg a nehéz fizikai munkaerő olcsóságát. A városokban egészségi okokból meg kellett oldani a közművesítést, ami megdrágította a városi életet.

Még az elmaradt társadalmakba törtnő iparosítást is megelőzte a rabszolgák ültetvényekre szállítása. A gyáripar megnövekedett nyersanyagigénye elindította a gyapotot, a dohányt, a cukornádat termelő ültetvények gyors terjeszkedését a melegebb, az európai munkaerő számára életveszélyes éghajlatú területekre, ahol az egészségügy akkori szintjén az európai munkaerő élete nem volt biztonságos. Ezt az európai kultúrájú tőkések azzal oldották meg, hogy az afrikai trópusokról millió számmal, néger rabszolgákat szállítottak a latin-amerikai ültetvényekre. Amíg az európai puritán bevándorlók az alulnépesedett Amerikában kiválóan helytálltak, a mediterrán, vagyis latin-amerikai bevándorlók azonban viszonylag egyre jobban lemaradtak.        

A tudományos és technikai forradalom azonban minőségi változást hozott a munkaerőigényben. A gyenge munkaerőnek az értéke negatívvá süllyedt, a jó minőségű pedig kincs lett. Ezt mindennél jobban mutatja, hogy a gazdaságban a diplomások aránya közel százszorosára nőtt, ennek ellenére a viszonylagos áruk emelkedett. A képzetlen munkaerő pedig ingyen is drága lett. Elég arra gondolni, hogy a szállításban a képzetlen fizikai munkaerőre volt szükség, ma pedig nagyon kevés, de nagyon magas minőségű munkaerő végzi el ezek munkáját.

A másik meggyőző példa a mezőgazdaság. Korábban az foglalkoztatta a munkaerő képzetlen nagy többségét, ha nagyon kevés, néhány százalékos diplomás farmer ellátja a társadalom igényét.

Korábban a hadsereg állományának nagy többsége képzetlenül lett katona, és ezek jelentették a háborúkban is a többséget. Ma azonban csak a magasan képzettekre van szükség, mert a nagyon drága és a nagyon hatékony harceszközöket csak ezek képesek hatékonyan működtetni.

Az elmúlt ötven évben a világgazdaság munkaerőigényében az jelentette a legnagyobb változást, amit a múlt század közepén Max Weber felismert, hogy csak a puritán kultúrájú lakosság lesz képes a tudományos és technikai forradalom alépítményét hatékonyan működtetni. Akkor még ezt csak a Nyugat térségére értette, de az elmúlt ötven évben kiderült, hogy a távol-keleti népek még a Nyugat protestánsainál is puritánabbak. A puritán távol-keleti munkaerő nem csak a latin népeknél, de még a protestánsoknál is puritánabbak. Ennek a legnagyobb példája a piacosodott Kína és az Egyesült Államok közti kereskedelemi forgalom. Kezdetben a kínai bérek tizednyiek voltak az Egyesült Államokéhoz viszonyítva, ma már csak ötöd akkorák, de a tömegtermelésben hatékonyabbak. De akkor is hatékonyabbak lesznek, ha a bérek a század közepére azonos színvonalúak lesznek, mert a kínai munkaerőnek a futószalag melletti munka is fegyelmet követelő lesz.

Weber száz éve még csak elvi alapon állította, hogy a jövő a puritán népek fölényét fogja bizonyítani. Ez ma már közhelynek számít.

Száz éve egy német társadalomtudós ismerte fel először a puritán erkölcs gazdasági fölényét, ötven éve a Németország által vezetett Európai Unió képzetlen, arab munkaerővel akarja megoldani a munkaerő hiányát. Nemcsak az EU, de az ENSZ is.

A rabszolgarendszert nem az Amerikába vágyó rabszolgák találták ki, hanem az amerikai tőkések. Jelenleg azonban fordított a helyzet. A nagyon szegény népek számára csak egy jövőkép létezik, a jóléti országokban akár munkanélküli lenni. A tények szerint a jóléti országokban a börtönlakók jobban élnek, mint a legszegényebb országokban a többség. A fejlett társadalmakban ma nem rabszolgákra, hanem a nyelvükön beszélő diplomásokra van szüksége.

Ezt a négy óceánokon túli angolszász ország ötven éve tudja. Ezért működeti a bevándorolni akarókat szelektáló hálózatát. Ez csak az angol nyelvet legalább középfokon beszélő, és náluk hiányzó szakmai képzettségű munkaerő számára biztosítanak próbaidős befogadást. Ugyanakkor százszor annyian akarnak nyelvtudás és szakma nélküli betelepedést.

Ez a helyzet élesedett ki az utóbbi elnökválasztás során, amiben az győzött, aki áthághatatlan kerítést ígért a mexikói határra. A kerítés már nem is a mexikói bevándorlók, hanem a még ezeknél is sokkal szegényebb közép-amerikai bevándorolni akarók ellen készült és készül.

Harari még az Egyesült Államok olcsón megszerzett nagy nyereményének tekinti a százötven éve megszerzett déli, máig többségében spanyolul beszélő államait, amelyekben ötször jobban él az előtte Mexikóhoz tartozó lakosság. Ebből fakadóan folyamatos volt a mexikóiak beáramlása. Ez ellen az utóbbi húsz évben az Egyesült Államok azzal védekezett, hogy megszüntette a vámokat, amire az amerikai tőke azzal válaszolt, hogy az alacsonyabb munkaerő igényű termékeiket Mexikóba telepítette. Ez a megoldás kitűnően bevált, sokszorosára nőtt a külkereskedelmi forgalom, és Mexikó a legfejlettebb latin-amerikai állam lett, és tört résére csökkent a betelepedni akarók száma. Ezen kerestek az Egyesült Államokban is. Ugyanakkor a sokkal szegényebb közép-amerikai országok lakossága Mexikón keresztül akar az Egyesült Államokba költözni. Erre jelentette be az Egyesült Államok elnöke, ha Mexikó nem állítja le a területén keresztül történő átáramlást, fokozatosan visszaállítja a vámokat. Ennek hatását a mexikói vezetés azonnal felmérte, és megígérte a közép-amerikaiak átáramlásának megállítását.

Ezzel párhuzamosan folyik az amerikai-kínai vámháború, ami az Egyesült Államok számára nem lesz nyereség, de annál több várható Mexikó számára, pedig az sem lesz versenyképes Kínához viszonyítva.

Azt, hogyan emelte fel Mexikót az Egyesült Államokkal kötött vámmentesség, még nem olvastam sehol, e ezerszer annyi hír jelent meg arról, hogy mennyi gondot okozott a tény, hogy az országon keresztül beáramolhatnak a közép-amerikai országok szegényei.        

Az utolsó vacsora

Kopátsy Sándor               EH                    2019 06 18

Az utolsó vacsora

Szombaton éltem meg az utolsó vacsorát, nem abban az értelemben, hogy valószínűleg nem utoljára vacsoráztunk, hanem azt, hogy ez a vacsora mély misztérium lett. Jó ötven éve láttam először Leonardo utolsó vacsoráját, amiben megéreztem, mit akart ez a zseni megörökíteni. Az a kis közösség, amiből a Nyugat egyistenhívő vallása, a kereszténység világvallás lett, ezek még csak zsidó résztevői, Krisztus tanítványai utoljára vacsoráztak együtt.

Véletlenül, most először úgy alakult, hogy a másik négy személy is követte a választásom, gyümölcsleves és rántott borjúláb. Nekem jó tíz éve mindig ez a választásom, ha előre nem tudjuk megrendelni a füstölt szalonnába csomagolt malaclábat. A gyümölcslevest mindnyájan megettünk, de nekem a szokásos adag harmada is elég volt, a többiek a borjúlábat is végig ették.

Az én életemet a borjúláb gyermekkorom óta végig kísérte. Olyan családban nőttem fel, amelyben ugyan minden évben disznót vágtunk, amit az évek folyamán disznót vágtunk, azt házinyulakkal és húsgalambokkal egészítettük ki. Hentestől csak borjú és malaclábat és fejet vettünk, mint a legolcsóbb választékot. Számomra ez megkülönböztetett minőséget jelentett. A borjúláb, mint viszonylag olcsó választék az egyetemi éveim alatt is megmaradt csemegének.

A bolsevik rendszerben eltűnt a borjúláb. Már viszonylag jól keresőként véletlenül jelentkezett. Újságokba gazdaságpolitikai cikkeket írtam. Egyszer megjelent nálam a Hetesek Újsága szerkesztője, megkért, hogy egy írásomat leközölhesse. Kiderült, hogy szerzetesként üldözték, ezért lett a hentesek újságának szerkesztője.  Kaptam az alkalmon, és megkértem, hogy szerezzen nemek borjúlábat, az írásaim pedig ingyen használhatja. Pár nap múlva a szerzetesből lett újságíró egy csomagban hozott vagy tíz darab szépen megtisztított borjúlábat. A barátságunk a rendszerváltásig megmaradt.

Tizenöt éve a harmadik feleségemhez Miskolcra kötöztem, de hamar felfedeztem, hogy van a városban olyan vendéglő, ahol van borjúláb. Méghozzá a kedvenc éttermünkben, és nem is a klasszikus módon, hanem kicsontozva, szeletekben tálalva. Itt az is kiderült, hogy van náluk a füstölt szalonnába sütött malacláb is. Ennek azonban olyan sikere lett, hogy csak annak készítenek, aki előre megrendeli. Mivel feleségem ágyban fekvő, egyesül mentem a meghívóimmal, két általunk összehozott kamarazenét ápoló házaspárral. Társaságomban ezek foglalják el az első két helyet. Nálunk találkoztak, és szoros barátságot kötöttek.

Sipos Misi egy kaposvári iskolatársam fia. Az apja számomra már kezdettől fogva irigylésre méltó volt. Nemcsak versimádó, de a legjobb szavaló is volt. Még inkább erősödött az irigylésem, hogy a Győrffy Kollégiumba került, ami nekem csak álmom maradt. A Misi fiát csak 90 éves koromban ismertem meg egy hangversenyen, ahol a Bartók-Kodály által kijelölt úton, véleményem szerint, a világ legjobb kis együttesének a prímása lett. Ez óta tartjuk a szoros kapcsolatot vele, és az ugyancsak népzenész feleségével. 

A másik házaspár Perényi Péter és felesége Marica. A Sárospataki Kerámiagyár tulajdonosai. Velük a véletlen hozott össze bennünket. Feleségem autodidakta kerámiás. A házaspárt jó minőségű agyagkeresés közben találtam meg. Közgazdász, akinek egyik kedvenc professzora voltam. Barátok lettünk. Lelkes kamrazene pártolók, ennek érdekében Budán, talán a legszebb kilátású telket vettek meg, ahova magunknak állom palotát építettek.

Pár éve a két házaspár nálunk találkozott, és szoros barátságot kötöttek. Büszkék vagyunk, hogy nálunk találkoztak össze.

A múlt héten jelentkeztek, hogy Miskolcon lesz egy modern magyar opera ősbemutatója, amire Misi és felesége is lejön. Előtte menjünk közös vacsorára. Így jött létre a szokott vendéglőben ötünk közös vacsorája.

Ennyi is elég annak bizonyítására, hogy az egységesen választott közös vacsora számomra misztikus jelentőségű lett.

Rádöbbentem, hogy a kereszténység mennyire ráérzett az utolsó vacsora lélektani szerepére, és azt egyetlenként Leonardo értette meg.

Ne az istent, a fajod szolgáld.

Kopátsy Sándor                EH                   2019 06 21

Ne az istent, a fajod szolgáld.

Harari

Harari azzal tesz az emberisének szolgálatot, hogy isten céljának a szolgálatára megtanítja. Az ember azzal a feladattal jelent meg a fajok élén, hogy a fajokat az életterük hasznosításában segítse. Bemutatja, hogy a Homo sapiens, az állatoknál fejlettebb faj megjelenése óta bolygónkon a fajok életét elsősorban az ember alakítja. Alig tízezer éve a bolygónkon élő állatok és a homo sapiens egyetlen milliomod része volt az egy kilónál nagyobb testű állatvilágnak. A legritkább állat, a homo sapiens és az első domesztikált állat, a kutya milliomod része volt az állatvilágnak. Ma a bolygónkon élő emberek és a szolgálatába állított háziállatainak tizednyi súlyát tetszik ki a nem az embert szolgáló vadállatok.

Harari ugyan abban téved, hogy a szabadon élő vadállatokhoz képest a háziállatok az ember rabszolgái. Az ember csak azokat a fajokat tudta szolgálatába állítani, amelyek élete ezzel számukra is jobbá vált. Ezt azért nem vette tudomásul, mert a növények domesztikálódását figyelmen kívül hagyta. Az ember szolgálatába állított növények estében azok szabadságérzését ugyan nem lehet mérni, de aki látott vad kukoricát, burgonyát, rizst, búzát és árpát, az láthatja, hogy ezek az ember szolgálatába állított növények mennyivel hasznosabbakká váltak. Ma ezeknek a haszonnövényeknek a hozama, vagyis a magjukhoz képesti értéke hányszorosára nőtt. Ezerszer, milliószor annyi embert és állatot tartanak el.

Ahogyan a domesztikált vadállatok jobban élnek, mint a vad őseik, a haszonnövények is bujábban teremnek, mint a vad őseik. A domesztikált állatok számára büntetés volna a visszavadulásuk. Azt még nem vizsgálta senki, hogyha az embernek nem volna érdeke a haszonnövények termelése, azok milliomod mennyiségre visszaritkulnának, és a mai hatékonyan termelt formái eltűnnének.

Harari sem veti fel, hogy minek volna jobb, ha a bolygónkon még csak az élet előtti formák volnának jelen. Az életformák azért, és csak abban az irányban változnak, ami az előzőnél hatékonyabb megoldást jelent. A múltunk csak azért marad ennyire feltáratlan, mert nem vesszük tudomásul, hogy az történik meg, ami a fejlődés érdekét szolgálja. A forradalmárok azért tévedtek el, mert hibátlan társadalmat akartak, nem vették tudomásul, hogy a történelemben mindig a fajok érdeke érvényesült. Tízezer éve fajunk csak azért maradhatott fenn, és lehettünk egyre többen, mert sikerült a túlnépesedésünket viszonylag féken tartani azzal, hogy a halálozás fokozói lettünk.

Ezt felismertük volna, ha végig gondoljuk, hova jutunk, ha nem fokozzuk a lakosság többségnek a nyomorát, ha háborúkban nem pusztítjuk egymást. Az osztálytársadalmak spontán halálokozás okozása nélkül, a tudatosan emberpusztító háborúk nélkül elpusztultak volna a társadalmak. Ezt az egyértelmű tényt, a földosztáskor ismerem fel. Kiderült, hogy a második világháború előtti társadalmak emberpusztításai, kizsákmányolásai ellenére, a magyar falvakban háromszor, ötször annyian éltek, mint amennyin az adott technikai eszközök és ismeretek mellett optimálisan megélhettek volna. 1945-ben azt hittük, hogy a nagybirtokok felszámolásával, a földek újra elosztásával viszonylagos jólét teremthető. Ezt megtéve kiderült, hogy a falvak lakossága akkora, ami miatt a jövedelmek közti különbséget ugyan fel lehetett számolni, de az átlag nem változhatott. Kiderült, hogy a falvak munkaereje háromszor, ötször nagyobb volt, mint amekkorára az adott technikai és ismereti feltételek között szükség volt. Ez a felismerés vezetett arra, hogy nem elég a falvakban élők között igazságosabban elosztani a földet, hanem a lakosság nagyobb fele számára az iparban és a szolgáltatásokban kell munkaalkalmat teremteni. Tehát nem Veres Péter pártjában, hanem a túlzott iparosítás fellegvárában, az Országos Tervhivatalban kell dolgozni. A falvakban élőkön nem ott, hanem a városok gyáraiban és hivatalaiban kell keresetet biztosítani.

Még mélyebb tanulságot láttam abban, hogy a paraszti világban a nők nem voltak egyenrangúak. Sok faluban étkezéskor még az asztalnál sem ültek. Az erőszakos kollektivizálás módszerével ugyan nem értettem egyet, de egy fiatal traktorista feleség felvilágosított. Büszke volt, amikor megkapta az első havi fizetését. Először vált a férjével egyenrangúvá. Számukra ez többet jelentett, mint a titkos választási jog, amit már megkapott, de számára fontosabb volt a családon belüli jogállása, mint a kommunista part által kijelölt képviselők megszavazása.

Ezért kerestem az olyan adatokat, amelyek függetlenek a politikától.

A testmagasság változása.

Életem egyik szerencséje volt, hogy a középiskolában egy olyan tanár tanította a melléktárgynak minősülő egészségügyet, aki felismerte, hogy a sorozásra kerülő katonák testmagasságának a változása az egyik legjobb mércéje a társadalmi fejlettségnek. Zsidó gyermekorvos volt, aki a politika önmegítélése olyan mércét keresett, ami független a politikai hatalom önminősítésétől. Ennek alapján a sorozásra kerülő, 18 éves újoncok testmagassága alakulását tartotta ilyen mércének. A kiegyezés óta mérték az újoncok testmagasságát. Ez akkor még nem volt titkosított adat. Meglepetten látta, hogy a testmagasság viszonylag gyorsan nő. Szemben minden vadon élő fajjal, amelyek megjelenésük óta nem változtatták a testméretüket. Ezt ugyan nem hangsúlyozta, de az ember társadalmi jólétét mégis a 18 éves újoncok testmagaságának az alakulásával mérte. Megdöbbenve tapasztalta, hogy a kiegyezés után példátlanul gyorsan nőtt az újoncok testmagassága. Meglepetésére zsidóként azt kellett látnia, hogy a kora társadalma példátlanul jól vizsgázik. Számára megdöbbentő volt, hogy a kiegyezés óta a viszonylag szegény és elmaradott Magyarországon fajunk történetében példátlanul gyorsan egyre magasabbak lettek az emberek. Orvosként azt várta, hagy a sorozásra kerülő férfiak maximális testmagasága hamar eléri a fajunk maximumát.

Akkor még nem voltak nemzetközi adatok arról, hogy a különböző országokban hány centisek a 18 éves fiuk. Pedig még a közvélemény is látta, hogy a hegyvidéki emberek kisebbek, mint a síkvidéken élők. Ezt egy orvosnak is azzal kellett magyarázni, hogy fajunk számára a terepmagasság legyőzése viszonylag nagyon energiaigényes. Ezért a hegyvidéknek élő anyák eleve kisebb gyermeket szülnek, mert terhességük idején is nagyobb energiát fejtenek ki, mint akik a síkvidéken élnek. Nagyon sokat mondanának az olyan adatok, hogy milyen terepviszonyok mellett mennyi energiát igényel az életmód. Nem véletlen, hogy a legsúlyosabb állatok vízben, legfeljebb síkságokon élnek. A fákon élő mókusok akár tíz méterről is leugorhatnak. Az elefántok néhány méter magasságból sem képesek leugrani.

Amikor megtudtam, hogy Véli doktorurat a tudományos világ úttörőként ismeri, mi kaposváriak utólag sem vettük tudomásul világhírességét, lelkes híve lettem. Ő volt az első, akinek olyan társadalmi fejlettségi mércét köszönhetek, amit máig használhatok.

Ma már szinte minden ország testmagasságra vonatkozó adata könnyen elérhető. Jelenleg a hollandok, a dánok, a norvégek és a svédek a legmagasabbak. Az utóbbi ötven évben a japán férfiak testmagassága nőtt a legtöbbel, közel húsz centivel. Ott javult a legtöbbet a táplálkozás, a hegyvölgyes terepen pedig motorokkal, gépkocsikkal, a városokban metróval közlekednek.

A testmagasság elsősorban a genetikai örökségtől, a táplálkozástól és a szintkülönbségek legyőzésének mennyiségétől függ. Elég volna megnézni, hogy mely sportokban mekkora a testmagasság, a testsúly és a genetikai örökség. Az atléták között a sprinterek magasak és súlyosak, a hosszú távfutók kicsik és könnyűek. A sprinterek az afrikai síkságról hozott rabszolgák utódai, a távfutó bajnokok többsége pedig az afrikai hegyekről származik. Ennek az etikai vegyességnek ugyan magas az ára a társadalmi eredményekben, de sikert jelent a spotok világában.

Véli György doktorúr nem ismerte a korbeli testmagasságokat, mert az ő adatfelvételei idejében a holland és a dán 18 éves fiúk 180 centisek voltak. Ő azt hitte, hogy fajunk ennél magasabb genetikai okokból már nem lehet.

Életem egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor az első Fidesz kormány alatt megszerezhettem a bolsevik idők sorozási adatait. Magamat a bolsevik évtizedek legtárgyilagosabb megítélői közé számítom. Mégis meglepett, amikor végre megismerhettem a bolsevik érában születettek sorozási magasságát. A kiegyezés óta a legnagyobb testmagasság növekedés a Rákosi rendszerben születetteké volt. Vagyis azok testmagassága nőtt a legtöbbel, akik a földreformot követő tíz évben, a Rákosi rendszer virágkorában születtek. Vagyis akkor, amikor a padlásokban a begyűjtők felseperték a be nem szolgáltatott gabonát, amikor a boltokban sokszor nem volt elég a kenyér. Ez és a csecsemők egyre jobb kihordása nem fért össze. Jó ötven évvel később váltak elérhetővé a kenyérfogyasztás adatai. Kiderült, hogy soha nem ettünk annyi kenyeret, mint a földosztást követő tíz évben, amit máig úgy emlegetünk, amikor a begyűjtők felseperték a padláson talált gabonát, és a botokban gyorsan elfogyott a kenyér. Azt máig sem vesszük tudomásul, hogy a Horthy rendszerben a falusi családok többségének eleve nem volt gabona a padlásán, a földreform után, ha nem is elegendő, de minden családnak lett saját gabonája.

Még fontosabb volna azt is tudni, hogy előtte soha nem volt minden falusi családnak saját földje, a kenyér pedig sokkal drágább volt, mint a Rákosi rendszerben. Ugyanakkor megszűnt a munkanélküliség, tehát minden családnak, mind a városokban, mind a falvakban lakónak volt annyi jövedelme, hogy legalább az olcsó kenyeret megvegye. Azt még nem írta le egyetlen történész, hogy a Horthy rendszerben milyen drága volt a kenyér, és mennyi családnak nem volt annyi jövedelme, hogy elég kenyeret vásárolhasson. Ezt nem kellene bizonygatni, ha közölnénk az újszülöttek adatait, testsúlyát, testhosszát és koponyájának a körméretét.

Tizenhat éves voltam, amikor a sztálinista Szovjetunió megtámadta a századnyi lakosságú Finnországot. Két év után a páratlanul eredményes finn ellenállás után elviselhető veszteséggel járó békét kötöttek. A finneket, ha nem is azért, mert rokonaink, hanem a szereplésük alapján nagyon tiszteltem. Pápista létemre, a protestánsok pártján álltam. Azt a történelemtanárom tanította, hogy Finnország volt az egyetlen feudális állam, amelyik a reformáció gőzelmével párhuzamosan, már a 16. században törvénybe iktatta, hogy csak annak a nemesnek van tejes joga, aki már nem analfabéta. Ma már erre nincs szükség mivel nincsen analfabéta. 

Azt is már a Szovjetunióval folyó háború idején megtudtam, hogy törvényt hoztak arról, hogy rögzíteni kell az újszülöttek testsúlyát, testhosszát és a koponyájuk körméretét, és öt évenként ellenőrizni kell az oktatási és az állampolgári teljesítményüket. A magzatkihordástól függő eredményeket kezdettől fogva figyeltem. Már az iskolázottság függése a magzatkihordástól egyértelmű volt. Jobb tanulók lettek a jobban kihordottak. Ezt az egészségügy forradalmi teljesítményei ellenére nem hangsúlyozzák. Nem az a baj, hogy a koraszülöttek, gyenge fizikai állapotban születettek megmentésére az egészségügy százszor annyit költ, mint a sikeresen kihordó anyák jutalmazására, hanem az a felháborító ostobaság, ami máig jellemző. Tudomásom szerint, nincs olyan ország, amelyik jutalmazná a jó kihordást, ami minden politikai eredménynél fontosabb.

Nem kell ahhoz biológus professzornak lenni, hogy minden biológiai lény esetében a körkezdetthez közeli eredmény a legfontosabb. Ezért fogadok örömmel minden olyan hírt, ami a korai nevelésre helyez nagyobb súlyt.

Amennyire elfogadottá vált, hogy a tudományos és technikai forradalom egyre nagyobb hangsúlyt helyez az egyetemekre, sőt az ezt is folytató magasabb képzésekre. Szerencsére a hat éves kort megelőző gyermeknevelés is egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ezt azonban még előbb kell elkezdeni.

A jobb kihordást már említettem.

Az egykézés. A kevesebb gyermek hatékonyabb szülői környezete fontosságát hamar felismertem. A második világháború után, mint dél-dunántúli, ezen belül a Nemzeti Parasztpárt Baranya-megyei titkára, a néhány tucat kálvinista faluban, gyakorlatban folyt az egykézés. Felmérhettem, hogy milyen hatékony volt. Már ekkor felfedeztem, hogy a falusi társadalmak fejlettségét is négy mutatóval kell mérni, az egy lakosa jutó jövedelemmel és vagyonnal, a várható életkorral, valamint az iskolázottsággal.

Az már egyértelmű volt a rangsor a magyar társadalom etnikumai között. Magasan a zsidóság emelkedett ki, ezért lett antiszemita a tőlük lemaradó arisztokrácia és úri középosztály. A falvakban élő többség a parasztság volt. Ezeken belül egyértelmű volt a svábok elsősége. Őket követték a protestáns falvak. Ezeken belül a néhány tucat egykéző kálvinista falú lakossága a négy mutató mindegyikével a svábok előtt járt. Az alacsony urbanizációban viszonylag előbbre tartottak, főleg az úri középosztály. Nagyon le volt szakadva a cigányság.

A magyar társadalomtudomány bűne, hogy mélyen hallgat a Fasori Evangélikus Gimnázium csodájáról. Ez a középiskola máig világrekordot tart az eredményességével. Ez az iskola mutatott példát arra, milyen eredmény lett volna várható, ha az úri középosztály a kikeresztelkedett zsidó polgársággal fog össze. Ennek az iskolának a máig túl nem szárnyalt sikere volt azzal, hogy mi lett volna elérhető, ha a zsidó polgárok és az úri középosztály összefog. Ennek az iskolának a diákjai lettek az atombombát kifejlesztő élcsapat magja.

                     

Az atombomba történelmi szerepe

Kopátsy Sándor                EH                   2019 06 23

Az atombomba történelmi szerepe

Az atombombát létrehozó tucatnyi tudós abban a tudatban dolgozott, és halt meg, hogy találmányuk pusztulással fenyegeti az emberiséget. Ennek ugyan az ellenkezője történt, mégis változatlanul fajunkra veszélyes fegyvernek tartják.

A bevetése azzal, hogy Japán katonai inváziójára nem kertült sor, egyértelművé vált, hogy több millió emberveszteség maradt el. Az atombomba bevetésekor egyértelmű volt, hogy Japán ugyan nem nyerheti meg a háborút, de az elkerülhetetlen invázió több emberveszteséggel járt, mint amennyi halottal előtte járt.

Az pedig érthetetlen, hogy senki sem veti fel a kérdést, hogyan alakulnak a történelmi események, ha nem a megszálló amerikai erők fogalmazzák meg a japán alkotmányt, Japán nem az Egyesült Államok megbízható szövetségese, hanem gyarmata lesz. A háborúvesztést követő demokratikus, de nem megalázó japán alkotmányt nem a megszálló demokrácia fogalmazza meg.

A jelenkor történészei máig nem értik meg, hogy a második világháborút követő politikai rendezéssel Roosevelt nem segíti abban, hogy az imperialista Szovjetunió katonai szuperhatalom legyen, és a veszteseknek tőle, és nem az Egyesült Államoktól féljenek. Ennek köszönhetően a háborút vesztett imperialista Németország és Japán az új szuperhatalom és a demokráciák jámbor szövetségesei lettek.

Máig egyetlen történész sem ismerte fel, hogy a nyertes és vesztes hatalmakat az Egyesült Államok jámbor szövetségeseivé az imperialista Szovjetuniótól való félelem kényszeríttette.

Az többé-kevésbé elfogadottá vált, hogy a náci Németország a második világháborút azért vesztette el, mert a sztálinista Szovjetunióval nem kötött szövetséget, az Egyesült Államoknak pedig hadat üzent. Ennél is nagyobb hiba volt, hogy Japán hadüzenet nélküli háborúban akarta megsemmisíteni az Egyesült Államok tengeri hatalmát.

Hitler képtelen volt megérteni, hogy a gyarmati rendszert felszámolni akaró Egyesült Államok örömmel nézte, hogy a gyarmati birodalmak demokráciái, és a gyarmattartásból kizárt fasizmusok egymással harcolnak. A bolsevik Szovjetunió megszállásának nehézségeit pedig lebecsülte, pedig az örömmel lett volna a fasiszták szövetségese.

Utólag az is egyértelmű, hogy a háború előtt az atomfizika már az atombomba küszöbén állt, és annak az élcsapata Európában élt. Ha térképen felrajzolnánk, hol éltek és kik voltak az atomfizikai legjobbjai, kiderülne, hogy európaiak, köztük magas arányban zsidók, akikre Hitler nem számíthatott, illetve az életüket féltve az Egyesült Államokba menekültek. Arról, hogy mennyibe kerülne az atombomba elkészítése, senkinek nem volt fogalma. Kiderült, hogy erre csak az Egyesült Államok, és a költségekkel nem számoló Szovjetunió, aminek a demokráciákban élő marxisták információi adtak lehetőséget.

Az is egyértelmű, hogy Japán és Németország hadüzenete nélkül az Egyesült Államok sem teremtette volna meg az atombomba létrehozásának az anyagi feltételeit. Ráadásul, amire a bomba elkészült, a háború sorsa már eldűlt.

Az atombomba szerepe a hidegháborúban.

A hidegháborúban még csak két lényeges atomhatalom volt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió. A legyártott atomfegyverek kilencven százaléka a birtokukban volt. Az események azt mutatták, hogy ez a két katonai szuperhatalom versenyzett egymással. A történészek máig nem értik meg, hogy a hidegháború az Egyesült Államok műve volt, és a Szovjetunió széteséséig a célját szolgálta. Ezt a legkevésbé a magyar történészek értik meg. Az 1956-os forradalom utáni történelmünket azért nem értjük meg, mert nem vesszük tudomásul, hogy 1956-ban az Egyesült Államoknak érdeke volt, hogy a demokráciák féljenek a Szovjetunió katonai erejétől. Ezt könnyebben megértenénk, ha megnéznénk a két katonai szuperhatalom katonai költségvetésének súlyát. Az Egyesült Államokban a hadikiadásokban a nemzeti jövedelmük 7 százaléka volt a reális maximum. A Szovjetunióban a hadikiadások arányáról reális számok máig sincsenek. Becslésem szerint, valahol 25-30 százalék lehetett, ami elviselhetetlennek bizonyult. Ők sem tudták sem akkor, sem utólag kiszámítani, mert a hadsereg fenntartásának és fejlesztésének a tényleges költségei feltárhatatlanok voltak.

Még nem vallotta be senki, hogy a 7 százalékos hadikiadás ugyan nem jelentett volna versenyképességet, de ennek a többszöröse sem. A bolsevik Szovjetunió és csatlósai eleve versenyképtelenek voltak.

A lényeg az, hogy a hidegháború évtizedei alatt, az atomfegyvereknek köszönhetően, csak a bolsevik oldalon volt jellemző a magasabb hadikiadás. Ha a történészek végre egyszer kimutatnák, hogy az osztálytársadalmakban a nemzeti jövedelem hányadát emésztette fel a fegyverkezés, ha a hadsereg tagjait is megfizették volna, kiderülne, hogy csak a Szovjetunióban volt aránylag sok a haderő fenntartása.  

A hadikiadások a Szovjetunió széthullása után.

Ez idő alatt csak néhány nem jelentős ország hadikiadása magas. Egyetlen abszurdum volt és van, Észak-Korea, de aránylag magas Izraelben, Dél-Koreában és Oroszországban. Ebben a közel harminc ében a történelemben példátlanul alacsony a katonai kiadás. Az Egyesült Államokban 3-4 százalék. Kínában is titkolt és ismeretlen, de a súlya nem elviselhetetlen, hiszen a lakosság egy főre jutó jövedelme és vagyona példátlanul gyorsan nő, gyorsabban, mint bármelyik demokráciában. Az osztálytársadalmak történelmében még nem fordult elő, hogy a nemzeti jövedelem ilyen alacsony hányadát fordították hadviselésre.

Az is példátlan, hogy a fejlett demokráciák többsége a hadseregét arra használja, hogy megakadályozza az elmaradt, túlnépesedett országok belső, és egymás közti hadakozását.

Az atombomba létrehozása ugyan nem olcsó feladat, de az ellene a védekezése többe kerül, mint a bombák előállítása.

A blog olvasottsága

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

94 725

A vallások történelmi szerepe lejárt

Kopátsy Sándor                EH                   2019 05 30

A vallások történelmi szerepe lejárt

Harari

A vallások klérusa magát isteni eredetűnek és tökéletesnek tartja. A történészek pedig a történelemformálónak csak a politikai hatalmat tekinti, a vallások szerepét pedig másodlagosnak tekinti.

A Nyugat történészei említést sem tesznek arról, hogy a Nyugat társadalmi fölényét lényegében a kereszténységének köszönheti, annak ellenére, hogy a nyugat-európai kereszténység társadalmi fölényét a kereszténysége alapozta meg azzal, hogy kiscsaládos feudális társadalmat épített fel. Harari is felismerte a nagycsaládos társadalmak hátrányát, de említést sem tesz arról, hogy ezzel szemben a kiscsalád óriási fölényt jelentett. Azt a történészek is elismerik, hogy a kiscsaládos nyugati feudális társadalom fölénybe merült a nagycsaládosokkal szemben, de ebben a római katolikus, majd a protestáns kereszténységnek a szerepét meg sem említik.

Még a közgazdaságtan sem ismerte fel annak az előnyét, hogy a kiscsaládos feudális társadalom volt az első abban, hogy a munkaadó már nem a nagycsaládot, hanem a kiscsaládot foglalkoztatta. Még egyetlen történész sem ismerte fel, hogy a nyugat-európai földesurak voltak az elsők, akik a munkaviszonyt nem a nagycsaládokkal, hanem a kiscsaládokkal kötötték. Több mint ezer évnek kellett eltelni, amíg az ortodox keresztény Kelet-Európában is megszűnt a nagycsaládos feudális földművelés. De ott is csak akkor, amikor már a Nyugaton a leghatékonyabb mezőgazdaság kiscsaládos tulajdonú volt. Azt pedig a közvélemény szinte tudomásul sem vette, hogy a bolsevik Szovjetunió szétesése után az utódállamokban a mezőgazdaság családi farmok formájában működik, és ennek köszönhetően versenyképessé is vált.

Annak még a nyomával sem találkoztam, hogy az utódállamokban az ipar és a szolgáltatások tőkés óriás vállaltok lettek, a mezőgazdaság pedig családi farmok formájában működővé vált.

A sokkal hatékonyabb, kiscsaládos feudális rendszer kialakítását azonban a római katolikus vallásnak köszönhetjük. Mivel a feudális Nyugat-Európában a legnagyobb földbirtokos a római katolikus klérus volt, és csak ezek birtokai voltak iskolázott tulajdonosok irányítása alatt, ezek ismerték fel a kiscsaládos jobbágyrendszer előnyét. A példájukat azonban a földbirtokos osztály is felismerte, és lelkesen követte.

Bármennyire egyértelmű a történészek máig nem veszik tudomásul, hogy Nyugat-Európa társadalmi fölépítményének alapja a kiscsaládos társadalmi formája volt. A kiscsaládos munkavállalás forradalmi jelentőségét a társadalomtudományok azonban máig nem ismerték fel. Ez volt az első családforma, ami egyúttal az első gyermekvállalást korlátozott rendszerként működött. Mivel a földesuraknak az volt az érdekük, hogy a jobbágytelek viszonylag változatlan nagyságú legyen, ne legyen kisebb annál amint egy kiscsalád munkaereje hatékonyan megművelni képes. Ez azt eredményezte, hogy a jobbágycsaládok száma csak annyival nőhetett, amennyivel nőtt a területe. Mivel a szántóföldi földművelésre alkalmas terület alig növekedett, a jobbágytelkek száma is stabil volt. Ezzel azonban szemben állt a lakosság gyors növekedése. Ezt az ellentmondást azonban az egyház azzal vezette le, hogy a házasságkötést csak azok köthettek, akik számára a földesúr jobbágyteleket biztosított. Életem egyik legnagyobb meglepetése volt a házasságkötő jobbágyok életkora. Amíg a nagycsaládokban a nők gyermekvállalása a nem érettségükkel kezdődött, a jobbágyok gyermeket csak a házasságkötésük, azaz nemi érettségük után tíz, tizenkét évvel vállalhattak. Jelenleg a katolikus egyház nem hajlandó tudomásul venni a fogamzásgátlók használatát, de ezer éven keresztül csak a házasság után születetteket fogadta a hívei közé. A római katolikus egyház a házasságon kívüli születést tudomásul sem vette, a fogamzásgátlók használatát azonban bűnnek minősíti.

Az ipari forradalom családigénye.

A tőkés gyáripar számára a kiscsalád is használhatatlan munkavállaló lett, ez már nem a családokat, hanem csak a családtagokat alkalmazta. Érthetetlen, hogy a társadalomtudományok mennyire elsiklottak a felett, hogyan alakult a munkaadó és a munkavállaló jellemző formája.

A Rabszolgatársadalomban a munkaadó tulajdonába került nemcsak a rabszolga, de annak az élete és az utódai is.

A nagycsaládos feudális társadalomban egy életre a földesúr tulajdonába került a nagycsalád.

A kiscsaládos feudális társadalomban csak a kiscsalád került a földesúr tulajdonába.

A tőkés osztálytársadalomban csak a családtagok, és azok is kötetlen munkaviszonyba voltak a munkaadójukkal.

A családi vállalkozásban azonos a munkaadó és a munkás. Ez néhány ágazatban a leghatékonyabb vállalkozási formának bizonyult. A mezőgazdaságban fölénye szinte általános lett, de a tudományos és technikai forradalomban ezek lettek a tömegtermékek leghatékonyabb bedolgozói is.

A társadalom igényét kielégítő munkaerő termelése.

Sokáig a gazdasági ágazatok nem igényeltek oktatásban felkészített munkaerőt, azokat a munkafolyamatokban való részvétel tette a mennyiségüket pedig a társadalom igénynek megfelelőnél nagyobb mennyiségben, a fajunk nemi ösztöne elégítette ki. Ezt a vallások isteni beavatkozásnak és nem az állati ösztön kielégítésének minősítették. Harari az első társadalomtudós, aki felismerte, hogy a nagycsaládos rendszerben csak az anya személye volt megállapítható, az apáé nem. Ezzel adott magyarázatot arra, miért volt és maradt az első keményen egyistenhívő vallás a zsidó. Arra már ő sem tér ki, hogy a házasság miért lett szentség. Pedig ez volt a vallástörténelem egyik legjelentősebb változása. Ezt a nyugat-európai kiscsaládos feudális társadalom kényszerítette ki. A hatékonyabb mezőgazdaságot csak a kiscsaládokra bízott jobbágyság tudta ezer évre stabilizálni.

A nagy- és a kiscsalád társadalmi hatékonysága közti különbséget alig hangsúlyozzák a Nyugat történészei, pedig ez volt a történelmének a legnagyobb minőségi forradalma. Ezt még a keresztény teológusok sem kezelték jelentőségének megfelelő súllyal. Nyomát sem találtam annak, hogy a nagycsaládos társadalmakban mennyire nem lehetett a házasság a gyermekvállalást korlátozó szentség. Az ortodox keresztény nagycsaládokban a házasság nem érintette a földesúr és a jobbágycsalád jogi viszonyát. Mivel a földesúr jobbágya viszonyát, az időnként csak arra kényszerült, hogy a nagycsaládok munkaerejéhez igazítsa a rájuk bízott jobbágytelek nagyságát. Éppen ez, és a munkavégző családtagok teljesítményében való hiány miatt a nagycsaládos jobbágycsaládnak nem lehetett korlátozó szerepe a gyermekvállalásban. Márpedig ennek megértése nélkül nem volt magyarázat arra, hogy az ortodox keresztény társadalmakban miért volt az emberéletnek kisebb értéke.

Erre először a második világháború keleti frontján történteket csak akkor érthettük meg. A Szovjetunió csak azért nyerhette meg a náci Németország elleni háborút, mert sokkal nagyobb emberveszteség elviselésére volt képes.

Ez ugyan elég volt a háború megnyerésére, de a háború után a kisebb társadalmi hatékonyság azonnal nyilvánvalóvá vált. Ez tanított meg arra, hogy a társadalmaknak óriási teher a nagyobb halandóság elkerülhetetlensége. Márpedig a fogamzásgátlás megoldása előtt elviselhetetlen társadalmi terhet jelentett és jelent ma is, az elkerülhetetlen nagyobb halálozás.

Harari nekem azzal mondotta a legtöbbet, hogy már az egy ezrelékes népszaporulat is csak úgy valósulhat meg, ha az ilyen faj ennek érdekében a fajok jelentős hányadát a szolgálatukba állítják, az erre alkalmatlanokat pedig elpusztítják. De ő sem számol azzal, hogy milyen következményekkel jár az, ha egy bolygón egyetlen faj érdeke alakítja a fajok mindegyikének a sorsát. Pedig neki is az a véleménye, hogy a domesztikált fajok az ember rabszolgái lesznek. Nemcsak a fajunk, de minden faj sorsát annak alapján értékeli, hogy mekkora a függetlensége. Ezért a gyűjtögető életmódunkat is valamiféle nagyobb szabadságnak látja.

A fajunk már emberként élt, de állatként szaporodott.

Ezt a tényt a vallások sem voltak hajlandók tudomásul venni. A teherbeesést minden vallás az isteni akarat teljesülésének minősítette. Az már jelentős előrelépés volt, hogy a vallások korlátozni kezdték a szexuális ösztön kiélhetőségét. Ezzel a folyamattal azonban nemcsak a teológusok, de még a történészek sem foglalkoznak. Pedig a Nyugat fölényét annak köszönhette, hogy gazdasági előnyei okán bevezette a kiscsaládot. Ez nemcsak lehetővé tette az apaság egyértelművé tevését, de a gyermekvállalás korlátozhatóságát is. Márpedig az utóbbinak lett a következménye, hogy a Nyugat lett a fajunk társadalmainak élcsapata. Ez bármennyire vitathatatlan, a történészek nem értik meg a jelentőségét. A házasságkötés egyházi parancs lett, amit pontosan nyilvántartottak. Annak ellenére, hogy a házasságkötést, azok életkorát pontosan nyilvántartották, ezt a történészek figyelmen kívül hagyták. Pedig, ha valami a legtöbbet mond a Nyugat sikerének okáról, akkor a tény, hogy a házasságkötők kora jó tíz évvel meghaladta a nem érettségükét. Ez pedig azt jelentette, hogy az első három-négy születés nem történhetett meg. A római katolikus egyház ugyanis a házasság előtti születéseket tudomásul sem vette. Az a teológusokat nem zavarta, hogy a fogamzást ugyan az isten akaratának minősítették, de csak akkor vették tudomásul, ha előtte a szülők egyházi házasságot kötöttek. A házasságkötésnek előfeltétele volt, hogy a házastársakkal a földesuruk jobbágyszerződést kötött. Vagyis isten akarata csak akkor érvényesülhetett, ha a földesúr előtte a házasság anyagi feltételeit biztosította. Ez a rendszer ugyan azt jelentette, hogy utódja csak azoknak lehet, akik megélhetéséről előtte a földesuruk gondoskodott.

Azt már én is megélhettem, hogy az egykéző dél-dunántúli református falvakban a falu erkölcsi törvénye szerint minden parasztcsaládnak csak egyetlen gyermeke legyen. Azt tudomásul vette a közösség, hogy a házastársak szexuális életet élnek, ha az nem járt egynél több terhességgel. Ez az egykézés mintegy száz évvel megelőzte a szexuális ösztön zavartalan kiélését biztosító fogamzásgátlók megjelenését a magyar falvakban. A fogamzásgátlók használata akkor már megjelent a gazdag és iskolázott puritán társadalmakban, ahol a nők termékenysége gyorsan az újratermelés szintje alá csökkent.

A 20. század küszöbén Max Weber már felismerte, hogy csak a protestáns erkölcsű népek építhetnek másoknál hatékonyabb társadalmi felépítményeket, de azt még nem látta, hogy ez a protestáns kereszténység hozzáállásának köszönhető.

Nincs statisztikailag kimutatva, hogy a nők termékenysége mennyire függ a társadalmi, gazdasági helyzetüktől, és vallásuktól.

Az ENSZ második világháború után ugyan bevezette a tagállamai társadalmának fejlettségét megbízhatóan mérő mutatót, de azt a vallások társadalmi szerepének mérésére még ők sem használják. A tagállamok rangsorát három mutató, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság eredője alapján állapítják meg. Ennek a módszernek egyetlen hiányossága van, hogy az egy lakosra jutó vagyont figyelmen kívül hagyja. Ennek ellenére a legjobb, egyetlen hiányossága, hogy a népesség számához igazodó vagyonigényt figyelmen kívül hagyja. Márpedig a jelenkorban a népszaporulat szerepét csak akkor mérhetjük, ha az egy laksora jutó vagyon alakulását is figyelembe vesszük. Mivel egyértelmű, hogy az egy lakosra jutó vagyonigény elsősorban a kultúrától, azon belül az éghajlattól függ.

A különböző kultúrák vagyonigényének viszonylagos stabilitását közel száz éve feltárta a társadalomtudomány Magyarországon is. A puritán erkölcsű népeknek a legmagasabb a jövedelmükhöz mért vagyonigénye, mintegy négyszeres. A kevésbé puritán latin keresztényeké háromszoros. A trópusok övezetében ez alig kétszeres, a felzárkózni képtelen őslakosságé egyszeres alatt van.

Ez nagyon karakterisztikusan jelentkezett az etnikailag nagyon tarka népességű Trianon előtti Magyarországon. Ennek ellenére a magyar történészek ezzel soha nem számoltak. Becslésem szerint a Trianon előtti Magyarországon a legmagasabb vagyonigénye, az éves jövedelmük négyszerese a polgárosodott zsidóságnak volt. Ezt követék a lutheránus germán kisebbségek a jövedelmükhöz viszonyítva háromszoros vagyonigénnyel. A magyar, a horvát és a szlovák etnikumok vagyonigénye kétszeres, a románoké, a ruténeké ez alatt. A legkevésbé felzárkózott cigánysága pedig az egyszeres alatt volt.

Ez a leginkább egyértelműen a soketnikumú Egyesült Államokban látható ma is. Ott az európai zsidók és a távol-keleti konfuciánus népek vagyonigénye jelenleg négyszeres. Az európai protestáns bevándorlóké háromszoros. A latin népeké kétszeres. Az afrikai rabszolgák utódaié egyszeres.

Egyetlen népnél, a zsidóságnál alakult ki nagy különbség. Az Európában polgárosodottak vagyonigénye a távol-keletiekével azonos, a legmagasabb. Ugyanakkor a Közel-Keleten maradtaké kétszeres alatt maradt.

Ezt a társadalomtudományi törvényt az etnikumokra ugyan elismerik, de a vallások társadalmi eredményeit még nem mérte senki annak ellenére, hogy Max Weber jó száz éve a protestáns keresztények társadalmi sikerét jósolta meg. Ez fényesen beigazolódott azzal a kiegészítéssel, hogy nemcsak a Nyugat keresztényei, de a Távol-Kelet konfuciánusai is sikeresek lettek.

A vallások klérusainak politikai hatalma kártékony.

Jelenleg az Egyesült Államok és Irán között háborús feszültség van. Ez jó alaklom arra, hogy az ókor egyik szuperhatalma Perzsia és a jelenkor példátlan mértékű szuperhatalmát állítsuk szembe.

Irán a háború után a leggazdagabb mohamedán állam lett a gazdag és olcsón kitermelhető olajának köszönhetően. A sah által üldözött mohamedán klérus azonban fellázadt és átvette a hatalmat, amit jelenleg is kezében tart. Ezzel Irán példája lett annak, hogy a mohamedán klérus még a feudális világi halkalomnál is alkalmatlanabb a politikai hatalomra. Ezt mindennél jobban jellemzi a tény, hogy jelenleg Irán az egyik legszegényebb, legreménytelenebb mohamedán állam. Jelenleg a politikai diktatúrájú Törökország még egyszer olyan gazdag, mint az olajban gazdag Irán.

Ennek egyik jellemzője a tény, hogy Iránt évente 150 ezer diplomás hagyja el. Ezzel a legnagyobb értelmiségvesztő ország a világon.

A vallások társadalmi hatékonysága mérhető.

A klérusok hatalmát jól jelzi a tény, hogy még senki sem vette a bártorságot, hogy a vallások híveinek a társadalmi helyzetét szembe állítsa annak ellenére, hogy Max Weber száz éve megállapította, hogy a tudományos és technikai forradalom által létrehozott társadalmi alépítményeket csak a protestáns vallású népek tudják más vallásúaknál hatékonyabban működtetni. Felismerése száz év alatt egyértelműen bebizonyosodott azzal a kiegészítéssel, hogy egyrészt a Nyugaton nemcsak a protestánsok, de az alpi katolikusok is sikeresek, másrészt a távol-keleti népek is puritánok. 1990 óta a puritán népek egyetlen országba, Észak-Korea kivételével, vagy már jóléti társadalom, vagy példátlanul gyorsan azzá váló.

Ez az olyan országokban is így van, amelyek lakossága csak részben puritán. Ezt példázza a négy óceánokon túli négy volt brit gyarmat utód országa, az Egyesült Államok, Kanada Amerikában, Ausztrália és Új-Zéland Óceániában. Ebben a még nagyon alulnépesedett országban az ENSZ mutató alapján a Fejlettségi sorrend, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Államok a sorrend, mert ez attól függ, hogy a lakosságuk mekkora hányada nem puritán. Ez az oka annak, hogy az Egyesült Államok miért az utolsó. Ott a legmagasabb a visszahúzó latin és afrikai etnikumúak aránya.

A latin-amerikai országok lemaradása.

Egyetlen történész sem kereste az okát annak, hogy miért sokkal nagyobb a katolikusok lemaradása Amerikában, mint Európában. Pedig egyszerű a magyarázat.

Ott nagyobb a lemaradás, ahol nagyobb a népszaporulat. Ott nagyobb a népszaporulat, ahol nagyobb a római katolikus klérus politikai hatalma. Európában a fogamzásgátlás és az abortusz megengedhetőbb, és Franciaország Európában fejlettebb, Amerikában pedig a franciák többsége puritán módon él.

Európában a bolsevik rendszer egyházüldözése jelentősen lecsökkentette az ortodox egyház befolyását, és ennek köszönhetően a fogamzásgátlás szinte szabadon alkalmazható. Ez még a római katolikus Lengyelországban is tapasztalható. Ez az egyetlen római katolikus vallású ország, amelyben leállt a fogamzásgátlóknak köszönhetően a népszaporulat.

A fogamzásgátlás hatása.

A Nyugaton a protestantizmus ugyan nem hirdeti a fogamzásgátlás bűntelenségét, de nem is vállalja az üldözését. Nála is liberálisabbak a konfuciánus népek, ahol a vallás korában sem hirdette a gyermekvállalást korlátozó módszerek bűnösségét. Ezért aztán ott gyorsabban általánossá válhatott a gyermekvállalás csökkenése. Ennek köszönhető, hogy a Távol-Keleten jelenleg lényegesen gyorsabb a társadalmi fejlődés, mint a Nyugaton.

Mitől függ a gyermekvállalás alakulása.

Annak ellenére, hogy jelenleg a legfontosabb probléma a gyermekvállalás alakulása, nagyon ritkán található adat arról, hogy ez mitől függ. Az már világossá vált, hogy a vallástól, de nemcsak attól, hanem az iskolázottságtól és az urbanizációtól is. Pedig e nélkül a fajunk túlszaporodását nem lehet kezelni.

Minden felméréstől függetlenül a szülők jövedelmével és iskolázottságával fordítottan arányos.

Ennek köszönhetjük, hogy a jelenlegi jóléti államokban 200 év kellett ahhoz, hogy a nők termékenysége a létszám újratermelése alá csökkenjen. Ez azért is volt viszonylag lassú, mert nem volt megoldható a fogamzásmentes szexuális élet és lassan nőtt az iskolázottság is. Szinte semmi adatot nem találtam arról, mikor mekkora volt az iskolázottság és a nők termékenysége.

Az EU választások tanulsága

Kopátsy Sándor                EH                   2019 06 02

Az EU választások tanulsága.

Ez volt az első EU választás, amikor jelentkezhetett először az EU vele született betegségének a korrekciója felé történő elmozdulás. Eddig az EU brüsszeli vezetése következetesen az Európai Egyesült Államok építését folytatta. A német-francia vezetés és annak brüsszeli adminisztrációja következetesen ebbe az irányba alakította az eseményeket. Ez volt az első olyan EU választás, ahol már felmerült a döntés, milyen irányba történjen az EU építése. A brüsszeli vezetés továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az EU az európai államok közös állama legyen.

Ugyanakkor először fogalmazódtak meg az a cél, hogy az EU a szuverén államoknak csupán a vámuniója legyen. Ez az irányváltás azt jelentené, hogy nem lehet a tagállamoknak többségének nemcsak közös valutájuk, de közös inflációjuk, költségvetési hiányuk, vagyis minden tagállam szuverén maradjon. Nem is beszélve arról, hogy egymás között osszák meg a beépülésre eleve alkalmatlan gazdasági menekülők befogadását.

Ez a kérdés igazán, először ezen a választáson merült fel.

Eddig szinte csak a visegrádi országok éreztették, de azokban is a bal-liberális erők támogatták, és támogatják jelenleg is az Európai Egyesült Államok vonalát. Ez a választás mégis már azt hozta, hogy nemcsak a visegrádi országok, de a mediterrán tagországok is ebbe az arányban mozdultak el. Ezt jól jellemzi, hogy a két legnagyobb latin államban, Franciaországban és Olaszországban Először a legerősebb párt a bevándorlók fogadását ellenző lett. A magyar választási eredmény továbbra is azt bizonyítja, hogy a legnagyobb többséget a bevándorlás első számú ellenzője a Fidesz lett.

A magyar ellenzék gyenge eredményén belül a legerősebb a bal-liberális DK lett. Számomra kezdettől fogva értehetetlen a bal-liberálisok ragaszkodása az Európai Egyesült Államok koncepciójához. Ez a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt 1990-ben azért bukott meg, mert a nacionalista magyar választók nagy többsége ellenük fordult. Az Orbán által vezetett Fidesz azért nyerhetett példátlan többséget minden választáson 1990 óta, mert nem megnyerni akarta a közép-jobb politikát vállaló országot, hanem önmagát formálta az ország közvéleményének súlypontjához.

A legutóbbi választáson a balliberális Demokrata Forum azért lehetett a szavazatok hatodának megnyerésével a második, de továbbra is jelenéktelen párt, mert a magyar közvélemény bal-liberális egy hatodához igazodott.

A Fidesz számára belátható időre a választások győzelme biztosított, egyrészt mert a magyar közvélemény kétharmada belátható ideig közép-jobb pártra fog szavazni, másrészt, mert az Európai Unió tagállamai nem az Európai Egyesült Államok, hanem az Európai Vámunióban szuverén államokként akarnak tagjai maradni. Tudomásul kellene venni, hogy az óceánokon túli négy angolszász országa azért lehetett a sok kultúrából érkezett bevándorlók egyesült állama, mert ott szinte minden lakos gyökértelen bevándorló volt.

Jelenleg Szuverén birodalom csak egyetlen nemzeti állam, a Kínai Birodalom. Ennek létrejöttét azonban évezredes építőmunka előzte meg. Gazdaságföldrajzi adottsága a bolygónkon egyedüli volt. Ezt már az is lehetővé tette, hogy a gazdaságföldrajzi adottsága ezt is egyértelművé tette. A területét szinte négy egymással párhuzamos folyamát összekötő hajózható csatornával egységes vízi úttá lehetett tenni. E nélkül nem lehetett volna Kína egyetlen nemzeti birodalom.

Ezzel szemben India a másik legnépesebb ókori birodalom folyói egymástól távolodva folynak, amiből még a jelenkor technikai csodái sem lehetnek képesek kulturális, politikai és gazdasági egységet képezni. India széthullása megállíthatatlan. Az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália folyamai is egymástól távolodnak. Nagyon kevesen gondolnak arra, hogy az Egyesült Államok nyugati és keleti partjai között a legolcsóbb szállítási út a Panama Csatornán keresztül vezet.

A Kínai Birodalom létrejöttének a közös írásmódjuk is nélkülözhetetlen feltétele volt. Szinte senki sem gondol arra, hogy a térségén több száz különböző nyelvű etnikum élt, akik számára a közös, az egymást megértés biztosító kommunikáció volt. Fajunk történelmét egyik nem emlegetett zseniális felismerése volt a különböző nyelvek számára az egymást megértését csak olyan írásmód biztosíthatja, amelyik nem betűkre bontott hangokkal, hanem a fogalmakkal történő írást használja. Még senkinek sem jutott az eszébe, hogy fajunk minden nyelve csak akkor lesz minden nép számára közérthető, ha nem betűkkel, hanem fogalmakkal fogunk kommunikálni. A számítógépekkel ez már megoldható feladat lesz.

Az EU számára a közös valuta elviselhetetlen teher.

Történelmű múltú országok számára amennyire a határok leépítése hatékony megoldás, a közös valuta nem lehet az. A klasszikus közgazdaságtan azért nem foglalkozott a közös valutákkal, mert ez fel sem merülhetett. Természetesnek vették, hogy a fejlettebb államoknak keményebb a valutájuk, a lemaradóké pedig gyenge.

Azt sem magyarázta meg senki, hogy miért lehet a tagállamokra bontott Egyesült Államoknak, Kanadának, Ausztráliának közös valutájuk, az európai államoknak pedig ez lehetetlen. Pedig egyértelmű a magyarázat. A közös valutának előfeltételei vannak.

A munkaerő szabad áramlása biztosított. Ezt garantálja a közös nyelv, és hogy a lakosság 99 százaléka nem a történelmi országában él. Ezért lehetett hatékony közös valutájú állam nemcsak az Egyesült Államok, de Kanada és Ausztrália. Ennek az ellenkezője Európa, ahol száz éve az ellenkező irányú folyat jellemző. A több nemzetiségű birodalmak nemzeti államokká bomlanak szét. Ennek az első lépése a Habsburg Birodalom szétesése volt. A legnagyobb a Szovjetunió szétesése. Már ezekhez viszonyítva jelentéktelen az írek, a skótok, a baszkok ez irányú törekvése. Jelentős lépés már nem várható.

Ezzel szemen az egész Európát egyesítő törekvés eleve ostobaság volt. Az Európai Unió, vagyis az egységes Európa gondolata a második világháború után vetődött fel, elsősorban a nagy nemzetközi vállaltok összevonhatósága. Tekintélyes politikusok érezték úgy, hogy számos ágazatban az optimális üzemnagyság meghaladja az államok méretét. Ez ugyan tagadhatatlan tény, de nem kell ennek érdekében a történelmi államok szuverenitását feladni. De olyan gazdasági feladat nagyon kevés van, amire csak a szuperhatalmak lehetnek képesek. Ilyen iparágat csak egyet, a nagy utasszállító repülőgépek esetében találtam, de ott semmi akadálya nem volt annak, hogy ezek elkészítését több fejlett állam megosztva, sikerrel vállalta.

A szuverén államok vállalatai közt kialakult együttműködést legfeljebb a vámok zavarhatják. Ezért fogadta a közvélemény örömmel az Európai Vámunió gondolatát. Ez a pénzügyi szakma vágyálmainak is egyike volt. A jelenkor szuperhatalmának valutáját, a dollárt a bankárok irigyelték, lesték az alkalmat, hogy más országokba is bevezessék. Ezek a kísérletek mind katasztrófával jártak. Ennek ellenére az EU vezetői is bevezették a tagállamok többségében örömmel fogadott közös valutát, az eurót. Ezt eleve a világgazdaság történelmének a legnagyobb ostobaságának tartottam. Igazam egyre jobban bebizonyosodik.

Nem lehet szuverén az állam, ha a valutája értékét nem szabadon alakítja. Márpedig az euró övezeti tagság mellett nem létezhet szuverenitás.

A nemzeti valuta kívánatos értéke.

Nincs értelme a nemzeti szuverenitásnak, ha az ország nem független a valutája érkének alakításában. Minden országnak a maga igényeihez kell alakítani a valutáját, mert annak a tulajdonságaihoz, és az adott konkrét helyzetéhez kell igazodnia.

Minden kultúrának minden szinten tudomásul kell venni, hogy mekkora pénzrontásra van szüksége. Sok évtizede tudom, hogy a protestáns, puritán kultúrájú országokban a pénzromlás sokkal lassabb, mint a latin katolikus országoknak. Hamar felismertem, hogy Európában az infláció mértéke észak-nyugatról dél-keltre egyre nagyobb. A skandináv országok valutája stabilabb, mint a mediterrán országoké. Ezek inflációja sokkal kisebb, mint a mediterrán országoké.

Ha egy ország éghajlata és adottságai vonzóbbak, a valutáját alacsonyabb szinten kell tartani. Ez fokozottan igaz, ha el van adósodva. Ennek klasszikus esete volt az euró bevezetése. Amihez mi is csatlakozni akartunk, de bennünket elutasítottak. Vigasztalásul a hiteleinket svájci frankban vettük fel. Ennek az lett a következménye, hogy a liberális baloldali kormányaink alatt viharos gyorsasággal kint és bent eladósodtunk. Ennek a következménye lett a Fidesz 2000-es példátlan választási győzelme. A Fidesz felszámolta a svájci frankos hitelezést, ennek költségeit megosztotta a kormány, a bankok és a hitelezők között. Azt ugyan nem vert dobra, hogy ezzel az euró leértékelődését elindította. Mára az euró ára 260-ról 325-re nőtt. Ennek köszönhetjük, hogy az exportunk közel harmadával romlott, mára az EU viszonylag legolcsóbb országa lettünk. A külkereskedelmi mérlegünk, a turizmusunk egyenlege javult, és a külső adósságunk csökkeni kezdett. Ugyanakkor az euró övezet hozzánk hasonlóan gyengébb tagjai reménytelenül eladósodtak.

Az, hogy megnőtt a fejlettebb tagországokban vendégmunkásként dolgozóink száma is megkettőzött. Jelenleg 800 ezer magyar munkás dolgozik a nálunk sokkal magasabb bérű országokban. A Fidesz kormány büszkén hirdeti, hogy az országunkon belüli munkanélküliség 3.5 százalékra zuhant, amivel a legalacsonyabb szintűek közé kerültünk. Azt ugyan figyelem kívül hagyják, hogy 800 ezer munkásunk az országon kívül, a jelenlegi euró árfolyamon, külföldön dolgozik. A csak a hazai munkaerőpiacon példátlanul alacsony a foglalkoztatásunk. Még senki sem vetette fel, hogy az euró leértékelődése a külföldön dolgozó magyar munkaerő reálbérének is a jelentős emelkedésével jár. A megtakarított, hazahozott bérük vásárlóereje megnőtt.

Az elért eredmények alapja a forint leértékelése.

E nélkül a külkereskedelmi és turisztikai mérlegünk, és a hazai valamint a külföldön vállalt foglalkoztatás nem javulhatott volna.

Trianon tárgyilagos értékelése

Kopátsy Sándor                EH                   2019 06 06

Trianon tárgyilagos értékelése

A Fidesz kormány egyik első intézkedése a Trianoni szerződés aláírásának az évfordulóját nemzeti gyásznapnak minősítették. Ezzel visszatértek a Horthy rendszer sovinizmusára. Ugyan nem tekintjük elsődleges feladatunknak a teljes revíziót, de kötelességünknek tartjuk az elszakított magyarság számára a magyar állampolgárságot, de csak azzal, hogy maradjanak kisebbségben élő magyar állampolgárok.

A békeszerződés emléknapján a Fidesz kormány is példátlan nemzeti tragédiánknak minősítette a Trianoni Békediktátumot. Az ünnepség dekorációján az egész Kárpát Medencét, mint a történelmi Magyarországot ábrázolták.

Középiskolás korom óta a Trianoni Békeszerződést az általunk kezdett háború elvesztése után számunkra is több előnnyel, mint hátránnyal járó megoldásnak tekintettem.

Elsősorban a Habsburg Monarchia eleve az egyetlen összetákolt birodalom volt. Ezt Trianon előtt tíz évvel Wilson az Egyesült Államok elnöke is politikai abszurdumnak minősítette.

Azt sem tudatosítják a magyar történészek, hogy a Habsburg Monarchiát először mi magyarok akartuk az 1848-49-es szabadságharcunkban felszámolni. A már lényegében elvesztett első világháborúban pedig a Magyar Királyság Károlyi kormánya mondta ki a Habsburg Monarchia felbontását. A magyar történészek arról is mélyen hallgatnak, hogy a Trianoni Szerződés megfogalmazásakor nem létezett a nagyhatalomnak tekinthető Habsburg Birodalom. Ebből is fakadt annak következményének tekinteni, hogy akkor a soknemzetiségű, az egész Kárpát Medencét uraló Magyarország is történelmi abszurdummá vált. Valószínű, hogy ennek nemzeti államokká való felosztása Trianonnál igazságosabb megoldás lett volna, de a háborút kezdők ne várjanak igazságos rendezést, ha elveszik azt.

Az kabarétéma volt, hogy a Horthy rendszer a háború előtti határok tiszteletben tartását követelte.

Ennél is kisebb reális alapja volt annak, amit a jelenlegi Fidesz kormány az emléknapon képviselt.

Orbán ugyan zseniális politikusnak minősült azzal, amit a rendszerváltás óta elkövetett. Azt azonban tudnia kellene, hogy az ő politikai sikere Trianon nélkül elképzelhetetlen lenne. A történelmi Magyarországon a lakosság maximálisan fele volt a magyar. Ezért a mai EU tagállamokban megkerülhetetlen az általános titkos szavazás. Tehát elképzelhetetlen lenne a kétharmados többség megszerzése a Trianon előtti választásokon. A magyar etnikum kétharmadának a megnyerése tehát legfeljebb egyharmados szavazatot jelentene. A lakosság nem magyar etikumú fele egyértelműen ellene szavazott volna.

Azt a liberális pártként induló Fideszről elképzelni sem tudtam, hogy Orbánnak sikerülhet közép-jobb párttá átformálni a liberális pártocskaként induló Fideszt, de nemcsak megtette, de stabilizálta is. A Nyugat történetében példátlan, hogy egy közép-jobb párt negyedig választáson is kétharmados többséget szerezzen. A Fidesz ezt már nemcsak megetette, de előreláthatólag még néhány cikluson keresztül meg is fogja taratani. A közelmúltban megtartott EU választáson is egyértelmű maradt, hogy nincs politikai ellenfele. A második helyen végzett bal-liberális Demokrata Forum többségi támogatottsága elképzelhetetlen.

Az euró övezetet meg kell szüntetni

Kopátsy Sándor                EH                 2019 06 07

Az euró övezetet meg kell szüntetni

Az EU választás után sem várható közép-jobb többség. Ez csak akkor történet meg, ha az euró övezet nem puritán tagállamai kiléphetnének, amit sem az EU tagállamok, sem a világpolitikai erőviszonyok nem engedhetnek meg. Ennek a feltétele az volna, ha az euró övezetből a latin tagországok kiléphetnének. Ezt azonban nem lehet elképzelni. Az erőfölényt élvező puritán országok nem fogják megengedni. Ezt jól jellemzi a tény, hogy a reménytelenül eladósodott euró övezeti országokat nem engedi meg sem az EU brüsszeli többsége, sem a világgazdaság pénzügyi mechanizmusa. Ugyanakkor az euró övezet fenntartása csődbe viszi az Európai Uniót. Európa nyugati fele, csak szuverén államok vámuniója lehet életképes.

Tegnap valamelyik külföldi adóban meglepődve és ötömmel olvastam, hogy Olaszországban felmerült az euro övezetből kilépés, a saját valutára való visszatérés gondolata. Ennek akkor volna értelme, ha a nemzeti valutát azonnal legalább negyedével leértékelnék, és a fedezet nélküli pénzteremtést, az inflációt évi néhány százalékkal lehetővé tennék. Nemcsak Olaszország, de az összes latin ország, még Franciaország is ezt tenné.

Amennyire napi téma a magyar kormány nacionalizmusa, senki sem veszi tudomásul, hogy Magyarország mintegy negyedével leértékelte az euróhoz képest a valutáját. Magától érthető, hogyha ezt teszik a latin országok, akkor természetessé válik, hogy javul a külkereskedelmi mérlegük és a turizmusból származó bevételük, vagyis ugyanaz történik, mint Magyarországon, ahol a turizmus adottságai sokkal szerényebbek. Az euró övezet latin országai turizmusban lévő adottságai sokkal kedvezőbbek, mint Magyarországé, tehát még látványosabb lenne a talpra állásuk. Ez után egyértelművé válna, hogy az EU lemaradásának az elsődleges oka nem is az asszimilálódni képtelen, képzetlen befogadóknál is sokkal általánosabb válságokozó a valutaközösség.

Ezért a magyar kormány sikerének sem a gyermekvállalás támogatása, hanem a valutájának a leértékelése az igazi oka. Amennyiben a négy mediterrán ország kilépne az euró övezetből, és a saját valutájára nemcsak visszatérne, de legalább negyedével leértékelné, nyilvánvalóvá válna az euró övezet működésképtelensége. Ez esetben Franciaország is belátná, hogy számára a Németországgal közös valuta elviselhetetlen teher. Ez pedig a közös valuta működtetésének kudarcát jelentené.

A Fidesz kormány sikerének titka

Kopátsy Sándor                EH                   2019 06 10

A Fidesz kormány sikerének titka

Az Európai Uniónak és a brüsszeli bürokráciának érdemes volna elgondolkodni a Fidesz kormány sikerén. Mi az oka annak, hogy ez az általuk folyamatosan negatívan minősített közép-jobb Fidesz kormány nemcsak a választásokon a legnagyobb támogatást kapja, tehát népszerű, hanem gyorsan növekednek az egy lakosra vetített mutatói, javul a költségvetési és az idegenforgalmi mérlege, jön hozzá a nyugati tőke, csökken az adóssága, javul a turizmusnak a mérlege.

Magyarország szerencséjének a kulcsa, hogy elutasították az euró övezetbe történő felvételi kérelmét. Ezt még a közép-bal Gyurcsány kormány kérte. A brüsszeli bürokráciák örültek, hogy a latin tagországok, Élükön Franciaországgal a mediterránok is lelkesen csatlakoztak, a közép-európai jelentkezőket, köztük minket is, várakozó listára tettek. Ez is közrejátszott abban, hogy a közép-bal Gyurcsány kormány, vigasztalásul, a hitelpiacot gyakorlatilag az eurónál is keményebb svájci frankkal helyettesítette. Ez azt jelentette, hogy csöbörből vödörbe menekült. Ez nagyban hozzá járult ahhoz, hogy a választásokon az Orbán Viktor által a liberálisból közép-jobbá átalakított Fidesz példátlan győzelmet aratott. A gyakorlatilag svájci frankos hitelpiacunkról azonban gyorsan kiderült, hogy kedvező a kamatozása, de teljesíthetetlen a visszafizetése. Ezért a győztes Fidesz gyorsan felszámolta azzal, hogy az okozott kár nagy részét a bankokra és hiteleket felvettekre terhelte.

Történt ez annak ellenére, hogy a nyoma sem található annak, hogy ennek az elvi okát indokolták volna. A még fontosabb reformról, az euró leértékelődéséről szó sem eshetett, de az is elindult. Máig viszonylag csend van arról, hogy az euró árfolyama fokozatosan 260-ról 325-re emelkedett. Az exportunk ennyivel jövedelmezőbb, az importunk pedig ennyivel drágább lett. Ugyanez történt a turizmusunkkal is. Drágább lett a külföldi tartózkodás, és olcsóbb a külföldiek itt tartózkodása. Ezt máig sem hangsúlyozzuk annyira, hogy az EU tagországok között lényegesen javult a közbiztonságunk, és magasabb lett a fejlettebb tagországokban munkát vállalók bére.

Jelenleg a tagországok között a legalacsonyabb a munkanélküliségünk, magasabb a foglalkoztatásunk, amit elsősorban a forint leértékelődésének köszönhetünk.

Az EU és a brüsszeli adminisztrációja számára elég volna, ha az euró övezetből kiléptetnék a négy mediterrán országot azzal, hogy a visszanyert nemzeti valutájuk mintegy 30 százalékkal leértékelt lehet az euróhoz képest. Ezt Franciaország számára is lehetővé tennék, fele akkora leértékeléssel. Ebben az esetben a négy mediterrán ország elindulhatna a Fidesz által már megjárt siker útján. Csak becsülhetjük, hogy a külkereskedelmi mérlegük legalább egyensúlyba kerülhetne, a turizmus pozitív egyenlege pedig visszaállna az euró övezet előtti szintre. Azt ugyan remélni sem lehet, hogy a jelenlegi adósságuk egésze visszafizethető, de a teljes reménytelenségből a megmenthetőségig eljuthatnának, ha a hitelezők is engedményeket tennének.

A mai értelemben vett közös valuta ugyan megmaradhatna a protestáns tagállamok körében, ott megszűnne károkozó lenni, de a saját valutájuk visszaállítása, mégis nagyobb nemzeti felelősség vállalást jelentene.

Az Európai Egyesült Államok koncepciója eleve kudarcra van ítélve, meg kellene elégedni a saját valutával rendelkező tagállamok vámmentes övezetével. A közös valuta erőltetése eleve katasztrófához vezet.

Még a sikeres Magyarország sem hangsúlyozza, hogy az elért sikere a forint leértékelődésének köszönhető.

Felfogásomhoz viszonyítva a Fidesz túlságosan jobboldali, klerikális és nacionalista, de tudomásul veszem, hogy nem a hazám közvéleményéhez, hanem csak az én magánvéleményemhez képest. A demokratáknak ezt kellene megérteni, hogy a demokrácia a többség véleményéhez való igazodás. Ezt kellene a demokrata Németországnak is tudomásul venni.  

A gazdasági fejlettségben, önálló nemzeti államokban nagyon differenciálódott Nyugat-Európában irreális feladat az államok közössége. Ez sokkal eredményesebben működik, ha megelégszik az áruk és a munkaerő szabad mozgásával, de a tagállamok szuverének maradnak.

A munkaerő szabad áramlása.

Az EU vezetés és a brüsszeli adminisztrációja az utóbbi tíz évben hisztérikusan kiélezte a népesség csökkenésből fakadó feladatait. Csak azt tekintette elsődleges feladatának, hogy mindig legyen elegendő számú munkaereje, annak megfelelőségét figyelmen kívül hagyta. Ez azért meglepő, mert tapasztalatból tudtam, hogy a négy óceánokon túli angolszász kultúrájú ország a második világháború óta szervezetten szabályozza, hogy mennyit és azon belül kiket fogad be. Kezdetben megelégedtek azzal, ha akkor még nagyszámú analfabétát kiszűrték. De ettől is eltekintettek, amikor az ültevényekre képzetlen rabszolgákra volt kereslet.

A második világháború után azonban az ültetvényeket felváltó családi farmok bizonyultak hatékonyaknak, a keresett szakmunkásokra korlátoztak. A gazdag Egyesült Államokba a képzetlen latin-amerikaiak is tömegesen áramlottak. Ezek megfékezését az utóbbi húsz évben azzal fékezték, hogy tőkét vittek a szomszédos Mexikóba. Ez ugyan sikeresnek bizonyult, de ugyanakkor a sokkal szegényebb közép-amerikai államok képzetlen lakossága számára jelentett egyedüli megoldást. Erre ébret fel a legutóbbi választáson az Egyesült Államok közvéleménye, és választotta meg azt a Trump elnököt, aki a déli határra áthághatatlan kerítést ígért.

Szinte azonos időben állt az EU a megélhetési bevándorlók fogadására. Érthetetlen módon, amikor az Egyesült Államok a befogadók korlátozásának politikájára tért rá, az EU a beépülésre rászorultak, de az arra alkalmatlanok befogadását minősítette minden tagország elsődleges feladatának.

Ezt a fordulatot is elsőnek, és sokáig egyetlenként Orbán Viktor vette tudomásul.

