Miért nem mentem el szavazni?

Kopátsy Sándor ED 2019 05 25

Miért nem mentem el szavazni?

A jelenlegi magyar kormány azok élcsapata, akik az Európai
Uniót csak szuverén nemzetállamok közösségének fogadja el.
Ezért azt szeretném, ha minél nagyobb többséggel nyerné meg a
választást. Abban ugyan nem kételkedem, hogy a magyar EU
képviselők kétharmada Fideszes lesz nélkülem is. De nem
akarok a jelenlegi Fidesz támogatója lenni, annak a
gyermekvállalási és községfejlesztési politikának a
támogatója lenni. Nem a gyermekvállalást kell az államnak
támogatni, hanem a sikeres felnevelést utólag jutalmazni, nem
az elnéptelenedő falvak lakosság növekedésének a támogatója
lenni.
Ami a gyermekvállalás támogatását illeti.
A húszas éveim óta belátom, hogy a gyermekvállalást nem
mennyiségében, hanem minőségében kell támogatni. Akkor még
szinte hazaárulásnak minősítette mind a magyar közvélemény,
mind a kereszténység, mind a politika az egy gyermek
vállalását. Azt ugyan akkor is beláttam, hogy a társadalom
érdekének megfelelő optimális gyermekvállalást úgy kell
mérni, hogy milyen családi jövedelem és szülői képzettség
mellet hány gyermek felnevelési értéke a maximális. Ebből
fakadóan az optimális gyermekvállalást a felnevelt gyermekek
értékével kell mérni. Egy gyermek vállalása csak az olyan
társadalmakban lehet optimális megoldás, ahol nem nagy a
gyerekek képességétől és képzettségétől függő különbség.
Mivel minden osztálytársadalom túlnépesedő volt, amiben az
egymással szembeni erő erőszakos érvényesítése volt az
elsődleges, a várható életkor pedig a munkaképesség végénél
sokkal rövidebb volt.
A társadalomtudósok máig nem hangsúlyozzák, hogy a magas
gyermekkori és munkaképes kori halálozás okán eleve sok
gyermek született. Ezt a túlnépesedést elviselte minden
osztálytársadalom, mivel az egymással szembeni erejük
elsősorban a hadra fogható létszámok arányától függött.
A tudományos és technikai forradalom azonban változást
hozott. A munkaképes kor végénél korábbi elhalálozás, és a
potenciális képességek ki nem bontakozása társadalmi
veszteséget okozott, a fogamzásmentes szexuális élet pedig a
már gazdag és iskolázott társadalmakban megoldódott.
Harari sem veszi tudomásul, hogy fajunk csak akkor lett Homo
Sapiens, amikor a szexuális ösztönének kiélése nem járt
fogamzással, a gyermekvállalás már nem a nemi ösztönünk
kiélésén, hanem az akaratunkon múlt. Ő is csak azt tekinti a
gyűjtögetésről a termelésre téréssel az állatból emberré
válásnak, amikor fajunk fenntartását a termelésből élésre
építette fel. Nem vette tudomásul, hogy fajunk szaporodása

2

állati, azaz ösztönünkre épült maradt. Már emberként éltünk,
de továbbra is ösztönünk alapján szaporodtunk. Mivel az
ösztönünkből fakadó gyermekvállalás sokkal magasabb volt,
mint amennyi utódot a szülők érdeke megkívánt, sokkal nagyobb
lett a születések száma, mint amekkora a társadalmak
optimális eltartó képessége, a túlnépesedést csak a
halálozással lehetett féken tartani. Harari sem veszi
tudomásul, hogy a nemi ösztönünkből fakadó gyermekvállalás
sokkal magasabb volt, mint amennyi utódot a társadalom érdeke
megkívánt.
Nemcsak a vallások és a politikai elit, de a
társadalomtudományok sem vették tudomásul, hogy az
osztálytársadalmak embertelenségei abból fakadtak, hogy a
gyermekvállalás nem a szülők akaratán, hanem azok nem
ösztönén alapult.
Harminc év harcolok annak érdekében, hogy az öregkori
ellátás, a nyugdíj a szülők gyermeknevelésének értékével
arányos legyen. Vagyis egy sikeres diplomás felnevelése után
nagyobb nyugdíj járjon, mint négy, vagy annál is több
képzetlen, tartósan munkanélküli után. Nagyobb szakmai
ostobaságot el sem tudtam volna képzelni, mint a közelmúltban
hozott kormányhatározat, ami kimondja, hogy a négy gyermeket
nevelt szülők életük során adókedvezményt élveznek. Ha a
törvényhozók vették volna a fáradságot, és megnéznék, hogy
milyen arányban vállaltak négy gyermeket a munkanélküli és
képzetlen anyák, és azok mekkora iskolázottsággal és
keresettel rendelkeznek megláthatták volna, hogy azok között
tízszer nagyobb arányban volnának a képzetlenek, akik
életükre adómentesek, mint a diplomás anyák egyetlen
gyermekei.
A gyermekvállalás számának a jutalmazása társadalmi
károkozás, a sikeres felnevelés jutalmazása pedig alapvető
társadalmi érdek.
Mi magyarok büszkébbek vagyunk a múltunkra, mint amennyire
indokolt volna. Most éppen arra vagyunk büszkék, amit
szégyelleni kellene, hogy valószínű elsők vagyunk a világon
abban a tekintetben, hogy a gyermekvállalást az egy lakosra
jutó jövedelmünkhöz képest milyen mértékben támogatjuk. A
gyermekvállalást, és nem a felnevelés minőségét, holott ezzel
kárt okozunk, nem a társadalmunk érdekélt szolgáljuk. Nekünk
sem több gyermeket, hanem azok minél eredményesebb nevelését
kellene támogatni. Annak ellenére, hogy a jó szándék
őszinteségében nem kételkedem, a példátlan károkozásáról meg
vagyok győződve. A jelenkori magyar társadalomnak nem több,
hanem jobban felnevet gyermek vállalására volna szüksége.
Ezért nem a gyermekvállalást, hanem a minél eredményesebb
felnevelést kellene jutalmazni. Olyan öregkori ellátást
kellene bevezetni, aminek a nagysága a felneveltek értékével
lenne arányos. Jelenleg ennek az ellenkezőjének a bajnokai
vagyunk.

3

A Fidesz élcsapatát mindig a nők szerepének a hiánya
jellemez. Most a Fidesz kormány a gyermekvállalás
támogatására keresett egy jó szándékú nőt, Novák Katalint, a
rábízott, vagy az általa lelkesen vállalat feladatra a Fidesz
alelnökeként a hozzáértés hiányában szenved. Büszke arra,
amint szégyelleni kellene, hogy újabb és újabb
gyermekvállalás anyagi támogatására talál ki. Fogalma sincs
arról, hogy a fajunk jelenkori társadalmi sikereinek alapja
az, hogy egyre alacsonyabb a nők termékenysége, de egyre
nagyobb jövedelmű és vagyonú, iskolázottabb és tovább élő
nemzedéket nevel fel. Jelenleg jóléti társadalmak csak ott
alakultak ki, ahol általánossá vált a fogamzásgátlók
általános használata, ahol ennek köszönhetően fele alá
csökkent a nők gyermekvállalása, ugyanakkor példátlan
mértékben nőtt azok várható jövedelme, vagyona,
iskolázottsága és a várható életének hossza.
Jelenleg az emberiség gyermekvállalása.
Nemcsak a magyar kormány, de még a társadalomtudomány sem
tesz említést arról, hogyan alakult az ipari forradalom óta a
nők gyermekvállalása, és milyen jelenleg. Az ipari forradalom
idején az Egyesült Államokban a termékeny korukat végig élt
nők 7 gyermeket szültek. 1960-ban már csak ötöt, jelenleg
2.4-et. Az OCED országokban 1.7 a termelékenységi mutató,
lényegesen a létszám újratermelését biztosító szint alatt
van. Ez jellemzi az EU tagországokat, Magyarországot is. De
ez már azt jelenti, hogy az egy lakosra jutó jövedelmünk,
vagyonunk, iskolázottságunk, várható életkorunk harmad olyan
sebességgel nő, mint Kínában.
Máig nem olvastam olyan társadalmi tudományos munkát, ami
illusztrálta volna, hogy milyen népszaporulat lenne számunkra
az optimális. Pedig egyértelmű, hogy a társadalom érdeke a
lassú népességcsökkenés volna, amit a gondos befogadással
kellene mérsékelni. Ezt egyértelműen bizonyítja az óceánokon
túli négy volt angol gyarmat, amelyek lakosságát a elsősorban
a betelepülők növelték. Ezek minősségét ugyan kezdettől
fogva, kivéve a ragszolgákat, igyekeztek az analfabétákkal
szelektálni. Ma ez a négy volt angol gyarmatban a lakosság
jövedelme, vagyona a legmagasabb. Jelenleg egyetlen ország
politikusai és társadalomtudósai sem vallják be, hogy az ő
népük ott él a legjobban, ahova szegényekként vándoroltak. Ez
nagyon egyértelmű a sokkal szegényebb országok esetében, de
igaz még a skandináv etnikumokra is, mert azok ebben a négy
országban is a gazdag rétegekbe tartoznak, ott jobb módban
élhetnek, mint én itt viszonylag nagyon sikeresen.
A jelenlegi Fidesz kormány nagy gonddal kezeli a Trianon után
elszakított magyarságot, de azt mégsem tanácsolja a magyar
állampolgárságot vállaló honfitársainknak, hogy éljenek az
ország választási jogukkal, ott éljenek, ahol jobban
élhetnének. Akár Magyarországon is.

4

Csak a népességvesztő országok lehetnek sikeresek.
1990 óta Kínában a városi lakosság csak egyetlen gyermeket
vállalhatnak. Ennek köszönhetően ott a jóléti társadalmakénál
is sokkal gyorsabban nő az egy lakosra jutó jövedelem és
vagyon, az iskolázottság, valamint a várható életkor. Ezzel
szemen a magyar kormány a minél sikeresebb felnevelés helyett
a minél több gyermekvállalás élcsapata lett. Még egyetlen
társadalomtudós sem értette meg, hogy a kínai csoda
elsődleges oka, hogy a szülők az egyetlen gyermeküket jobban
tudják nevelni, iskoláztatni, értékesebb állampolgárokká
nevelni. A reform előtti Kínában a lakosság évente 50
millióval gyarapodott, ennyivel többet lakost kellett
felnevelni, iskoláztatni, a városokba költöztetni. Ezért
aztán a lakosság negyede arra kényszerült, hogy a statisztika
szerinti mély szegénységbe ragadjon, napi 1.9 dollárból
éljen. Ma csak a kínai csodát látjuk, de elhallgatjuk, hogy
az ilyen mélyszegények aránya 1990-ben még ott volt a
legmagasabb. Húsz évvel a reform után ezek száma megszűnt.
A jelenlegi gyermekvállalási láz munkatársainak fogalma sincs
arról, mekkora volt a négy gyermeket vállaló kínai
családokban az egy lakosra jutó jövedelem, vagyon,
iskoláztatás és hogyan élnek ma az egyetlen gyermeket vállaló
családban. Elég volna, ha a gyermekvállalási láz szítói
megnéznék, mekkora a négy gyermeket vállaló családokban az
egy főre jutó jövedelem, vagyon, iskolázottság
Magyarországon. Ekkor nem találták volna ki a négy gyermeket
nevelők életre szóló jövedelmi adójának a mentességét. Az is
elég lett volna, ha megnézik, milyen eredménnyel nevelnek
négy gyermeket a képzetlen munkanélküliek, a cigányok és
mennyit a diplomások, a réteget hogyan érinti a megígért
adómentesség.
Már sokszor leírtam, hogy a magyar történelem legnagyobb
vesztesége nem a mohi és a mohácsi csatavesztés volt, hanem
ezeknél százszor nagyobb a Horthy rendszer zsidóüldözése, ami
mögött ráadásul gonosz, önző szándék is állt. Ezzel szemben a
jelenlegi gyermekvállalási politika által okozott kár
egyelőre fel sem mérhető. A zsidótörvények okozta kárt sem
mértük fel, a jelenlegi gyermekvállalási láz okozta kár sem
lesz kisebb, annak ellenére, hogy ez tisztességes szándék
vezeti.
Sokszor illusztráltam Finnország sikerével a történelem által
kínált lehetőségeket. Ez a nálunk is kisebb lakosságú ország
az első világháború végéig a cári Oroszország egyik
legszegényebb vidéke volt, lényegesen szegényebbek voltak,
mint mi magyarok. Most nálunk ötször gazdagabbak, mert a
minél több, hanem a minél eredményesebb gyermeknevelésre
koncentráltak. Már a reformációjuk idején a nemesi joggal
élést az iskolázottsághoz kötötték. 1938-ban pedig nem a
minél több, hanem a minél jobban kihordott újszülöttekre
helyezték a hangsúlyt.

5

Az egykézés társadalmi hatása.
Életem egyik szerencséjének tartom, hogy fiatalon átélhettem
a dél-dunántúli református falvak egykézésének társadalmi
hatását. Akkor ezeken is botránkozott a magyar nacionalizmus,
mert a kevesebb gyermek az ország érdekét nem a minél
eredményesebb gyermeknevelésben, hanem a minél több gyermek
vállalásában látták. Ismereteim szerint nem találtam társra
abban, hogy ezekben az egykéző református falvakban közel
kétszer akkora volt az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon,
magasabb az iskolázottság, mint a katolikus magyar falvakban.
Szinte a svábok színvonalán éltek. Ezek az egykéző falvak
száz ével előbb felismerték, amit a kínai kommunisták, hogy
az elsődleges társadalmi cél nem a minél több gyermek, hanem
a minél nagyobb jövedelem és vagyon. Pedig akkor még
ismeretlen volt a fogamzásgátlás.
Az elnéptelenedő falvak támogatása.
Életrajzomat sokáig mindig azzal kezdtem, hogy szerencsémre
pusztán születtem, írni, olvasni falusi iskolában tanultam,
középiskolába megyeszékhelyen jártam, és egyetemre a
fővárosba kerültem. Felnőtt ként pedig a fejlett világot is
megismerhettem. Azt társadalomtudósként tanulhattam meg, hogy
óriási előny egyetemi városban egyetlen gyermekként születni.
A bolsevik diktatúra egyik nagy eredményének tartom, hogy
példátlanul gyorsan urbanizált felére csökkentette a
túlnépesedett falvak lakosságát, hogy óriási társadalmi
eredmény volt az erőltetett iparosítás, a falvakból a
városokba telepíteni a lakosságot.
Azt is megtanultam, hogy a középiskolák eredményessége is
elsősorban attól függ, milyen társadalmi környezetben
működnek, vagyis a szülői háttértől függ elsősorban a
gyermekek felnevelésének eredménye. Ezért a társadalomnak az
érdeke, hogy a gyermekvállalás a szülői háttérhez igazodjon.
Aki azt hiszi, a társadalom érdeke, hogy a családok minél
több gyermeket vállaljanak, társadalmi károkozó. Ennek
ellenére még nem találkoztam olyan társadalomtudományi
munkával, ami felmérte az egy családtara jutó jövedelem
hogyan befolyásolja a társadalom érdekének megfelelő
gyermekvállalást. Felmérés ugyan nincs, de a tények
bizonyítanak.
Jelenleg csak azoknak a társadalmaknak javul a viszonylagos
helyzete, amelyekben csökken a lakosság száma.
Ennek alapján 1990 óta a többinél sokkal gyorsabban fejlődő
társadalom Kína, ahol csökken a lakosság száma.
Az egy főre jutó jövedelem és vagyon, az iskolázottság és a
várható életkor a jóléti társadalmakban a legmagasabb, de az
egy lakosra vetített növekedés fele sincs a kíninak.
Hozzájuk viszonyítva az emberiség háromötöde egyre jobban
lemarad. A lemaradás fő oka az elviselhetetlenül gyors
népszaporulat. A többség lemaradásának az egyetlen nagy múltú

6

kultúrájú India is részese, ahol a lemaradás egyetlen oka az
elviselhetetlen túlnépesedés.
Attól ugyan nem félek, hogy a magyar kormány céltévesztett
gyermekvállalási politikája katasztrófához vezet, hiszen az
indokoltnál lényegesen nagyobb gyermekvállalás sokkal kisebb
hiba, mint a közel-keleti és dél-afrikai befogadás lenne. A
magyar kormány a jelenlegi gyermekvállalási politikája ugyan
súlyos hiba, de eltörpül attól, amit az EU brüsszeli vezetése
folytat, hogy a csökkenő lakosságát képzetlen és kulturálisan
beépülni képtelenekkel akarja csökkenteni. Ehhez képest a mi
gyermekvállalási politikánk a kisebbik hiba, de ez is hiba.
Az EU választáson való részt nem vételem ellenére kedvemre
való eredménnyel nyugtázom, mert azon már egyértelműen
jelentkezett az EU tagországok észre térése.

A föld Jelenkorra a Homo Sapiens az ember bolygója lett

Kopátsy Sándor EH 2019 05 10
 A föld Jelenkorra a Homo Sapiens az ember bolygója lett
Harari
 Harari már a néhány éve megjelent Homo Deus címmel megjelent könyvében, a 70. oldalon közöl egy grafikont, ami azt bizonyítja, a Homo Sapiens két nagybetűs biológiai lény lett azzal, hogy a Bolygónkon a biológiai életet az utóbbi tízezer év során az igényéhez igazította. Ezt azzal bizonyítja, hogy az ember a földön az állatvilág kilenc tizedég az igényéhez igazította. A tízezer éve alatt a saját létszámát és a a szolgálatába állított háziállatokat ezerszeresre növelte a vadállatok rovására. Tízezer éve még a földünkön élő ember és háziállata is csak jelentételen ritkaságnak számított, mára viszont az ember és a háziállatai jelentik az egy kilónál nagyobbak súlyának kilencven százalékát. Harari ugyan ki sem tér arra, hogyan alakult ezen idő alatt az ember és a háziállatok számára termelt haszonnövények súlya a vadon maradt növényi táplálékokhoz viszonyítva. Azt se hangsúlyozza, hogy a megmaradt vadállatok tizednyi súlya is csak az ember szerevezett védelmének lett a következménye. Ha a kor emberisége nem áll a vadállatok védelmére, mára ennél is sokkal kevesebb lenne a súlyuk. Nincs értelme azon vitatkozni, hogy mennyire indokolja a Homo Sapiens érdeke a vadfajok kipusztulásának fékezését. Azt csak most tárja fel a tudomány, hogy a súlyukkal viszonylag jelentéktelen rovarok fajpusztulása mennyivel nagyobb volt, mint a nagytestű állatoké. Az is aligha vitatható, hogy a rovarok pusztítása mennyi kultúrnövényt mentett meg az ember számára. A kárevők pusztítása tette lehetővé, a jelenlegi 7.5 milliárd ember megélhetőségét. Harari azonban nem vette tudomásul, hogy minőségi változás történt a fajok fejlődésének eddigi törvényében. Eddig a fajok közötti arányok spontán alakultak, legfeljebb külső, a földünk éghajlatát érintő változások hatásokra pusztultak ki fajok, és foglalták el a helyüket újak, néha fejlettebbek. Ami a Földünkön röpke tízezer év alatt, ami a fajok arányai közti változásokban történt, azt a tudomány előre nem sejtette, hogy egy égitesten nemcsak kialakul a szeres élet okozta, hanem a tény, megjelenhet egy mindegyiknél sokkal fejlettebb faj, a Homo Sapiens, amelyik a saját fajának az igényéhez igazítja a bolygóján a fajok közötti erőviszonyokat. Eddig a biológusok csak azt figyelték, kutatták, hogy vajon hány égitesten jelnet meg az élet, és az hova jutott máig, de az fel sem merült, ami a mi kis bolygónkon alig tízezer éve megtörtént. Megjelent egy fejlettebb faj, amelyik a saját érdekéhez igazítja a bolygó biológiai életét. 2 Azt a biológusok feltárták, hogy a homo sapiens mintegy 480 ezer éve megjelent a földünkön, de ott, az egyenlítő közelében 470 ezer évig jelentéktelen, nagyon ritka állat marad. Aztán táplálkozásában bekövetkezett forradalmi változás indította el az agya potenciális fejlődését. Ennek köszönhetően szellemi képessége ugrásszerű fejődésnek indult, ezért a fajuk tudata, az ember isten által történt teremtése csak e táplálkozási forradalom hatását követen jelent meg. Az nagyon korán felkeltette a figyelmemet, hogy fajunk tudata az ember teremtését nem a homo sapiens megjelenéséhez, vagyis időszámításuk előtt 470 ezerre, hanem csupán 10 ezer esztendőre, vagyis csak a pásztorkodás és az öntözéses gabonatermelés megjelenésére. A nem a gyűjtögető, hanem már a domesztikálást, és a gabonatermelés, vagyis a már termelőmunkából történő megélés idejére tette. Máig nem tűnt fel a történészeknek, hogy a mitológiák az emberteremtést nem a homo sapiens létrejöttével, hanem csak annak a munkából történő megélhetésének idejére és helyére tette. Senki sem akadt fel azon, hogy a paradicsomot senki nem Dél-Afrikában, hanem az önözéses gabonatermelés idejére tette. Harari zsenialitását bizonyírtja, hogy a fajunk fejlődését lépésekre bontotta. A homo sapienset biológiai értelemben ritka állatnak minősíti. Ugyanakkor nem gyógyul ki a nagycsaládos gyűjtögető társadalmak felértékelődéséből. A pásztorkodó és önözéses gabonatermelő Homo sapienset mégis nagybetűsnek minősíti, mint az ember megjelenését. Senkinek nem tűnt fel, hogy az emberteremtést minden öntözéses gabonatermelés idejére és helyére teszi. Fajunk történészei közül Harari az első, amelyik az ember teremtését nem a homo sapiens, hanem a gyűjtögetésről a termelésből megélésre térés idejére teszi, ettől kezdve nagybetűs Homo sapiensről beszél. Ezt egyetlen adattal bizonyítja. A földön élő, egy kilónál súlyosabb állatok 90 százalékát a Homo sapiens és szolgálatába állított domesztikált állatok jelentik. Ebből mégsem vonja le a következetést: A bolygókon létrejöhetett szerves életformák fejlődésében csoda történt, mert egy faj a két nagybetűs Homo Sapiens arra a szintre jutott, hogy a spontán fejlődés megszakadt, létrejött egy olyan fejlettebb faj, a két nagybetűs Homo Sapiens, amely a bolygónkon a fajfejlődés élén átvette az érdekét érvényesítő irányítást, és tízezer éve azt a saját érdekéhez igazítja. Harari sem méri fel annak jelentőségét, hogy létrejött egy olyan biológiai fejlettségi állapot, amiben már nem a fajok közti feladatmegosztás, a verseny, hanem a legfejlettebb vaj érdekének az érvényesülése vált jellemzővé. Kiderült, hogy a sok százmilliárd égitest között sok millión kialakulhatott a szeres élet, de arra még senki sem gondolt, hogy ezek jelentős hányadán már megjelent olyan fejlettebb faj, mint a Földünkön a Homo Sapiens, ami a bolygóján a saját 3 igényéhez igazította a többi faj érekét. Annak oka nem lehet, hogy minden bolygón a Homo Sapiens lett a főszereplő. Minden bolygón nagyon eltérők voltak az életfeltételek, tehát nagyon eltérő faj vehette át az irányítást. Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy más bolygókon a Homo Sapiens szerepét kellene kutatni, a sok milliárd bolygón a nagyon eltérő életfeltételek mellett nagyon eltérő teremtményre, fajra volt szükség, tehát az ott optimális fajok azonosak legyenek. Ez azt jelenti, hogy földünk történetének megfelelő egyistenhit aligha feltételezhető. Vagyis a földön kialakult egyistenhitű vallások általánosítása a világűr egészére el sem képzelhetők. Ugyanakkor Harari említést sem tesz arról, hogy a biológia történelmében fordulópontot jelent a tény, hogy a bolygónkon valami egyetlen esemény történt, ami egyetlen faj igényéhez szabta a bolygónkon a fajfejlődést. Adati szerint a bolygónkon élő fajok összetételét a Homo Sapiens a saját igényéhez szabta. Ezt megelőzően minden faj a többihez igazította életmódját. Alig tízezer éve azonban a Homo sapiens Homo Sapienssé emelkedett, és igényéhez szabta a bolygónkon élő állatok összetételét, azok nagy többségét az érdekei szolgálatába állította, aminek köszönhetően a számuk a saját fajukkal arányosan ezerszeresre ugrott, amíg a vadállatok száma tizedére zsugorodott. Jelenleg ezerszer annyi ember és háziállat él a bolygónkon, mint tízezer éve, amikor még mindegyikük jelentéktelen biológiai szereplő volt, mára pedig az emberek és az egy kilónál súlyosabb háziállatok kilencszer annyi súlyúak, mint a vadállatok. Ehhez hasonló biológiai változás a bolygónkon először történt. Harari említést sem tesz arról, hogy ezzel párhuzamosan hasonló történt a növénytermelésben is, de arról nem talált hasonló adatot. Pedig aligha vitatható, hogy a Homo Sapiens és a háziállatok élelmezése is hasonló arányban változott. Az ember által termelt gabona súlya is alig tízezer év alatt ezerszeresre nőtt, ugyanakkor a begyűjthető vadnövények súlyaránya és tápértéke ezredére csökkent. Ebből már egyértelmű lenne a felismerés, hogy e tízezer év alatt a gyűjtögető fajunk gabonatermelő is lett. Vagyis mind a testsúlyok, mind a gabonafogyasztás tekintetében olyan fordulat következett be a fajunk történelmében, ami fedezte a fejlett agyunk energiaigényét. Ehhez nagyban hozzájárult az a tény is, hogy nemcsak a gyűjtögető ember hús és kenyér termelője lett, hanem a megtermelt húst és gabonát sokkal emészthetőbbé is tette. Mind a gabonát, mind a húst megsütötte, megfőzte, sokkal könnyebben emészthetőbbé is tette. A jelenkori tudományos és technikai forradalom képes lett annak feltárására, hogy a homo sapiens már egymillió éve rendelkezett azzal a kromoszómával, ami a hatékonyabb 4 táplálkozás esetén az agyunk fejlődését is biztosította volna, ha a táplálkozásunk hatékonyabbá válik. Tehát csak a kenyérré átalakított gabonát és a megsütött, megfőzött húst kellett a nyerstermék helyett fogyasztani, és bekövetkezett a potenciális agyfejlődés. Ez esetben is bebizonyosodott, hogy fajunk sikerében milyen óriási szerepe volt a tűz használatának is. Fajunk élettereinek többségében tűz nélkül meg sem maradhatott volna az ember. A tűz nemcsak a hideg és a vérszívó rovarok, de a nagy ragadozók elleni védelmet is jelentette. A nagy ragadozók által elejtett vadak zsákmányának megszerzését is a tűznek köszönhetjük. Ezzel sikerült a nagymacskákat és a dögevőket az elejtett zsákmányról elzavarni, és utána megsütve, megfőzve elfogyasztani. Véleményem szerint, az ember százszor annyi dögöt rabolt el a tűz segítségével a nagymacskáktól és a dögevőktől, mint amennyit maga elejthetett. Az is csak a tűz használatának volt köszönhető, hogy a megszerzett dög húsát a sütés és főzés fertőtlenítette, és az emberi gyomor számára emészthetőbbé, az agyunk energiaigényét kielégíthetővé tette.

A kormányunk demográfiája eltévedt

Kopátsy Sándor                EH                   2019 05 16

A kormányunk demográfiája eltévedt

Az EU német-francia bal-liberális vezetése megijedt a lakosság csökkenésétől, és ezért az iskolázatlan és kulturálisan beépülni nem képes idegenek befogadását támogatja. Ez ellen a szuverenitásukat féltő nemzetállamok, élükön hazánkkal, a gyermekvállalás növekedésével igyekeznek védekezni. Jutalmazza a gyermekvállalást. A kormány nem veszi tudomásul, hogy ezzel ugyan növeli a gyermekvállalás számát, de rontja a várható minőségüket.

A második világháborút követő években csak azok a társadalmak javítottak a helyzetükön, amelyek tudomásul vették, illetve erőszakkal csökkentették a gyermekvállalást, javítva ezzel annak minőségét.

1990 előtt csak azok a társadalmak javítottak a helyzetükön, amelyek tudomásul vették, hogy a jómódú és képzett szülők rátértek a fogamzásgátlók használatára, és kevesebb, de értékesebb nemzedék nevelését valósították meg. Előtte minden puritán erkölcsű, de már gazdag és képzett országban a belső népszaporulat spontán, az egyre nagyobb állami támogatás ellenére is leállt, és a tőkés osztálytársadalmak jólétivé alakultak át. Kivételt a Nyugat négy óceánokon túli volt brit gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland jelentett. Ezek még mindig alulnépesedettek, és a lakosságuk számát minőségi szempontokból szelektált bevándorlókkal növelték.

A hidegháborúban a Távol-Keleten az Egyesült Államok oldalára állt Japán és a volt két gyarmata, Korea déli fele, és Tajvan lakosságnövekedése leállt, és ennek köszönhetően jóléti társadalmak lettek.

1990-ben a kommunista Kína és Vietnám piacosította a gazdaságát. A gyorsan növekvő lakosságú Kína egyetlen gyermek vállalására kényszerítette a lakosságát. Ennek köszönhetően az eddig évente 30 millióval gyarapodó lakosság lassú csökkenésbe fordult. A kínai csoda ezzel beindult, az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, az iskolázottság és a várható életkor fajunk történelmében példátlanul gyorsan növekszik. Ma már általánosan elfogadott jövőkép, hogy e század közepére Kína lesz az Egyesült Államok mellett a másik gazdasági szuperhatalom.

Ezzel szemben az Európai Unió egyre hátrább csúszik, mert annak német-francia, bal-liberális vezetése görcsösen ragaszkodik a közel-keleti, az afrikai és a dél-ázsiai, képzetlen és kulturálisan asszimilálódni képtelen bevándorlók fogadásához.

A jelenlegi közép-jobb magyar kormány ugyan az EU tagállamok szuverenitásának az élharcosa lett. Nemcsak hallani sem akar a lakossága csökkenéséről, hanem a minőség rommását is vállalva nem gondol arra, hogy a sokkal hatékonyabb megoldást, a határainkon kívül szegényebb sorban élő kettős magyar állampolgárokat sem fogadja be.

A kormány jelenlegi gyermekvállalást támogató politikája kontraszelekciós, nem javítja, hanem rontja a következő generáció várható minőségét. A gyermekvállalást pénzért vállalók felnevelésének várható eredménye romlani fog. Súlyos hiba, ha az állam nem a felnevelés minőségét, hanem a számát támogatja. Harminc éve meggyőződéses híve vagyok az olyan öregkori ellátásnak, aminek nagysága nem a vállalt gyerekek számától, hanem az értékétől függ. Egy diplomás felnevelése nagyon hatékony társadalmi vagyongyarapítás, a tíz képzetlen munkaerő pedig társadalmi teher. Ez abból fakad, hogy a gyermekvállalás hatékonysága az egy családtagra jutó jövedelem nagyságától függ. A gyermekvállalás várható eredménye az egy családtagra jutó jövedelemmel, vagyonnal és iskolázottsággal arányos. A kormányunk jelenlegi gyermekvállalás támogatása ennek az ellenkezőjét erősíti.

Jelenleg az emberiség legnagyobb problémája abból származik, hogy a gyerekvállalás nagysága az egy családtagra jutó jövedelemmel fordítottan arányos. Minél szegényebbek a családok annál több gyermeket vállalnak, ezért aztán egyre kisebb a felnevelés eredménye. Ezt a közvélemény még a valóságosnál is kedvezőtlenebbnek tartja, a kormány mégis sikerének állítja be. Nem találkoztam olyannal, aki a gyermekvállalás struktúráját a valóságnál is negatívabbnak tartja.

Sajnos a társadalomtudomány máig nem mérte fel, hogy a gyermeknevelés hatékonysága a családi adottságokkal arányos. Így van ez az emberiség egészére, de még minden társadalmon belül is. Minél szegényebbek a társadalmak, a lakosságuk annál gyorsabban szaporodik. Jelenleg az emberiség létszáma évente 1 százalékkal nő, szemen azzal, hogy a megelőző tízezer évben csupán egyetlen ezrelékkel nőtt, mégis ezerszeres lett. Jelenleg azonban az 1 ezrelék 1 százalékos lett, de ezen belül az emberiség nagyobb lemaradó fele 2-3 százalékkal szaporodik, ugyanakkor a kisebb felében csökken a létszám.

A demográfusok nem veszik tudomásul, pedig ennek hatására megtízszereződött a fejlett kétötöd és a lemaradó háromötöd közti egy lakosra vetített különbség. Ennek az lett a következménye, hogy a lemaradó társadalmakban százszor annyi a reménytelen szegények száma, akik jobban élnének a jóléti társadalmak legszegényebb tizedében, mint amire hazájukban számíthatnak. Ma már százszor annyian vágynak a jóléti államok legszegényebb tizedében élni, mint a hazájukban maradni. Ez a társadalmi feszültség ma tízszer nagyobb, mint száz éve volt, de száz év múlva mégis tízszer nagyobb lesz. Történik ez annak ellenére, hogy ez óta Kína népessége 30 milliós évi lakosságnövekedése megszűnt. Még egyetlen társadalomtudós sem vette tudomásul, hogy a kínai gyermekvállalás korlátozásának köszönhetően nem 100, hanem csak 70 millióval, nem 1.5 százalékkal, hanem csak 1 százalékkal nő az emberiség száma. Az éves 1 százalékos népességnövekedés tízszer gyorsabb, mint amennyi az előző tízezer év átlaga volt. Ez azzal járt, hogy ennyi idő alatt ezerszeres lett a számunk. A jelenlegi 1 százalékos népesség növekedés pedig azt jelenti, hogy a következő tízezer évben nem ezerszeres, hanem tízezerszeres lenne a létszámunk.

Harari történelmi szerepét azért tartom példátlannak, mert először tudományos adatokkal bizonyította be, hogy a fajunk évi 1 ezrelékes növekedése is elviselhetetlen terhelést jelentett a bolygónk eltartó képességére. Ma ezerszer annyi Homo Sapiens él a bolygónkon, mint tízezer éve volt. Ez is azzal járt, hogy a bolygónkon az élet emberszabásúvá vált. A rajta élő embernek és háziállatainak a súlya jelenti a 90 százalékot. Ez ezerszeres érhódítást jelentett, ami már az elért eredményekkel sem fokozható. Ezzel a bolygónk olyan fejlettségi szintre került, amiben a legfejlettebb faj igényéhez igazodott az ember és az állatállománya. Erről az állapotról sejtelme sem volt a biológusoknak, hogy a fajok közti verseny a legfejlettebb faj igényének uralmához vezetett. Nyoma sem található annak, hogy a biológia feltételezte volna, hogy az egyetlen égitesten egyetlen faj kerülhet uralomra. Pedig az elmúlt tízezer évben a Homo Sapiens kisajátította a bolygónk kilenc tizedét. Valami teljesen váratlan esemény történt. Pedig agyon kicsi annak a valószínűsége, hogy ez csak a mi bolygónkon történt. Semmi okunk nincs annak feltételezésére, hogy a mi bolygónk volt az egyetlen a milliárdok között, vagy legalábbis az első, ahol nemcsak megjelent a szeres élet, de másikaknál gyorsabban bekövetkezett, hogy nem a nagyon sok faj között működött az egyensúly, aztán nagyon gyorsan, és váratlanul a legfejlettebb faj foglalta el az életterek kilenc tizedét.

Harari ugyan megelégedett azzal a ténnyel, hogy a Homo Sapiens és háziállatai váltak az egy kilónál súlyosabb állománya kilencven százalékká nőttek. Azt ő sem is vizsgálja, hogy nemcsak az állatállomány lett a Homo Sapiens birodalma, de a növénytermelés is. Ma a szántóföldi gabonatermelés biztosítja a Homo Sapiens és a háziállatok táplálékát. Jelenleg az ember és a háziállatai fogyasztják el az állati fehérje 90 százalékát, de hasonló arányban lett a növénytermelés az ember és a háziállatainak az eltartója is. Harari nem veszi tudomásul, hogy egy faj évi egyetlen ezrelékes növekedése is tízezer év alatt teljesen átalakította a fajok összetételét. A Homo Sapiens az utóbbi tízezer év alatt egyetlen ezrelékes növekedése is azt eredményezte, hogy a bolygónk 90 százaléka az ember és a szolgálatába állított állatok és növények térsége lett.

A fajunk történetébe a második világháború óta két demográfiai változás lépett be. Egyrészt a jóléti társadalmakban általánossá vált a fogamzásgátlók használata, másrészt a várható életkor hosszabbodása következtében a lemaradó társadalmakban többszörösére nőtt a spontán népszaporulat. Ennek az lett a következménye, hogy a Homo Sapiens szaporodása az egy ezrelékről tízszeresére egy százalékára ugrott. A jóléti társadalmakban spontán, a kommunista Kínában pedig az 1990-es a gyermekvállalás korlátozásával a gyorsan fejlődő társadalmakban, az emberiség kétötödében az újratermelés szintje alá csökkent a népszaporulat. Ugyanakkor az emberiség átlagos népszaporulata tízszeresére ugrott. Ez azt jelenti, hogy a fajunk átlagos szaporasága az előző tízezer év után tízszeresére ugrott. Ha ez így marad, ezer év múlva a létszámunk ezerszeres lenne. Ez természetesen nem történhet meg, mivel a bolygónk ember eltartó képessége ennek tizede marad. Jelenleg a bolygónk eltartó képessége 90 százalékát 7.5 milliárd ember és a háziállatainak eltartását köti le.

A kék bolygó.

Harari csak a szárazföldi életterek eltartó képességét illusztrálja, figyelmen kívül hagyja a tengereket, hogy a bolygónk kétharmada tenger. Ezért, a világűrből kék bolygónak látszunk. Ennek ellenére a tengerek hasznosítása viszonylag kevésbé fontos volt. A sósvízi élettereket fajunk alig használta. Ebben csak az utóbbi száz évben indult meg a változás. E nagyon rövid idő alatt is kiderült, hogy a potenciális lehetőségek felmérhetetlenek. Jelenleg a tengerek felületének százezred része halfarm, de ezek területegységen több és olcsóbb állati fehérjét termelnek, mint a legelőkön élő szarvasmarhák.

A bolygónk eltartó képességét a szárazföldön is óriási lehetőségei vannak. Száz éve a baromfihús tizede sem volt a jelenleginek. A gabonák területegységre vetített hozama negyede volt a jelenleginek. A tengerek művelésre fogása azonban nagyságrendekkel nagyobb lehetőséget jelenthet.

65 éve, amikor először értesültük a fejlett Nyugaton beindult nagyüzemi, iparszerű baromfitartásról, azonnal megláttam benne a fantáziát. Akkor még a nagyüzemi tejtermelés volt az agrárpolitika elsődleges célja, vagyis a leglassabban szaporodó állattartás volt. Ezzel szemben a fejlett Nyugaton a legszaporább állat, a baromfi termelése volt a figyelem központjában. Ekkor azt állapítottam meg, hogy a legkisebb, de legszaporább háziállat a baromfi tartás iparszerű megoldása volt az állattenyésztők elsődleges célja. A baromfi évente százszorosára szaporodhat, szemben a szarvasmarhával, ami évente egy utódot nevel. Ekkor jósoltam meg, hogy a baromfi és a hal lesz a legolcsóbb állati fehérje. Jelenleg már évente több baromfihúst és halat termelnek, mint szarvasmarha húst. Azt még elképzelni sem tudjuk, hogyan oszlik meg a hústermelés száz év múlva.

Blog olvasottsága + Facebookon 100.000 Felett

Oldalmegjelenítések száma ma

12

Oldalmegjelenítések száma tegnap

7

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

448

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

93 988

Az emberi fejlettségi index nem a legjobb mutató

Kopátsy Sándor PG 2019 04 30

Az emberi fejlettségi index nem a legjobb mutató

Harari

Az ENSZ a második világháború óta az élenjár a tagországi
társadalmi fejlettségének mérésében. Az egyik legjobb
mutatója az emberi fejlettségi index. A másik sokat
emlegetett mutatója a magyarul rossz értelmű rövidítés, a
PISA, ami az oktatás színvonalának mércéje. Magyarország a
HDI, vagyis a Human Development Index alapján viszonylag jól,
a 45. helyen áll. A PISA, vagyis az oktatási rendszerünk
mutatója már kedvezőtlenebb, mert a közoktatásunk nagy
többsége állami, illetve az állam oktatáspolitikája
felügyeli. Néha egyetlen adat önmagában is sokat mond. Tegnap
olvastam, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban a tíz éves
korosztály 80 százaléka képtelen megérteni a leírt szöveget.
Ez sokat mond annak, aki tudja, hogy ennek az ország
lakosságának 80 százaléka afrikai néger, és ezek többsége
ilyen képzettségű. Az egyötöde európai és indiai, akiknek
nincs politikai súlyuk a választásokon.
Éppen az Egyesült Államok példája bizonyította nekem, hogy a
vegyes kultúrájú lakosság nagy hátrány. A Nyugat négy angol
gyarmatból lett ország egymáshoz viszonyított fejlettségi
rangsora: Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és az USA. Ennek
egyetlen oka van, hogy az USA lakosságában a másik háromhoz
viszonyítva, a legmagasabb a latin-amerikaiak és az afrikaiak
aránya. Ezek visszatartó erejét nem képes ellensúlyozni az a
tény, hogy az USA-ban élnek a legjobban a puritán népek.
Ennek ellenére állíja Harari, hogy az USA sokat nyert azzal,
hogy magához csatolta a máig latin-amerikai többségű déli
államokat. Azt sem fogalmazta meg egyetlen történész sem,
hogy az USA volna a legfejlettebb volt brit gyarmat, ha nem
fogadja be az ültetvényeire az afrikai rabszolgákat. Az is
sokat elárult volna, hogy a statisztikusok kimutatják, hogy
az USA-ban élnek a legjobban mind a puritán európaiak, mind a
latin-amerikaiak, mind az afrikai feketék.
Tegnap pedig az olvashattam, hogy a Dél-afrikai
Köztársaságban a tízévesek 80 százaléka nem érti meg az
olvasott szöveget. Ez az egyetlen adat egyértelművé teszi,
hogy ennek a bányakincsekben viszonylag leggazdagabb
országnak a jövője reménytelen. Ennek ellenére a BRICS
országokat ezzel a reménytelen országgal akarták
kiegészíteni.
A demokrácia, vagyis az általános választás csak homogén
kultúrájú lakosság esetén lehet hatékony. Ezt mindennél
jobban bizonyítja a Dél-afrikai Köztársaság, ahol a lakosság
négyötöde a társadalmi fejlődésre eleve alkalmatlan, az
alkalmas egyötöde, az európai és indiai lakosságnak semmi
reménye nem lehet arra, hogy a társadalom dinamikus

2

fejlődésre, a példátlanul nagy bányajáradék hasznosítására a
hatalomra kerülhet. Nem nehéz megjósolni, hogy a Dél-afrikai
köztársaságban a fehérek vagyonát el fogják sajátítani,
aminek az lesz a következménye, hogy a nemzeti jövedelem
nagyobb felét termelő európai kultúrájú lakosság ki fog
vándorolni, mivel a sokkal gazdagabb társadalmak számára
örömmel fogadottak lesznek, vagy amerikai állampolgárokként
üzemeltetőknek ott maradnak. Azt sem nehéz megjósolni, hogy
Kínai tőke fogja birtokába venni a dél-afrikai bányákat,
amelyek hatékony működtetésére az afrikai lakosság eleve
alkalmatlan lesz.
A nagy világgazdasági változást az fogja jelenteni, hogy Kína
is gazdasági szuperhatalom lesz. Ugyanakkor Európa nyugati
fele pedig az élcsoporton belül, egyre jobban lemarad. Ennek
az elsődleges oka, hogy Németország és Franciaország
ragaszkodik a rögeszméjéhez, hogy a Szuverén Államok
Vámuniója helyett a felügyelete alatt működő Európai Egyesült
Államokat akarja létrehozni.
A minden lakos egyenjogúsága zsákutca.
Karl Marx legnagyobb tévedése az volt, hogy minden lakost
azonos jog illet meg. Nem vette tudomásul, hogy ez csak a
homogén kultúrájú társadalmakban lehet. Ezzel Max Weber sem
számolt, amikor ugyan felismerte, hogy a kultúrák társadalmi
felépítést létrehozó hatékonysága eltérő, csak a puritán
népek képesek másoknál hatékonyabb, versenyképesebb
felépítményt létrehozni, de azt nem vette tudomásul, hogy
ehhez hozzá kellett volna tenni, hogy ez azt is jelenti, hogy
ez azt is jelenti, a vegyes kultúrájú államban nem lehet
jogegyenlőség. Vagyis az élvonalba csak azok a társadalmak
kerülhetnek, amelyek lakossága kulturálisan homogén.
Európában a vegyes kultúrájú nagyhatalom a Habsburg Monarchia
volt, ami ezért esett széjjel az első világháború után. Ennek
kisebb fele az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyság
lakossága volt a leginkább kulturálisan heterogén ezt az első
világháborút követő Trianoni Békeszerződés osztotta fel
etnikai elemeire.
Szinte a Habsburg Monarchia széthullásával egy időben jött
étre Európa történelmének legheterogénebb katonai
szuperhatalma a bolsevik marxista Szovjetunió, és a
kulturálisan ugyancsak a nagyon tarka balkáni népek közös
országa a bolsevik Jugoszlávia. Ezek is alig húztak ki egy
fél évszázadot. Ezzel Európa a nemzeti államok kontinense
lett.
Azt már középiskolás koromban tudomásul vettem, hogy az első
világháború után abba az irányba az előrelépések sora indult
meg Európában, ami csak 1990-re fejeződött be, az etnikai,
kulturális és vallási tekintetben heterogén alig tízmillió
négyzetkilométeres, Ausztráliával azonos nagyságú kontinens
több tucat nemzeti állammá osztódott.

3

Azt csak lassan vettem tudomásul, hogy a négy óceánon túli
nyugati állam, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-
Zéland társadalmi fejlettsége közti nem nagy különbség, e
négy állam homogenitásának okán alakult ki.
A Kárpát Medence Trianon előtti történelme.
A magyar történészek nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy a
Kárpát Medence föld- és vízrajzi egység, mert etnikai
tekintetben mindig azért marat le, mert politikai tekintetben
Csak a magyar katolikusok uralom alatta volt, annak ellenére
a lakossága kultúrában, vallásban, gazdagságban és
iskolázottságban mindig nagyon heterogén volt. Az ugyan a
honfoglalás óta egyértelmű, hogy a legnagyobb népességű
etnikum a magyarság volt, de ennek ellenére, hogy a magyar
többség csak a területének felén volt. Az ország területének
leginkább vegyes etikumú harmada, Erdély ugyan csak az oszmán
megszállás idején lett viszonylag független Erdélyi
Fejedelemség, amiben a nyugati keresztények vallásszabadsága
biztosított volt.
Erdélyt a máig csak pozitíven ünnepelt 1848. március, 15.-
énvesztettók el, amikor követeléseink között szerepeltettük
az Uniót Erdéllyel. Ez alatt azt értettük, hogy Erdély a
Magyar Királyság szerves része legyen, amiben a szászok sok
évszázados jogát ebben a térségben is elvontuk. Máig nem
akadt egyetlen magyar történész, aki bevallotta volna, hogy
ezzel Erdély elvesztését tettük sínre. Nemcsak a legnagyobb
erdélyi etikum lett kizárva politikai és vallási tekintetben,
de a leggazdagabb, leginkább polgárosodott szászság is.
A finn csoda alapja.
A finneket nem azért szeretem, mert rokonaink, hanem azért,
hogy ők az elmúlt száz évben Európa legsikeresebb népe.
A sikereinek a gyökerei a reformációig nyúlnak vissza. Velünk
párhuzamosan spontán lutheránusok lettek, és azok maradtak. A
magyar történelem egyik legnagyobb vesztesége, hogy a már
többségben protestáns lakosságot sikerült a Habsburgoknak
erőszakkal visszakatolizálni. A finnek viszont következetesen
protestánsok maradtak, nemcsak a vallásuk teológiáját értve
ez alatt, hanem a reformáció szellemét is értve alatta.
Szinte a Mohácsi Csatával egy időben törvénybe foglalták,
hogy csak azok a nemesek élhetnek előjogaikkal, akik tudnak
írni és olvasni. Ismereteim szerint egyetlenek voltak, akik
abban a tekintetben is protestánsok voltak, hogy a
reformációval együtt jár az iskolázottság.
Ez nagyon egybevágott azzal, amikor azt mondtam a Mohácsi
Csatáról, hogy ott az analfabéta magyarok harcoltak az
iskolázott oszmánokkal. E helyett írta a mi Arany Jánosunk a
Mohácsi Csatáról: „Tomori, te büszke vezér, mért hagytad el
érseki széked? Nem halt volna hazánk büszke virága veled.”

4

A finneket külön megszerettem, amikor a második világháború
előtt sikeresen fegyverrel álltak szembe Sztálin bolsevik
serege tízszeres hadseregével. A háború alatt törvényt hoztak
arra, hogy az anyákat a magzatuk minél eredményesebb kihordás
után hozzák a világra. Minden újszülött négy adatát
rögzítették, a testsúlyúkat, a testük hosszát és a koponyájuk
körméretét. Ötévenként felmérték, hogyan hatott a jobb
kihordás a teljesítményükre, mekkora volt a várható
életkoruk, mekkora az iskolázottságuk, mennyi adót fizettek.
Az első korosztály 90 éves, nem ismerem, hányan élnek, de
magzatok kihordási teljesítménye lélegzetelállító.
Bebizonyosodott, hogy a következő generáció teljesítménye
jobban függ a kihordástól, mint a politika minőségétől, a
választási eredményektől. Ennek ellenre a kihordás minőségét
egyetlen országban sem jutalmazzák, de százszor annyit költ
az egészségügy a koraszülöttek megmentésére, mint a jó
kihordó anyák jutalmazására.
Csak az első két osztályt jártam falusi iskolába, de a
tudtomban megmarat, hogy a sikerteleneket a falusi pletyka
hét hónapra születetteknek hívja.
Nemcsak a közvélemény, de a politikai elit sem tud róla, hogy
az Egyesült Államokban a négyévesek szókincsét mérik. Most
jeletek meg az érettségizők első eredményei, semmitől nem
függ jobban a 18 éves korúak iskolai eredménye, mint a négy
évesek szókincsétől. Ezt megismerve ismét a nép egészséges
ösztönét csodálom. Amióta mérik a használt szavak számát, ezt
szókincsnek hívják, de a tudomány csak most tekinti valóban
kincsnek.
Ezt a kincsek az Egyesült Államokban fedezték fel, és
tudtommal eddig csak Dél-Korea és Szingapúr vette át. A
jelenlegi magyar kormány elsődleges feladatának tekinti a
minél több gyermekvállalását, de eszébe sem jut, hogy
százszor fontosabb a következő generáció minősége, mint a
száma.
Ezt mindennél jobban bizonyítja a kínai egyetlen
gyermekvállalhatóság. Ott minden sikeres országhoz
viszonyítva is háromszor gyorsabban nő 1.990 óta az egy
lakosra jutó jövedelem, a vagyon, a várható életkor, és az
iskolázottság.
A minden állampolgárnak egyforma súlyú szavazata.
Ez nem kisebb ostobaság, mint a minden polgárnak egyforma
jövedelme legyen. Ezt a bolsevik marxisták úgy értelmezték,
hogy mindenkinek egyforma joga van titkosan szavazni, de azt
csak a korlátlan politikai hatalmú párt dönti el, hogy a
szavazásokon csak egyetlen pártra lehet szavazni. Ennek
ellenére a marxista diktatúrák száz éves szereplése nem volt
sikertelen, de sikeres sem volt. Az első nagyon sikeres
marxista diktatúra a kínai, de az is csak az óta, hogy a
gazdaságot piaci módon működteti, a túlnépesedését pedig

5

leállította. A harmadik feltétel az, hogy Kínai puritán
nemzeti állam, ahol a munkaerő az árához viszonyítva nagyon
hatékonyan működik, a szülők pedig több ezer éve fontosnak
tekintik a gyerekeik iskolázottságát. Ez pedig ott a legjobb,
ahol csak egyetlen gyermeket vállalhatnak.
Ezt egyetlen állam nem vette tudomásul, hogy magas
gyermekvállalás, 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat eleve
kizárja az egy lakosra jutó eredményességet, kivéve Kínát, de
ez is csak 1.990-ben. A szülők azonban annál inkább. Ahogyan
a fogamzásgátlásnak köszönhetően a szülők fogamzásgátlókhoz
juthatnak, a gyermekvállalás a tört részére csökkent, nemcsak
sokkal kevesebb, de jó tíz évvel későbbre tolódott.
Az emberi fejlettségi index.
Ez az index alapvető hibája, hogy a ténylegesnél kisebbnek
mutatja a lakosság viselkedését magyarázó különbéget. A
rangsor első 58 országa között Norvégia 0.953, az 58.
Kazahsztáné 0.800, vagyis alig 20 százalék. Ekkora különbég
nem indokolná a tapasztalható munkaerőmozgást. A külföldön
élést a bérek és a járulékok vásárlóereje sokkal inkább
igazolja a tényeket.
Jelenleg a magyar munkaerő ötöde dolgozik a nálunk fejlettebb
EU tagállamokban ahol a bérek színvonala háromszor, négyszer
magasabb, mint itthon. Ekkora jövedelemkülönbség kellett
ahhoz, hogy a munkások ötöde ne külföldön vállaljon munkát.

Az öt csatlós a rendszerváltás óta

Kopátsy Sándor PP 2018 04 18

Az öt csatlós a rendszerváltás óta

1990-ben Csehország, Magyarország után szoros volt a sorrend,
Románia, Lengyelország és Bulgária. 2017-re csak
Lengyelország helye változott meg lényegesen azzal, hogy
mellénk zárkózott fel a második helyre. Bulgária pedig közel
tíz százalékot vesztve erősítette meg az utolsó helyét. Az öt
ország 28 év alatt közel 28 százalékkal, azaz évente egy
százalékkal növelte az egy lakosra jutó nemzeti jövedelmét.
Ezt a szerény eredményt úgy érték el, hogy elvesztették,
illetve eladták a nemzeti vagyonuknak jelentős hányadat és
kifelé jelentősen eladósodtunk. Semmi okunk tehát azt
híresztelni, hogy sikeresen éltünk az államunk
szuverenitásának visszanyerésével.
Nem találtam arra adatot, hogyan alakult az egy lakosra jutó
nemzeti jövedelmünk a szovjet megszállás alatt. Véleményem
szerint, aligha kevésbé sikeresen.
Jó lenne az ENSZ négy mutatójával, az egy lakosra jutó
jövedelemmel, a nemzeti vagyonnal, a várható életkorral, és
az átlagos iskolázottsággal mérni a második világháborút
követő hetven évet. Ebből az derülne ki, hogy az elmúlt száz
évben, Csehország kivételével, alig változott valami a
fejlett nyugat-európai országokhoz képest. A birodalmát
elvesztő Ausztriához képest nem voltunk felzárkózók. A magyar
történészeknek pedig azt kellene bevallani, hogy a kiegyezést
követő ötven évben inkább felzárkózók, utána pedig inkább
lemaradók voltunk a Fejlett Nyugat-Európához képest. A
bolsevik megszállás alatt az ötösön belül a legjobban
vizsgátunk.

Kína, India és a Szovjetunió összevetése

Kopátsy Sándor EH 2018 04 23

Kína, India és a Szovjetunió összevetése

Harari

Kína és India Ez a két birodalom lakossága az emberiség
kétötödét jelenti nemcsak jelenleg, de évezredek óta. Egészen
a nyugat-európai ipari forradalmáig mindkettő az élvonalba
tartozott. Jelenleg is az a két ország, amelyiknek a nemzeti
jövedelme a leggyorsabban, közel 10 százalékkal növekszik.
Ezen belül az oktatásra fordított jövedelmükkel az élvonalba
tartoznak. Ennek ellenére az egy lakosra jutó jövedelmük,
vagyonuk szinte az ellenkező irányban változott. Kína 1990
óta a fejlett világnál is gyorsabban javítja az egy lakosra
jutó jövedelmét és vagyonát, India pedig gyorsan lemarad.
Kína bolsevik rendszere 1990 előtt is magas felhalmozási
rátát vállal. Ennek köszönhetően, már 1990 előtt is
példátlanul gyors ütemben építette ki a távolsági és
nagyvárosi közlekedési hálózatát, növelte az urbanizációját.
Tette ezt annak ellenétre, hogy ennek az volt az ára, hogy a
lakosság közel harmada továbbra is mély szegénységben, napi
1.9 dollár jövedelemnél kevesebből élt. Az 1990-es
reformjukkal azonban leállították a túlnépesedést, és már az
első tíz ében felszámolták a teljes mélyszegénységüket. Ezzel
párhuzamosan Indiában a lakosság továbbra is 3 százalékkal
nő, ezért nemcsak stagnált, de csökkent is az egy kicsit
csökkent az lakosra jutó jövedelem, és nagyon a vagyon.
Szinte érhetetlen, hogy annak ellenére, hogy az oktatásra
aránytalanul sokat fordítanak, egyre hátrább kerülnek az ENSZ
felmérése alapján. Ezzel szemben Kínában az ellenkezője
történik, az egyetlen gyermekek képzése gyorsan javul.
Kiderült, hogy azokra a szülők viszonylag több figyelmet és
pénzt fordítanak.
Megdöbbentő a két birodalom oktatáspolitikája közti
különbség. Kínában a szülők egyetlen gyermekük egészségére,
képzésére és iskolaválasztására koncentrálnak. Indiában pedig
az állam költ egyre többet a pedagógusok fizetésére, SOK
iskola építésére. Kínában a lakosság keresi a jobb iskolákat.
Indiában az iskolákat akarják egyre közelebb vinni a diákok
lakásához, és a pedagógusokat teljesítményüktől függetlenül
egyre jobban megfizetik.
A népszaporulat gyors és nagyon differenciált.
Jelenleg az emberiség évente 70 millióval szaporodik. Ezen
belül a fejlett, puritán jóléti társadalmak lakossága
csökken. A négy óceánokon túli alulnépesedett ország, az
Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland
kivételével, mert ezek évente néhány millió szelektált
munkaerőt fogadnak be, és asszimilálnak. Ugyanakkor az elve
túlnépesedett Távol-Kelet mereven elzárkózik a bevándorlók

2

előtt annak ellenére, hogy a lakosságuk lassan, de fogy. A
túlnépesedett marxista Kína lakossága az 1990 előtti évi 30
millió lakosság növekedés lassú csökkenéssé változott, az
oktatás minősége viszont példátlanul gyorsan javul.
Dél-Ázsia és Afrika lakossága pedig 100 millióval növekszik.
Vagyis fajunk létszáma pedig évente 1 százalékkal nő. Ez
tízszer gyorsabb, mint az elmúlt tízezer évben jellemző volt.
A biológusok sem hangsúlyozzák, hogy már a fajok éves 1
ezrelékes növekedése is elviselhetetlenül gyors. Ennek lett
az a következménye, hogy a bolygónk biológia tekintetben
rövid tízezer év alatt a Homo Sapiens gyarmata lett. Az egy
kilónál nehezebb háziállatok és a Homo Sapiens súlya
kilencszerese a bolygónkon élő vadállatokhoz képest. Ezek még
kevesebben lennének, ha a fejlett társadalmak nem védenék
őket.
A bolsevik marizmusok viszonylagos sikere
Annak ellenére, hogy a bolsevik marxizmus nem puritán
országokban győzött, ahol viszonylag békés szociáldemokraták
lettek, hanem a puritanizmustól távol álló ortodox keresztény
Kelet-Európában. Ahol ezek viszonylag sikeresek lettek, annak
köszönhetően, hogy erejükön felül iparosítottak és
fegyverkeztek, é aránytalanul nagy bürokráciát működtettek.
Ezt annak köszönhették, hogy a munkaerő keresletét
mesterségesen megnövelték, a keresletük meghaladta a
kínálatukat. Békeidőben is létrehozták az olyan társadalmat,
amiben általános lett a munkaerőhiány. A munkaerő kínálatát
meghaladta kereslete ezért a munkaadókat a dolgozói bérének
emelésre kényszerítette. Bebizonyosodott, hogy a munkaerő
áru, aminek az árát nem a munkaadó és nem a munkavállaló
akarata, erkölcse, hanem a keresletük és kínálatunk aránya
határoz meg. A bolsevik marxizmusban az állampárt politikai
hatalma ugyan korlátlan volt, de a bérek alakulását mégis a
keres és a kínálat határozta meg. Mivel a bolsevik marxizmus
a túlzott iparosítással, nagyszámú hadsereggel és nagy
bürokráciával általános munkaerőhiány teremtett, a munkaadók
csak béremeléssel tudták megtartani, illetve növelni a
munkások számát.
Jellemző, hogy a bolsevik rendszerek a kiáramló bért,
igyekeztek államkölcsönök kikényszerített vásárlásával
csökkenteni. De még ezt is elviselhetőbb lett volna, ha a
Szovjetunió a hidegháborúban nem folytat a négyszer gazdagabb
Egyesült Államokkal olyan fegyverkezési versenyt, ami arra
kényszerítette, hogy a hadikiadásokra a nemzeti jövedelmük
négyszeresét fordítják erre a reménytelen célra. Amíg az
Egyesült Államok 7, a Szovjetunió 30 százalékát pocsékolta el
a megnyerhetetlen haderőfejlesztésre. Máig nem akadt egyetlen
marxista, amelyik bemutatta, hogyan alakul a Szovjetunió
lakosságának az életszínvonalat, ha csak ötöd annyit
fordítanak fegyverkezésre.

3

Kína ebben a tekintetben is bölcsebb volt, a fegyverkezésénél
fontosabbnak tartotta a szállítási hálózatok modernizációját.
A Szovjetunió szállítási szektora sem tartott lépést a
fejlett világéval. Kína azonban a világ élvonalába emelte a
szupergyors vasutak és a nagyvárosok metró hálózatát. A
Szovjetunió a nagyon ritkán lakott térsége szállítását sem
tette hatékonyabbá. Indiáé pedig szinte a száz év előtti
szinten maradt.
A városok levegőjének szennyeződése mindhárom birodalomban
hasonló, de ezen belül a szállítási teljesítményhez
viszonyítva Kína a világszínvonalon áll. Oroszország az
óriási terültéhez képest, gyenge lábakon áll. India pedig a
világ leszakadó részére esett vissza.
A BRICS országok megítélése.
E három birodalom értékelése megvilágítja, hogy a Bakárok
által kitalált négyes, a BRICS, Brazília, Oroszország, India
és Kína négy nagyon elértő jövő Előtt áll.
Kína a század közepére minden tekintetben az Egyesült
Államokkal egyenrangú szuperhatalom lesz.
Oroszország súlya viszonylag emelkedni fog, mert a várható
felmelegedés, a bányajáradéka és a családi mezőgazdaságának
köszönhetően.
Brazília páratan mezőgazdasági és bányászati adottsági
ellenére a középmezőnyből egyre hátrább kerül.
India pedig kulturális alkotóelemire szétesve jelentéktelen
száz körüli országokká válik.

Az utókor nem a vezetők viselkedése alapján értékel

Kopátsy Sándor EH 2019 04 25

Az utókor nem a vezetők viselkedése alapján értékel



A közelmúltban az interneten felháborodottan tiltakozott
valaki azért, hogy Dobrév Klára, Gyurcsány Ferenc felesége,
Apró Antal lánya a Demokrata Fórumban politikai vezető
szerepet vállalt. A kritikusa ugyan azt meg sem említi, hogy
a vádlott, Dobrév Klára mit követett el, elégnek tartották,
hogy a szülei embertelen cselekedeteit ellene felrótták.
Társadalomtudósként elítélek minden ilyen jellegű értékelést.
Sajnos, a történészek sem az eredményt, hanem a
cselekedeteket erkölcsi megítélése alapján ítélkeznek.
Ahogyan társadalomtudós lettem, azonnal keresni kezdtem
azokat a mércéket, mutatókat, amelyek objektíveknek
bizonyulnak.
Szerencsém volt abban, hogy egy olyan zsidó gyermekorvos volt
az egészségügyi ismeretek tanára, aki a világon először a
besorolt katonák testmagaságával mérte a társadalmak
teljesítményét. A kiegyezéstől kezdve mérte a Kaposvári
gyalogezred besorozott katonáinak a testmagasságát. Ebből
kiderült, hogy az általam gyűlölt Horthy rendszer is jobb
volt, mint a Trianon előtti Magyarország. Ez győzött meg
arról, hogy a Horthy rendszer népoktatása, a tanyákon és a
nagybirtokokon felnövő gyerekek iskolát kaptak. Számomra
ugyan Klebelsberg antiszemitizmusa kártékony, de az
analfabetizmus felszámolása pozitív történelmi tettje volt.
Ma a testmagasság mérése köztudottan tudományos mérce, de
nagyon kevesen tudják, hogy ezt a kaposvári zsidó
gyermekorvosnak köszönhetjük.
Hamarosan arra is felfigyeltem, hogy Finnországban 1938 óta
mérik az újszülöttek testének súlyát, hosszát, és a
koponyájuk körméretét, és ötévenként mérték az
iskolázottságukat, a keresetüket, az adófizetésüket. Ebből
kiderült, hogy az újszülöttel kihordásának a minősége
jelentősen befolyásolja az életteljesítményüket. Ennek
ellenére a koraszülöttek életének megmentésére százszor
annyit költ az egészségügy, mint a jó kihordások
jutalmazására. Gyermekkorom falujában a sikertelen életűket
hét hónapra születetteknek minősítették.
Tizenöt éve az Egyesült Államokban mérik a négy éves
gyermekek szókincsét, és bebizonyosodott, hogy a 18 éves kori
iskolázottság elsősorban a négy éves korig szerezett
szókincstől függ. A következő generáció értéke a bölcsödében
és az óvodában, vagyis az iskolába kerülés előtt dől el.
A második világháború után az ENSZ statikusai három adat
alapján, az egy laksora jutó jövedelem, a várható életkor és
az átlagos iskoláztatás alapján rangsorolják a tagállamokat.
Ezzel mérve a tíz legfejlettebb társadalom sorrendje:

2

Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Svájc,
Ausztrália, Új-Zéland, Hollandia és az Egyesült Államok.
Ennek ellenére egyetlen ENSZ tagállam kormánya nem ezzel méri
az országa sikerét. Ezért aztán egyetlen jelenkori történész
sem elemzi, miért van az országuk hátrább rangsorolva.
A magyar kormányok sem elemzik, hogy miért voltunk mi a
hidegháború alatt a legvidámabb barakk. Még kevesebb szó esik
arról, hogy a Szovjetunió szétesése óta miért teljesít hat
csatlós ország jobban, mint mi.
A Rákosi rendszernek is csak a hibáiról beszélünk, de meg sem
említjük, hogy akkor nőtt a leggyorsabban a besorozott
katonák létszáma, hogy a népi kollégiumokban felnevelt
diplomások négyötöde a családja első diplomás tagja. Első
olyan ország vagyunk, amelyikben két népi kollégium diákjai
kétharmados többségben vannak a törvényhozásban. Egy hónap
múlva lesznek az EU választások, ahol országunk szuverenitása
lesz a legerősebb.
Nem Dobrév Klára védelmét tartottam célomnak, de nem azért,
mert a szülei, férje módszereit visszasírom, hanem azért,
mert a hazám sorsát tartom az elsődlegesnek.

A kommunikáció forradalma a történelem egyik csodája

Kopátsy Sándor EH 2019 04 26
A kommunikáció forradalma a történelem egyik csodája

A gyermekkorom falujában azon botránkoztam, hogy hír csak az
apró, a falu számára jelentéktelen eseményeknek volt. Ezt
tudomásul vettem, mivel a falvakba el sem jutottak a fontos
események. Jelenleg százezerszer annyi információ érhető el a
mobil telefonokon és interneten, mégis, ami fontos, ritkán
kerül említésre. A The Economist e heti számában mégis olyan
nagyon fontos adatokat ismertet néhány latin-amerikai ország
oktatása eredményeiről. Ötven éve figyelem, hogy Amerikában
sokkal nagyobb a viselkedési különbség a puritán protestánsok
és a nem puritán latin-amerikai, úgy nevezett latin-amerikai
katolikusok között.
A hidegháborúban csak egyetlen latin-amerikai ország, Kuba
állt a bolsevik oldalon. Akkor a bolsevik tábor csak Kuba
fölényét harsogta, a látványos eredmények nélkül. A
Szovjetunió szétesése óta Kubáról is kevés szó esik. De arról
sem, hogy öt latin-amerikai állam, Brazília, Mexikó, Uruguay,
Columbia és Chile 2010-2015 között hogyan szerepelt az ENSZ,
PISA felmérésein az OECD országokhoz viszonyítva. Az első
négy említett ország helyezte nem változott, Chile viszont
sokat javult. Ennek okát a másik grafikon adja, Chilében az
állami iskolák aránya 8 év alatt a felére csökkent, a
voucheresek aránya négyszeresére nőtt, a teljesen
magániskolák aránya pedig változás nélkül 10 százalék maradt.
Vagyis a kiemelkedő eredmény az állami közoktatás nagyarányú
csökkenésének köszönhető.
Ezek az adatok azért ütöttek szíven, mert ötven élve vallom,
hogy a jelenkori társadalom egyik legfontosabb feladata, a
munkaerő minél jobb képzése, vagyis a társadalom szellemi
vagyonának maximalizálása, amit csak a piacra épült oktatási
rendszer képes hatékonyan megoldani.
Magyarországon a művészeket és a sortolókat világszínvonalon
képezzük, az állami közoktatásunk pedig a PISA mutatók
tükrében egyre romlik. Történik ez azért, mert a magyar
szakszervezetek között a pedagógusoké a legerősebb, és ennek
köszönhetően az oktatásunk a legkevésbé piacosított.
Miért volt jó a magyar oktatási rendszer a múltban.
Azért mert, a közép- és a felsőfokú oktatás eleve nagyon
jövedelemarányosan szelektált volt. A Horthy rendszerben
közép- és felsőfokú végzettséget a társadalom aránylag kis,
szelektált hányada szerzett. Nyolcvan éve középfokú
végzettsége a fiúk 4 százaléka, a lányok négy ezreléke
szerzett. Ezt csak az arisztokraták, az úri középosztály és a
zsidóság gyermekei engedhették meg. Sokat mondana egy olyan
felmérés, hogy a közép- és felsőoktatásban résztvevők
esetében mekkora volt az egy családtagra jutó jövedelem.

2

Ezzel a mutatóval az osztályban a legszegényebb diák lettem
volna.
Az érettségi akkor társadalmi megkülönböztetésekkel,
lényegében a nemesi ranggal járt. Ma már aligha él olyan, aki
tudja, hogy mint jelentett az érettségi száz éve. Nemcsak
egyetemre mehetett, de feltétele volt annak is, hogy valaki a
hadseregben tiszt lehetett. Apám még az érettségi után egy
ezüst fejű botot kapott, mert bottal csak a már
járóképteleneken kívül csak a nemes, illetve az érettségizett
járhatott. A kard és a párbaj használata még szigorúbban
korlátozott volt. Ha ma felmérnénk, a fiuk és a lányok akkori
hányada milyen végzettséget szerez, világossá válna, hogy a
Horthy rendszer oktatáspolitikája még mennyire feudális volt.

Hogyan alakul az emberiség megelégedettsége

Kopátsy Sándor EH 2019 04 28

Hogyan alakul az emberiség megelégedettsége

Harari

Meglepetést okozott egy nagy felmérés arról, hogyan alakult
az elmúlt tíz éven, 2.005-8 és 2.015-18 között a 7 milliónál
több lakosú országokban az egy lakosra jutó jövedelem és a
lakosság megelégedettségi rátája.
Az első meglepetés, hogy az emberiség átlagos jövedelme ebben
a tíz évben példátlanul gyorsan nőtt, a világ népességének
átlagos megelégedettsége stagnált annak ellenére, hogy a
világ népességének az egy lakosra jutó jövedelme példátlanul
gyorsan, 80 százalékkal növekedett. Vagyis az emberisség
egyre jobban él, de az elért eredménnyel arányosan nem javult
a megelégedettsége. Vagyis igazolódni látszik, hogy az
emberek megelégedettsége a relatív javulással arányos lett
azzal, hogy az emberiség nagy többségének először van
fogalma, információja arról, hogyan élnek más országokban,
még arról is kevés, hogy hol tart a saját országuk a világ
egészén belül.
Pedig 1.990 óta a világ két legnagyobb országa, Kína és India
népesedése alapvetően eltérő. Kínában 1.990 előtt ugyanakkora
volt a gyermekvállalás, mint Indiában. Az óta a
népszaporulatuk ellentétes lett, Kínában harmadára csökkent a
gyermekvállalás, Indiában változatlanul magas marat. Ennek
következtében Kínában páratlanul gyorsan nő nemcsak az egy
lakosra jutó jövedelem, de a vagyon is. Indiában pedig lassú
maradt az egy lakosra jutó jövedelem növekedése, az egy
lakosra jutó vagyon pedig gyorsan csökken. Már ezzel is
eljutottunk odáig, hogy eleve hibás volt a felmérés módja,
mert egyetlen mutatóhoz viszonyította a lakosság
megelégedettségét. E helyett négy adat eredőjéhez kellett
volna viszonyítani a megelégedettséget. Mindenekelőtt az ENSZ
által használt háromhoz, az egy laksora jutó jövedelemhez, a
várható életkorhoz és az iskolázottsághoz. Kína és India
szembeállítása estén azonban elengedhetetlen lett volna az
egy lakosra jutó vagyont is figyelembe venni, mert e két
birodalom között a legnagyobb különbség a felhalmozási
rátában volt. Kínában 1.990 előtt is nagyon magas volt a
felhalmozási ráta, Indiában pedig nagyon alacsony. Márpedig a
lakosság megelégedettsége a vagyonának alakulásától ugyan
annyira függ, mint a jövedelemtől.
Ez a tanulmány nem tesz említést arról, hogy a világ
megelégedettségi átlaga egészen másként alakult volna, ha az
eredmény Kína és India nélkül marad. A világátlag nagy
stabilitása e két birodalom ellentétes pályájának a
következménye.
Az elemzés alapján négy jelentős lemaradó ország, India,
Brazília Japán és az Egyesült Államok.

2

India lemaradása nemcsak az egy lakosra jutó jövedelemben, de
minden mellőzött mutatóban is fennmarad.
Brazília lemaradását a gyors népszaporulata és latin
kultúrája indokolja.
Japán nem volna lemaradó, ha a vagyonát, a várható életkorát
és iskolázottságát is figyelembe vennék.
Az Egyesült Államokban a legmagasabb a vagyon, és a
szuperhatalmi státusza megkérdőjelezhetetlen. Az ma már
reális jövőkép, hogy a század derekára Kína is szuperhatalom
lesz, de még ennél is biztosabb, hogy az Egyesült Államok is
az marad.
Gyors népszaporulat mellett lehetetlen a siker.
Az elmúlt tízezer év történelmét azért nem értették meg a
társadalomtudósok, mert nem vették figyelembe a
túlnépesedést. Minden osztálytársadalom azért kényszerítette
nyomorba a társadalom nagy többségét, mert képtelen volt
eltartani a létrejövő létszámot. Mivel a lakosság gyorsabban
szaporodott, mint ahogyan a technikai fejlődés növelni tudta
az életterek eltartó képességét, és mindig nagyobb és jobb
volt a munkaerő kínálata, mind a kereslete. Ezt még Marx sem
vette tudomásul, a kizsákmányolást a munkaadók kártékony
viselkedésével magyarázta. Pedig nem a rabszolgatartó, nem a
jobbágytartó és nem a tőkés természete volt a munkaerő
kizsákmányolásának az okozója, hanem a munkaerő keresleténél
nagyobb kínálata.
Ez csak akkor derült ki, amikor a tudományos és technikai
forradalom a kínálatánál jobb és több munkaerőt igényelt. A
munkaerő mennyiségi kínálatát az csökkentette, hogy a gazdag
társadalmakban a fogamzásgátlás megoldásának köszönhetően a
szülők sokkal kevesebb gyermeket vállalhattak. A munkaerő
kizsákmányolása csak ott szűnt meg, ahol a fogamzásgátlók
használatának köszönhetően megállt a túlnépesedés. Vagyis nem
a tőkéseket kellett kisajátítani, mert csak a gyermekvállalás
csökkenése szüntette meg a munkaerő mennyiségi túlkínálatát.
A tőkések kizsákmányolását nem a felszámolásukkal, hanem csak
a kevesebb gyermekvállalással lehetett felszámolni. Arról
keveset tudunk, hogy mennyire volt tudatos az 1.990-es kínai
túlnépesedés felszámolásának a szükségessége, de az eredménye
mégis azt bizonyítja, hogy a kizsákmányolást nem a tőkések
okozták, hanem a munkaerő mennyiségi túlkínálata. Ennek
ellenére a társadalomtudósok máig is a kínai gyermekvállalás
hibáit, túlzását bírálják.
A világ lakosságának megelégedettségi mutatója elsősorban
azért stagnált, mert Kínában ugyan az egy lakosra jutó
jövedelmük mellett nőtt a lakosság vagyona, és az
urbanizációja is. A jövedelemhez viszonyított megelégedés
stagnálása abból is fakadt, hogy a kommunikációs
forradalomnak köszönhetően először ismerhette meg a
közvélemény a távoli országok viszonylagos gazdagságát, és

3

először vált könnyen megoldhatóvá a távoli országokba kötözés
is. Ugyanakkor százszor annyian akarnak a jóléti államokba
települni, mint amennyi befogadásra a gazdagok képesek.
Jelenleg a jóléti társadalmakban néhány millió nagyon
szelektált képzettségű és kulturálisan alkalmazkodni képes
bevándorlót képes befogadni, amikor ezerszer annyi számára
vonzó a jóléti államokba vándorlás még akkor is, ha
munkanélküli segélyből él.

Kopátsy Sándor EH 2019 05 01 Lemondott a japán császár

Kopátsy Sándor EH 2019 05 01

Lemondott a japán császár

Japán a háborúveszés ellenére a világ legnagyobb nemzeti
állama, a gyorsan fejlődő Távol Keleten a legfejlettebb, a
világon a legnagyobb nemzeti jövedelmet termelő nemzeti
állam. Japán ugyan a náci Németország mellett a másik
legnagyobb vesztese a második világháborúnak. Ennek ellenére
az a két ország úgy áll, mintha nyertes lett volna. Valamikor
az 50-es években meglepődve olvastam Jánossy Ferenc
könyvében, hogy a háború vesztesek nem fognak lemaradni. Ez
egy nagy pofon a politikusoknak, a katonáknak és a
történészeknek, akik a háborúk sorsával magyarázzák a
történelmet, és ennek a célnak érdekében elképesztő
áldozatokra kényszerítik a népeket. A második világháború
után hamarosan jött a japán-csoda, majd a német-csoda. Ez a
két siker tartósnak bizonyult, mindkét vesztes ország ma
előbb áll a rangsorban, mint a háború előtt volt.
Amíg Németország a háborús emberveszteségét pótolni tudta a
kevésbé fejlett országokban élő etnikumai hazafogadásából, a
gyarmatain, hazatelepült japánok aránya nagyon alacsony
arányát tudta a háborúban elveszítetteket pótolni. Ennek
ellenére szerencséje volt abban, hogy amerikai megszállás alá
került, és a kiváló munkaereje exportképessé tette. Ezzel
szemben Németország harmada a bolsevik Szovjetunió csatlósa
lett. A hidegháborúban jól járt a két volt japán gyarmat,
Dél-Korea és Tajvan is. Ez a két ország volt a hidegháború
alatt a két legsikeresebb, mára Japánt is utolérték.
Japán, a világ legjobban túlépesedett országa szerencsés volt
azzal, hogy a fogamzásgátlók használata Kelet-Ázsiában ott
volt általánossá, és ennek köszönhetően ott indult meg a
lakosságcsökkenés. Ez máig nem tudatosult. Japán sikerének
alapja a lakosságcsökkenése volt. Ez érvényesülhetett annak
ellenére, hogy a jóléti társadalmakban a nők foglalkoztatása
ott a legalacsonyabb. Japán harmadik gazdasági csodája ez
lenne, ha a nők foglalkoztatását sikerül megoldani. Ott a
legnagyobb csoda az, ha a következő császár, nő lesz. Erre
először kínálkozik alkalom, mivel a most trónra lépett
császárnak nincs fia, egyetlen tizenéves lánya van. Az előző
126 császárnak minden esetben a legidősebb fia lett az
utódja, a lányok szóba sem jöhettek. Mindig volt fiú. Az
csoda lenne, ha fia születne. Ez először fordulhat elő a
jelen császár utódlása esetén. Márpedig, ha nő is lehetett
császár, szükségszerű a nők foglalkoztatási egyenrangúsága.
A jelenlegi császár is forradalmi változást okoz azzal, hogy
angol egyetemet végzett, diplomája történelem tanár. Amennyit
Japán a másodi világháború elvesztése alatt változott, ahhoz
képest az, hogy nő is lehet császár és vezető a gazdasági
életben, nem nagyobb.

2

Ezt jól bizonyítja a japán menyem és unokám, akik magyar nők
lettek. A menyem japán asszony módjára élt, amíg a férje
agyvérzése következtében keresetképtelenné vált. Ebben a
helyzetben a menyem keresetképessé vált, jelenleg egy japán
vállalat vezetője, ennek megfelelően keres, nagy szolgálatai
kocsival jár, amit maga vezet. Teszi ezt annak ellenére, hogy
ezt hazájában nem is álmodhatta volna. A lánya kélt fejjel
magasabb, 18 évesen zenei gimnáziumban hegedűsként magyar és
lengyel érettségije van, ebben az iskolába egy többletévet
végzett, most készül főiskolára, zenekari menedzsernek. Azt
el sem tudja képzelni, hogy Japánban éljen.
Életpályájuk mindkettejüket Magyarországhoz köti.