Kopátsy Sándor EH 2019 09 24
Hősök vagy áldozatok.
Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszéde
Kormányfőnk nem lát különbséget a hősök és az áldozatok
között. Amikor Horthy Miklós hadat üzent a bolsevik
Szovjetuniónak, a harcokban elesett katonákat hősöknek
minősítették, pedig a kommunizmust gyűlölő magyar kormányzó
és kormánya ártatlan áldozatai voltak. Most Orbán Viktor az
56-os forradalomban csak azokat az elesetteket minősítette
hősöknek, akik az adott világpolitikai helyzetben reménytelen
célért harcoltak, tehát mártírok voltak. A két reménytelen
harc áldozatai között csak az a különbség, hogy hogy mindkettő
reménytelen harcban elesetteket minősítette hősiességnek.
Nagy Imre az ország miniszterelnöke nem a saját érdeméből lett,
hanem a Szovjetunió akaratából. A rábízott feladatot százszor
különbnek taratom, mint Horthy Miklósét, de egyrészt nem a
Szovjetuniótól való elszakadással bízták meg, másrészt, amit
november elsején, és utána tett, annak nem volt semmi
világpolitikai realitása. Az irreális cél lehet jó, de jó
is értéktelen, ha megvalósíthatatlan. Mivel a megvalósíthatatlan
célok érdekében folytatott harc éppen olyan kártékony lehet,
mint a rossz célokért folytatott.
Orbán Viktor pedig a célokat nem annak alapján értékeli, hogy
minek volt realitása. Ebből fakadóan a jó célokért folyó
harcban elesettek is hősöknek minősíti, pedig azok csak mártírok.
Ez igaz az 56-os mind a forradalomban elesettek, mind a
kivégzettek esetében. A jelenlegi politikai vezetés viszont csak a
forradalom elbukása utáni megtorlásban kivégzetteket minősíti
hősöknek. Nem veszi tudomásul, hogy ezek is mártírok voltak,
mivel irreális, elérhetetlen célok áldozatai, mártírok voltak.
A Terror Háza csak azokról az áldozatokról panaszkodik, akik az
eleve irreális célokért harcoltak.
1956 kiemelkedő hőse Kádár János volt.
Az elérhető célok érdekben Kádár János volt a kiemelkedő
hős, annak ellenére, hogy nem halt hősi halált, csak azt vállalta
azt, ami menthető. Még akkor is, amikor a közvélemény óriási
többsége hazaárulónak tartotta. Ezzel szemben a közép-jobb
kormányunk csak azokat tartja a terror áldozatainak, akik az eleve
irreális célokért harcoltak, és akik a bosszú során vesztették
az életüket. Pedig ezek elsősorban a forradalom irreális
céljainak az áldozatai, azaz mártírok voltak.
Tegnap a magyar miniszterelnök is hősöknek nevezte azokat, akik az
esélytelen célokért áldozták fel az életüket. Többségük
úgy, hogy fegyverrel harcoltak érte, kisebb részük úgy, hogy
ezért kivégezték. Ma a Terror Házában, ami korábban az ÁVH
központja volt, csak azok emlékét őrzi, akik áldozatai lettek az
56-os forradalom bukását követő számonkérésnek. Arról tegnap
először hallottam a Magyar Televízióban egy történészt, aki a
feltett kérdésre azt válaszolta, hogy nem volt realitása annak,
hogy 1956-ban ki lehetett volna lépni. Ehhez én teszem hozzá,
akkor még az Egyesült Államok sem értett egyet azzal, hogy a
Szovjetunió megszállása alól kiléphet egy csatlós.
A magyar politika még ma is messze van ennek tudomásul vevésétől,
hogy a demokráciáknak a szovjet hadseregtől való félelme az
Egyesült Államok érdekét is szolgálta. Már pedig az irreális
célokra épülő politika még mindig messze van attól, hogy ezt
tudomásul vegye, iránytűje legyen
Orbán Viktor még sokáig a legtámogatottabb miniszterelnök
lesz annak köszönhetően, hogy akkor formált a kis bal-liberális
Fideszből tartósan a törvényhozás kétharmadával rendelkező
közép-jobb pártot, és akkor igazodott a szavazók többségének
az elvárásaihoz, amikor annak eljött az ideje. Akkor mondta ki
a csatlós államok politikusai közül először, hogy a megszálló
szovjet haderő hagyja el az országot, amikor ennek az elvárásunk
megvalósulása megértek a világpolitikai feltételek. Ideje volna
végre bevallani, hogy ennek a feltételei 1956-ban nullák voltak.
Márpedig az állam vezetője nem tehet nagyobb hibát, mint egy
olyan követelmény támasztását, mint amit az adott világpolitikai
viszonyok még nem tesznek lehetővé. Nagy Imre súlyosan
tévedett, hogy 1956-ban lehetősége volt annak, hogy egy Jaltában
csatlós sorsra ítélt állam ezt megtehesse, és áttérhet a
szovjet megszállásból a demokratikus oldalra. Ezzel megszűnt
volna a bolsevik Szovjetunió az Egyesült Államokkal versengő
katonai szuperhatalom lenni.
A saját karrierem.
Utólag magam is nehezen értem meg a saját politikai karrieremet. A
fordulat előtt a Nemzeti Parasztpárt funkcionálisa voltam. Utána
1955-ig, az Országos Tervhivatalban, mint páron kívüli egy fontos
osztályvezetője lehetem. Nem éreztem, hogy ez hátrányt jelentett
volna. Sőt, meglepetésemre 1953 nyarán engem bíztak meg azzal,
hogy a Szabadság hegyen titokban dolgozó Nagy Imre által vezetett
két agrárreformját kidolgozó bizottságának a titkára, ettől
kezdve Nagy Imre bizalmasa, tanácsadója lettem. Ebben a
minőségben 1954 nyarán írtam egy feljegyzést Nagy Imrének,
amiben felhívtam a figyelmét arra, hogy nem lehet a
mezőgazdaságot úgy politizálni, ha közben minden tárca Gerő
Ernő irányítása alatt marad. Ezért nem elég a
mezőgazdaságot, az egész gazdaságot piacosítani kell.
Erre azonnal hívatott, és közölte, hogy két munkatársával
közösen menjünk le Öszödre, a miniszterelnökség üdülőjébe,
és készítünk egy reformjavaslatot. Ennek a javaslatunknak adtam a
címet: Mechanizmus reform. Ezzel azt akartam kifejezni, hogy
a gazdaságot olyan módszerrel kell irányítani, ami
önkorrekciós, vagyis a piac, a kereslet és a kínálat jelzésére
működik. Ezért adtuk a címet, Mechanizmus reform. A
mintegy százoldalas javaslatot tíz nap elkészítettük. Nagy
Imrének annyira tetszett, hogy a vitáját a következő
Minisztertanácsi Ülésre szét is küldte. Ezt Gerő is megkapta. Ő
a tartalmán azonnal elküldte Rákosinak, aki nem kevésbé,
felháborodott. Utasították Nagy Imrét, hogy vegye le a
napirendről. Nemcsak a szétküldött anyagokat, de minden annak
készítését, még az indigókat is összeszedték. Azzal Rákosi
is egyetértett, hogy az anyag készítőit nem vonják felelősségre.
Ezért 1982-ig senkinél nem maradhatott példány. Csak akkor
tudtuk meg, hogy egy példány a Pártörténeti Intézet birtokába
megmaradt.
Később Nyers Rezső sem tudott szerezni. Ennek ellenére a
szellemével egyet értett, és a Kádár rendszerben rám bízta a
Magyarázom a Mechanizmus című rajzfilm sorozatban a Mechanizmus
Reform terjesztését. Elképesztő sikere volt. Számos része
gyakorlati alkalmazásra is került.
Ennek az én pályámon is voltak hatásai. Nyers Rezsőnek
köszönhetően végül a Pénzügyminisztériumban a Pénzügyi
Kutató Intézet igazgatója lettem. Csak 1980-ban, két évvel a
nyugdíjazásom előtt Biszku Béla tette fel a pénzügyminiszternek
a kérdést: Hogyan lehet a kutatóintézet vezetője, aki 1956-ban
az Országos Tervhivatalban a Forradalmi Bizottsági elnök volt?
Erre a miniszterem a nyugdíjazásomig változatlan fizetéssel
feladat nélkül foglalkoztatott.
Nyugdíjasként másodállásokban foglalkoztattak. Anyagi gondok
nélkül élhettük, és élünk. Ráadásul
A web lapomnak köszönhetően szabadon publikálhatok. Csak
ezen, 90 ezer oldalt közölhettem, és a szakmában egyre népszerűbb
lettem.
Az 56 forradalom utáni életem.
Ebben
fontos szerepe volt a megelőző éveknek is, hiszen akkor a
Parasztpárt alapítói és vezetői az értelmiségi elithez
tatoztak.
1945-ben Pécsett én lettem a Nemzeti Parasztpárt megyei
titkára. Németh László Minőség Forradalma címen megjelent
esszé gyűjteménye megjelenése óta volt a példaképem, és
általában a parasztságot felemelő népi baloldal híve voltam. A
Trianon után megmaradt országunk esősorban mezőgazdasági ország
volt. Családomban csak kertészek és köztisztviselők voltak. 1945
végén a front közeli dzsentri város Kaposvárról a már békésnek
számító egyetemi és ipari városba, Pécsre mentem. Ott
találkoztam gimnáziumi történész zsidó barátommal, Hanák
Péterrel, aki csontra lefogyva élte át a fronton aknaszedésre
kényszerített utóbbi éveket, és már akkor meggyőződéses
kommunista volt. Én ugyan kommunista ellenes soha nem voltam, de a
mezőgazdaságot kollektív nagyüzemekké átkényszerítő bolsevik
Szovjetuniót nem tartottam példaképnek. Különösen nem a miden
falusi családnak földet adó Földreform után. Ezért lettem a
Baloldali Blokkba tartozó Nemzeti Parasztpárt híve, és az első
Baranya-megyei titkára. Ekkor kellet megélnem, hogy a Szovjetunió
megszállásánál szemben a választók többsége még a Horthy
rendszer folytatását is inkább elfogadta nemcsak előtte, de akkor
a leginkább.
A Kádár János vezetése alatti második választáson voltak a
legvidámabb barakkot tudomásul vevők többségben. Pedig előtte,
1956. november elsején, amikor Nagy Imre több párti kormánya
megalakult, semmi esélye nem volt annak, hogy a következő
választás után még kommunista tagjai is lesznek a kommunista
állampárti kormánynak.
Kádár János azzal, hogy vállalta a szovjet csapatok behívását,
és a kormány vezetését annak ellenére, hogy akkor ez volt a
közvélemény legnagyobb többsége által hazaárulásnak
minősített tett.
A második világháborút követő 45 évben követett politikai
álláspontom szinte kivételesen hibátlannak tartom. Az egyetlen
kivétel volt a szovjet csapatok behívása. Azt nem vállaltam
volna, pedig ez volt az egyetlen módja annak, hogy végül a
legvidámabb barakk lehessünk.
Orbán Viktor kormányával sem mindenben értek egyet.
Azt ugyan az elsők között láttam, hogy Orbán Viktor az egyetlen
politikus, aki elérte, hogy a választók többsége mögéje állt
és állni fog. Ameddig munkaképes marad, ő lesz a szavazók
többségének támogatásával kormányzó Fidesz és a kormány
elnöke. Zseni abban, hogy aki hatalmon akar maradni, annak a
szavazók elvárásaihoz kell igazodni. Ezt tette most a
legutolsó választás után is. Mivel a megszerzett kétharmadot úgy
érte el, hogy fővárosban és néhány vidéki városban vesztett.
Erre azzal reagált, hogy nem a felső harmad megnyerésére, hanem
az alsó kétharmad megtartására koncentrál.
Az már a választási kampányban is így volt. Ennek formája a
gyermekvállalásra koncentrált politikája. Meggyőződésem
szerint, a gyermekvállalás támogatásánál sokkal fontosabb
volna a gyermeknevelés eredményét jutalmazó rendszer. A
jelenkor demográfiájának nem a több állampolgárra, hanem annak
a minősége javítását kell jutalmazni. Ez minél fejlettebb a
társadalom, annál inkább nem a több születésre, hanem a
megszületettek minőségének javítására kell törekedni. De
minél gyorsabb a technikai fejlődés, annál inkább igaz ez a még
felzárkózó országokban is.
Ezt tanultam meg az egykéző protestáns dél-dunántúli
falvakban hetven éve. Ezeken a keresztény vallások, különösen a
római katolikus botránkozott. A tények hiába mutatták azt, hogy
ezekben a kis népességű falvakban nőtt leggyorsabban az egy
lakosra jutó föld nagysága, és a következő generáció
iskolázottsága és várható életkora.
1990 óta pedig a világ legnépesebb országa Kína kemény
büntetéssel sújtotta azokat a városi lakosokat, akik második
gyermeket vállalnak. Elsősorban ennek köszönhetően ez óta
ebben a birodalomban nő leggyorsabban nemcsak jelenleg, de a
történelmünk során valaha a lakosság jövedelme, vagyona,
iskolázottsága és a várható életkora.