Kopátsy Sándor PG 2015 03 10
Minden, ami Kínában történik, fontos
Kínában él az
emberiség közel ötöde, és ott sokkal gyorsabbak a változások, mint bárhol a
világon. Fajunk történetében még nem fordult elő sem az, hogy az emberiség
ilyen nagy hányada változik, de az sem, hogy a változás ilyen fergetegesen
gyors.
A tudományos és
technikai forradalom nemcsak a sebességében az első, de abban is, hogy az elért
eredményekben a lakosság egésze részesül. Ez annak köszönhető, hogy a tudomány
és a technika először támaszt a munkaerő egészével szemben kielégíthetetlen
minőségi igényt, és a fogamzásgátlás megoldásának köszönhetően a fejlett és
iskolázott társadalmakban megszűnt a túlnépesedési nyomás. A jelenkori fejlett
társadalmak felépítményének elsődleges feladatává vált a munkaerő minőségének
javítása.
Fajunk életében
először jött létre olyan társadalmi alépítmény, ami a társadalom egészétől
minőségi javulást kíván. Ezt megelőzően minden technikai forradalom ugyan
jelentős hatékonysági fejlődést hozott, de ehhez a korábbinál is alacsonyabb
igényt támasztott a munkaerő többségével szemben. Az elmúlt mintegy hatezer
évben a technikai fejlődés során egyre csökkent a munkaerő minőségével szemben
támasztott igény.
A jelenlegi
társadalmak három csoportra oszthatók.
Az emberiség felső ötöde elérte azt a
szintet, amin spontán leáll a túlnépesedési nyomás, tehát demokratikus
felépítménye is lehetővé teszi a gyorsa fejlődést, a munkaereje minőségének a
javítását és a szükséges felhalmozást. Ebbe az ötödbe tartoznak bele a Nyugat
puritán társadalmai, Európában az angolszászok, a germánok és a skandinávok,
valamint a Távol-Keleten Japán és a kis tigrisek, azaz a konfuciánusok.
Az emberiség második ötöde a
konfuciánus, azaz puritán, de még elmaradt szintről induló hatalmas Kína. Ez
elmaradottsága és nagysága okán nem járhatta az első ötöd útját, mert szegény
és iskolázatlan volt, és a lakossága gyorsan szaporodott. Mentségére szolgált,
hogy a marxista diktatúrájának élcsapata nem vallási, hanem mandarini alapon,
azaz képessége szerint szelektálódott. Ez az élcsapat tudatosan felismerte,
hogy a felzárkózásának két akadálya volt. Egyrészt a gazdasága nem a piaci
jelzésekre reagált, másrészt gyorsan szaporodott. E két feltétel akadályozta
meg a konfuciánus kultúrája által felkínált felzárkózását.
Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy a
piacosítás és a gyermekvállalás korlátozása csak akkor nem okoz anarchiát, ha a
politikai diktatúra fennmarad.
A piac által
működtetett gazdaság csak ott nem okoz gazdasági anarchiát, ahol erős a puritán
polgárság, magas az életszínvonal és az iskolázottság. A gyors népszaporulat is csak nagyon kemény politikai diktatúrában
állítható meg. Az utóbbiból következik, hogy Kínán kívül csak két, hozzá
képest kisebb ország, Vietnám és Észak-Korea, ahol a puritán kultúrájú lakosság
elviseli a politikai diktatúrát.
Kína ugyan
megmutatja az emberiség elmaradtabb társadalmakban megvalósítani a sikeres
felzárkózást, de ezek között nincs puritán kultúrájú nép. Ezek pedig eleve
képtelenek a hatékony felépítmény működtetésére.
Európa három
kultúrája közül kettő azért marad le annak ellenére, hogy a kis Európa
történelmének szerves részei, mert a lakosságuk nem képes puritán módon viselkedni.
Ideje volna
tudomásul venni, hogy a puritán Nyugathoz képest mind a nagycsaládos
kelet-európai, mind a mediterrán latin népek nem képesek lépést tartani.
Az első ezredforduló agrártechnikai
forradalma során egyértelművé vált, hogy kiscsaládos nyugat-európai
társadalommal a nagycsaládos kelet-európai társadalmak képtelenek lépést
tartani, a kereszténységük is kettévált. Attól kezdve Európa nyugati
felének szellemi mozgalmai, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, az
ipari forradalom képtelen volt behatolni a kelet-európai ortodoxiába.
Ahogyan a 16. században Európa északnyugati
része a mediterrán fölé emelkedett, a nyugati kereszténység is kettészakadt. A
kereszténység reformjai a latin népek között nem verhettek gyökeret.
A 20. század
vallása a marxizmus is háromarcú lett. A protestáns, puritán népek marxizmusa,
a szociáldemokrácia a békés társadalmi átalakulás híve lett. A latin népek
marxizmusa, az eurokommunizmus ennél radikálisabb, de nem erőszakos utat
választott. A kelet-európai népek marxizmusa, a bolsevik rendszer pedig az
erőszakos hatalomgyakorlást választotta.
Európa három kultúrája tehát ezer éve három
úton, három eltérő sebességgel haladt. A köztük lévő távolság egyre nőtt. A
Szovjetunió, mint katonai szuperhatalom nem azért esett szét, mert bolsevik
marxista úton járt, hanem azért mert a kelet-európai kultúra eleve alkalmatlan
az élre kerülésre. Már negyedszázad telt el a bolsevik Szovjetunió szétesése
óta, a részei az óta még gyengébben szerepelnek, mint amikor a bolsevik
birodalom részei voltak. Még senkinek nem jutott az eszébe, hogyan alakulhatott
volna a Szovjetunió sorsa, ha nem fegyverkezik erején felül és olyan magasak az
olajárak, mint az elmúlt 25 évben.
A Szovjetunió a
nemzeti erőforrásainak mintegy harmadát a fegyverkezés emésztette fel. Az
utódállamokénak a tizedét sem. Azok az államok élnek viszonylag jól, amelyikek
olajban gazdagok. Ezek jóléte azonban a jelenlegi olajárak mellett megszűnik.
Ha az utódállamok jelenlegi állapotát a Szovjetunióéval úgy vetnénk össze, hogy
csak a jelenlegi mértékben fegyverkezik, kiderülne, hogy önállóan még úgy sem
boldogulnak, mint ahogyan a bolsevik rendszerben. Kivétel ez alól a három balti
állam, amelyikek nem a kelet-európai ortodox kultúrához tartoztak.
Hasonló
következményre jutánk a két ortodox keresztény csatlós állam, Románia és
Bulgária esetében is. Ezek ugyan nemcsak a szovjet megszállás alól szabadultak
fel, hanem az EU tagjai is lettek. A jövőjük ettől nem lett ígéretesebb, sőt
reménytelenebb.
A Balkánon a
kommunista Jugoszlávia helyzete jobb volt, mint az ortodox keresztény népeké.
A kelet-európai
kultúrához tartozó népek sorsa nem azért mostoha, mert bolsevik rendszer alatt
éltek, hanem azért, mert a kultúrájuk eleve alkalmatlan a puritán Nyugattal
való lépéstartásra. A Szovjetunió nem azért omlott össze, mert bolsevik volt,
hanem azért, mert a kelet-európai és a közép-Ázsiai népek eleve alkalmatlanok a
puritánokkal való lépéstartásra.
A volt csatlós államok közül csak a puritán
kelet-németek és a csehek, a skandináv észtek, és az alpi szlovének boldogulnak
jobban, mint a bolsevik uralom alatt. De ezek elve a puritán kultúrához
tartozók voltak.
Az az általános
nyugati vélemény is hibás, hogy a marxista rendszer megbukott. Ez igaz, hogy
Európa keleti felén megbukott, mintegy 300 millió kelet-európai és közép-ázsiai
nép marxizmusa megbukott, de éppen ezzel egy időben, Kínában példátlan sikert
aratott. Sokkal inkább lehetne 1990-t a
marxizmus diadalának tekinteni.
1990-ben ugyan megbukott Európa keleti
felében, ahol minden társadalmi rendszer versenyképtelen, de ugyanakkor győzött
a Távol-Keleten, ahol a tőkés társadalom is csodákra képes. Ekkor lépet a
kínai marxista diktatúra olyan útra, ami a világtörténelemben példátlan sikert
hozott. Kínában az utóbbi negyedszázad során az egy laksora jutó jövedelem, a
várható élettartam és a vagyon háromszor gyorsabban nőtt, mint a négy
tengerentúli protestáns országban, és ötször gyorsabban, mint Európa nyugati
felén.
Ezt a tényt
Nyugaton a politika és a társadalomtudomány úgy kezeli, hogy hangosan
trombitálja: Kína növekedése lassul, már csak évi 7 százalékkal nő az egy
lakosra jutó jövedelem. Azt nem teszik hozzá, hogy az EU országok növekedése
ennek a hetede. Vagyis, Kína növekedése
ugyan lassul, de viszonylag egyre gyorsabb lett. 1990 előtt a marxista Kína
egy lakosra vetített jövedelme harmad, a vagyona épedig még lassabban nőtt. Még
a puritán nyugattal sem volt versenyképes, azénál háromszor gyorsabban
növekszik.
A Nyugat azzal
vezeti félre magát, hogy a marxizmus haláláról zengedezik akkor, amikor először
vált egyértelművé a fölénye. A társadalmi rendszerek, azaz felépítmények
versenyét csak a hasonló kultúrák esetében lehet összemérni.
A távol-keleti konfuciánus kultúrák
mindegyike bebizonyította, hogy versenyképes a puritán Nyugattal. Japán már
a második világháborúban megmutatta, hogy hova emelkedett a nyugat-európai
gyarmattartókhoz képest. Ezt az eredményt a nagyon kemény katonai vezetés, azaz
politikai diktatúra alatt ért el. A következő sikert a kis tigrisek hozták.
Ezek mindegyike nagyon nem liberális diktatúráknak köszönhette példátlanul gyors
felemelkedését. Aztán csak a fejlettség bizonyos szintjét elérve lazult a
diktatúra. Ezek az országok a hidegháborúnak köszönhetően voltak nyitottak a
fejlett Nyugat piacainak. Ha nincs hidegháború, a kelet-ázsiai országok
felzárkózása nem lett volna ilyen sikeres. A fejlett tőkés demokráciáknak a
Távol-Keleten szükségük volt a szövetségesekre. Ugyanakkor a közel tízszer
népesebb Kína a hidegháborúban nem számíthatott a nyugati piacokra.
Kína számára a tőkés világpiacra való
betörés lehetősége csak a Szovjetunó összeomlása után nyílt meg. A jövő
történelemtudománya 1990-et, mint a marxizmus győzelmét fogja emlegetni. Ennek
az volt a feltétele, hogy a marxizmus ne ott próbálkozzon, ahol reménytelen.
Marx még azt hitte, hogy a tőkés
osztálytársadalmon először a Nyugat fejlett társadalmai fognak túllépni.
Annyira azonban maga sem volt következetes marxista, hogy ahol megértek, azaz
létrejöttek a társadalmi előrelépés alépítményi feltételei, ott az erőszakra
nem lesz szükség. A dolgozók társadalma csak ott jöhet létre, lehet stabil,
ahol már nem sok, és nem elég jó a rendelkezésre álló munkaerő. Ahol az
létrejön, nincs szükség erőszakra. Arra azonban, hogy leálljon a túlnépesedés, és
hiánnyá váljon a jó minőségű munkaerő, Marx után még jó száz évet várni
kellett. Azt ugyanis ő sem ismerte fel, hogy a korának a technikai színvonala
még nem támasztott a munkaerő nagy többségével szemben magas minőségi igényt. A 19. század második felében még mindig az
olcsóbb munkaerő volt a piac igénye, amiből sokkal több volt, mint amennyire
szükség volt. Azt Marx sem ismerte fel, hogy a munkaerő kizsákmányolása nem
a tőkés tulajdonora, hanem a munkaerő túlkínálatára épült. Ha ezt tudomásul
veszi, rádöbben, hogy a tőkés osztálytársadalmon való túllépésnek két
előfeltétele van.
1. A
túlnépesedés megállítása.
2. A
munkaerő minőségével szemben támasztott igény.
A túlnépesedés leállása.
Ez csak a fejlettség bizonyos szintjén
oldódik meg.
A tudomány oldja meg a fogamzásmentes
szexuális életet.
Még nem találkoztam olyan
társadalomtudóssal, aki megmondta volna, hogy a születések jelentős hányada nem a szülők gyermekvállalási akaratán
múlik. Ezért az sincs tudatosítva, mitől függ a szülők gyermekvállalási
szándéka. Az ember szexuális ösztöne ugyanis sokkal több fogamzást eredményez,
mint amennyi születés a társadalom igénye. Csak a fogamzásmentes szexuális élet
lehetősége esetén nem születik sokkal több gyermek, mint amennyit a szülők
akarnak. Mivel az ember szexuális ösztöne annál több szülést eredményez, minél nagyobb
a fogamzásképes évek száma. Ezért, amíg nincs megoldva a fogamzásmentes
szexuális élet, a várható életkor növekedésével hatványozottan nő a születések
száma, és a népszaporulat sebessége.
A 20. század
egyértelműen megmutatta, hogy az élvonalhoz csak olyan országok képesek
felzárkózni, amelyek két alapkövetelmények megfelelnek. Egyrészt a lakosság
életvitelét a puritán etika jellemezze, másrészt ne növekedjen a lakossága. Ennek a két követelménynek a spontán
társadalmi fejlődés alapján, spontán csak a már fejlett puritán társadalmak
feleltek meg. Nyugaton ezek az országok demokratikus politikai
felépítménnyel teremtették meg a tudományos és technikai forradalomnak
megfelelő felépítményt. A puritán Kína
pedig azzal vált a felzárkózásra alkalmassá, hogy erőszakkal korlátozta a
gyermekvállalást. Ez esetben a politikai felépítmény eleve diktatúra volt
és az is maradt. Egy szegény
társadalomban ugyanis csak a politikai diktatúra képes a gyermekvállalást a
kívánt szintre csökkenteni. Teljesen hibás elvárás a még szegény, és
alacsonyan iskolázott társadalomban a demokráciával kísérletezni. Elmaradt országban demokratikus eszközökkel
nem lehet a gyermekvállalást korlátozni, és a magas foglalkoztatást biztosítani.
Ezt bizonyítják
a távol-keleti kis tigrisek csodával felérő eredményei.
Dél-Korea a háború után olyan katonai
diktatúra volt, amelyik máig nem tűri meg a tartós munkanélküliséget, sőt öt
éven keresztül a munkaviszonyban évente 2.600 óra ledolgozását követelte meg.
Évente közel 1.000 órával kellett többet dolgozni, mint a nyugat-európai
protestáns országokban. Máig évente 200 órával többet dolgoznak, magas a
foglalkozatás, és nincs tartós munkanélküliség. Ugyanakkor az oktatási
rendszerük a világon az első volt, Finnországéval közösen.
Tajvanban évtizedekig a politikában
katonai diktatúra volt. Az oktatást kiemelt célnak tekintették. Ennek
köszönhetően 2013-bam az egy főre jutó nemzeti jövedelemmel megelőzték Japánt.
Szingapúr már a leggazdagabb államok
egyike. Kezdettől napjainkig a politikai szigor, és a gazdasági liberalizmus
ötvözetét működtetik. Kevéssé tudatosult, hogy Mao a rettenetesen kegyetlen
kulturális forradalomban a kiszemelt utódját, Tenget Szingapúrba küldte azzal,
hogy az ott bevált módszereket tanulmányozza. A két háború között a kiváló
adottságú kikötőváros nagyon szegény angol katonai kikötő volt. Azzal, hogy a
város irányítása a távol-keleti kínai diaszpóra kezébe került, a világ csodája
lett. De csak azért mert nem az angol liberalizmus, hanem kínai diaszpóra
kemény puritanizmusa.
A második világháború óta a tudományos és technikai
forradalom jelenti a társadalmak alépítményét. Kiderült, hogy erre hatékony
felépítményt csak azok a társadalmak építhettek hatékony felépítményt,
amelyekben a lakosság puritán, azaz a Nyugaton protestáns, a Távol-Keleten
pedig konfuciánus.
A Nyugaton egyértelművé vált, hogy
Európában a skandinávok a leghatékonyabbak. Az ENSZ fejlettségi rangsorában
a négy első európai állam a négy skandináv jóléti állam, Norvégia, Dánia,
Svédország és Finnország sorrendben. Ezeket követi Svájc és Hollandia. A többi
alpesi tartomány is az országában a leggazdagabb rész. Az alpesi kultúrájú
népek mindegyike jól vizsgázik. Hollandiát pedig félig skandináv kultúrájúnak
lehet tekinteni. Haton kívül az első tízben van a négy tengerentúli protestáns,
angolszász állam. Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok
sorrendben. A három európai történelmi nagyhatalom közül a protestáns
Németország és Nagy-Britannia a második, a latin Franciaország a harmadik
tízben szerepel.
Ezek a
helyezések azt igazolják, hogy a skandinávok a legkeményebb puritánok. A
franciák épedig már nem is azok. A hazai liberálisok a rendszerváltás után
hangosan temették a jóléti államokat. A tények azonban egyértelműen a
fölényüket igazolják. A skandinávok
sikere azt bizonyítja, hogy még a protestáns nyugaton sem a liberális út volt a
leghatékonyabb.
Az euró övezet
pénzügyi válsága pedig azt bizonyítja, hogy a mediterrán országok is fejre
álltak, amikor a németekhez kényszerültek igazodni. Nekik 30-40 százalékkal
leértékelt valutával és a németeknél háromszor nagyobb inflációra lett volna,
és lesz szükségük, hogy a kultúrájuknak és viszonylagos fejlettségüknek
megfelelő felépítményük legyen ahhoz, hogy legalább a korábbi helyükön
maradhassanak.
Lengyelországnak,
Magyarországnak és Szlovákiának, valamint a három balti országnak is saját
valutára van szükségük, amit 20.30 százalékkal leértékeltnek tartanak, és az
inflációjuk a németekének a dupláján legyen.
A balkáni
országoknak pedig még az EU tagság is elviselhetetlen terhelést okoz.
Ukrajnáról és Törökországról nem is beszélve.
A saját valuta
és az ebből fakadó leértékelés és szabad infláció sem elég. Mert a
foglalkoztatási és a munkaerő mozgási szabadság sem engedhető meg a néhányszor
tíz százaléknál nagyobb bérkülönbségek esetén.
Vagyis az EU
szervezői hibát hibára halmoztak, amikor nemcsak a munkaerő szabad mozgását
megengedték, de a tagországok nagyobb felét a közös valutába is becsábították.
Európa nyugati felének lemaradását elsősorban az okozta és okozza továbbra is,
hogy a németeknek sikerült a saját igényükre kényszeríteni nemcsak a
mediterrán, de néhány ortodox kultúrájú országot is. Egyre inkább
bebizonyosodik, hogy a három európai kultúrát nem lehet a már fejlettebb,
puritán népekkel azonos módszerek alkalmazására kényszeríteni. A latin és a
keleti szláv népek számára katasztrófa a puritán germánokra szabott gazdasági
mechanizmust kényszeríteni.
Az EU
közép-európai tagjaival is baj van. Azok számára ugyan természetes a puritán
Nyugathoz való felzárkózás, de az csak sokkal mérsékeltebb liberalizmussal
lehetséges.
Európában a két
háború közti idő politikai tapasztalatainak reális értékelését megnehezíti,
hogy mind a baloldali bolsevik, mind a jobboldali fasiszta diktatúrát csak a
hibáin keresztül látja. A fasiszta diktatúrák ugyan imperialista és antiszemita
múltuk alapján negatívok, de a társadalmi és gazdasági eredményei is figyelemre
méltók.
A bolsevik rendszer, vagyis a keleti szlávok marxizmusa a két háború
közti tőkés osztálytársadalmakkal összevetve versenyképesek voltak. A
Szovjetunió cári Oroszország helyzetéhez képest lényeges eredményeket ért el.
Először valósította meg a teljes foglalkoztatást, viszonylag fejlett ipart
épített ki, felszámolta az iskolázatlanságot. Végül, igaz amerikai segítséggel,
de megnyerte a náci fasizmussal szembeni háborút. A Szovjetunió nem azért
omlott össze, mert marxista volt, hanem azért mert imperialistává változott.
Máig nem vetette fel senki, hogy ezer
éve nem volt Kelet-Európa jelentősebb szereplője Európa történetének, mint a
Szovjetunió fennállása alatt.
Az is tény, hogy a kelet-európai marxizmus
versenyképtelennek bizonyult, mégis képes volt tartani a pozícióját, a háború
utáni polgári demokráciákkal szemben. De csak azért, mert a nyugat-európai
társadalmak, köztük a háború előtti fasisztákkal összefogva, a második
világháború után, sokkal hatékonyabban működtek, és beálltak az Egyesült
Államok mögé.
A két háború között nemcsak a bolsevik
Szovjetunió, hanem a fasiszták is hatékonyabbak voltak, mint a gyarmattartó
tőkés osztálytársadalmak.
A náci
Németország elképesztő gyorsan megvalósította a tőkés osztálytársadalmakban
ismeretlen foglalkoztatást, sokkal gyorsabban növekedett, mint a gyarmattartók.
A mediterrán országok
fasizmusai is hatékonyabban működtek, mint előtte a tőkés osztálytársadalmi
formájukban. A fasiszta Olaszországban nemcsak a munkanélküliség szűnt meg,
hanem gyarmatszerző háborúkra vállalkozott, azaz imperialista lett. Ha nem
válik imperialistává, ha nem akar a náci Németország háborús sikereiben
osztozkodni, fasisztaként többre mehetett volna, mind a nácikkal közös háborút
vesztve.
A mediterrán országokat fasizmusa nem hozta
őket olyan rossz helyzetbe, mint az euró övezeti tagságuk.
Nem kevésbé tanulságos
a távol-keleti országok sikere.
Japán már a 20. század elején a császár
isteni hatalmára épülő katonai diktatúra volt. A saját fejára büszke, a más
népeket alacsonyabb rendűnek tekintő, kelet-ázsiai fasizmus volt. Az országot
az amerikai megszállás vitte a több párti demokrácia irányában.
A Kis Tigrisek
mindegyike politikai diktatúrával indult el a korábban példátlan fellendülés
útján. Még mindig nem vette a nyugat tudomásul, hogyan alakult a gazdasági
csodák útja a második világháború után.
Az első két
csoda a háborút vesztő diktatúrák, Németország és Japán felemelkedése volt.
A második csoda
a Kis Tigrisek még gyorsabb sikere volt. Ezek is politikai diktatúrában
kezdték.
A harmadik, a
legnagyobb csoda a kommunista Kínának az előbbi kettőnél is sokkal nagyobb
sikere ma is tart.
Közös jellemzőjük, hogy nem a politikai
liberalizmussal kezdték.
Az elmúlt száz
év eseményei egyértelműen azt bizonyítják, hogy a protestáns Nyugat számára a politikai liberalizmus volt a sikerre
vezető út. Ezen a csúcsra csak a nyugat-európai jóléti államok és a négy
tengerentúli, angolszász ország jutott az első tíz közé. Az is egyértelmű, hogy
Németországnak jót tett, hogy a fasizmus bukása után a politikai demokrácia
útjára tért.
Európán belül a
mediterrán latinok számára még a fasizmusuknál is kevesebb sikert hozott az EU
tagsággal járó német puritanizmushoz alkalmazkodás.
Európa keleti
felén a bolsevik diktatúránál is gyengébb eredményt értek el a politikai
demokráciákkal.
Összegezve
megállapítható, hogy a fejlett Nyugat által
ajánlott politikai demokrácia, és gazdasági liberalizmus csak a fejlett puritán
kultúrák számára lehet sikeres. Minél alacsonyabb a fejlettség szintje, és
minél kevésbé puritán a lakosság viselkedése, annál kevésbé használható a
fejlett puritán országok politikai és gazdasági liberalizmusa. Ezt semmi sem
bizonyítja jobban, mint az Európai Unió lemaradása a négy tengerentúli
angolszász országhoz képest, és a katasztrofális lemaradása a Távol-Kelethez
képest.
A Nyugatnak
tudomásul kell venni, hogy csak a puritánok lehetnek sikeresek. A Nyugat egésze
nem. Ezért nem Európának kell integrálódni, hanem a puritán Nyugatnak Európából
és a tengeren túlról. Európából az angolszászoknak, a germánoknak és a
skandinávoknak kell integrálódni a négy tengerentúli angolszásszal. Ezek
lehetnek versenytársai a Távol-Kelet konfuciánus országainak. De csak ezek, ha
az egész Nyugat akar integrálódni, akkor sokkal gyengébb lesz, mintha csak a
puritánok. Ez nagyon egyértelmű Amerikában, ahol a két angolszász országnak
eszébe sem jut, hogy a latin-amerikai országokkal integrálódjon. Velük nem azok
a rokonok, hanem Ausztrália és Új-Zéland.
Az európai
puritán államoknak sem Európában vannak rokonai, hanem a tengerentúl, a négy
angolszász ország.
Még tanulásosabb a Távol-Kelet.
Ott Japán
és a Kis Tigrisek közel azonos fejlettségi szinten vannak, de eszükbe sem jut,
hogy integrálódjanak. Kína pedig még mindig le van maradva, ezért és méreteinél
fogva a saját útját járni kényszerül. Kínában a politikai demokrácia nemcsak a
birodalom széthullását okozná, hanem lehetetlen volna a gyermekvállalás
korlátozhatása is. Ami Kínában az utóbbi 25 évben történt, az egész emberiség
történelmének egyik legnagyobb eseménye. A Kis Tigrisek ugyan megelőzték, de
azok a világpolitika és világgazdaság számára nem jelentettek olyan súlyt,
amire az utókor is emlékezni fog. Kína azonban feltétlenül szuperhatalommá
válik. A társadalomtudományoknak is
tudomásul kell venni, hogy nem minden siker előfeltétele a politikai
demokrácia, hogy a politikai jogok egyenlőségénél fontosabb a munkából való
megélés joga