GONDOLATOK A BIBLIÁRÓL

Kopátsy Sándor               PH                   2009-02-08

GONDOLATOK A BIBLIÁRÓL

Mint irodalmár és történész a Biblia, történetesen az Ószövetség egyedülálló kulturális jelentőségét ugyan elfogadtam, de soha nem akartam a szövegét megfejteni. Jól túl a nyolcvanon, amikor a korai társadalmak történetét boncolgatva botlottam bele.

Eddig megelégedtem azzal, hogy az egyistenhit számos kezdeményezése közül csak ennek a szövegnek maradt páratlan jelentősége. Valláserkölcsi gyökere lett a két nagy világvallásnak, a kereszténynek, és a mohamedánnak.

Azt, hogy ilyen páratlan népszerűségre tett szert, azt teológiai következetessége indokolta, egyértelmű egyistenhitet hirdetett, és ehhez a zsidóság és a mohamedán vallás mindmáig keményen, a kereszténység rugalmasabban ragaszkodott.

A népszerűségét növelte, hogy irodalmi tekintetben is nagyszerű szellemi tápláléknak bizonyult. Ezt annak köszönheti, hogy a sok ősi szöveg válogatására, rendezésére már későn, a bibliai időszámítás második felén túl került sor. Ezt a zsidó nép már akkor írta, amikor államisága megszűnt, a régi dicsőségére csak kritikával emlékezett. Ebből fakadt hogy sokkal inkább a politikai hatalmat bíráló próféták tanait, mint a hatalom birtokosainak érdekeit szolgálta. A zsidó nép történelmét a nép és nem a politikai hatalom oldaláról mutatja be. Ebben a tekintetben minden ősi mitológiai összefoglalótól, amelyek a hatalmat dicsőítik, alapvetően eltér. Ennek a meg nem fogalmazott, de átérezhető hátterének köszönheti, hogy a nép is örömmel olvassa. A Biblia a politikai és vallási hatalom kritikusainak bibliája.

Természetesen ez az Újszövetségre már nem vonatkozik.

Ez az írás abból születik, hogy számomra, helyére került a paradicsomból való kiűzetés és a vízözön mondanivalója.

Kiűzetés a paradicsomból

A Biblia az ember teremtését, és a paradicsomból valló kiűzetést a zsidó időszámítás elejére teszi. Ez nyilván tévedés, mert a kiűzetés időpontját már jó hatvan ezer év, fajunk eddigi életének kilenctizedénél is későbbre teszi. Maradjunk annyiban, hogy Ádám, és az emberek már jó hatvanezer éve élnek, amikor a kiűzetésükre sor került.

A bibliai kiűzetés azt jeleníti meg, amikor vége szakadt a természet ajándékaiból való megélésnek, és elkezdődött a kemény munkára kényszerülés jó 5-7 ezer éve, ami az emberiség nagyobb része számára még ma is tart.

A Biblia fajunk gyűjtögető életmódját paradicsomként állítja be, ami csak akkor és ott volt többé-kevésbé igaz.

Tudományos tény, hogy az emberi faj születésének, az ember teremtésének a térsége Közép-Afrika. Ott születtek a kihalt közvetlenebb biológiai elődeink is. Ezek kihalása is azt bizonyítja, hogy ott nem paradicsomi állapotok uralkodtak.

Az ember veleszületett adottságai eleve alkalmatlanok a fedett, erdősült környezetben való megélésre. Az ember egyetlen fizikai adottsága sem elegendő arra, hogy ott ne keljen állandóan rettegni, hogy könnyen tudjon táplálékot szerezni, és tudjon védekezni a környezet kellemetlenségei ellen. Fajunk egyetlen fizikai adottsága nem volt versenyképes a kihívásokkal szemben. Nem volt elég fizikai ereje, nem tudott menekülni, viszonylag gyenge a látása, hallása és szaglása. Nem volt kellő szőrzete, ami megvédte volna a hideggel szemben.

A Biblia írói nem voltak tisztában azzal, hogy az ember a születési környezetében, az erős, gazdag növényzetű Közép-Afrikában mennyire védtelen volt. Az nem paradicsom volt, hanem pokol. Ezt az is bizonyítja, hogy ott, például Közép-Afrikában és Ausztráliában, máig nem kínálkozott felemelkedési lehetőség, ott az emberek szinte a jelenkorig közel úgy élnek, mint sok tízezer évvel korábban.

Fajunk az eredeti környezetében csak a tűz mellett volt viszonylagos biztonságban a nagy ragadozókkal szemben. De a tűz oltalmára legfeljebb éjszaka, és néha a táplálkozáskor számíthatott. Az élelem keresése, a gyűjtögetés állandó mozgást követelt a terepen, ahol védtelen volt. A mérges kígyók és rovarok bárhol rejtőzködhettek.

Általánosítva elmondhatjuk, hogy a fegyvertelen embert ott fenyegeti a legtöbb veszély, ott éri a legtöbb kellemetlenség, ahol gazdag a természet, ahol, a természetet nem ismerő ember hite szerint, a legkönnyebb volna élelmezéséről gondoskodni. A valóságban ennek az ellenkezője volt igaz. Ősünk számára a trópusi erdő volt a pokol, ahol ugyan éhezni nem kellett, de félni annál inkább. Ahol gazdag a flóra és a fauna, ott szinte mindennel szemben védtelen az ember. Ott sok a ragadozó, azoknak valóban ott a paradicsom. Ott sok a mérges kígyó és a vérszívó rovar. Amire pedig ritkán gondolunk, ott sok a kórokozó. Az a vírusoknak és baktériumoknak is paradicsom. Márpedig ezek ellen, szinte a jelenkorig, nem volt semmi védelem.

Az ősünk akkor találta meg a paradicsomát, akkor érezhette először magát viszonylagos biztonságban, amikor olyan a széles, homokos, dagályjárta tengerpartra került, ahol csak össze kellett szedni a dagály által kihordott puhatestűeket, a tenger gyümölcseit. A homokos síkságon messziről látszott, ha közelít a ragadozó. Ott a szél elhordta a szúnyogokat. Ott építhetett először az ember biztos menedéket. A sekély vízre épített cölöpház volt ilyen. Számomra meglepő, hogy e kor történészei ugyan gyakran találnak ősi cölöpházas település nyomát, de nem ismerik fel, hogy mit jelentet ezek biztonsága a több tízezer éve biztos lakhelyet nem ismerő őseink számára.

Sokáig magam is csodálkoztam, hogyan élhettek meg őseink a sarkvidéki térségekben. Ma már tudom, hogy sokkal biztonságosabban, mint a trópusi paradicsomban. A hidegnek csak a kellemetlenségét, a fázást ismerik, az előnyeire nem gondolnak. A hideg legnagyobb előnye, hogy nem romlik meg az étel, ott ugyan ritkán van zsákmány, de az akár az egész éven keresztül beosztható. A legnagyobb előnye azonban az, hogy a vírusok és baktériumok nem szeretik a hideget. Az ember hamar megtanulta a hideg ellen védelmet nyújtó kunyhó építését, a testet védő ruházat használatát. A baktériumok és vírusok ellen viszont tehetetlen volt. Az embernek a hidegben, ami ellen nem tudott, nem is kellett védekezni.

A gyűjtögető társadalmakban a betegségek történelmüket formáló szerepe ugyan ismert, de kellő hangsúlyt még mindig nem kapott. Itt csak utalok arra, hogy még az utóbbi évezredekben is kultúrák hanyatlottak vissza, a társadalmak erőviszonyai rendeződtek át a fertőzési veszélyek megnövekedése, illetve csökkenése következtében.

A paradicsom bibliai megjelenítésének semmi köze nem lehetett a tényeges paradicsomhoz. Az már diákkoromban gondot okozott, hogy került a csábító alma fája a paradicsomba, hiszen akkor legfeljebb vadalma volt, de az sem a Közel-Keleten. Arról nem is szólva, hogy a keserű, savanyú vadalma aligha kísértette meg Évát. Ezt csak jóval később nyomoztam ki, hogy az almát Perzsiában nemesítették ki haszonnövénnyé, és nem Ádám, hanem a babiloni fogság idején jelent meg.

A Biblia szerint, a gondnélküli gyűjtögetést biztosító paradicsomból való kiűzetést a tudásvágy okozta, de a tényeleges oka a paradicsom tenger által való elfoglalása és a vadban gazdag szavannák sivataggá való átalakulása volt. Ma már tudományosan megállapított tény, hogy néhány lakossági centrumot elöntött a tenger és kontinensnyi térségek, ahol nagyon gazdag állatállomány élt, terméketlen sivataggá alakultak át.

A paradicsomból való kiűzetés és a vízözön tehát közös oka volt annak, hogy a gyűjtögetésről a bibliai térségek lakosságának át kellett térni a nehéz unkával járó gyűjtögetésre.

A tengerszínt mintegy hetven méterrel való emelkedése azt jelentette, hogy e kor legjobban benépesedett centrumait elfoglalta a tenger. A mitológiák által megőrzött katasztrófa, a vízözön, ismereteim szerint, három térséget érintett, amelyik mindegyike a jégkorszakban kiemelkedően nagy népességet eltartó centrum volt.

I. A Tigris és az Eufrátesz völgye, ami a mainál lényegesen nagyobb terület volt, hiszen szárazföld volt a Perzsa Öböl azon része, ahol ma is hetven méternél kisebb a tengermélysége. Már a sumér mitológiában is szereplő Paradicsomot, a gyűjtögetés számára ideális térséget valahol az öböl akkor még nem tengerrel borított, több tízezer négyzetkilométeres területén vélem. A vízözönt pedig nem a negyven napos eső, hanem a tengerszínt lassú emelkedése idézte elő. Ez az elöntés azonban nem hirtelen jött, nem negyven napos eső eredményezte, hanem mintegy ezer év alatt lassan hódította el a tenger.

A Nílus völgyét is úgy kellene elképzelni, amikor a Földközi Tenger még hetven méterrel alacsonyabb színű volt. Az egyiptomi öntözéses növénytermelés megjelenése előtt a Nílus vízével aligha lehetett volna önözni, hiszen a hetven méterrel alacsonyabb tengerbe gyorsan folyt. A völgye természetes, majd csatornákon keresztül történő öntözése még alkalmatlan volt.

II. Ma már tudományosan feltárt tény, hogy a Fekete Tenger medencéjében, a jégkorszak idején sokkal kisebb, édesvízi tó volt. Majd a Földközi Tenger emelkedő szintje áttörte a Dardanelláknál az akadályt, és hetven méterrel magasabb vízszinten a mai méretű tenger lett. Ez a térségben élők számára valóban vízözön volt, mert váratlanul, és gyorsan következett be. Ennek az óriási katasztrófának a híre jutott el a sumérok közé, és ezt a katasztrófát azonosították azzal, hogy a Perzsa Öbölben a tengerszínt lassú emelkedése elfoglalta a korábbi paradicsomot.

III. Nyugat-Európában a paradicsomot az Északi Tenger térsége jelentette. Még nem láttam olyan térképet, amelyik megmutatta volna, hol húzódott a La Manche csatorna két oldalán a tengerpartpart, amikor hetven méterrel alacsonyabb volt a tengerszínt. Az, hogy a kőkori emlékekben a világ talán leggazdagabb térségének a tengerré válása, egy kontinens eltűnéseként őrződött meg, ugyancsak indokoltnak látszik.

A magas dagály és apály még ma is óriási területekre hordja ki a tenger gyümölcseit, a puhatestűeket. Ennél ideálisabb, óriási életteret a gyűjtögető ember aligha ismerhetett. Ezt akkor értettem meg, amikor azt láthattam Skóciában, hogy a tengeri madarak milliói jelennek meg a dagály visszavonulása után összeszedni a tenger gyümölcseit.

Talán egyszer feltárják a tenger által elborított térségében is, a nyugat-európai parton ma is találhatókhoz hasonló kagyló- és csigahéj dombokat, amit az itt gyűjtögető lakosság évezredek alatt eldobált.

A Bibliában szereplő bűnbeesést követő kiűzetés, és a vízözön nem két egymástól térben és időben eltérő, hanem egyidejű történelmi esemény volt. A szó eredeti rétemében történelmi jelentőségű, méghozzá a társadalmi élet első nagy minőségi változását okozó. A vízözön valóban a dinoszauruszok kihalását okozó óriási geológiai katasztrófa óta nem volt akkora fajpusztulás, mint amekkorát a jégkorszak megszűnését okozó felmelegedés okozott. A mai szakmai vélemény szerint közel egymillió faj pusztult el. Nem lehet sokkal kisebb az életterüket jelentősen megváltoztató fajok száma sem.

Az emberi faj azonban nemcsak átélte ezt a nagy éghajlati változást, hanem fejlettebb társadalmi formában került ki belőle. A Biblia megőrizte ennek az óriási fajtapusztulásnak a rettenetes élményét. A korszak tanúi felfogták a kontinensnyi rétségeken történő fajtapusztulás jelentőségét. A Noé bárkánjával leírt fajok mentése bámulatos beszámolás arról, hogy Eurázsia és Afrika északi felén szinte minden jeltős fajta sors megpecsételődött.

A bárkán való állatmentés számomra megrázó igazolás volt annak a húsz éve publikált írásomnak, hogy a jégkorszakot követő időben a jelenlegi háziállatok, a szarvasmarha, a juh, a kecske, a teve, vadon kipusztulásra voltak ítélve a jégkorszakot követő klímaváltozás következtében, és csak azok maradhattak meg, amelyek az ember védelme alá menekültek. Nem a megfulladás, hanem a takarmány- és vízhiány kényszeríttette ezeket az emberhez való szelídülésre. Noé bárkája tehát egy olyan szimbólum, ami megmutatta, hogy ezek az állatok önként, békésen fogadták az emberrel való kooperációt. Itt is hibás a kép, amin a vadállatok is szerepelnek. Olyanok is, amelyek olyan részén éltek a világnak, ahol nem volt oka fajtapusztulásnak. Nyolcvanhét éve koromban értettem meg, mit mond a bárka legendája.

Az átlaghőmérséklet több fokkal való emelkedése olyan felmelegedéssel járt, aminek hatására a Közel-keleten és Nyugat-európában megszűnt a tenger gyümölcsei gyűjtögetésére alkalmas terület, nagy népsűrűségű terület. A Biblia szempontjából fontos a Tigris és Eufrátesz alsó folyása, amit az óta elnyelt a Perzsa öböl. Ezt az elöntést örökíti meg a vízözön legendája. A másik az Északi Tenger 70 méretnél sekélyebb része, azt őrzi a görög mitológia, mint az elsüllyedt Atlantiszt.

Fajunk fejlődése szempontjából sokkal jelentősebb, hogy a korábbi szárazföldi életterek jelentős többsége elsivatagosodott. A vadászat számára feltételezett paradicsom kontinensnyi térségében sivataggá változott. A korábbi gazdag növény- és állatvilágú szavannákból az ember számára gyűjtögetésre alkalmatlan élettér lett.

A Bibliában szereplő bűnbeesést követő kiűzetés, és a vízözön nem két egymástól térben és időben eltérő, hanem egyidejű történelmi esemény volt. A szó eredeti értemében történelmi jelentőségű, méghozzá a társadalmi élet első nagy minőségi változását okozó. A vízözön valóban a dinoszauruszok kihalását okozó óriási geológiai katasztrófa óta nem volt akkora fajpusztulás, mint amekkorát a jégkorszak megszűnését okozó felmelegedés okozott. A mai szakmai vélemény szerint közel egymillió faj pusztult el. Nem lehet sokkal kisebb az életterüket jelentősen megváltoztató fajok száma sem.

Az emberi faj azonban nemcsak átélte ezt a nagy éghajlati változást, hanem fejlettebb társadalmi formában került ki belőle. A Biblia megőrizte ennek az óriási fajtapusztulásnak a rettenetes élményét. A korszak tanúi felfogták a kontinensnyi rétségeken történő fajtapusztulás jelentőségét. A Noé bárkánjával leírt fajok mentése bámulatos beszámolás arról, hogy Eurázsia és Afrika északi felén szinte minden jeltős fajta sors megpecsételődött.

A bárkán való állatmentés számomra megrázó igazolás volt annak a húsz éve publikált írásomnak, hogy a jégkorszakot követő időben a jelenlegi háziállatok, a szarvasmarha, a juh, a kecske, a teve, vadon kipusztulásra voltak ítélve a jégkorszakot követő klímaváltozás következtében, és csak azok maradhattak meg, amelyek az ember védelme alá menekültek. Nem a megfulladás, hanem a takarmány- és vízhiány kényszeríttette ezeket az emberhez való szelídülésre. Noé bárkája tehát egy olyan szimbólum, ami megmutatta, hogy ezek az állatok önként, békésen fogadták az emberrel való kooperációt. Itt is hibás a kép, amin a vadállatok is szerepelnek. Olyanok is, amelyek olyan részén éltek a világnak, ahol nem volt oka fajtapusztulásnak. Nyolcvanhét éve koromban értettem meg, mit mond a bárka legendája.

Az átlaghőmérséklet több fokkal való emelkedése olyan felmelegedéssel járt, aminek hatására a Közel-keleten és Nyugat-európában megszűnt a tenger gyümölcsei gyűjtögetésére alkalmas terület, nagy népsűrűségű terület. A Biblia szempontjából fontos a Tigris és Eufrátesz alsó folyása, amit az óta elnyelt a Perzsa öböl. Ezt az elöntést örökíti meg a vízözön legendája. A másik az Északi Tenger 70 méretnél sekélyebb része, azt őrzi a görög mitológia, mint az elsüllyedt Atlantiszt.

Fajunk fejlődése szempontjából sokkal jelentősebb, hogy a korábbi szárazföldi életterek jelentős többsége elsivatagosodott. A vadászat számára feltételezett paradicsom kontinensnyi térségében sivataggá változott. A korábbi gazdag növény- és állatvilágú szavannákból az ember számára gyűjtögetésre alkalmatlan élettér lett.

Őseink többsége talán máig sem mozdultak volna ki a tengerpart gyűjtögetésből, ha a jégkorszak megszűnése nyomán bekövetkező tengerszínt emelkedése nem jár a paradicsomi természeti környezetüknek elöntésével. Ehhez kellett az, amit a Biblia úgy említ meg, mint az isteni büntetést, holott az volt fajunk addigi történtének legnagyobb előrelépése. Ennek a nyomásnak köszönhetjük, hogy a gyűjtögető ember átalakult termelővé.

Miért volt bűn a tudásvágy?

Diákkorom óta értetlenül álltam az eredendő bűnnel szemben. Nemcsak arra bíztattak, hogy tanulni kell, ha többre akarom vinni, de ezt magam is tudtam. Ezzel szemben áll az eredendő bűn, az ember tudásvágyása. Az a bűn, amit én a legfontosabb emberi előnynek tartottam.

Legalább ennyire értetlennek tartottam, Krisztus szavát: boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

Értetlenül tudtam meg, hogy a görög istenek előtt a tűz, a korai emberiség legnagyobb áldásának az ellopása volt az egyelten megbocsáthatatlan bűn, amiért a legkegyetlenebb büntetés járt.

Aztán, mint történész megtudtam, hogy minden kultúrában a tudásvágy súlyos bűn volt, amit szervezetten üldöztek. Ezt tette a kereszténység is, amikor a hitet megjobbítani akarókat üldözték, büntették a legkegyetlenebbül.

Ma már értem. Minden osztálytársadalomnak a népszaporulatot fékező egyik fegyvere a tudás elfojtása volt. Ma azonban ez a legfontosabb erény. Ezt ugyan a teológusok sem vonják kétségbe, de ők tudják, hogy a dogmákhoz veszélyes hozzányúlni.