Német tudós véleménye az EU jövőjéről

Kopátsy Sándor                 EP                   2017 08 16

Német tudós véleménye az EU jövőjéről

Egy német tudós rokonomtól kaptam Wolfgang Sreeck neves német társadalom tudós beszélgetését Ilyen EU nem lesz húsz év múlva cím alatt.

Amit mond, azzal egyetértek, de jelentősen tovább ment azzal, hogy a szuverén nemzetállamok szükségessége a fő alapja a véleményének. Ezt így nem vetette fel senki, pedig alapvető a nemzetállamok társadalmi szerepének tisztázása.

Az Európai Unió létrehozói.

Az Európai Unió két nagyvonalú politikus, a német Adenauer és a francia De Gaulle műve volt. A két imperialista, gyarmattartó nagyhatalom miután elveszttette gyarmatit és befolyási övezeteit, elhatározták, hogy az egységesített Európával, vagyis az Európai Unióval a hátuk mögött maradjanak világhatalmak. Ennek érdekében Adenauer még abba is belement, hogy az EU erőforrásainak abnormális hányadát a reményetlen agrártámogatásokra pocsékolja. Ennek az ostobaságnak Franciaország volt az aránytalan élvezője. Máig egyetlen brüsszeli bürokratának sem jutott az eszébe, hogyan osztozkodtak a tagállamok az agrártámogatásokon. Ez volt a gazdasági oka annak, hogy a mediterrán országok is lelkesen beléptek nemcsak az EU-ba, de még a vesztüket okozó euró övezetbe is.

Azzal, hogy az euró övezet lehetőséget adott arra, hogy a gazdag tagállamok, mindenekelőtt Németország, leértékelje a valutáját, elképesztő külkereskedelmi előnyhöz jutottak. Sreecknek sem jutott eszébe, hogy az euró övezet erős tagjai, menyit kerestek azon, hogy a leértékelt euró lett a valutájuk. Az pedig érthető, hogy azt sem mutatták ki, hogy ebből mennyivel kellett hozzájárulniuk a mediterrán euró övezeti országoknak.

Az a tény, hogy szó sem esik arról, az euró övezet mediterrán országai milyen mértékben járultak hozzá az erősek, elsősorban Németország deviza bevételhez, világosan mutatja, hogy Brüsszel mennyire nem hajlandó a Németországot gazdagító cselszövés leleplezésére.

A legnagyobb ajándék azonban Streeck legnagyobb érve, a nemzetállamok objektív szükségszerűsége. Amennyire mániákusan hirdettem, hogy a vasút, majd az autópályák hálózatának kiépítése tette lehetővé a politikai államokról a nemzeti államokra való áttérést, annyira figyelmen kívül hagytam a nemzetállamok megjelenéséből fakadó társadalmi előnyöket. Sokszor leírtam, hogy a hatékony államot csak a homogén állam alkothat. Márpedig a homogenitást meghatározó feltétele a kulturális és gazdasági viselkedés. Ezt először Max Weber fogalmazta meg: A tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amire hatékony felépítményt csak a protestáns etikájú népek építhetnek.

Weber csak azt nem ismerte fel, hogy nem a reformáció hozta létre a puritanizmust, hanem csak a reformáció jelentette, hogy az eleve puritán népek kereszténysége is puritán legyen. Az angolszászok, a germánok és a skandinávok pogány marhapásztorokként is puritánok voltak. De csak a reformációval lett a kereszténységük is puritán. Ennél is megbocsáthatóbb volt, hogy Weber nem vette tudomásul, hogy a távol-keleti konfuciánus népek még a Nyugat protestánsainál is puritánabbak. Ez a 20. században ugyan Japán ipari társadalommá alakulásával kiderült, majd a hidegháborúban, Kína kivételével, minden konfuciánus nép a fejlettek közé emelte a társadalmát. Kína azonban csak az 1990-es reformjával mutatta meg, mire képes egy puritán társadalom, ha megteremti a maga puritán felépítményét.

Még a marxisták sem vették tudomásul, hogy 1990 végzetesen nemcsak a kelet-európai kultúrára épült marxizmus bukását jelentette, hanem a marxizmus páratlan diadalát is a Távol-Keleten. Azt azonnal felismertem, hogy a kelet-európai marxizmus nem azért bukott meg, mert marxista volt, hanem azért mert a kelet-európai kultúrára épülő minden felépítmény verseny képtelen. A nagy történelmi igazság, hogy a kelet-európai és a balkáni népek képtelenek voltak a nagy európai társadalmi változások hasznosítására.

Európa keleti fele képtelen volt átvenni a kiscsaládos feudális társadalmi rendszer világra szóló eredményeit.

Európa keleti fele kénytelen volt átvenni az ipari forradalom nyugat-európai sikereit, képtelen volt arra, hogy polgári tőkés társadalommá alakuljon át.

Európa keleti felén az osztálytársadalomnak össznépi társadalommá való átalakulás azért vallott kudarcot, mert erre eleve alkalmatlan volt.

1990-ben azonban nemcsak a kelet-európai marxizmus bukott meg, de ugyanebben az évben a Távol-Keleten az emberiség ötödét jelentő Kína a társadalomtörténet legsikeresebb útjára lépett. Max Weber felismerése példátlan diadalt aratott. Egy puritán nép akkor is csodára képes, ha nagyon aluról kell indulnia.

Weber azonban valamit nem ismert fel: Csak a kulturális és gazdasági téren homogén nemzetállam lehet hatékony. Ezt csak tegnap óta, Streecket olvasva fogalmazom így meg.

1980-ban, amikor két fiam elhatározta, hogy elhagyja a bolsevik Magyarországot, azt tanácsoltam, hogy csak négy ország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland között választhatnak. Mert csak az a négy ország befogadó, ezekben mindenki gyütt-ment.

Arra sokáig nem találtam magyarázatot, hogy e négy ország között az ENSZ rangsorban miért az utolsó az Egyesült Államok. Gazdasági, katonai, tudományos téren példátlan szuperhatalom, de a legkevésbé homogén. A másik háromban sokkal kisebb az afrikai és a latin etnikumú lakosság. Az Egyesült Államokban élő puritánok, a protestánsok és a konfuciánusok a leggazdagabbak, a magasabban iskolázott, de az országos átlagot visszahúzza az említett két etnikum, az afrikaiak és a latinok magasabb aránya. Ma már Streecket olvasva azt mondanám, hogy a kevésbé homogén lakossága. Webert pedig azzal egészíteném ki, hogy a felépítmény hatékonysága az államok társadalmi homogenitásától is függ.

Sreeck bölcsen állapítja meg, hogy a nemzeti államok száma azért nőtt meg, a 20. században, mert lényegesen tagoltabb a lakosság, mint amennyi nemzeti államot létrehozott a vasúti és a közúti hálózat. Ezt talán nekünk, magyaroknak kellene a legjobban figyelembe venni, mert mi ezer éven keresztül Európa legheterogénebb állama voltunk. Mára a Trianon előtti Magyarország területe hét nemzeti államra oszlott. A Habsburg Monarchia pedig tizenegy állam részévé vált.

Németország és Franciaország közös hatalma.

A Streeck interjúnak az elején Merkel és Macron van a pódiumon. Nem véletlen ez a két ország erőlködve hangsúlyozza, hogy Európa jövője rajtuk múlik. Mindkét ország vezetői képtelenek tudomásul venni, hogy e két ország a történelme során soha sem tudott összehangolódni. Mindkét országban eleget tartózkodhattam ahhoz, hogy érezzem a különbséget. Franciaország számára tragédia a Németországgal azonos felépítmény elviselése. Macron azonban tudja, hogy Németország segítsége nélkül azonnal kiderül, hogy Franciaország költségvetése összeomlik. Azt mégsem méri fel, hogy minél tovább tart a német-francia házasság, annál nehezebb lesz kimenekülni belőle.

Nem a politikusok alakítják a politikát.

A kevés politikai tapasztalattal rendelkező Macron élvezi, hogy fiatalságát Napóleonéval állítják párhuzamba. Elfelejti, hogy akkora politikai és katonai zseni nagyon ritkán születik.

Merkel kancellárasszony ugyan ügyes politikus, nem követhet el annyi politikai hibát, hogy ne ő legyen a legnépszerűbb német politikus. Az elhibázott menekültügyi politikája ellenére, biztos lehet benne, hogy újra megválasztják. Ő talán még az EU megszűnését is túléli, pedig a sikeres német politikusok között nem ismerek olyan nőt, akit hősüknek lehet tekinteni.

Az európai történetben két nő volt egy birodalom csúcsán. Mária Terézia a Habsburg Birodalom császára, és Nagy Katalin orosz cár. Mindkettőnek az volt a szerencséje, hogy nem bővíteni, csak megtartani akarta a hatalmát. Merkel ugyan gazdaggá tette az egyesült Németországot, de a főművei az Európai Unió, és különösen az euró övezet páratan kudarcként fog bevonulni Európa történetébe.

Miért van szükség a nemzeti államokra?

A történelmi materializmusnak abban igaza van, hogy a társadalmi felépítmények csak akkor lehetnek hatékonyak, ha az alépítményének megfelel, azzal szinkronban működik. Ebből az következik, hogy annyi felépítményre van szükség, amennyi eltérő alépítmény van. Az Európai Unió építői és működtetői azonban abban hisznek, hogy az általuk legjobbnak használt, a jelenlegi Németország felépítménye minden tagország számára a boldogulást jelentő. Megfeledkeztek arról, hogy Európa országainak soha nem volt egységes társadalmi felépítménye.

Ezt bizonyította a vallástörténelem is.

A kereszténység megjelenése előtt Európából csak a mediterrán térségben volt magas-kultúra, a görög és a római. Ez a térség a közel-keleti magas-kultúra szerves része volt, akárcsak a Szahara feletti Afrika. Az egy istenhitű vallás is ebben a magas-kultúrában jelent meg. A mediterrán Európa a Közel Keleten megjelent zsidó vallás prófétájának, Krisztusnak a tanítását igazította a görög-római kultúrához. Szent Pál ugyanis számos engedményt tett a több istenhit felé. Ezzel tette a kereszténységet a mediterrán európai népekre szabott vallássá. Ezt csak azért nem valljuk be, mert a keresztény egyházak érdeküket sértőnek tartják.

Azt, hogy Szent Pál kereszténysége csak a mediterrán kultúrákra szabott vallás volt, egyértelműen tanúsítja a tény, hogy a közel-keleti keresztények gyorsan áttértek a Mohamed által tanított keményebb egy istent hívő mohamedán vallásra. Vagyis a zsidó vallás két kultúrának adta át az egy istenhitű vallást. A mediterrán európaiaknak a kereszténységet, a közel-keletieknek a mohamedán vallást.

Az európai magas-kultúra csak a sötét középkor végén hatolt be az Alpoktól északra lévő Nyugat-Európába, amikor már ott is megtermett a fagyot túlélő és a természetes csapadékkal is megelégedő gabona. Ez gyorsan a pásztortársadalmakat átalakította letelepedett földművesekké, ezzel pogányokból keresztényekké.

Ezek a földművelő társadalmak két útra tértek. Kelet-Európában és a Balkánon nagycsaládos, Nyugat-Európában pedig kiscsaládos feudális társadalmak lettek. Hamar kiderült, hogy a családforma olyan társadalmi alépítmény, amire csak annak megfelelő felépítmény, ezen belül ennek megfelelő vallás működhet. Ezért a 11. században kettévált az európai kereszténység.

A 15.-16. századra nagykorúak lettek az angolszászok, a germánok és a skandinávok. Ezeknek a puritán népeknek a latin katolikus vallásnál puritánabb kereszténységre volt szükségük.

Jelenleg tehát nemcsak Európában, de az EU tagországok között is három kereszténységre oszlik a vallásos lakosság.

Az EU tagállamok között a távolság nem csökken, hanem nő.

A legfejlettebb tagországok lakosai, az angolszászok, a germánok, a skandinávok puritánok, ezért gazdagok és, egyre jobban megelőzik a katolikus és az ortodox keresztényeket. AZ EU tagállamokra kényszerített felépítménynek köszönhetően élvezik a megkülönböztetett előnyüket, a számukra megfelelő felépítményt. A legnagyobb előnyt annak köszönhetik, hogy a kevésbé fejlett tagországok munkaerejének elitjéből meríthetnek. Mivel a brüsszeli adminisztráció a fejlettek kezében van, ezért fel sem mérik, hogy az EU létrejötte óta mekkora szellemi vagyont kaptak ajándékba.

A középen vannak a latin keresztények. Franciaország közel olyan gazdag, mint a puritánok, mégsem képes a tőlük átvett felépítményével velük lépést tartani. A másik négy pedig, különösen mióta, hogy az euró övezet tagjai lettek, menthetetlenül lemaradnak.

Az ortodox keresztények. Ezek számára az EU tagság csak azoknak kedvez, akik a fejlettekbe települnek át.

Ez a tagoltság fényesen bizonyítja, hogy a tagországokra kényszerített feltételek ennyire károsak a kevésbé fejlett országok számára.

A nemzeti államok szuverenitása.

Már a maastrichti feltételek is a fejlettebbek megkülönböztetett előnyét biztosították. Az alacsony költségvetési hiány a gyengébbeknek elviselhetetlen terhet jelentett. A közgazdaságtan, hibásan, az inflációt, a fedezetlen pénzteremtést gazdasági bűnnek minősíti. Máig nem akadt olyan elméleti közgazdász, aki megmutatta volna, mennyit köszönhet a világgazdaság annak, hogy minden szuverén ország fedezet nélkül is teremthet pénzt. Keynes ugyan elismerte, hogy a vállság esetén mentőöv lehet a fedezet nélkül teremtett pénz. Az elmúlt közel száz év pedig azt bizonyította, hogy a fedezet nélkül teremtett pénznek, vásárlóerőnek köszönhetően voltak a pénzügyi vállságok elkerülhetők.

Régen nem láttam olyan statisztikát, ami megmutatta, hogy milyen viszonylagos fejlettségi szinteken, és milyen kultúrákban mekkora volt az infláció. E nélkül is általánosan elfogadott, hogy a fejlettebbekben, és puritánokban kisebb volt a pénzromlás. Bohóckodásnak minősítettem azt, hogy Brüsszel azonos költségvetési hiányt és inflációt vár el Németországtól és a mediterrán országoktól. Ezek számára a közös valuta pedig már nem bohóckodás, hanem tudatos bűnözés.

Ez pedig azt jelenti, hogy az EU és különösen az euró övezet bűnöző, mert nem teszi lehetővé, hogy a tagállamai szuverén nemzeti államok lehessenek.

A szuverén nemzeti állam.

Streeck ugyan egyértelműen kijelenti, hogy a jelenkor társadalmait szuverén nemzeti államok formájában kell működtetni, de nem definiálja a szuverén állam feltételeit.

Ezek megfogalmazása esetén a jelenlegi tagok egyikének sem marat meg a teljes szuverenitása.

A szuverén állam maga dönti el, ki lehet az állampolgára. Márpedig az EU alkotmánya kimondja, hogy minden tagország köteles befogadni, a más országokban politikai, vallási alapon üldözött személyeket. Ez az úgynevezett kvóta rendszer. Már a kitalálói is buta emberek voltak. Ez ellentmond annak, hogy minden nemzetállam elsősorban a saját polgáraiért felelős. Ezért csak a nemzetállam maga döntheti el, hogy ki tekint saját állampolgárának. Csak azokat, akiknek a befogadása a nemzetállam érdeke. Azt az alkotmánya határozza meg, hogy kiknek a befogadását tartja a saját érdekének. A nem szaporodó lakosságú és a még alulnépesedett államok feladatuknak érezhetik a számukra hiányos munkaerő befogadását. Ez az EU gazdag, magas béreket fizető tagállamai minden brüsszeli beavatkozás nélkül befogadják. De nem azért, mert otthon üldözik, hanem annak ellenére, hogy a saját országukban súlyos veszteségnek minősítik a kivándorlását.

Minden nemzetállamnak saját valutája legyen.

Az állam szuverenitása eleve nevetséges, ha a valutája árfolyamát nem maga az állam alakíthatja. A közgazdaság sem tudatosítja, hogy a nemzetállamok valutájának a keménysége sorsdöntő szerepet játszik abban, mennyire fejlett, mennyire eladósodott, milyen külkereskedelmi és turisztikai egyenlegre van szüksége. Az EU létrehozói és működtetői ezekkel a nemzetállami feladatokkal nem számoltak, ha meg számoltak példátlan gazemberek voltak. Ennek lett a megkerülhetetlen következménye, hogy az euró övezet mediterrán tagjai reménytelenül eladósodtak. Ráadásul ez egy olyan zsákutca, amiből nincs kijárat.

A sok brüsszeli bürokrata még nem ért rá kiszámolni, hogyan alakult az euró övezet tagjainak az államadóssága. Ebből ugyanis kiderülne, hogy mely országoknak, milyen előnyük és hátrányuk származott a közös valutából.