500 éves a reformáció

Kopátsy Sándor                 EV                   2017 06 14

500 éves a reformáció

A kereszténység, Krisztus tanítása három lépésben jutott el odáig, hogy a Nyugat puritán népeinek vallása legyen.

Az első lépést Szent Pának köszönhetjük, aki a zsidó vallás prófétájának példamutatását a kor Dél-Európáját jelentő görög-római kultúrára szabta. Számos komoly engedményt tett a sok istenhívő görög és római vallás hívei számára elfogadhatóbb legyen. Krisztus példamutatásában nyoma sem volt a zsidó vallás kemény egy isten hitének fellazításában. Nincs sok értelme Krisztus tanításán vitatkozni, mert nincsenek bizonyítékok. