Kopátsy Sándor EO 2018 01 12
Piacosítsuk az
oktatást
A közgazdasági
elveim egyike, hogy minél fontosabb egy ágazat, annál fontosabb a piacosítása. Mivel a jelenkor
társadalmának legfontosabb szektora a szellemi vagyonképzés, ennek a
piacosságát kellene megoldani. Ez már régi mániám, de most az indított az
írásra, hogy a The Economist közli, hogy 1945-ben 500 egyetem működött,
jelenleg pedig 10.000. Ez azt jelenti, hogy hússzor annyi egyetem működik, mint
hetven évvel korábban. Ma lényegében egyetem alatt a felsőfokú oktatást végző
intézményeket értjük. A magas-kultúrákban a múltban is voltak ilyen felsőfokú
intézmények, de ezeket sokáig csak Európában hívták egyetemnek.
Európában az
elsők lényegében a vallás klérusának képzését szolgálták, szinte csak teológiát
oktatták. Ezek
a reneszánszban alakultak, és csak fokozatosan szélesedett ki az oktatásuk a
teológián túl. A reformáció előtt a professzorok szinte csak papok voltak. A fő
tárgyuk sokáig a teológia maradt, és a vetetője a teológus rektor volt.
A reformáció
előtt klasszikus egyetem egész Európában tucatnyi volt. Jellemző, hogy Nagy
Britanniában hatszáz évig csak két egyetem, az Oxford és a Cambridge volt. Csak
hatszáz évvel később alakult meg harmadiknak brit egyetem az University College
London.
Jelenleg a felsőoktatást, diplomát adó intézményeket
mindenütt a világon egyetemeknek hívják. A diákok arányszáma is mindennél
többet mond. Most a legfejlettebb
országokban a korosztály 30-40 százaléka egyetemen tanul. A felvilágosodás
előtt szinte csak a fiúk 1-2 százaléka ment egyetemre, lányok nem is voltak. Jelenleg a fejlett országokban több az
egyetemeken tanuló lány, mint fiú. Ennek a fő oka, hogy a fiúk nagyobb
hányada kisvállalkozó lesz. A fejlett társadalmakban a 10 fő alatti vállalkozás
a leggyorsabban növekvő szektor.
Számomra az oktatás két új jelensége megkülönböztetett
öröm.
A nők növekvő
aránya a diákok között. Elmaradott, szegény társadalmakban is gyorsan emelkedik a
lányok aránya. Semmi sem segít jobban a
túlzott gyermekvállalás fékezésén, mint a nők magas iskolázottsága.
Az elmaradt
társadalmakban megállíthatatlan az oktatás piacosítása. Amennyire fejlett, gazdag
társadalmakban az oktatás állami kézben szilárdan megmarad, a szegény,
elmaradott társadalmakban feltartóztathatatlanul hódit az oktatás piacosodása.
Mitől függ az oktatás hatékonysága.
Az ENSZ ötven éve rendszeresen méri a tagországok
oktatási rendszerének hatékonyságát. Ebből kiderül, hogy az sokkal inkább a
kultúrától, mint a gazdasági fejlettségtől függ. Európában a skandináv
országok, köztük is a finnek szerepelnek a legjobban. Csak ezzel lehet
magyarázni, hagy az elmúlt száz évben a skandinávok, közöttük is elsősorban a
finnek jobban szerepeltek, mint a többi protestáns, puritán népek országai, pedig
ezek is megelőztek minden más kultúrát. Ennek volt köszönhető, hogy az
egyébként sikeres puritán népek közt is az élre kerültek a skandinávok,
közöttük is a cári Oroszországtól az első világháború után megszabadult finnek.
Azt is tanítani kellene, hogy a finnek már a reformációval párhuzamosan
felismerték az iskolázottság társadalmi szerepét, és a 16. század végén
törvénybe iktatták, hogy teljes jogú állampolgáruk csak az lehet, aki tud írni
és olvasni. Most sem ártana, ha a szavazatok súlya a képzettséggel lenne
arányos.
A 20. század
második felében a világ legsikeresebb országa a japán gyarmatságuktól
megszabadult Dél-Korea lett. Ettől kezdve az ENSZ PISA felmérések rangsorában
Finnországgal osztoznak az első két helyen.
Az oktatással a történészek is viszonylag sokat foglalkoztak, de azt
nem vették tudomásul, hogy a művészeket és a sportolókat eleve képességük
szempontjából homogén csoportokban képezték, és teljesítményük arányában
jutalmazták. Ezzel szemben a vallás, a közigazgatás és a hadsereg kádereit a
politikai megbízhatóság, az uralkodó osztályhoz való hűség alapján minősítették.
Mai fogalmakkal kifejezve, a művészeket és sportolókat piaci alapon, a vallás
és az állam érdekét szolgálókat a megbízhatóságuk alapján szelektálták.
A négy eredeti eurázsiai és
afrikai magas-kultúra oktatási rendszerében is lényeges különbség volt.
Kelet-Ázsiában a kínai kultúra volt a jellemző, ahol a császárok
hatalma még az uralkodó osztállyal sem osztozott, csak a császár akarta volt a
döntő. A császár akaratának a végrehajtást
az iskolarendszerben szelektált mandarinokra bízták. A mandarinok a császár
rabszolgái voltak, akikre nagy hatáskört bízott, és nagy jövedelmet biztosított,
de ha elvesztették a császár bizalmát, leválthatták, megölhették.
A császár akaratát végrehajtók
magasan képzettek és szelektáltak voltak annak ellenére, hogy a társadalom működtetése nagyon kevés
képességet igényelt, hiszen nagyon lassan változott. Egészen az ipari
forradalomig, a kínai kultúra a másikaknál fejlettebb volt, mert a központi
hatalom akaratát megvalósítók jobban szelektáltak voltak.
A dél-ázsiai magas-kultúra kasztokra bontva működött. Nemcsak a
vallás, a hadsereg, a közigazgatás működtetése, de még számos gazdasági feladat
elvégzése is kasztokra szabott feladat volt. Mivel a kasztok zártak voltak, nem
volt köztük a képességek alapján történő áramlás, a dél-ázsiai magas kultúra
nem volt versenyképes a kelet-ázsiaival. A kasztrendszer hátránya azonban a
lassan változó viszonyok között nem okozott jelentős sebességkülönbséget a
társadalmi fejlődésben.
A közel-keleti magas-kultúra lényegében a Perzsa Öböl és a Földközi
Tenger medencéje. Ez a kultúra hatolt be először Európa területére a görög,
majd a római kultúrával. A görögök
számára a kor fejlett világát elsősorban Egyiptom, és Anatólia jelentette. A
Római Birodalom ugyan már túllépett nyugat felé a Földközi Tenger vízgyűjtő
területén, de a súlypontja továbbra is a Közel-Kelet maradt. Ezt
bizonyította, ha két császár osztozott a birodalmon, az erősebb mindig a keleti
felét választotta. Még arról is megfeledkezünk, hogy a kereszténységet is a
Kelet-Római Birodalom tette államvallássá.
Az első európai birodalom,
amelyről már az Atlanti Óceánba folynak a vizek, a Frank Birodalom volt.
A földrajzi megítélésnél is fontosabb annak megállapítása, mikor vált
Európa területének többsége a kenyerét megtermelővé. A kis Európa akkor lett
kontinens, a Közel-Kelettől független magas-kultúra, amikor képessé vált arra,
hogy megtermelje a maga kenyerét. Ez az első évezred utolsó századaiban történt
meg, amikor már a természetes csapadékon megélő, és a fagyos telet átélő búza
és árpa termelhetővé vált.
A kis Nyugat-Európa ettől kedve példát mutatott arra, hogy a négy
évszakos klíma alatt, a természetes csapadékon is meg lehet a kenyeret
termelni.
Ezért csak frank király megkoronázásával kezdhetjük Európa önálló, a
Közel-Kelettől független történelmét. Ez után még ötszáz évet kellett várni
arra, hogy a kis Nyugat-Európa meghódítsa az óceánokat, felfedezze az emberiség
tízedét sem eltartó, de Európánál tízszer nagyobb Amerikát és Óceániát. Ezzel megtízszerezze életterületét.
Még nem találkoztam annak
hangsúlyozásával, hogy Amerika és
Óceánia betelepítésével Nyugat-Európa élettere tízszer nagyobb lett, mint a
három eredeti magas-kultúráé. Ennek és az ipari forradalmának köszönhetően,
ezer év alatt, a 20. század küszöbén nagyságrendekkel a korábbi magas-kultúrák
fölé emelkedett. A világtörténelem jobb
megértésének egyik kulcsa figyelembe venni, hogy az elmúlt ötszáz évben az
eredeti magas-kultúrák élettere nem változott, Európa nyugti fele azonban
megtízszerezte az életterét azzal, hogy az élettere Amerikára és Óceániára
kiterjedt. Amerika felfedezése előtt a Nyugat az alig 500 millió
négyzetkilométernyi Nyugat-Európa volt. A következő 500 évben azonban
életterévé tette a tízszer nagyobb Amerikát és Óceániát. De az csak terület az
élettereket az eltartó képességükkel kellene mérni. Eurázsia északi része
politikailag a Nyugathoz tartozik a 20 millió négyzetkilométeres területével,
de a lakosság eltartó képessége tized akkora sincs, mint a negyed akkora Nyugat-Európának.
Ehhez viszonyítva Amerika
területének nagy többsége hasznosítható élettér.
A kor példátlan szuperhatalma
pedig az Amerikai Egyesült Államok lett. Ausztrália viszont többségében alig
többet ér, mint Szibéria.
Eurázsia és Afrika ugyan három
magas-kultúra, a kelet-ázsiai, a dél-ázsiai és a közel-keleti bölcsője
lehetett, de ezek mindegyike izolált volt a másiktól. Ezek között a kapcsolatot
csak az óceánok meghódítása teremtette meg. Ez Nyugat-Európának volt
köszönhető, amelyik ugyan minden tekintetben az eredeti magas-kultúrák fölé
került, de a maga számára betelepíteni csak a nagyon gyéren lakott Amerikát és
Óceániát tudta.
Sokat mondana egy felmérés,
amelyik a kontinensek eltartó képességét vetné össze. Ebből kiderülne, hogy
jelenleg a legjobb eltartó képességű Amerika. Ezt az a tény bizonyítja, hogy a
jelenkor szuperhatalma az Egyesült Államok.
A 20. század küszöbén Max Weber a
német politológus felismerte, hogy a puritán társadalmak minden más kultúrájú
társaiknál hatékonyabban működő társadalmi felépítményeket képesek működtetni.
Ő azonban a puritánok alatt csak a Nyugat angolszász, germán és skandináv
népeit értette. Azt ugyan felismerte, hogy a
Nyugat puritán és nem puritán népei közti különbség ugyan a Nyugaton is nagy, és
az újvilágban, mindenekelőtt Amerikában még sokkal nagyobb.
Európában az angolszászok, a germánok és a skandinávok társadalmi
fejlettsége a latin országokénál kétszer nagyobb, Franciaország esetében pedig
közel azonos.
Az óceánokon túl négy angolszász ország a spanyol és a portugál
gyarmatok utódállamainál négy-hatszor nagyobb. Ez a különbség jóval kisebb, ahol
a latin-amerikai népek a négy angolszász országban élnek, de ott is visszahúzó
erőt képviselnek.
Azt azonban nemcsak Weber, de a
jelenkori politikusok és társadalomi tudósok sem veszik tudomásul, hogy a
távol-keleti népek még a skandinávoknál is puritánabbak, szorgalmasabbak,
takarékosabbak, hatékonyabban működtetik a társadalmukat.
A puritán népek fölénye jobban érvényesül az oktatásban. Ez a sikerük
záloga.
A vasút a szárazföldön, a hajózás
a tengeren olyan közlekedési és szállítási forradalmat jelentett, ami
nagyságrenddel megnövelte az emberek és az áruk mozgatásának hatékonyságát. Ezt az új lehetőséget a Nyugaton az alig
néhány milliós európai zsidó, és a távol-keleten a kínai diaszpóra minden más
etnikumnál sikeresebben használta fel. Az
európai zsidók ugyan kezdettől fogva kereskedelemmel foglalkoztak. Nemcsak a kontinensek, de még a városok és
falvak közti árucsere is nagyon mostoha szállítási lehetőségre épülhetett.
A zsidó férfiak vagy teherhordó szamárral, vagy kétkerekű taligán egy mázsát
alig meghaladó árut szállíthattak a falvakba, illetve ilyen mennyiségű áruval
térhettek haza. Melegebb éghajlaton egy-két éjszakát úton tölthettek. A
falusiaknak fűszereket, gyufát, dohányt, tűt, cérnát, fonalat szállítottak, és
elsősorban könnyen szállítható, viszonylag értékes termékeket vásároltak.
Ötven év alatt szinte a mai szintre épült ki a vasúthálózat, amin
megindult nemcsak a kereskedők, de a falusi lakosság áruszállítása is. Két
generáció alatt a városok piacaira százszor annyi árut gyűjtöttek be a zsidó
kereskedők és a falusi asszonyok, ugyanakkor a falvak termelői is a városokba szállított áruk többsége is a zsidó
kereskedőkön keresztül jutott a fogyasztókhoz. Sajnos, a statisztika nem
végzett felméréseket arról, hogyan nőtt meg a vasúthálózat kiépülése folyamán a
kereskedelem. Becslésem szerint, legalább a falvak és a városok közti
áruforgalom a tízszeresére nőtt, amiből
származó jövedelemnek a fő haszonélvezője a zsidóság lett. A lakosság
mintegy huszadát kitevő zsidóság ötven év alatt többszörösére gazdagodott. Ez
olyan korban történt, amiben az ország lakosságának a vagyona század ilyen
gyorsan sem növekedett.
A vasúthálózat ugyan jelentősen gazdagította az ország lakosságát is,
de nagyon lassan a zsidóságéhoz képest.
Az európai zsidóság gazdagodása annál
gyorsabb volt, minél alacsonyabb volt az országok polgárosodása. Ez pedig azt
jelentette, hogy az Atlanti Óceántól kelet felé haladva egyre szegényebb
szintről, de egyre gyorsabban gazdagodott a zsidóság. Ezzel párhuzamosan
alakult az antiszemitizmus is. A polgárság arányával fordított arányban alakult
a zsidóság gazdagodása. Ebben az is
közrejátszott, hogy kelet felé haladva nemcsak az arisztokrácia, de a nemesség,
azaz az úri középosztály is alkalmatlan volt a polgárosodásra.
Ezt talán sehol nem volt olyan
jellemző, mint a lengyel és a magyar társadalomra, amelyek nemcsak szegények
voltak a saját etnikumú polgárságban, hanem aránytalanul sok viszonylag szegény,
de magát mégis úrnak érző nemesük volt.
Azt ugyan nem lehet utólag bizonyítani, hogy megőrizhető lett volna a
náci megszállás alatt az országunkban élő, elmagyarosodott 600 ezer zsidó, de
azt nem volna szabad elhallgatni, hogy Ezer éves történelmünkben ez lett volna
az egyetlen esélye annak, hogy nyugat-európai társadalom legyünk.
Viharos történelmünk megértésének
kulcsát máig nem tártuk fel a közvélemény számára: Soha nem volt a politikai
tekintetben magyar országunknak magyarul beszélő polgársága. Ezt ugyan a
második világháború után a fiatal marxista történészek feltárták, de minden
politikai hatalmunk igyekezett erről tudomást sem venni. Ők már az 50-es évek
elején megírták, hogy miben voltak a honfoglalás idejében mások a
nyugat-európai feudális társadalmak, mint amilyen feudális társadalom lett a
magyar. A nyugati társadalmakban a
földesúri osztály, a nemesség a lakosság egyetlen százaléka volt. Ezzel szemben
a magyar és a lengyel társadalom lakosságának tizede volt a magyar nemesség.
Vagyis nálunk a politikai uralkodó osztály súlya a lakosság számában tízszer
nagyobb volt, ezért a nagy többsége csak szegény lehetett.
A másik különbségünk a polgári osztály hiánya volt. A honfoglaló
magyar társadalom nem ismerte az urbanizációt, nem volt polgársága. Ezzel szemben a nyugat-európai
társadalmakban a Római Birodalom mintegy tíz százalékos urbanizációjának fele a
sötét középkorban is megmaradt. Ennek köszönhetően a feudális társadalmakban is
megmeredt jelentős, mintegy 6 százalékos városi polgárság, ami etnikailag
azonos volt a földesurakkal. Vagyis a nyugat-európai társadalmakban az
uralkodó osztály a lakosság egyetlen százaléka volt. A pásztorkodásról a
kiscsaládos feudális földművelésre áttért magyar társadalomban azonban
megmaradt a széles politikailag független réteg annak ellenére, hogy a nagy
többségüknek egy-két jobbágya maradt. A feudálissá átalakult Magyarország lakosságának
legfeljebb fele volt magyar, de annak tizede a földesúri osztállyal a közös
nemesség része maradt.
A városi polgárság hiányát ugyan
első királyunk is megérezte, és intelmeiben ezért javasolta a nyugati polgárok
betelepítését. Nyugatról azonban elsősorban germánok jöttek, akik ragaszkodtak
etnikumuk megőrzéséhez, és évszázadok alatt sem polgárosodtak el. Ezért aztán
ugyan lassan kialakult a városi polgárságunk, de azok többsége keményen germán
maradt. Ezt mindennél jobban illusztrálta az a tény, hogy a második világháború
után visszatelepítve, illetve hazatelepülve, nagyon gyorsan nyugat-európai
polgárok lettek.
Az ezer éves magyar történelem megértésének a kulcsa, hogy az ország
lakosságának számához viszonyítva tízszer több nemesünk volt, ugyanakkor nem
volt magyar etnikumú polgárságunk.
A vasúthálózat kiépülésének ötven éve alatt, illetve a kiegyezés és az
első világháború között, vagyis alig két generáció alatt, a lakosság mintegy 6
százalékát kitevő zsidóság nemcsak modern polgárokká, gazdagokká vált, de
gazdasági érekéből gyorsan megtanult magyarul. Ezt azonban nemcsak az
arisztokrácia és a nemesség szerepét átvevő úri középosztály, de a magyar
közvélemény is hatalma elleni támadásnak tekintette. Ebben a hangulatban
történt meg aztán a soknemzetiségű ország felosztása, amit katasztrófaként élt
meg nemcsak az uralkodó osztály, de a magyar etnikum is. Ezt kihasználva a megmaradó, döntően magyar etnikumú ország
közvéleményével elfogadtatták, hogy minden társadalmi reformot előzzön meg a
teljes revízió, és a magyarrá lett zsidóságtól történő megszabadulás.
Ezzel feladunk azt a lehetőséget,
hogy Magyarország társadalmi tekintetben végre nemzeti és polgári ország
lehessen.
Magyarország ezer éves történelme során soha nem volt annyira nyugatos
irányban változó, mint a vasút századában. Máig nem valljuk be, hogy ezt a változást szinte csak a zsidóságnak
köszönhetjük. Trianon után az ország lakóinak 90 százaléka magyar etnikumú lett.
Európa szinte minden országának nagy többségét az államhatalmat birtokló
etnikum jelenti. Ez alól egyetlen kivétel a Trianon előtti Magyarország volt.
Trianon előtt a magyarul beszélő
városi polgárság aránya elenyésző volt. Trianon után a lakosság 6 százaléka
volt nyugat-európai értelemben vett zsidó polgár. A zsidóság volt az első magyarul beszélő városi polgár, tőkés vagy
értelmiségi.
Az ország urbanizációja ugyan még viszonylag alacsony volt, de a városok
lakosságának már tizedét, Nagy-Budapest lakosságának az ötödét, magyarul
beszélő zsidó polgárok jelentették. Máig nem tudatosítjuk, hogy az első
világháború előtt Nagy-Budapest volt a világ legtöbb zsidó lakosú városa. A
mienkénél polgárosultabb államokban sem volt olyan a fővárosra koncentrált a
zsidóság jelenléte. Tőlünk keletre pedig nem volt ennyi alkalom a sikerre. Budapest, a kiegyezés után a világ egyik
leggyorsabban fejlődő városa lett. Ráadásul a centralizáltan kialakult
vasúthálózatának köszönhetően, nemcsak a trianoni Magyarország, de az egész
Kárpát Medence centruma volt.
Történészeink egyik nagy adóssága, hogy nem ad magyarázatot arra,
mennyire a magyar zsidóságnak volt köszönhető, hogy az elméleti fizika és a
mozifilm egyik nagyhatalma mi, magyarok lehettünk. Elég volna tudatosítani,
hogy a 20. század első felében ezen a két területen, kik voltak a sikeres zsidó
magyarok.
A közelmúltban végre meglátogatta
Magyarországot az izraeli miniszterelnök, aki közölte, hogy a mi országunkban éltek, születtek azok a
zsidók, akik meghirdették a zsidó állam létrehozásának szükségességét.
A kínai diaszpóra világtörténelmi sikere.
A kínai diaszpórával csak egyszer
találkoztam, Malajziában, de hatvan éve
meggyőződésem, és az 1990-es kínai reform óta világos, Kína lesz a század
közepére az Egyesült Államok mellett a másik vitathatatlan szuperhatalom.
Lakosságával, gazdasági teljesítményével, kulturális egységességével a nagyobb,
életterével és erőforrásaival mérve azonban annál sokkal kisebb szuperhatalom.
Ma már meggyőződésem, hogy a kínai társadalmi siker elődleges feltétele
a lakosság puritánsága. Az Egyesült Államok ebben a tekintetben szinte megoldhatatlan
feladat előtt áll.
Kína méreteihez képest,
kulturálisan példátlanul homogén kultúrájú állam, elsősorban ezért lehet másokénál
hatékonyabb a felépítménye. Számomra a történelmi materializmus iránytűjét Marx
fogalmazta meg: „Az államok
felépítményét az alépítményük determinálja.” Ő azonban ezt nem vette
komolyan, és az általa kitalált ideális kommunista társadalmat alépítményétől
függetlenül létrehozhatónak tartotta. Számomra a történelmi materializmus
igazságát éppen a négy óceánokon túli angolszász ország összevetése bizonyítja.
Az ENSZ a tagállamait a társadalmi fejlettségük, az egy lakosra jutó
jövedelem, a várható életkor, és az átlagos iskolázottság eredője alapján
rangsorolja. Ezen az alapon készült rangsorban, húsz éve változatlanul az
első tíz ország sorrendje: Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország,
Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. Már az is
meglepő, hogy a vitathatatlan szuperhatalom, az Egyesült Államok az utolsó.
Ennek a magyarázatát abban látom, hogy a
tíz legfejlettebb társadalmú ország között az Egyesült Államok társadalmi
alépítménye a legvegyesebb. Hozzá viszonyítva a másik három óceánokon túli
angolszász ország társadalma sem annyira vegyes kultúrájú. Az Egyesült Államokban a legmagasabb arányú a visszahúzó afrikai és
latin amerikai lakosság aránya. Márpedig e három nagyon eltérő kultúrára nem
épülhet olyan felépítmény, ami mindegyiknek megfelel. A másik három
óceánokon túli angolszász országban sokkal kisebb a visszahúzó afrikai és
latin-amerikai etnikum. A három nagyon
eltérő kultúrájú Egyesült Államokban nem lehetséges az olyan felépítmény, ami
nemcsak a puritánoknak, hanem a latin-amerikaiaknak, és az afrikaiaknak is
megfelel.
Az nem meglepő, hogy a négy európai legfejlettebb ország skandináv.
Ezek négyen nagyon homogén kultúrájúak, ezért a kultúrájuk által determinált
felépítményük a lakosság egészének megfelel.
Svájc ugyan több nyelven beszélő
népek országa, de azok mindegyike ettől függetlenül azonos. Hollandia pedig a
legjobb adottságainak köszönhetően már ötszáz éve a legfejlettebb európai
ország volt.
A tíz legfejlettebb társadalmú állam egyértelműen azt mutatja, hogy a
legnagyobb előnyt a lakosság puritanizmusa jelenti. Még inkább ezt
bizonyítja az elmúlt száz év legsikeresebb államai melyikek voltak.
A zsidóság maradt a Nyugat legfejlettebb etnikuma. Jelenleg a nagy
többségük két államban, az Egyesült Államokban és Izraelben él. Az Egyesült Államokban élő zsidók a világ
legfejlettebb, a leggazdagabb és a legiskolázottabb etnikuma. A saját
országukban élő zsidóság is biztonságban és viszonylag jól él, de ez az
Egyesült Államokban élő zsidóságnak köszönhető. Azok támogatják Izraelt,
amelyik olyan módon él, amit önerőből nem lenne képes fenntartani.
Mivel Európában élő zsidóságot
vallási alapon üldözték, pusztították, az ez elleni reflex késztette őket arra,
hogy vallási alapon védekezzenek. Nem
értették meg, hogy az ellenük irányuló gyűlölet nem a vallásuk, hanem a sikerük
ellen irányult. A vallási alapú államszervezés ugyan kudarcra van ítélve, mert
az országok lakosságának nem vallási,
hanem viselkedési tekintetben kell homogéneknek lenniük.
Ugyanakkor a zsidó állam alapítói
nem vették tudomásul, hogy a zsidóság
viselkedési tekintetben, a világ legjobban kettéosztott etnikuma. A
Közel-Keleten maradt zsidóság környezetének szintjén maradt. Csak akkor volt
fejlett, amikor még a Közel-Kelet is fejlett volt, de ahogyan ez a társég az
ipari forradalmat megélő Nyugathoz képest egyre jobban lemaradt vele a közös
élettérben élő zsidóság is. A Nyugatra
került zsidóság e sikeres kultúra élcsapatává változott. Sajnos nincsenek
felmért adatok, de a 20. századra a Nyugaton élő zsidóság ötször, tízszer
jobban élt, gazdagabb, és iskolázottabb volt, mint a Közel-Keleten ragadt hittestvérei.
Ilyen szakadék egy valláson és egy fajon belül soha nem történt.
Szinte említés sincs arról, hogy a zsidó vallás az egyetlen faji alapú
vallás, mert csak az lehet zsidó, akit zsidó anya szült. Ez az elv csak
egyszer sérült meg, amikor a 7. században a Kazár Birodalom lakosságának
jelentős hányada áttért a zsidó vallásra. Ezt a vitathatatlan történelmi tényt az
európai zsidóság hisztérikusan igyekszik elhallgatni. Engem annál jobban
érdekel, mert az Európa keleti felében élő zsidók többsége kazár, azaz
török-tatár etnikumú. Tehát Magyarország a két világháború között az egyetlen
velünk viszonylag rokonunkat, a zsidóságunk pusztítottuk. Nem véletlen, hogy
ezt a témát egy országukban született zsidó, Koestler Arthur tárta fel a
Tizenharmadik Törzs című könyvében. Az ugyanis
aligha vitatható, hogy a kazárok felvették a zsidó vallást.
Összefoglalás.
Pályám első lényeges eredménye az
volt, hogy felismertem a piac nélkülözhetetlen szerepét. Akkor a Szovjetunió
nyomására bevezették az önköltségi árrendszert. Ez a legnagyobb botrányt az
erőgazdaságban okozta. Ott egyéként is eleve ostobaság a termékre történt
ráfordításokkal számolni, hiszen néhány fafaj esetében száz éves a termelési
folyamat, annak költségeit pedig eleve reménytelen a kitermelés választékára
megosztani. Annyira ostoba termékekre történő felosztást okozott a ráfordítások
alapján történő árrendszer, hogy a legkeményebb Rákosi rendszerben is el
lehetett fogatatni, hogy a racionális gazdálkodást csak a világpiaci árarányok
bevezetése oldhatja meg.
Ez a kaland győzött meg arról,
hogy az áruk és szolgáltatások árát csak
a piac, a kereslet és kínálat egyensúlya képes racionálisan alakítani.
Most, 67 évvel később
azt kell bizonyítanom, hogy az erdészetnél ezerszer fontosabb ágazatban az
oktatásban elkerülhetetlen a piacosítás.