Tartalom
Kopátsy Sándor ED 2017 08
11
Az emberi faj
kontraszelekciós túlnépesedése
A 20. század dereka óta fajunk kontraszelekcióval és féktelenül gyorsan
szaporodik. Ha ilyen az állatvilágban, de akár a fajunk történelmében elszabadulhatott
volna, talán kipusztulunk, legalábbis degenerálódunk.
Egyszer már az elszabadult
népszaporulat hasonló veszéllyel fenyegette a fajunkat, de akkor tized ennyin
sem voltunk, és a spontán népszaporulat tized ilyen gyors sem lett volna.
A kor emberisége ösztönösen felismerte a sorsát fenyegető veszélyt, és
szervezett halálokozással védekezett ellene. Ez a fajunk létét fenyegető
veszély mintegy hatezer éve a jégkorszak megszűnésével, a gyűjtögetésről a
termelésre való áttérés hatására jelentkezett.
A túlnépesedésünk féken tartása érdekében olyan osztálytársadalmakat
alakítottunk ki, amelyikben állandósult a társadalom halálokozása. Ezt
három módon valósítottuk meg.
Növelték a lakosság többségének nyomorát.
Az értéktermelő lakosság
jövedelmét adókkal és szolgáltatásokkal az indokoltnál jobban megcsapolták. Egyetlen
történésznek nem jutott eszébe, hogyan alakult volna a halandóság, ha kisebb a
rabszolgák, a jobbágyok és a munkások kizsákmányolása. Ezt jól bizonyította a
tény, hogy az időjárás ingadozásával együtt mozgott a halandóság. Néhány kedvező
év után nőtt a lakosság, az aszályos években pedig csökkent. Arra mégsem gondolt egyetlen
társadalomtudós, hogy mi lett volna akkor, ha a lakosság növekedése akárcsak
egyetlen százalékkal gyorsabb.
Sokat áldoztak a haderők fejlesztésére.
Szinte nyoma is alig található
annak, az osztálytársadalmak mennyit költöttek a hadseregre, háborúzásra. Ma
ezerszer annyit foglalkozik a sajtó a hatalmas hadkiadásokkal, holott ez a
költség a jelenkor fejlett társadalmaiban a nemzeti jövedelem alig 1-5
százaléka. Az osztálytársadalmakban ez 10-20 százalék volt. A háborúk során ez
ennek többszöröse volt. Még nem találtam olyan történészi munkát, ami
kiszámolta volna az osztálytársadalmak hadászati és háborús kiadásait olyan
módszerrel, amilyennel jelenleg számolják. A legénység a több éves katonai
szolgálaton nem kapott fizetést. Kivéve a zsoldosokat. A háborúzás során ölték
az embereket, terjesztették a járványokat, pusztították a vagyont.
Elég lenne azt felmérni, hogy fegyverkezés és háborúk nélkül hogyan
alakult volna a lakosság száma. Ezt is csak becsülni tudom, de minden
bizonnyal hadikiadások és háborúk nélkül elviselhetetlen lett volna a
túlnépesedés.
Minden osztálytársadalom szervezetten üldözte a tudásvágyat.
A történelmet ma is úgy taníjuk,
hogy az emberek oktatása elsősorban a vallások feladta volt. Arról még említést
sem találtam, hogy minden vallás ugyan tanította a dogmákat, de üldözte a
tudásvágyat. Számomra a zsidó biblia, a
keresztény ószövetség legnagyobb problémáját az ember tudásvágyáért járó
kárhozat jelentette. Fajunk azért bűnhődött, mert a tudás fájáról akarta a
gyümölcsöt leszakítani.
Ennek kutatása során döbbentem
rá, hogy minden vallás szervezetten üldözte a tudásvágyat. Márpedig a tudomány
számára, ami minden osztálytársadalomra egyaránt jellemző, az objektív
szükségszerűség. Ha minden osztálytársadalomra jellemző volt a tudásvágy
üldözése, az végső soron társadalmi érdeket szolgált. Ha minden társadalom csak
azzal tudott védekezni a túlnépesedése ellen, hogy fokozta a többség nyomorát,
és fegyverrel növelte a halandóságot, akkor a két társadalmi jellemzőt
szükségszerűnek kell elfogadni, és az indokoltságát megkeresni.
A társadalomtudománynak elsődleges feladata lett volna annak
kiderítése, hogy miért volt társadalmi szükségszerűség a nyomor fokozása, a
hadakozás és a tudásvágy üldözése.
Minden kultúra mítosza az osztálytársadalommal kezdődik.
A tudomány egyértelműen
megállapította, hogy fajunk, a homo sapiens mintegy 150 ezer éve Dél-Afrikában
jelent meg. Ezzel szemben minden nép az ember teremtését a saját életterébe
helyezte, és alig az időszámításunk előtti mintegy 5 ezer évre tette.
A zsidó, a keresztény és a
mohamedán vallás az ember születési helyét Mezopotámiába, idejét pedig az
időszámításunk előtti 6. évezredbe helyzete. Vagyis nem Dél-Afrikába, és nem
150 ezer évvel előbbre. Ezt az évet a zsidó időszámítás az 5.780-ra, a helyét
pedig Mezopotámiába teszi. De nem az évszám és a hely, hanem a logikája
egyértelmű.
Lényegében minden vallásban az emberteremtés nem az ember
megjelenésével, hanem már a termelőmunkából megélő emberrel kezdődik.
A homo sapiens már mintegy 150
ezer éve él, amikor egy jelentős felmelegedés hatására a gyűjtögetésből való
megélést biztosító életterek jelentős hányadán a gyűjtögetésből való megélés
eltartó képessége jelentősen a csökken. Ugyanennek következtében óriási
fajpusztulás történik. A kipusztulásra ítélt néhány állatfaj domesztikálódik,
az ember gondoskodására szorul. Ugyanakkor a tengerek szintje mintegy 70
méterrel emelkedik. Ezt a megélők tudata vízözönként és Noé állatmentő
bárkájaként őrizte meg.
Az embertől független felmelegedés azonban jókor jött. Akkor, amikor az
ember már fel volt készülve a megváltozott viszonyokhoz való alkalmazkodásra. Ezzel
azonban a kor történészei nem foglalkoznak, nem keresik arra a magyarázatot,
hogy a növények és az állatok sokasága kipusztult, az ember pedig ennek a
változásnak köszönhetően vált sokkal magasabb rendű lénnyé. Ez csak azzal
jelenik meg, hogy a megváltozott
természeti környezetthez alkalmazkodó ember teremtését ehhez kötik.
Az ember, a rénszarvas és a kutya közössége.
Ma már megállapított tény, hogy a
felmelegedés előtt mintegy 15 ezer évvel az ember és a kutya beépült a
rénszarvas csordákba. A rénszarvasok
csordájába beépült ember volt az első már nem gyűjtögető, de még nem termelő.
Az ember számára a legkevésbé alkalmas élettér az északi sarkkör
térségének tundrája volt. Itt nagyon
gyér növényzet és nagyon hosszú fagyos tér volt. Ennek következtében nagyon
kevés állat számára volt élettér. Két ragadozó élt a tundrán. A jegesmedve, a legnagyobb medve, de az
nem a tundrán, hanem a tengeren élt.
A farkas, ami csak nagyobb csapatokban maradhatott életképes.
Elsősorban a rénszarvasok jelentettek számukra táplálékot.
A kutya, ami azonban az előbb említett versenytársaihoz képest
versenyképtelen volt.
Az ember eltartó képessége nagyon alacsony volt. Nyáron bőven
voltak vadgyümölcsök, de a hosszú teljen szinte csak halat találhatott. Olyan
alacsony volt a térség embert eltartó képesség, hogy a beltenyészet, a
vérfertőzés általános volt.
Azt ma már a biológusok
megállapították, hogy a kutya 20 ezer éve a vadászó ember társa volt. Erre
kényszerült, mert a jegesmedvével és a farkasokkal nem versenyezhetett.
Önmagába a kutya az egyelten ostoba ragadozó. Akkor is csahol, riaszt, ha nem
éhes, az olyan vadat is zavarja, amelyiket nem ejthet el.
A bunkóval, dárdával vadászó
ember számára azonban éppen a rossz vadászra volt szüksége. Az ember ezzel a
két fegyverével csak akkor lehet eredményes, ha a kutyák segítik, megtalálják a
vadat, elterelik a figyelmét.
A történészek a fegyverek
szerepét a vadászatban hangsúlyozzák, de a legfontosabb segítségét a kutyát meg
sem említik. Pedig a vadászatban semmi
sem növelte úgy az eredményt, mint a kutya.
A rénszarvas csak úgy élhetett meg a tundrán, ha évente több ezer
kilométert bejárva megkeresi, hogy mikor, hol talál a hó alatt táplálékot. A
jegesmedvének és a farkasoknak kiszolgáltatott rénszarvasok több ezres
csordákba szerveződve vándorolnak, és elviselik a ragadozók pusztításait.
Az ösztönök egyik csodája, hogy
az ember és a kutya felismerte, hogy számára a legjobb megoldás, ha a sokezres
rénszarvas csordákhoz köti a sorsát, velük vándorol.
Az embereknek számára a rénszarvasok szánokon elhúzzák a
felszerelésüket, élelmiszer tartalékukat. A nyájból pedig elég élelmet jelent,
ha a lesérült állatok húsát fogyasztják. Ugyanakkor a csorda védelméről tűzzel,
fegyvereikkel és kutyáikkal gondoskodnak.
A kutyák élelmezése is megoldódik a levágott állatok
maradványaiból. Ugyanakkor a kutyák ébersége nélkül nem volna hatékony a
ragadozók elleni védekezés.
A rénszarvasok pedig felismerték, hogy számukra az emberek és a
kutyák jelenléte a legjobb megoldás.
Ez az életforma ugyan még nem
pásztorkodás, hiszen nem az ember terel, hanem vele vándorol. A hó alatti
zuzmót, füvet, mohát csak a rénszarvas orra érzi meg. A vonulását tehát a
csorda ösztönére kell ma is bízni.
E három faj közössége a jelenkorig fennmaradt, legfeljebb a motoros
szánokkal egészült ki.
A kapás kultúrák megjelenése.
A gyűjtögető életmódot a
történészek máig nehezen értik meg. Nem tudatosult, hogy a gyűjtögető
társadalmakban a legnagyobb értéket a nagyobb tapasztalat, a nagyobb értelem
jelentette. Szinte minden járóképes gyerek és öreg is tud gyűjtögetni, ha van
köztük valaki, aki megmondja, hogy hol, mint lehet találni. Ezért miden 50-100
fős gyűjtögető közösségben az értékrendet a tapasztalat, az ismeret mennyisége
méri. Mindenki alkalmas arra, hogy gyűjtse a gombát, a vad gyümölcsöt, a
csigát, de ritka, aki tudja, hol, mint érdemes keresni.
A gyűjtögetők eredményességében nagyobb
a különbség, mint a tudósok között. Tudós lehet valaki a szorgalmával, kiváló
gombagyűjtőnek ugyan sok tapasztaltra van szüksége, de kiváló csak az lesz, aki
erre született.
Az osztálytársadalmak munkaerőigénye.
Az elmúlt hatezer éven az emberiség tudásvagyona ugyan óriási mértékben
nőtt, de ezzel párhuzamosan a munkaerő többségével szembeni tudás és
képességigény csökkent. Ebben csak a 20. század tudományos és technikai
forradalma hozott fordulatot. A
társadalomtudományok nem vettek tudomást arról, hogy az osztálytársadalmakat a
munkaerő minőségi és mennyiségi túlkínálata jellemzi. Márpedig aminek a
kereslete kisebb, mint a kínálata annak az ára az értéke alatt van. A
rabszolgákat, a jobbágyokat és a munkásokat nem azért zsákmányolták ki, mert
gonoszak voltak a rabszolgatartók, a földesurak és a tőkések, hanem azért, mert
a munkásokból túlkínálat volt.
A 20. század derekára a fejlett világban, az emberiség ötödében leállt
a népszaporulat és hiány keletkezett a minőségi munkaerőben.
A század végére a puritán
Nyugaton, és Kína kivételével, a puritán Távol-Keleten megszűntek az
osztálytársadalmak. Kiderült, hogy az
olyan országokban, ahol az egy laksora jutó jövedelem meghaladta a 30 ezer
dollárt, az iskolázottság a 12 évet, piac szabályozta a gazdaságot, és
általánosan elterjedt a fogamzásgátlás, spontán megszűnt a túlnépesedés, ezzel
az osztálytársadalmi felépítmény szükségszerűsége is. Kiderült, hogy ezeket
a feltételeket csak a puritán erkölcsű társadalmakban lehet megteremteni.
Az emberiség másik egyötödét kitevő, puritán erkölcsű Kínában erőszakkal
megteremették az osztálynélküli társadalom megszűnésének a feltételeit. A
kommunista diktatúra felismerte az osztálytársadalmon túllépés számukra hiányzó
feltételeket, a túlnépesedést, a gazdasági elmaradottságot és a piac hiányát,
1990-ben erőszakkal létrehozta ezeket a feltételeket, piacosította a
gazdaságát, erőszakkal megfékezte a túlnépesedés okát, a sok gyermek
vállalását, biztosította a fogamzásgátlókkal való ellátottságot.
A reformoknak példátlan sikere
lett. Az egy lakosra vetített gazdasági fejlődés elképzelhetetlenül
felgyorsult.
Ezzel Kína a 21. század közepére
a gazdag osztálynélküli társadalmak sorába kerül, vagyis minden puritán erkölcsű
társadalom száz éve még elképzelhetetlen jólétben élhet. De csak ezek. A
tízmilliárd létszám felé közeledő emberiség kétötében a létszám
bevándorlásokkal stabilizálódik, de az arányuk így is csökken.
A jelenlegi háromötöd azonban továbbra is féktelenül, 2-3 százalékkal
szaporodik. Ezzel számukra nem közeledik, hanem távolodik az osztálytársadalmak
felszámolhatósága. Ezt a Nyugat társadalomtudománya nem képes tudomásul
venni, és abban a hitben él, hogy a túlszaporodó társadalmakban kierőszakolt
politikai demokráciával létre lehet hozni az osztálynélküli, demokrata
társadalmakat. Pedig ezekben nem közelednek, hanem távolodnak attól, hogy
osztálynélküli társadalmakká váljanak. A fejlett világ társadalomtudományában
nem tudatosul, hogy osztálynélküli társadalom csak ott lehet, ahol megáll a
túlnépesedés. Ez a fajlett, már gazdag Nyugat és Távol Kelet társadalmaiban
spontán megtörtént, a még szegény, de puritán Kínában pedig erőszakkal
bevezették. Néhány nem puritán országban ugyan leállt a túlnépesedés, de mivel
nem puritán viselkedésű a lakosságuk, egyre jobban lemaradnak. Ennek klasszikus
példája Oroszország, illetve az ortodox keresztény Kelet-Európa és a Balkán.
Az a tény ugyan egyértelmű, hogy egyetlen nem puritán lakosságú ország
nem lett sikeres, a Nyugat politikai és tudományos elitje ezt nem veszi
tudomásul. Ennek példája a bankárok által kitalált BRICs országok,
Brazília, Oroszország, India és Kína, négyese, amiben egyedül a fergeteges
sikereket elérő Kína puritán lakosságú. A másik három nem felzárkózó, hanem
nagy, de lemaradó ország.
A gazdag ötöd következő generációja kontraszelekciójú.
Az emberiség gazdag ötöde
kontraszelekcióval neveli a következő nemzedékét. Az ugyan bebizonyosodott,
hogy a túlnépesedés spontán csak a gazdag társadalmakban szűnt meg, de azt nem
veszik tudomásul, hogy a fejlett
országokban a lakosság gyermekvállalása a szülők anyai helyzetével és
iskolázottságával fordítottan arányos. Az emberiség gazdag ötödében a gyermekvállalás ugyan a létszámot még
biztosító szintre csökkent, de ezen belül ott születik az átlagosnál több
gyermek, ahol a család gyermeknevelési adottsága viszonylag kedvezőtlen.
Ez ugyan abból is következik,
hogy a gazdag és képzett szülők számára a gyermeknevelés nagyobb áldozat, de
annak is a következménye, hogy minden társadalom a gyermekvállalást darabszáma
arányában adja. Ez azt jelenti, hogy az állami gyermekvállalási támogatás a
szegényebb, kevésbé iskolázott családok számára nagyobb, a családok felső
harmadában azonban a ráfordítással és a felnevelés eredményével fordítottan
arányos. A fejlett társadalmaknak
elsősorban a következő nemzedék minősége a fontos, ennek ellenére a várható
eredménnyel fordítottan arányos a gyermekvállalás társadalmi támogatása.
Azt ugyan senki sem vitatja, hogy a társadalom érdeke sokkal inkább a
következő nemzedék minősége, mint létszáma, ennek ellenére a társadalom a
mennyiségére ösztönöz.
Húsz éve prédikálom, hogy a nyugdíjrendszer a társadalomtávlati
érdekével ellentétes irányban ösztönöz. Az öregkori társadalmi gondoskodás
mértékét nem az életkeresethez, hanem a gyermeknevelés eredményével arányossá
kellene tenni.
A legtöbbet idézett jó tanácsom: Ha a családok felső harmadában annyi
gyermek születne, mint jelenleg az alsó harmadban, és ott csak annyi, mint
jelenleg a felsőben, ötven év múlva még egyszer olyan gazdag társadalom
lennénk, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra esetén. Tehát egy
társadalom jövője nemcsak attól függ, hogy ne szülesse gyors népszaporulatot
adó gyermek, hanem attól még jobban, hogy milyen családi struktúra volt a
születések mögött.
Még hírét sem hallottam olyan
állattenyésztőnek, aki rossz párt válogat, de még olyant sem, aki számára
közömbös, hogy milyen apát választ az állatainak. Ezzel szemben a politikusok
és a demográfusok tudomásul sem veszik, hogy milyen apát találnak az állatik
számára.
Ezzel szemben száz éve olyan gyermekvállalási rendszer működik minden
társadalomban, amelyik a felneveléssel járó költségekkel fordított arányban
támogatja a szülőket. Ez ugyan a legostobább állattartókat tönkre teszi, a
jelenkori társadalom nemzedékei mégsem romlanak, legfeljebb lassabban
fejlődnek. A felnevelés eredménye ugyanis nemcsak a családi hétértől függ,
hanem a társadalom fejlődésétől is. A mai gyermekek ugyanis egyre több
információt kapnak a környezetüktől, az egyre magasabb iskolázottságtól. A mai információ százszor annyi ismeretet
közvetít, mint amennyit az előző generáció kapott.
Az agykutatás legújabb eredményei
szerint az agyfejlődésben óriási szerepet játszik az első négy életévben megszerzett
szókincs. A szókincs szó is évezredekkel előbb született, mint a tudomány
felismerte, hogy az első négy életéven elsajátított szavak száma fontos
szerepet játszik a felnőttkori agyunk kapacitásában.
Amennyire csodáltam, hogy a
gyűjtögetésről a termelésre való áttéréssel szinte egy időben azonnal
ösztönösen minden osztálytársadalom létrehozta a túlnépesedés ellen a
társadalmilag szervezett halálokozást, a jelenkor társadalma az emberiség
nagyobb felét érintő népességrobbanásra nem reagál.
Még egyetlen európai történész
nem vetette fel a Szahara alatti Afrikában és Dél Ázsiában történő
népességrobbanás és feltételek nélküli urbanizáció várható következményeit.
Nigéria lakossága 1914-ben 7
millió volt, jelenleg 184 millió. Száz év alatt 25-szörösére nőtt. Lagos néhány
ezer lakosú város volt, most 20 millióra becsülik, és 2050-re 46 milliós
lakosúnak várják a francia tudósok. 1914-ben annyi lakosa volt, mint 1919-ben a
Trianoni Magyarországnak. Ma már közel annyi, mint Németországnak, Nagy
Britanniának és Franciaországnak összesen. Nem kell hozzá fantázia, hogy ilyen
népszaporulatot egyetlen európai ország sem viselhetett volna el. Lagos
lakossága pedig az infrastruktúra nélkül több lett, mint a három legnépesebb
nyugat-európai város összesen.
India lakossága évente 30
milliónál többel nő. Ez azt jelenti, hogy az EU 27 tagországa évente 10
millióval nőne. Ebbe ugyanis beleroppanna. Most politikai válságot okoz az 1
millió közel-keleti és afrikai bevándorló is. Igaz nem annyira a mennyiségük,
mint a nem használható minőségük okozza a nagyobb problémát.
Európában a nagyvárosok lakossága
a vasút századában alig 3 százalékkal nőtt, mégis kegyetlen forradalmak
robbantak ki a nagyvárosokban. Arra nem gondol senki, hogy hova fog vezetni az
elmaradt világ nagyvárosainak lakosságrobbanása. Ez európai milliós városok
népszaporulata 1, a négy óceánokon túli alulnépesedett városokban 2, a
leggyorsabban szaporodó észak-amerikai városé pedig 4 százalék. De ezekben a
városi infrastruktúra ezeknél gyorsabban nő, mint a népesség. A féktelen
urbanizáció várható veszélyeiről azonban említést sem tesz a sajtó.
Ötven éve mondtam, amikor
hisztérikus félelem volt jellemző az atomháború emberveszteségeiről: A 21. században, az elmaradt világ
sokmilliós nagyvárosaiban kézi fegyverekkel százszor annyi embert fognak
megölni, mint a fejlett világ atomháborúiban.
Utószó.
Az utókor azt fogja megállapítani a jelenkorról, hogy a tudomány és a
technika csodálatos fejlődése annyira elkápráztatta a politikusokat és a
tudósokat, hogy a társadalmi változásokat figyelmen kívül hagyták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése