A következő generáció első 1.800 napja

Kopátsy Sándor EH 2019 08 13

A következő generáció első 1.800 napja

Amennyire lázadok a gyermekvállalás előzetes társadalmi támogatottsága ellen, annyira örülök annak, hogy ezzel párhuzamosan élen járunk a bölcsődék és óvodák kapacitása bővítésének. A születést vállalók előzetes társadalmi támogatottsága kontraszelekciót gerjeszt. A szókincs növelésének fejlesztés leghatékonyabb eszköze a bölcsődék és az óvodai helyek gyors növelése fontos feltétele a mégy éves korig elérhető szókincs maximalizálására. Ez előbbit károkozónak, az utóbbit értéktermelőnek tartom.

A tudományos és technikai forradalom legfontosabb eredménye a szexuális ösztön fogamzásmentes kiélésének megoldása lett. Ezt Harari egyértelműen bebizonyította azzal, hogy a magát a termelőmunkával eltartó Homo sapiens az életterét az elmúlt tízezer év során a szexuális ösztöne alakította. Ez azonban elviselhetetlen túlnépesedést okozott, ami azt jelentette, hogy a saját, és háziállatainak a mennyisége a még elviselhető évente egyetlen ezreléknél sokszorosan gyorsabb népességnövekedést okozott volna, ha ezek a társadalmak nem fékezték volna a többség fokozott nyomorával, egymás közti háborúzással a tudásvágy üldözésével a halálozást. Ezzel az ember olyan csúcsfaj lett, aminek növekedése a háziállatok gyarapításával szűkítette a vadon élhető állatok életterét.

Tízezer éve még nagyon ritka, jelentéktelen állat volt a homo sapiens, és a hozzá szelídült néhány tucat vadkutya közössége. Érdekes módon a homo sapiens emberré válásának első megjelenése volt a néhány tucat ember és néhány tucat kutyája beépült a sokezres rénszarvas csordákba. A rénszarvas csorda örömmel eltartotta és segítette az embert abban, hogy biztosította számára az állati fehérjét, a néhány járásképtelen ember, és a vagyontárgyainak a szállítását.

Ez még nem volt pásztorkodás, csak annak az előfutárja, mivel nem az emberek irányították a rénszarvasok ezreit, hanem azok ösztönösen járták az évmilliók alatt kialakult több ezer kilométeres vándorlással biztosított megélhetését, és a néhány emberről és kutyáról való gondoskodást.

Ez az életmód azonban csak a fajtestvérek több ezerszer nagyobb létszáma számára továbbra is csak a gyűjtögetésből tartotta el magát. Ekkor még csak egy elhanyagolható kisebbség lehetett a fajunk élcsapata. Ez a rénszarvasokkal és a kutyákkal tartott kooperáció, ez az életmódja nem volt a kor emberiségének tíz ezredére átvehető. A sarki tundra volt a legkisebb létszámú vadállatot eltartó élettér. Ezen a több tízmillió négyzetkilométernyi területen alig néhány tízezer rénszarvas, és hány tucat ember és kutyája élt. Ez a nagyon gyér állatállomány is csak azért élt meg, mert évente több ezer kilométert vándorolva, hogy folyamatosan elég legelőt találjon.

A rénszarvasok azonban sok millió négyzetkilométernyi életterükön ki voltak szolgáltatva a térség két nagyon hatékony ragadozójának, a jegesmedvének és a farkasok csordáinak. Ez a két sikeres ragadozó kényszerítette a kisebb testű vadkutyákat arra, hogy az ugyancsak alacsony hatásfokú vadásszal, a homo sapienssel társuljanak.

A kutya volt évezredeken keresztül az egyetlen háziállat.

A gyűjtögető kor történészei máig nem hangsúlyozzák, minek volt köszönhető, hogy az első háziállat a kutya volt, mert tízezer évvel előbb fogott össze a vadászatban nélküle nem boldoguló emberrel. Ez a társulási lehetőség azonban nagyon korlátozott létszám eltartását biztosította. De ez az életforma kis népesség számára máig hatékonynak bizonyult. Ma is néhány tucat norvég él a rénszarvasok csodáival, de viszonylag nagyon gazdagon, és nagyon modern felszereléssel. Ez az életmód nemcsak akkor, de máig is csak nagyon kevés ember számára lehetőség. Akkor, és most is nagyon kevés ember és csak a sarkköri tundrán társulhat a rénszarvasokkal. E kor történészei sem vették tudomásul, hogy az életterek eltartó képességéhez kellett minden fajnak alkalmazkodni.

Az első kiscsaládos kultúra.

Az emberi fajnak jelentős hányadát, az osztálytársadalmat eltartó, első élettere a nyugat-európai kiscsaládos feudális társadalom lett. Hetven éve hiába keresem a nyomát eredménytelenül, hogy a természetes csapadékkal termelt kenyérgabona termelés milyen társadalmi erő alakította olyanná, hogy fajunk életében először a kiscsalád legyen a jobbágytelkét művelő család. Harari az első történész, aki felismerte, és hangsúlyozza a nagycsalád hátrányát a kiscsaláddal szemben. A nagycsaládban a gyermekvállalást nem lehet a munkavégzést szervező apához kötni. Az európai történészek máig nem vették tudomásul, hogy a kiscsaládos társadalom adta az egyetlen megoldási lehetőséget arra, hogy a gyermekvállalás apajogú legyen.

A 9. század küszöbén a Frank Birodalom volt az első apajogú kiscsaládos társadalom. Ezt csak azzal lehetett megoldani, ha a nyugat-európai kereszténység a házasságkötés feltételnek nyilvánította, hogy legyen számukra biztosítva a jobbágytelek. A telekkel nem rendelkező család gyermekét nem fogadta be a római katolikus egyház. Ezt azzal oldották meg, hogy a házasság előfeltétele volt a jobbágytelekkel rendelkezés. Ez lett a római katolikus vallás egyetlen szentsége, amit a vallás csak olyan házaspárnak szolgáltatta ki, amelyik előzőleg a földesurától már jobbágytelket kapott. Vagyis csak annyi gyermek születhetett, amennyi házaspárnak jobbágytelke volt.

Mivel a földesúr érdeke nem engedte meg, hogy a jobbágytelek kisebb legyen, és a szántóföld nagysága pedig alig egyetlen ezrelékkel nőtt, a gyermeket vállalható házasságok egyre jobban kitolódtak. Az még érthető, hogy ez lett az egyetlen szentség, ami a család gyermekvállalását csak akkor ismeri el, a római katolikus egyház nem hangsúlyozta, de az nem, hogy a történészek sem vették tudomásul.

Ennek ellenére az életkörülmények megjavulása túlnépesedést okozott. Erre az első figyelmeztetést a keresztes hadjáratokat meghirdető pápai mozgósítások jelentették. Ezek egyértelműen közölték, hogy a keresztes hajáratokban a jobbágycsaládok elsőszülött fiai nem vehettek részt. Még árulkodóbb volt az a keresztes hadjárat, amelyikbe már a kiskorú, nem elsőszülött fiúgyermekeket is részt vehettek. Bármennyire egyértelmű volt a keresztes hadjáratok férfipusztító célja, ezt máig nem mérte fel egyetlen történész sem. A hadjáratban résztvevők elhalálozási hányadát nem közlik a történészek. Nyilvánvalóan ez sem volt elég, mert a felesleget igyekezett az egyház kolostorokban elhelyezni, ahol eleve kizárt volt a gyermekvállalást.

A római katolikus klérus minden igyekezete ellenére, a házasságkötések egyre jobban kitolódtak. Ezt a legfontosabb tényt a történészek máig is igyekeztek elhallgatni. Pedig a 13. században már a házasságkötő férfiak 30, a nők 28 évesek voltak, vagyis a nemi érettséget tíz évnél is későbbre kitolódott. Vagyis a nyugat-európai feudális társadalmakban potenciálisan három-öt szülés kimaradt. A középkori társadalom viselkedésének megértése lehetetlen, ha nem vesszük tudomásul, hogy a kamaszkori szexuális ösztön ki nem élhetősége mekkora társadalmi feszültséggel járt, és mennyivel csökkentette a nők termelékenységét.

A városi lakosság magas halandósága.

A történészek szinte nem is érintik, mekkora volt a falvakban és a városokban élők halandósága, várható életkor közti különbség. A háborús emberveszteségeket túlhangsúlyozzák, de említést sem tesznek arról, hogy mekkora volt a közművek kiépítése, és a járványok legyőzése előtt a városokban a várható életkor. Azt ugyan közlik, hogy a járványok idején a városi lakosok, ha megtehették, időlegesen vidékre költöztek. Ma a társadalomtudományok fontos adatnak tartják a várható életkort, de a történészek figyelmen kívül hagyják, a múltban mekkora volt a városokban és a vidéken a várható életkor.

A jelenkorban a városi élet lett az egészségesebb.

Fontos, de még a történészek által sem emlegetett tény, hogy a jelenkorban az egészségvédelem a városokban lett hatékonyabb. Ott épült ki jobban a közművek, az egészségügyi hálózat és lett iskolázottabb a lakosság. Fajunk korábbi életében ott volt hosszabb a várható életkor, ahol ritkább volt a lakosság és egészségesebb a táplálkozás. Jelenleg ott hosszabb, ahol jobban kiépült az egészségügyi hálózat, kiépültek a közművek, és iskolázottabb a lakosság.

Száz éve az egyetemi városok százezer lakosúak voltak, a nagyobb országok fővárosai voltak néhány milliósak, ha az elmaradt szegény társadalmakban tízmilliósoknál is nagyobbak.

Nem találtam adatot arra, hogy jelenleg évente mennyivel nő a milliósnál nagyobb városok lakossága, de érzésem szerint legalább 200 millióval. Amennyire élénk téma a világ viszonylag szegény népességének évi százmillióval gyarapodása, és a fejlett társadalmakba menekült milliók beköltözése, szinte szó sem esik arról, hogy a szegény országokon százszor többen költöznek a városokba.

A tudományos és technikai forradalom demográfiája.

Diákkorom személetét a legjobban Németh Lászlónak a Minőség forradalma címmel a múlt század harmincas években megjelent esszégyűjteménye alakította. Ennek hatására vallom ma is, hogy korunkban már nem a lakosság számával, hanem annak minőségével kell mérni a társadalmak fejlettségét. A viselkedési kultúra és az iskolázottság az elsődleges, nem a létszám. Ma már a lakosság minőségéhez viszonyítva mellékes a létszám. Az elérhető minőség elsősorban a fogamzást követőé közel 1.800 nap a döntő. Ennek az első szakasza az újszülöttek kihordása. Ezt Finnország nyolcan éves tapasztalata bizonyítja. Ott a múlt század harmincas évei óta rögzítik az újszülöttek életpályájának alakulását. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az újszülöttek kihordásától minden családpolitikai támogatásnál jobban függ az életteljesítmény. Ebből az követezik, hogy a következő generáció értéke alapvetően a magzati kilenc hónapon múlik.

Ennek alapján minden társadalomnak a magzatok minőségi kihordását kellene jutalmazni.

Ezt azonban egyetlen táradalom sem jutalmazza. A fejlett társadalmak százszor többet költenek a gyengén születettek megmentésére, mint a legjobban kihordottak anyáinak jutalmazására. Nem károkozó ugyan a gyengén kihordottak megmentése, de társadalmi károkozás a jól kihordó anyák jutalmazásának elmulasztása. Ez történik annak ellenére, hogy a gyermekvállalásunk jelenleg is a társadalmi érdekünkkel fordítottan arányos. A nem cigány nők termékenysége 1.3, a cigányoké 2.3. A jelenleg gőz erővel folyó jutalmazás csak tovább fogja rontani a kontraszelekciós tényeket. A közel harminc éves kínai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az egyetlen gyermekvállalás példátlan mértékben javítja a felnevelés minőségét.

Közel hatvan éve, mint a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára, mértem fel, hogy a néhány kisebb kálvinista, egykéző faluban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor, valamint az iskolázottság nemcsak a katolikus magyar, de a svábfalvak lakosságát is megelőzte.

1990-ben a közel másfélmilliárd lakosú Kínában egyetlen gyermek vállalhatóságát vezették be, és ott a fenti egy lakosra vetített négy mutató olyan mértékben javul, amire nem volt még példa a történelemben. De sokat elárul az egyetlen gyermeknevelésről az is, hogy 25 év után Kína lett az első az egy millióra jutó lakosra jutó kórházi gyermekágyak számával. Megelőzte azt az Egyesült Államokat is annak ellenre, hogy ott hatszor annyit költenek az egészségvédelemre.

A két adat azt bizonyítja, hogy a gyermekvállalás állami támogatásánál sokkal fontosabb feladat a kevesebb gyermek gondosabb nevese még akkor is, ha csökken a lakosság száma.

Mitől függ a gyermeknevelés eredménye.

Jelenleg tudományos megalapozottsága van annak, hogy a gyereknevelés eredménye elsősorban a magzat kihordásától, és a négy éves korig megszerzett szókincstől függ.

Azt az orvostudomány száz éve is tudta, hogy a gyenge kihordásnak mik a jellemző okai. A terhes anyák nehéz fizikai igénybevétele, a gyenge táplálkozása, dohányzása, alkoholizmusa. Ezek ellen azonban szinte semmi ellenérdekeltség nem történik. Az egészségügy tehetetlen. Ugyanakkor a gyenge szülési eredmény korrekciójára sokat áldoz a társadalom. Ez ugyan olyan károsodás, ami ellen társadalmi kötelesség az egészségügy elhárítása. De a megelőzés lenne az elsődleges feladat. A sikeresen kihordott magzatú anyák anyagi és erkölcsi megbecsülése az egyetlen sikert biztosító módszer. Például, a legjobban kihordott szülések tizedét kitüntető címmel, adókedvezménnyel kellene jutalmazni. Ez tizedébe sem kerülne annak, amibe az egészségügynek a gyengén született csecsemők megmentése kerül.

A következő generáció minősségének javítása.

A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a jóléti társadalmakban az egészségvédelem ellátása az egyik legnagyobb költségvetési feladat lett. Az máig mégsem tudatosult, hogy a következő generáció várható éréke a fogamzás utáni első alig öt évben dől el. A magzati korban töltött kilenc hónap jelentőségét már kifejtettem. Az, hogy a következő négy évben szerezett szókincsnek milyen fontos a szerepe, az Egyesült Államokban tárták fel.

A számítógépek fejlődése lehetővé tette, hogy az agykutatók felmérjék négyszázezer négy éves gyermekek szókincsét. Az első meglepetést az okozta, hogy minden várakozást felülmúlóan nagyok a különbségek. Kiderült, hogy a nagyobb szókincsüket nem a családi körben, hanem inkább az óvodában és a bölcsődében szerzik. Az élvonalba pedig azok kerülnek, akiknek széleskörű a korosztályukon belüli kapcsolatuk. Az észak amerikai társadalom rugalmasságára jellemző, hogy a következő évben már a négy éves korosztály egészét mérték, és gyorsan bővítették az óvodai és a bölcsődei férőhelyek számát. Az elért eredményeket elsősorban a távol-keleti országok vették át, ahol a társadalmi elitet a mandarinok képzése szolgáltatta.

Itt meg kell állnom, mert hazánkban nagyon felgyorsult az iskolába kerülés előtti gyermekközösségek kapacitásának a növelése. A leggyorsabb kapacitásnövelés az elmúlt két évben történt. Az a gyanúm, hogy amíg a minél több gyermekszületést vállalók támogatása a kormányunk célja volt, a négy év előtti közösségeket pedig az EU támogatja. A közmédia ugyanis sokszorta többet foglalkozik a több gyermek vállalás támogatásával, mint az óvodai és a bölcsődei kapacitások bővítésével. Pedig a következő generáció éréke sokkal nagyobb arányban függ attól, hogy a négy évesnél fiatalabb korosztály mekkora hányada vett részt a közösségi nevelésben, mint hányan születtek.

Még volna egy további javaslatom. Az óvodák és a bölcsődék állományát keverni kellene. A tapasztalat ugyanis az, hogy a Szókincset az gyarapítja, ha a korosztály személyi összetétele keveredik.

Első királyunk érdeme

Kopátsy Sándor EH 2019 08 18

Első királyunk érdeme

Az Európa egész térségére általános volt, hogy keresztény és földműves lett minden nép. A fontos döntés csak az lehetett, hogy a feudális Európa két kereszténységéből melyiket választja az Etelközből érkezett magyarság. A Kárpát Medence térségében élő népek a magyarság érkezésekor már a két kereszténység közti választás előtt álltak. A kiscsaládosok római katolikusok, a nagycsaládosok pedig az ortodoxok lettek. Az máig nincs egyértelműen feltárva, hogy a Honfoglalás előtt milyen arányban éltek a Kárpát Medence népei. Az egyértelmű, hogy a nyugatra élő osztrákok már századokkal az érkezésünk előtt római katolikusok voltak, dél-keletre pedig ortodox keresztények lettek. A két kereszténység közti választási helyzetben csak Lengyelország és a Kárpát Medence térségében élő népek voltak. Ezt a római pápaság is felmérte, és fontos történelmi lépésnek tekintette.

Ismereteim szerint lengyelek a két szláv etnikum között voltak. A csehek a germánokhoz csatlakoztak, és a római pápák mellett döntöttek. Az ukránok sem haboztak, a nagy testvérükkel, az oroszokkal együtt akartak maradni. Bizonytalanok csak a Kárát Medencében élő lakosság, etnikai tekintetben tarka, ezért a két kereszténység közti döntése bizonytalan volt.

A honfoglaló magyarok egyértelműen nagycsaládosok és kelet-európaiak voltak. Ezért a spontán választásuk az ortodox kereszténység lett volna. Ugyanakkor a római katolikus vallás felvételén múlt, hogy nyugat európaiak lettünk. Ez nyilvánvalóvá vált, amikor Géza fejedelem fiának feleséget a katolikus, germán fejedelmi családból választott. A római katolikus vallás melletti döntés tehát nem István, hanem az apja érdeme. Ez azért nem vált egyértelművé, mert Géza meg sem keresztelkedett, tehát nem lett keresztény. A történelem tudománynak azonban a döntéshozót, és nem az apai parancsot megvalósítót kell tisztelni.

A nyugati kereszténység melletti öntés, és nem annak a végrehajtása a fontos. Ez mégsem jelenti azt, hogy a megvalósító fiú nem volt történelmi nagyság, mert István is az volt. Az is tudott, hogy a középkorban a szentté avatásnak kemény szabályai voltak. Ez ugyan érthető, de az már nem, hogy a csodatevésekhez ma is ragaszkodjunk. középiskolás koromban tanultuk, hogy egyik keresztes hadjárat átvonulását kérő pápa ezt azzal jutalmazta, hogy három szentet kap az ország. Számunkra az első királyunk, István szentté avatása volt a fontos. Őt ugyan nem a csodatevés jellemezte, ezért tárgyi csodát kellett találni. Találtak is egy mumifikált kezet, amit Istvánénak minősítették, ezt lett a Szent Jobb.

Probléma ments szent Gellért volt, mert az ő megölése a kereszténységét büntette, tehát mártírhalál volt. István fiát, Imrét állítólag egy vaddisznó ölte meg. Az ő csodáját azonban egy a sírjánál meggyógyult nő bizonyította. Megkaptuk az ígért három szentet, és átvonulhattak a keresztes hadak. Nem volt olcsó a szentté avatás, mert sok kárral járt a százezrek készletek nélküli átvonulása.

Mindezt tizenévesként már megtudhattam, és közel száz évig kellett élnem, hogy még mindig ezt ünnepeljük.

Ráadásul a fő ünneplő a kálvinista miniszterelnökünk, aki az idén ünnepelte a reformáció 500. évfodulját.

Mit tanultunk a svájci franktól

Kopátsy Sándor EH 2019 08 07

Mit tanultunk a svájci franktól

(Mivel koromnál fogva képtelen lettem a MKT Nyíregyházán
rendezett konferenciáján ott maradni, leírtam a mondandómat.)

Minden sikerünket annak köszönhetjük, hogy minket nem
fogadtak be az euró övezetbe. Az ország akkori balliberális
kormányunk ezen elszomorodott, de azzal vigasztalta magát,
hogy akkor bevezetjük a még az eurónál is keményebb valutát,
a svájci frankot. Ezzel olyan útra léptünk, ami meghozta a
Fidesz példátlan fölényét. Orbán bölcs volt ahhoz, hogy ne
fedje fel sikerének titkát. Azt tanultuk meg, hogy közös
valutájuk csak a legfejlettebb társadalmú országoknak lehet,
de azoknak meg minek. Márpedig az EU tagállamai között
Magyarországban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon,
valamint az átlagbér különbségek egy a négy arányban eltérő
sávban különböztek. A fejlett jóléti társadalmakénak négyszer
gazdagabbak voltak, mint a legszegényebbek. Márpedig az ilyen
arányban gyengébb tagállamok számára a szuverenitásuk csak
akkor tartható meg, csak akkor nem zuhannak az eladósodás, a
viszonylagos lemaradás csapdájába, ha a valutáját jelentősen
leértékelt szinten tarthatják. Ezt meggyőzően
tapasztalhattuk, amikor a svájci frankkal játszadoztunk. Ez
ugyanis olyan közös valuta volt, amitől, ha nem is olcsón, de
meg lehetett szabadulni, ha a létrejött veszteséget
megosztjuk a svájci frankban eladósodottak, a hitelező
bankok, és a kormány között, a forintunkat pedig az euróhoz
képest közel harmadával alacsonyabb szinten tartjuk.
Az euró övezetet kitaláló brüsszeli bürokraták azonban olyan
euró övezetet hozták létre, amibe önkéntes volt a belépés, de
gyakorlatilag lehetetlen a kilépés. Ezt nemcsak jogilag
tették lehetetlenné, hanem azzal is, hogy a kilépő
tagországnak a meg nem fizethető adóssága a fejlett
tagállamokkal szemben elveszett lett. Jelenleg az euró övezet
eladósodott négy mediterrán országa kétezer milliárd euróval
tartozik a gazdag tagországoknak. Ezt a veszteséget a
hitelező országok közvéleménye nem tűrné el.
Orbán jól megértette, hogy a forintunk közel harmadával
történő leértékelődésének eredményeit nem szabad nagydobbal
meghirdetni, elég az, ha a vállatok exportja harmadával
jövedelmezőbb, az importja pedig harmadával drágább lesz, a
hazai jövedelmekhez viszonyítva a fejlettebb országokban
dolgozó magyar munkaerőnk a hazaküldött jövedelme pedig
harmadával nagyobb lett. Ennek hatására a hazai
foglalkoztatási ráta minden várakozásnál magasabb lett, a
munkanélküliségünk pedig még a nálunk fejlettebb államokénál
is alacsonyabb szintre csökkent. Arról hallgatnak az
illetékesek, hogy az eredményeket annak köszönhetjük, hogy a
valutánk a fejlettségünkhöz puhult. Ha minket is felvettek

2

volna az euró övezetbe, ott lennénk, ahol a négy mediterrán
állam van. Akkora lenne az adósságunk, a munkanélküliségük,
mint nekik.
A tanulság az, hogy szuverén állam csak az lehet, amelyiknek
saját valutája van, és annak keménységét a viszonylagos
fejlettségéhez tudja igazítani. Most a négy reménytelenül
eladósodott mediterrán ország is csak abban az esetben állhat
talpra, ha kilépnek az euró övezetből, és mintegy harmadával
leértékelik a visszaszerzett nemzeti valutájukat. De már ez
is csak akkor lehet sikeres, ha a hitelezők is hozzá járulnak
a meg nem fizethető hitelek rendezéséhez.
Milyen következményekkel járna, ha a négy mediterrán állam
kilépne az euró övezetből, és visszatérne a harmadával
leértékelt nemzeti valutájára? Ezek exportja is harmadával
jövedelmezőbbé, az importja meg ennyivel drágábbá válna, a
turizmusukból származó bevételük pedig jelentősen megnőne. A
négy mediterrán állam devizabevételének jelentős hányadát
annak köszönhette, hogy a gazdagabb északi államok turistái
nálunk töltötték a szabadságukat. Ez az euró övezetbe lépésük
óta harmadával drágább lett, a kilépésük után pedig ennyivel
olcsóbb lenne. Ezt a magyar turizmus is megérezné. A
kormányunk a turizmusunk fellendülését csak a saját munkánk
eredményének minősíti, hallgat arról, hogy a beáramoló
munkaerő rontja a közbiztonságot, azok pedig csak átjáró
háznak tekintik a mediterrán országokat, azokba nem akarnak
megtelepedni, hiszen számukra ez csak harmad annyi eltartást
jelentene, mint Németországban és a skandináv államokban. Az
EU brüsszeli vezetése nem karja tudomásul venni, hogy a
közel-keleti és afrikai bevándorlók hol akarnak élni. Nem
veszik tudomásul, hogy a kevésbé fejlett tagországok több
milliós munkaereje is csak a fejlettebb tagállamokban vállal
munkát. Még egyetlen brüsszeli bürokrata sem gondolt arra,
hogy Lengyelországból, Magyarországból és Romániából ötmillió
munkás dolgozik azokban a jóléti államokban, akik ezeket az
országokat is arra akarják kényszeríteni, hogy fogadják be a
Közel-Keletről és a fekete Afrikából érkező képzetlen és az
asszimilálódás nem akar, nyelvünket nem beszélő munkaerőt.
A valuta övezet bevezetése végzetes hiba, sőt a világgazdaság
történelmében elkövetett legnagyobb bűn volt. Minden elért
sikerünket annak köszönhetjük, hogy minket az euró övezetből
kihagytak, és 800 ezer magyar munkásunkat a jóléti államokban
foglalkoztatják.
Az Európai Unió mindaddig versenyképtelen lesz, nemcsak a
Távol-Kelettel, de még a négy óceánokon túli volt angol
gyarmattal szemben is, amíg a tagállamok szuverenitását nem
garantálja. Ennek elsődleges feltétele a közös valuta
felszámolása, a tagállamok saját valutákra való visszatérése.