A hidegháború távol-keleti nyertesei

Kopátsy Sándor                EH                   2018 09 30

A hidegháború távol-keleti nyertesei

A Távol-Kelet országai közül az Egyesült Államok mögé felsorakozók között Japán volt az első, hiszen az már az első világháborúból is fejlett, iparosodott társadalomként jelent meg. Demokrácia azonban csak a háborúvesztése után, az amerikai megszállásnak köszönhetően lett. A demokráciát a megszálló amerikai hadsereg vezette be. Szinte ugyanaz történt, mint Európában a háborút veszetett, náci Németország esetében. Mindkét keményen puritán, már iparosodott nagyhatalom csak azért lehetett demokrácia, mert mint imperialista diktatúra elbukott.

A második világháborúból az imperialistává vált bolsevik Szovjetunió akkora katonai világhatalomként került ki, amivel szemben minden demokrácia arra kényszerült, hogy az Egyesült Államok védelme alá meneküljön. Nemcsak a vesztesek, de a győztesek is. A jelenkori történészek máig nem veszik tudomásul, hogy az Egyesült Államok azért biztosított a Jaltai Szerződésben az Egyesült Államok azért biztosított a Szovjetunió számára katonai tekintetben szuperhatalmi szerepet, hogy a tőkés demokráciák a katonai védelmére szoruljanak. A hidegháborúnak a Jaltában kialakított célja az Egyesült Államok számára megszűnt azzal, hogy a bolsevik, imperialista Szovjetunió, mint katonai szuperhatalom összeomlott. A megmaradt Oroszország ugyan egyértelműen a második atomhatalom maradt, de imperialista céljai elvesztek.

Az európai marxizmusok összeomlottak, amit a világpolitika a marxizmus megsemmisülésének tekintett. Nem vették tudomásul, hogy ezzel egy időben az 1.3 milliárd lakosú, 1949 óta hatalom lévő bolsevik Kína gyökeres reformot hajtott végre azzal, hogy piacosította a gazdaságát, és drasztikus szigorral korlátozta a gyermekvállalást. Azt szinte senki nem vette tudomásul, hogy a kínai bolsevik tiktatúra nemzeti jövedelme ugyan gyorsan növekedett, de az egy lakosra jutó jövedelem szinte csak stagnált. A közel 3 százalékkal növekvő lakosság akkora felhalmozási igénnyel járt, ami nem tette lehetővé az egy lakosra jutó fizikai és szellemi vagyon növelhetőségét. 1990-ben az emberiség legszegényebb része, a napi 1.9 dollár alatti jövedelem alattiak fele továbbra is Kínában élt. Ha egy marxista rendszer csődben van, semmi sem bizonyítja jobban, mintha a lakosságának a fele negyven él után is mély nyomorban maradt.

Nagyon keveset tudunk az 1990-es kínai reformot előkészítő vitákról, de minden bizonnyal felmerült, hogy a gazdaság piacosítása önmagában nem megoldás addig, amíg évente 3 százalékkal nő a lakosság száma.

A második világháború után Japán, és két gyarmata Dél-Korea és Tajvan, valamint a többségében kínaiak által lakott példátlanul kiváló kikötői adottságokkal rendelkező Szingapúr, a hidegháborúban a polgári demokráciák oldalán álló négy országban nőttek a leggyorsabban az egy lakosra jutó mutatók. Ebben a négy országban vált általánossá a fogamzásgátlók és abortálások használata. A Távol-Keleten bebizonyosodott, hogy Max Weber a gyors társadalmi fejlődésnek csak az egyik feltételt ismerte fel, hogy a lakosság erkölcse puritán legyen. Azt nem vette tudomásul, hogy a gyerekvállalás is lecsökken a létszámtartás közelébe.

Egyetlen nyugat-európai társadalomtudós sem vette tudomásul, hogy a Nyugat fejlett társadalmaiban általánossá vált a fogamzásgátlók használata, és a magzatelhajtás. Ezzel megszűnt a halálozás fokozásának a szükségessége. Weber idejében még nem volt általános a nőknek a fogamzás elleni védekező képessége. Ezt csak a második világháború után történt meg. Ha ez elmaradt volna, nyoma sem lehetett volna az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon gyors növekedésének. Márpedig a néhány ezreléknél gyorsabban szaporodó lakosság estén elkerülhetetlen a társadalmak halálozás fokozásának működtetése, a többség nyomorának fokozása, a háborúzás és a tudásvágy üldözése.

Nyugat-Európában általánossá vált mindkét nemünk számára a fogamzásgátlók használata, illetve a terhes nők magzatainak eltávolítása. A társadalomtudósok máig nem vették tudomásul, hogy a dolgozók kizsákmányolása, a fejlett társadalmak közti háborúk megszűnése és a tudásvágy elnyomása azért szűnhetett meg, mert megszűnt a túlnépesedési nyomás. Erről nem volt fogalmuk a marxistáknak sem. Elítélték ugyan a dolgozók kizsákmányolását, de nem ismerték fel, hogy ez nem a tőkéstulajdonból fakad, hanem a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálatából. Elég lett volna arra gondolni, hogy a nagy munkaerő pusztulással járó járványok, és háborús emberveszteségek idején megszűnik a kizsákmányolás. Nyugat-Európában a második világháború után munkaerőhiány keletkezett, és a tőkésállamoknak kellett a bérek emelkedését törvényekkel korlátozni.

A bolsevik rendszerekre jellemző erőltetett iparosítás mesterségesen teremtett a munkaerő kínálatánál nagyobb keresletet, ezért az államnak kellett a bérek kiáramlását korlátozni. Egyértelművé vált, hogy a munkaerő is áru, aminek az árát a keresletének és kínálatának az aránya határozza meg, függetlenül attól, ki a munkaadó. Ennek ellenére máig nem vált felismertté, hogy a Nyugat puritán tőkés osztálytársadalmai azért alakulhattak át jóléti társadalmakká, mert megszűnt a túlnépesedésük. Senki nem ismerte fel, hogy ez azért történhetett, mert a fogamzásgátlás és a terhesség megszakítás megszüntette a túlnépesedési nyomást.

Max Weber megállapítása a múlt század küszöbén azért nem volt teljes, mert az osztálytársadalmakon való túllépésnek csak az egyik feltételét tartalmazta, a lakosság puritán, racionális viselkedését. Azt ki kellett volna egészíteni a fogamzásgátlás és a magzateltávolítás megoldásával is. Ahol ezt megoldották, ott spontán létrejöttek a jóléti társadalmak. Vagyis az osztálytársadalom az olyan társadalmak felépítménye, amelyekben társadalmi szükségszerűség a halálozás fokozása. Ahol megszűnik a túlnépesedési nyomás, ott megszűnik az osztálytársadalom is. A túlnépesedő társadalmak csak osztályuralom felépítménnyel működhetnek. Ebből az következik, hogy minden túlnépesedő társadalom csak akkor maradhat működésképes, ha kikényszeríti az olyan magas halálozást, ami mellett a lakosság létszáma 1-2 ezrelékkel nő.

Ezt az állítást a tény bizonyítja, hogy a gabonatermelő és a pásztortársadalmak népessége tízezer év alatt csupán év 1-2 ezrelékkel növekedett, és ennek ellenére nem fordult elő, hogy tartósan, valami nagyjárvány, vagy háborúzás következtében a munkaképes lakosság létszáma tartósan az eltartó képesség optimuma alá csökkent volna. Annak ellenére, hogy fajunk mintegy tízezer éve nagyobb számban élt az élettereiben, mint amennyi mellett maximális lehetett volna az egy lakosra jutó jövedelem, valamint a fizikai és szellemi vagyon, erre nem terjedt ki a társadalomtudomány figyelme. A társadalomtudományok képviselői soha nem vizsgálták, hogy minden társadalomban gyorsabban nőtt a lakosság száma és minősége annál, ami mellett optimális lett volna az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon. Ha ezt Marx megvizsgálta volna, akkor felismeri, hogy minden osztálytársadalomban gyorsabban nőtt a munkaerő mennyisége és minősége, mint amennyi a kereslete volt. Márpedig minden árú ára az értéke alá süllyed, ha kisebb a kereslete, mint a kínálata. Vagyis a rabszolgatartó, a földesúr és a tőkés azért juthatott az értékénél alacsonyabb áron a munkaerő birtokába, mert a kínálata nagyobb volt, mint a kereslete. A munkaerő kizsákmányolása tehát nem azon múlt, hogy szívtelen volt rabszolgatartó, a földesúr, a tőkés, hanem azon, hogy a munkaerő árunak nagyobb volt a kínálata, mint a kereslete.

Az osztálytársadalmak működését azért nem érthették meg a társadalom kritikusai, mert figyelem kívül hagyták a tényt, hogy mind a gabonatermelés, mind a pásztorkodás jobb életfeltételeket teremtett, mint amennyi mellett a születések és a halálozások között egyensúly legyen. A Homo sapiens olyan faj lett, aminek a természetes szaporasága a 25 év körüli várható életkornak felet meg. A gabonatermelés és a pásztorkodás mellett azonban egyre hosszabb lett a várható életkor, ennek megfelelően a népszaporulat. A magát termelőmunkával eltartó emberiség olyan faj lett, aminek a várható életkora a 20. század közepére a faját jellemzőnek a háromszorosára nőtt.

Egyetlen demográfusnak sem jutott az eszébe, hogyan nő a spontán népszaporulat a várható életkor függvényében. Pedig egyértelmű, hogy fajunk spontán népszaporulata mindaddig nő, amíg a várható életkor eléri a szexuális érettséget. Amikor a várható életkor meghaladja a szaporodásképességet, az öregkori életűek száma csökkenti a spontán népszaporulatot. Ez vált az első okává annak, hogy lelassult a spontán népszaporulat.

Ennél is nagyobb szerepet játszott az, hogy a 20. században a tudományos és technikai forradalom mindkét nemünk számára megoldotta a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét, és a nem kívánt terhesség megszakíthatóságát, az abortálást. Jelenleg a fogamzásgátlók és az abortuszok nélkül 3 százalék közelében lenne a népszaporulat. Ezt történik közel száz éve az emberiség szegényebb és kevésbé iskolázott részében. Ezzel szemben a már gazdag puritán Nyugat és Távol-Kelet országaiban spontán általánossá vált mindkét nemünk számára a fogamzásgátlók használata, és a nők terhességének a megszakítása. Ez azt jelentette, hogy a már gazdag és iskolázott puritán társadalmakban, az emberiség ötödében leállt a túlnépesedés.

1990-ben aztán még nagyon szegény, de puritán erkölcsű Kínában nemcsak a gazdaságot piacosították, de erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást. Ennek hatására a világgazdaság legnagyobb sikerét érték el az egy lakosra jutó jövedelem, valamint a fizikai és szellemi vagyon növekedésében.

A túlnépesedést továbbra is csak a lakosság számának a növekedésében mérik. A helyes az volna, ha a munkaerő keresletének és kínálatának arányát mérnék. A tudományos és technikai forradalom, vagyis a 20. század előtt a gyermekhalandóság volt nagyon magas. Ugyanakkor a munkaképes korúkat meghaladók aránya nagyon alacsony volt. Az elmúlt száz évben a gyermekhalandóság még a legszegényebb társadalmakban is nagyon lecsökkent. Ugyanakkor a munkaképes kort meghaladók aránya többszörösére nőtt. Ebben a statisztika is jelentős szerepet játszik. Csak a munkaviszonyban végzett munkát mérik.