Kopátsy Sándor EH 2017 07
15
Az ember
távolságlegyőző és kommunikációs képessége
Amennyire elismeri a tudomány,
hogy az ember nemcsak a legfejlettebb agyú lény, hanem két lábra is állt,
annyira keveset vizsgáljuk a távolságlegyőző képességét, a kezünk
sokoldalúságát és a kommunikációs képességünket.
Ami a távolságlegyőző képességünket illeti.
Ezt mindig három szempontból kell
vizsgálni.
A vízszintes távolságlegyőző képesség.
Aligha vitatható, hogy naponta a
síkságon megtett távolság viszonylag nagy, de minden bizonnyal kisebb, és
lassabb, mint a hozzánk hasonló termetű négylábúaké. E képességünk viszonylag
kisebb, mint a szintkülönbség legyőzésében. Ezt azzal magyarázom, hogy a
viszonylag nagy talpunk részt vesz a lépésünk nagyságában. Ennek ellenére
meglepett, amikor a közelmúltban egy tudományos felmérésből arról értesültem,
hogy a súlyunkhoz képest a legnagyobb a talpunk.
A magasság legyőző képesség.
Néhány száz méter legyőzése az
embertől már jelentős energiát igényel. Ne ismerek olyan két lábon járó
állatot, ami a lábán járva számottevő magasságot győzne le. A síkvidéken
gyorsan szaladó madarak vagy kerülik az emelkedőket, vagy repülnek. Ezzel
szemben a négylábú állatok nem kerülgetik az emelkedőket, a hegynek egyenesen
mennek, nem választják a sokkal hosszabb szerpentines utat. Az öszvérek, a
szamarak málhával is neki mennek a hegyeknek. A málhás állatokkal szállított
terhet, a magassági különbségeket a legrövidebb úton igyekeznek szállítani. Még
egyetlen történésztől sem hallottam, hogy a
kerékkel való szállítás csak ott jelent meg, ahol viszonylag kicsik a
magasságkülönbségek. Ezt a kubikosok munkájában figyeltem meg. A földet
síkban talicskával tolták, nagy kerekű kordékben vontatták, de a magasabb
szintre lapáttal dobták. Ezt tanúsítja a tény, hogy a hegyvidéki kultúrák nem
ismerték a kereket. Ezt bizonyította a
két amerikai hegyi kultúra, a mayáké és az inkáké. Nem ismerték fel a kerék
történelemformáló szerepét. Ehhez járult az is, hogy nem volt erős igavonó
állatuk sem.
A szállító képesség.
Sokat tanultam abból, hogy a
termékek, áruk szállítása csak a lassú vizeken volt hatékony. Mai fogalmakkal
kifejezve, egy tonnakilométer szállítási
teljesítmény, a vasút és a közút gépeinek megjelenése előtt, csak az álló és a
lassan folyó vizeken volt hatékony. Tanítani kellene, hogy egy tonna árut
milyen erővel, milyen távolságra lehetett elszállítani egy kötéllel húzott
ladikon. Ugyanennyi szárazföldi szállításhoz, a négykerekű kocsin, mennyi
igavonó állat kellett.
Ezeket az adatokat ismerve,
világossá válik, hegyvidéken miért voltak a völgyek egymástól izolálva ott,
ahol szántóföldi földművelést folytattak.
A szárazföldi szállítási technika
forradalmából érthetjük meg, hogy a vasúti és a közúti szállítás előtt a vízi
utak hálózata nélkül nem lehetett nemzetgazdaság. A szárazföldi szállításban történt forradalom, a vasút és a közutak hálózatának
kiépítése, és a gépekkel történő vontatás előtt lehetetlen volt.
Az még kevesebb teret kapott,
hogy a tengeri szállítás igazi forradalmát a tömegáruk gépesített be- és
kirakása, valamint a darabáruk hajózás konténeres szállítása jelentette. Ennek köszönhetően ma a korszerűen
felszerelt kikötők. A szállítási költségben mérve, közel kerültek egymáshoz. A
világ néhány tucat jelentős kikötője közti árumozgatással a szárazföldi
szállítás nem versenyezhet.
A kezeink fejlettsége.
Azt elég korán felismertem, hogy
milyen sok mindent a kezünk képességeinek köszönhetjük. Ezért vallom, hogy nem az volt az elsődleges, hogy két lábon
járunk, hanem az, hogy a mellső lábaink páratlan képességű kezekké válhattak.
Az is köztudottá vált, hogy a 20.
század óta a tudományos és technikai korát éljük, de nem illusztráljuk, hogy
mit jelentett ez a képességeink fejlesztésében.
Az ipari forradalom óta, az ember fizikai erejének megsokszorozásával
a technika történelme bőven foglalkozik. Ugyanakkor hiányolom, hogy nem
hangsúlyozzuk annak jelentőségét ebben az irányban az első nagy lépéseket az
embernél erősebb állatokkal tettük meg. A
fizikai erőnket meghaladó első, a történelmünket formáló lépést az igavonó
állatok megjelenése, a szél és a víz energiájának hasznosítása jelentette.
Az ember fizikai erejének igazi
kiváltását mégis a gőzgépek és a villanymotorok jelentették. Ma már az emberek
tízezreinek a fizikai erejét meghaladó gépek sem problémák.
Az ember távolságlegyőző képességének megsokszorozását a vasúton és
a közutakon, valamint a vízen járó gépek jelentették. A levegőben való
közlekedés alig száz éves, de korunkban a több ezer kilométer távolságra
történő utazások, naponta tízmilliók számára néhány órás feladatot jelentenek.
Kommunikáció.
A jelenkor forradalma azonban a legnagyobb lépést a kommunikáció
területén tette meg. Ezen a területen az utóbbi ötven év alatt több
történt, mint előtte összesen. A történészek nem eléggé hangsúlyozzák, hogy a
távíró előtt milyen óriási probléma volt a kommunikáció. Ezt elsősorban a
birodalmak vezetői érezték. A kultúrák közti kommunikáció szinte nem létezett.
Amit az egyik kultúra felfedezett, az a másik számára évezredes titok is
maradhatott.
Példaként azt emlegetem, hogy
Amerikában évezredek óta kultúrnövény volt a burgonya, a kukorica, a bab és a
paradicsom, de erről Eurázsia egyetlen kultúrája sem tudott. Ma nevetségesnek
hangzik, hogy a 20. században a tudomány azt akarta bizonyítani, hogy Egyiptom
és a maja kultúra között volt kapcsolat, mivel mindkettő piramisokat épített.
Az senkinek nem jutott eszébe, hogyha lett volna a két kontinens között
érintkezés, akkor tudomást szereztünk volna a burgonya, a kukorica, a bab és a
paradicsom létéről, és ez Európa számára ezerszer fontosabb lett volna, mint a
piramis.
Száz éve a telefon még a gazdagok luxusa volt, ma az emberiség nagyobb fele
számára ennek olyan minősége elérhető, amiről harminc éve még a szakmabeli
tudósok sem álmodhattak. Ráadásul olcsóbban, mint egy kerékpár. Ez a
technika zsebben hordható, vezetéket nem igényel és az adatai bármikor
elérhetők.
A mobil telefonoknál is nagyságrenddel nagyobb kapacitásuk van az
asztali számítógépeknek. Arról még fogalmunk sem lehet, hogy száz év múlva
hol tart majd az emberiség jó módban élő fele. Az utóbbi tizenöt évben az
Egyesült Államokban mérik a négyéves gyerekek szókincsét, és annak az agy
fejlődésére való hatását. Ebben a nagyon
gazdag országban a négyéves gyerekek felső és alsó tizede közti szókincs nagysága
1:5 arányú. Arról fogalmunk sem lehet, hogy ezer, vagy csak száz éve mekkora
volt a szókincs, és mekkorák voltak a különbségek. De azt sem tudhatjuk,
hogy mekkora lesz száz év múlva ott, ahol ennek növelésére áldoznak, és ott,
ahol ezzel nem törődnek.
Sajnos ritkán juthatunk olyan
adatokhoz, hogy milyen különbségek vannak a mobil telefonok és az internet
használatában. Tegnap olvastam, hogy Svédországban és Hollandiában a 65 évesek
80 százaléka internetezik, Görögországban pedig csak a 15 százalékuk. Az ilyen
különbségek ismerete hasznos lett volna azoknak, aki az euró övezetet
kitalálták. Talán rájöttek volna arra, hogy mekkora különbség van Svédország és
Görögország között, amelyeknek közös valutát vezetnek be.
Ilyenkor döbbenek rá arra, hogy
az országokon belül is egyre nagyobbak lesznek ezek a nagyon fontos különbségek.
Nálunk például szigorúan tilos
felmérni, hogy a kommunikációs eszközök mennyire elterjedtek a különböző
szinten iskolázottak, és a különböző etnikumokhoz tartozók között. Engem azonban ennél is jobban érdekelnének
az olyan adatok, hogy milyen családi környezetben milyen a gyerekek várható
iskolázottsága. Meggyőződésem szerint, ezek az adatok nálunk is elérhetők
lennének, ha nem tetté őket a politika elérhetetlenné.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése