Kopátsy Sándor                 EH                   2017 07 13

Csak az években számolva öregedünk

A fajunk mintegy 150 ezer éves történetében az átlagos életkor csak az utóbbi néhány ezer évben haladta meg a húszas évek közepét. Tehát mintegy 7 ezredik generáció él most. Években számolva tehát ma már négyszer tovább élek, mint ahány évre a fajom tagjai számíthattak. Ezzel azonban soha nem értettem egyet. Számos zsenink fiatalon halt meg, de a kevés évük nagyon tartalmas volt. Mozart, Petőfi és Ady életébe talán ezerszer annyi élmény belefért, mint azokéba, akik szürkén száz évig éltek.

A jelenkor agykutató tudománya már felismerte, hogy az életük sűrűségét az emberek szókincse jellemzi. Ehhez azt tenném hozzá, hogy azzal is lehet mérni, hogy ki mennyi emberrel találkozott, milyen sűrűk voltak azokkal az élményei. Ennek alapján mondom, hogy ezerszer annyi emberrel találkoztam, százszor annyi kulturális és természeti környezetben fordultam meg, mint őseim, és ennek során százszor annyi élményem lehetett.

A közelmúltban olvastam egy tudományos felmérést az afrikai elefántok viselkedéséről. Kiderült, hogy az állatvilágban az elefánt él a legnagyobb számú közösségben. A csordák mintegy száztagúak, amiben minden egyed ismeri, társának tekinti egymást. Ez azért sokat mondó, mert az ember is életének 95 százalékát mintegy száztagú gyűjtögető közösségben élte le. Azt magam is megtapasztaltam, hogy a tanyavilágban élő nők ismeretségi köre még ennél is sokkal kisebb volt. Felnőtt korban szinte soha nem hagyták el a lakhelyüket.

Ezért az emberek életének sűrűségét elsősorban azzal mérem, mennyi emberrel találkoztak. Ezt a nép is figyelembe vette. A falvakban, tanyákon nagy tisztelete volt a katonaviselteknek, akik néhány évet olyan közösségben töltötték, aminek mintegy száz tagját megismerhették.

A falu lett a nagyobb közösség, ahol több száz lakos is ismerhette egymást. Ez megerősödött akkor, amikor általánossá vált a közoktatás. A közös iskolában járás, felért a családi kapcsolattal. Ezért az életsűrűségét mérni lehet az ismerősök számával is. Ezek száma öregedésemmel párhuzamosan csökkent, de jelentős maradt.

Annak ellenére, hogy sok évem van az élet hosszának az életévekkel való mérésével szemben, tudomásul veszem, hogy az élet hosszát a megélt idővel mérjük.

A halál közelsége.

Az Egyesült Államokban ma a 70 évesek 2 százaléka hal meg egy éven belül. Vagyis 98 százalékúk tovább él. 1940-ben ekkora továbbélési esélyük az 56 éveseknek volt. 1950-ben a világ népességének 8 százaléka volt 65 évesnél öregebb. Ez az arány 2050-ben még egyszer ekkora lesz. Az OECD országokban jelenleg a 65 évnél öregebbek arány 16 százalék, de ez 2050-ben már 25 százalék lesz. Angliában 1917-ben 24 száz évesnél öregebb élt, jelenleg 15 ezren vannak.

Azt már sokszor leírtam, hogy az osztálytársadalmak mintegy ötezer éve alatt a fegyverkezés kiadásai. Jelenleg általános módszerrel mérve, a nemzeti jövedelem 15-20 százalékát tették ki. Jelenleg a fejlett társadalmú, az OECD országokban a legnagyobb kiadás az egészségvédelem, a nemzeti jövedelem 16 százaléka. Az, hogy mennyi lesz 2100-ben megbecsülni is nehéz.

Amikor Bismarck 1880-ban bevezette a 70 évnél idősebbek nyugdíját, 45 év volt Poroszországban a várható életkor. Mivel nagyon kevesen voltak a 70 évnél idősebb nyugdíjasok, a korhatárt 65 évre csökkentették.

A 15 évesnél idősebb tanulókat a társadalomtudomány passzívaknak veszi számba, és általános a munkaképes élet három szakaszra, tanulásra, a munkavégzésre és a nyugdíjból élésre, bontása.

A közgazdaság addig még nem jutott el, hogy a munkaképes korig történő nevelés is felhalmozás, az elhasznált munkaerő újratermelése. A fizikai vagyon értékvesztésének pótlását értéktermelésnek tekinti a közgazdaságtan, a munkaerő is termelési tényező, aminek újratermelései értéktermelés.

Abban, hogy közgazdász lettem nagy szerepe volt Bródy András és Rácz Jenő könyvének, akik kimutatták, hogy nemcsak a munkaerő növekedését, de annak a vagyonigényét is újra kell termelni. Ebből tanultam meg, hogy a lakosság gyors növekedése elviselhetetlen vagyonigényt támaszt.

A fizikai erő előbb elfogy, mint a szellemi képesség.

A vizsgált tanulmány elsiklik a tény mögött, hogy az osztálytársadalmakban a munkaerőigény egyre nagyobb hányada fizikai erő volt. A termelésre épült társadalmakat ötezer éven keresztül az jellemezte, hogy a technikai eszközök, szerszámok fejlődése egyre kevesebb szellemi képességet igényelt. Bármennyire egyértelmű, hogy a fejlettebb eszközökkel történő termelés egyre kisebb szellemi igénnyel járt. A pattintott kőszerszámokkal történő munkavégzés sokkal több ismeretet, tapasztalatot kívánt, mint a kés és a bárd. Tegyük hozzá, hogy a pattintott kőszerszámok készítése is szinte tudomány volt a gyárakban készített kések munkaerőigényéhez képest.

Ez a folyamat csak a jelenkorban fordult meg. A tudományos és technikai forradalom eszközöket készít, amelyeknek a működtetése egyre nagyobb képességigénnyel jár. Klasszikus példája ennek a bányászat, ami évezredek óta nehéz fizikai munkát jelentett a lapáttal és a csákánnyal. Ma a bányákban olyan kombájnokkal dolgoznak, amelyeket diplomás mérnökök kezelnek, a fizikai erejük nem is szempont.

A leglátványosabb változás a jelenkorban a hajók be- és kirakása lett. Száz éve a hajók be- és kirakása képzetlen emberek hadával történt. Jelenleg tízed, ha nem század annyi munkaerővel történik. Korábban a tengeri szállítás költségének szűk keresztmetszete a be- és kirakodás volt. Ezért a hajók több időt töltöttek a kikötőkben, mint a tengeren. Jelenleg a hajók idejük tizedét sem töltik a kikötőkben, a munkát pedig néhány magasan képzett munkás végzi a száz éve még szükséges munkaerő ezredével.

Az öregkori munkavégzés életet hosszabbít.

A nők hosszabb életét a munkavégző feladatuk megmaradásának köszönhetik. Bármennyire egyértelmű, hogy a nők azért éltek 6-8 évvel tovább, mert nem mehetnek a semmittevő nyugdíjba. A háztartás, a főzés a takarítás feladata a nők számára megmarad. Ehhez járul az unokákkal történő foglalkozás is. Ezzel szemben a házgyári lakásokban élő gyári munkás, bányász nyugdíjba menetelével munka nélkül marad.

A kertes családi házak védelme érdekében megmutattam, hogy a bányászok is közel tíz évvel tovább élnek, mint a házgyári lakótelepeken lakók. A kertes családi ház feladatokat kínál.

Még az életbiztosítók sem hangsúlyozzák, hogy az öregedés motorja a feladathiány.

Hosszú életem elsősorban a szövegszerkesztőnek köszönhetem. A kezem remegése lehetetlenné tette a kézírást. Az e-mail és a telefon pedig megkímél a postázástól. A jelenkor technikai eszközei nélkül munkaképtelen lennék. Ennek köszönhetően 92 éves koromig volt mellékállásom, és most is naponta 6-8 órát dolgozok, 4-6 gépelt oldalt írok, és az adatok után olvasok.

De nemcsak a szellemi munka áll ellent az öregedésnek. A családi vállalkozásokban a családtagok szinte életük végéig aktívan részt vesznek.

Számomra a családi vállalkozok eszményi példája a farmer. Ez a családi vállalkozás legyőzte a mezőgazdasági nagyüzemet, mert a fizikai erő szerepe szinte megszűnt. Az időjáráshoz való alkalmazkodás, a drága gépekre való vigyázás pedig elsődleges szemponttá vált. A farmerek szinte éltük végéig részt vesznek a családi munkamegosztásban. Kedvenc témám a dán farmerek prémes állat tartása. Alig 1.500 farmer profilja a prémes állattartás. Ezek több nemes prémet visznek a piacra, mint Oroszország. Az éves bevallott átlagjövedelmük pedig fél-millió euró. Valószínű, hogy az átalagnál tovább élnek.

Az EU és a mediterrán népek egyre kevesebbet dolgoznak.

A távol keleti országok fényes eredményei a többet dolgoznak, az EU és a mediterrán népek pedig egyre kevesebbet. Az EU brüsszeli bürokratái gondoskodnak arról, hogy az európai közvélemény ne vegyen tudomást arról, hogy Európa fokozatos lemaradása elsősorban abból fakad, hogy alacsony a foglalkoztatás, alacsony az évente ledolgozott óraszám és a várható életkorhoz viszonyítva korán mennek nyugdíjba. Ez az EU tagországai között is így van. Ezt a tényt Max Weber ugyan már a 20. század küszöbén felismerte. Kijelentette, hogy a Nyugat protestáns etikájú, azaz puritán erkölcsű népei hatékonyabban működtetik a társadalmat, mint a latin keresztények, és még nagyobb a kelet-európai és a balkáni ortodox keresztények. Webernek akkor még nem volt ismerete arról, hogy a Nyugat puritán népeinél is sokkal puritánabbak a távol keleti konfuciánus erkölcsű népek.

Akkor ugyanis a távol-keleti országok közül csak Japán mutatta meg képességét. Az is csak Oroszországgal szemben. Japán ereje csak a második világháborúban vált egyértelművé. A nyugat-európai gyarmattartókkal szemben megszégyenítő fölénybe került. Csak abban hibázott, hogy az Egyesült Államok erejét lebecsülte. Ahogy Európa történelme a második világháborúban lényegesen másként alakul, ha a náci Németország a bolsevik Szovjetuniót nem akarja felszámolni. Az európai történészek máig lapítanak azzal, hogyan alakulhatott volna a második világháború, ha Hitler szövetséget köt a Szovjetunióval, és nem üzen hadat az Egyesült Államoknak.

Ezzel nagyon párhuzamos a második világháború a Csendes Óceán térségében. Japán vezetőinek fogalma sem volt arról, hogy az Egyesült Államok örömmel nézte, hogy az európai gyarmattartók sorra elvesztik a gyarmataikat, és a közvélemény hallani sem akart a Japán elleni háborúról. Ez ugyan nem jelentette volna, hogy az Egyesült Államok egyetért Japán gyarmatosításával, de abban mégsem látott akkora veszélyt, mint az angol és a francia gyarmatbirodalomban.

Azt ugyan senki nem vette tudomásul, hogy Japán ugyan keményen bánt a gyarmatival, de ott kiépítette az infrastruktúrát, és kiváló oktatási rendszert vezetett be. Még egyetlen történész sem merte elírni, hogy amíg az alig lakott gyarmatokon az angolok puritán kultúrájú társadalmakat építettek fel, amelyek a 20. században már fejlettebbek, puritánabbak lettek, mint az anyaország. Mára pedig a Nyugat társadalmi élcsapata már nem Anglia, Franciaország, Németország, hanem a négy óceánokon túli angol gyarmat. Annak ellenére, hogy a gyarmatok a második világháború után felszabadultak, csak az angoloké emelkedtek az anyaországuk fölé, ezt nem fogalmazta meg senki. Pedig az utóbbi ötszáz év egyik legjelentősebb történelmi változása az volt, hogy a protestáns gyarmattartó Nagy Britannia gyarmati Európa fölé emelkedtek, és a fölényük nem csökken, hanem növekszik. Ezzel szemben a latin népek gyarmatai közül egyetlen nem tart még ott sem, ahol az anyaországa.

Arra azonban még utalást sem találtam, hogy miért voltak a németek sikertelen gyarmatosítók.

Annál meglepőbb, hogy a Japán két gyarmata, Dél-Korea és Tajvan, mára megelőzték Japánt.

A Távol-Kelet igazi csodája azonban csak 1990 után bontakozik ki. Ma már elfogadott, hogy a század közepére az Egyesült Államok mellé egy másik szuperhatalom zárkózik fel, Kína. Ezzel Európa ezer éves főszerepe lezáródik.

A Távol-Kelet várható fölényét az garantálja, hogy a munkaereje a minőségéhez viszonyítva olcsó és többet dolgozik. Európában csak a puritán népek, mindenekelőtt a skandinávok maradnak talpon. Jobban iskolázottak, többen és többet dolgoznak. Ezzel az Európában tovább nő a skandináv népek fölénye az egyre jobban lemaradó Európában.

Érdekes módon a kettészakadt Korea a puritán népek két pólusán áll. Dél-Korea az elmúlt hatvan évben a legsikeresebb. Észak-Korea pedig az egyetlen koldussá süllyedt puritán ország. Példátlan a kettészakadt ország eltérő eredménye. Magamat történelmi materialistának tartom, és ebben nem csalódtam. A két Koreára azonban nincsen magyarázatom. Szerintem minden országnak olyan a társadalmi felépítménye, amilyent az alépítménye megkíván. A puritán népek még a jobb- és a baloldali diktatúrákban is kultúrájuknak megfelelően szerepeltek.

A jobboldali diktatúrák ugyan háborút vesztettek, de abban viszonylag jelesre vizsgáztak, a háború után pedig a két puritán fasizmus, a német és a japán tüneményesen gyorsan talpra állt. Ezzel szemben a latin fasizmusok a háborúban is latin módon viselkedtek, a háború után pedig a demokráciájuk is gyengén teljesít.

A háború után, a hidegháborúban kettészakadt Németország azt bizonyította, hogy a demokratikus, piacgazdaságú Német Szövetségi Köztársaság háromszoros életszínvonalra emelkedett a bolsevik megszállás alá került Német Demokratikus Köztársasághoz viszonyítva. Ez az egyesülést követő példátlan anyagi segélyezés ellenére is csak csökkent, de nem tűnt el.

Ezzel szemben az elmúlt ötven ében a demokratikus Dél-Koreában tizenhatszor nagyobb lett az egy lakosra jutó jövedelem, mint a sztálinista diktatúraként megmaradt Észak-Koreában. Akkora lett a különbség, hogy az egyesülés is megoldhatatlanná vált.

A másik példa a Szovjetunió szétesése. Ezt magyarázni tudom. Kelet Európa ezer éve rendszerétől függetlenül egyre jobban lemarad. A puritán Nyugat Európától a feudális és a tőkés, valamint a politikai demokratikus rendszere még gyengébben teljesít, mint ahogyan a bolsevik diktatúrában teljesített, a soknemzetiségű katonai szuperhatalomban is jobban teljesített, mint az etnikumaira szétesett szuverén államok formájában. Be kellene látni, hogy a nagycsaládos, ortodox keresztény kelet európai népek semmilyen felépítménnyel nem lehetnek a nyugat európai puritán népek államaival versenyképesek. Az ortodox keresztény, inkább mondanám, a nagycsaládos Európában nemcsak a feudális és a tőkés osztálytársadalmak és a jelenlegi össznépi társadalmak is egyformán versenyképtelenek.

A korosztályok foglalkoztatása.

Először látok olyan felmérést, hogy a gazdag, a fejlődő és a szegény társadalmakban hogyan alakul a foglalkoztatási ráta. A fejlődőktől eltekintek, mert eleve ostoba fogalom volt. A fejlődők ugyanis lemaradnak, egyetlen kivétel volt Kína. A társadalomtudományok eleve abban a tévedésben éltek, hogy fejlődőknek a lemaradó. de túlnépesedő társadalmakat tekintették, mert ezeknek az országoknak gyorsan nőtt a népessége, ezért a nemzeti jövedelme is. Ezért aztán, az egy lakosra vetített mutatói alapján mérve, egyre jobban lemaradtak.

Ennek klasszikus példája volt a BRICs országok, Brazília, Oroszország, India és Kína, felzárkózó országnak tekintése.

A négyből csak egy Kína bizonyult a felzárkózásra képesnek. De ez is csak akkor, amikor piacosította a gazdaságát és korlátozta a gyermekvállalását.

Brazília és Oroszország a kínai példátlan mértékű iparosításának köszönhetően a bányajáradékokból, az ásványok exportjából viszonylag vidáman élhetett. Jelenleg azonban súlyos társadalmi válságban van. Brazília egyrészt latin-amerikai ország, amelyikek között nincs, mert nem is lehet sikeres. Ráadásul az indián és az afrikai etnikuma még a portugáloknál is sikertelenebb. Oroszország lakossága is eleve alkalmatlan a felzárkózásra. Ott ugyan nincs túlnépesedési probléma, de nem azért, mert a lakosság puritán, előrelátó, hanem azért mert ennek az ellenkezője.

India jövője is több okból reménytelen.

Elsősorban azért, mert évente 30 millióval nő a lakossága. Ott fennmaradt a túlnépesedési nyomás, amitől Kína megszabadult. Másodsorban azért mert a lakosság viselkedési kultúrája eleve nem alkalmas több munkára, és megtakarításra.

Másodsorban azért, mert az ország nem gazdasági egység, a folyamok nem kínálják egymással az összeköttetést. Dél-Ázsia soha nem volt és nem is lehet gazdasági és kulturális egység.

Harmadsorban India szegény és kulturálisan heterogén, ezért minél demokratikusabb a felépítménye, annál inkább szét fog hullani. A politikai demokrácia Kínát is csődbe, széthullásba vitte volna.

Visszatérve a foglalkoztatási görbére.

Megdöbbenve látom, hogy minél gyorsabban öregednek, minél rövidebb a várható életkor, annál tovább dolgoznak az öregek. Végre van adatom arra, hogy a fejlett világ nem hajlandó tudomásul venni, hogy a várható életkor hosszabbodásával a munkaképesség kitolódik. Nem tudtam elképzelni, hogy a szegény országokban a 65 év felettiek 50 százaléka dolgozik a gyengébb fizikai állapotuk és a kevesebb szellemi vagyonuk ellenére. Ezzel szemben a gazdag országokban a jobb fizikai és szellemi állapotuk ellenére, hat közül csak egy dolgozik.

Ezek az adatok még megdöbbentőbbek lennének, ha a gazdag országokban ezt a felmérést külön kimutatnák a Nyugaton belül a protestánsokra és a latinokra, és szembe állítanák a konfuciánusokat az EU tagországokkal. Én mindig a mediterrán országok kényelmes életét állítom szembe Dél-Koreával, ahol évente 300 órával többet dolgoznak, tized annyi munkaszüneti nap van, fele az éves szabadság, és közel húsz évvel később mennek nyugdíjba. A várható életkoruk azonban közel azonos. Ezért Görögországban a bérekhez viszonyított nyugdíjfedezet még egyszer olyan magas, mint Dél-Koreában.

Miből élnek a 65 év felettiek.

Megdöbbentő a 65 év felettiek jövedelmének hármas felosztása, állami nyugdíj, magánnyugdíj és megtakarítás, valamint munkajövedelem. Ez a három jövedelemforrás már jól kifejezi a kulturális különbségeket. A felsorolt tíz ország között a két szélsőség Franciaország és Dél-Korea. Az előbbiben a munkával megszerzett jövedelem 8, az utóbbiban 52 százalék a munkával szerzett jövedelem. Ez már olyan minőségi különbség, ami minden más különbséget is megmagyaráz. A munkával szerzett jövedelem Japánban is magas, 40 százalék. Tehát a Távol Keleten az öregek is dolgoznak.

Európában, egyetlen országban sem éri el a munkával szerzett jövedelem a 20 százalékot. Az Egyesült Államokban közel 40, Ausztráliában 25 százalék. A két utóbbi adat magyarázatot ad arra, hogy a négy óceánokon túli ország miért előzi meg az összes európai „nagyhatalmat”.

Sokszor ér ilyen meglepetés, hogy valamire bizonyítékot találok. Ez még gyakoribb volna, ha a vegyes etnikumú államokban az etnikumok közti különbségeket is bemutatnánk. Példám mindig az Egyesült Államok, amelyik az ENSZ rangsorban a másik három óceánokon túli angolszász mögött van. De, ha külön volnának a puritán, a latin európai és az afrikai etnikumokra vonatkozó adatok, azonnal kiderülne, hogy a puritán népek az Egyesült Államokban a leggazdagabbak, de az eredményüket lerontja az ott élő latin és afrikai etnikum.

Számomra ez a legjobb bizonyíték arra, hogy a társadalom gazdagsága elsősorban a lakosság kulturális homogenitásától függ. Csak a puritán népek lehetnek másoknál hatékonyabbak, de azt sérti a lakosság nem puritán etnikumú része. Az ENSZ társadalmi fejlettségi rangsorában a tíz első ország között csak tízedik az Egyesült Államok, a megelőző kilenc mindegyike nagy többségében puritán lakosságú.

Az a tény, hogy a 65 év felettiek Kelet-Ázsiában tízszer annyit dolgoznak, mint Európában, magyarázatot ad arra, hogy miért sokkal gyorsabban javulnak ott az egy laksora vetített adatok, mint Európában.

Érdemes volna az EU tagországok mindegyikére bemutatni az adatokat. Kiderülne, hogy a latinok várható életkora ugyan nem kisebb, mint a protestáns népeké, de sokkal kevesebbet dolgoznak.

Az internet és a mobil telefon.

Az közismert, hogy a mobil telefon szinte kortól és jövedelemtől független, az internet azonban nehezebben hódítja meg azokat, akik idősebbek. Ezért mond valamit az a felmérés, hogy a 65 éven felüliek hány százaléka használja ezt a két, kommunikációs eszközt.

Svédország és Hollandia áll az élen. Ez nem meglepő. Az annál inkább, hogy a mobil telefon használatának szintje független a gazdasági fejlettségtől, Franciaország, Németország, Magyarország, Spanyolország, Olaszország és Görögország szinte azonos szinten áll. Ezzel szemben az internet használatban mi a sereghajtók, a mediterrán országok szintjén vagyunk.

A 25 éves korban várható életkor és az iskolázottság.

Ez is egy olyan adat, amivel még nem találkoztam, pedig sokat mond. Nyolc nyugati ország szerepel, köztük Magyarország és Lengyelország. Két óceánokon túli angolszász, az USA és Ausztrália. Magyarország és Lengyelország lóg ki a többi között. Ebben a két országban jelentősen hosszabb, 15 év a diplomások várható életkora 25 éves korban, ugyanakkor legalább 10 évvel alacsonyabb a várható átalag is.

Amennyire a magyar történészek számára jellemző a fejlett Nyugathoz való felzárkózásunk, annyira nem keresik a lemaradásunkat illusztráló mutatókat.