Kopátsy Sándor                 EH                   2017 08 08

Az európai kereszténység osztódása.

Azt, hogy a valláshoz a népet nem az isten, hanem a nép kultúrája választja, szabja magára, mindennél jobban az európai keresztény vallások története bizonyítja.

Szent Pál a zsidó Krisztus tanítását adoptálta a Római Birodalom pogány népeinek sok istenhívő pogány vallásaira.

Az európai kereszténység a 11. században kettészakadt.

A nyugat-európai kiscsaládos, római katolikus és a kelet-európai nagycsaládos jobbágyrendszerű ortodox keresztény feudális társadalmak alapjához idomulva.

A puritán népek kereszténységének reformációja.

A 15.-16. századra nagykorúvá váltak Európa észak-keleti részén élő, angolszász, germán és skandináv puritán népek. A reformáció nagyjai e népek puritanizmusának jobban megfelelő keresztény egyházakat alapítottak.

Ezzel Európa három kultúrára osztott népei kialakították a maguk három kereszténységét.

A kultúrához idomultak Európa népei. Tehát nem a Nyugat három kereszténysége alakította ki a három kultúrát, hanem a három európai kultúrákhoz idomultak a kereszténységek.

Ezt nemcsak a keresztény egyházak nem vették tudomásul, de a társadalomtudományok sem. Max Weber a múlt század elején még azt tanította, hogy a protestáns népeket a puritán kereszténységük nevelte puritánná. A folyamat fordított volt, mert a protestáns kereszténységet választó népek pogánysága is puritán volt. Amíg marhapásztorok voltak, mint minden pásztornép, pogányok voltak. Csak akkor lettek keresztények, amikor pásztorokból földművesek lettek. Ahogy földművesként magas-kultúrává emelkedtek, viselkedésüknek, erkölcsüknek megfelelőbb saját kereszténységre tértek.

Annak ellenére, hogy nem fogadom el, hogy a zsidóság eleve az isten kiválasztott népe, a megkülönböztetett vallástörténeti szerepét elismerem. Ők adták a világnak az egyistenhitet, az emberiség két legnagyobb világvallását, a keresztény és a mohamedán vallásokat.

A keresztény népek lettek az emberiség történetének utóbbi ezer évében az élcsapat.

A Nyugat adta az emberiségnek a természetes csapadékra épült mezőgazdaságot és a kiscsaládot. A világtörténelem ezek történelemformáló szerepét ma sem hangsúlyozza.

A természetes csapadékra épülő mezőgazdaság vált az elmúlt ezer évben fokozatosan az emberiség elsőleges élelmezője. Ennek köszönhetjük, hogy az öntözésnél tízszer nagyobb területen hatékony, olcsó élelmiszertermelés folyhat. Az elmúlt ezer év népességeltartó képességét az mutatná, hogy ezer éve, és ma, az emberiség mekkora hányada élt önözött, illetve természetes csapadékon termelt gabonán.

A kiscsalád volt az emberiség legjelentősebb újítása. Ezt ugyan nagyon hamar felismertem. Ezt azok az adatok illusztrálnák meggyőzően, hogy ezer éve hogyan alakult a világgazdaságban a kis-családos és a nagycsaládos társadalmak egymáshoz viszonyított súlya.

Ennek ellenére a történelemtudomány a kiscsalád forradalmi jelentőségét meg sem említi. Még a nyugati kereszténység történelmében sem tárták fel ebben a római katolikus vallás szerepét.

Az ugyan vitathatatlan, hogy az egy istent hívő vallásokat nekik köszönhetjük, de az alig van feltárva, hogy ezt a vallást Mózes Egyiptomból hozta. Az mégsem vitatható, hogy a két világvallás. a keresztény és a mohamedán a zsidó vallás hajtása.

Amennyire egyértelmű, hogy a Nyugat és Közel-Kelet vallását a zsidó vallásnak köszönheti, annyira figyelmen kívül hagyjuk, hogy a Távol Kelet jelenkori sikere nem a vallásalapítók tanaira, hanem Konfucius tanítására épül. Ahogyan vitathatatlan a Nyugat példátlan sikerében a kereszténység szerepe, legalább ennyire egyértelmű, hogy a jelenkor még nagyobb sikerét, távol-keleti viselkedési kultúra alapját nem valláslapító próféta, hanem tudós, a tudós Konfucius rakta le.

Krisztus tanítása is puritán volt, de a vallása csak azoknak a népeknek bizonyult sikereseknek, akik eleve puritánok voltak. Életem során sokszor hivatkoztam arra, hogyha Krisztus és Marx feltámadna, hol érezné jobban a tanítása eredményesebb meghallgatását. Nem meglepő, hogy mindketten a puritán népek társadalmában látnák tanaik megvalósulását.

Fontos volna szem előtt tartani, hogy mind a kereszténység, mind a marxizmus csak ott sikeres, ahol puritán népekre van bízva a megvalósítás.

A kereszténység három nagy ága egyre jobban eltávolodik egymástól.

A puritán népek kereszténysége sokkal hatékonyabb, mint a latin népeké, és még azokétól is el van maradva a nagycsaládos kelet-európai és balkáni népek ortodox kereszténysége. Az ugyan érthető, hogy minden vallás klérusa a magáét tartja tökéletesnek, de az érthetetlen, hogy a társadalomtudományok sem vizsgálják, melyik vallás működik hatékonyabban. Még egyetlen társadalomtudós sem vette a fáradságot, hogy bemutassa, mekkora különbségek vannak a vallások társadalmai között. Az volna a legjobb mutató, hogy melyik vallás híveinek mekkora az egy lakosra jutó jövedelme és vagyona, hány évig élnek, és mekkora az iskolázottságuk. Egy ilyen felmérésnek megdöbbentő hatása volna, mert Óriásiak a különbségek.

Még nagyobb különbségek vannak bizonyos viselkedési módok között.

Ma már mérik az országokra jellemző korrupciót. Nagyok a különbségek Európában is, de sokkal nagyobbak az újvilágban. Az utóbbiakban a latinok és a protestánsok között áthidalhatatlan a különbség. Márpedig minél fejlettebb a munkamegosztás, annál nagyobb társadalmi kárt okoz a korrupció.

Ez nemcsak a keresztény népek esetében bizonyosodik be, de a marxista társadalmakra is jellemző volt. A bolsevik rendszerben azonnal felismertem, hogy az a nagycsaládos kelet-európai és balkáni népek marxizmusa. Ez sem azért bukott meg, mert diktatúra volt, hanem azért, mert az ortodox keresztény kultúrájú népek működtették.

A puritán népek, a skandinávok marxizmusa példátlanul hatékonynak, az ortodox népeké pedig versenyképtelennek bizonyult. Még nagyobb különbség jött létre akkor, amikor a kínai marxisták felismerték, hogy a jelenkori gazdaság szabályozását csak a piaci mechanizmus képes hatékonyan működtetni, és a népesség növekedése sem lehet 1-2 ezreléknél gyorsabb. Ahogyan ezt a két hibájukat kijavították, a politikai diktatúrájuk hatékonyabban működik, mint bármelyik polgári demokrácia. Az egy lakosra jutó jövedelmük, vagyonuk, a várható életkoruk és az iskolázottságuk gyorsabban nő, mint a Nyugat legsikeresebb jóléti társadalmaiban, és egyre nagyobb előnybe kerülnek még a puritán demokráciákkal szemben is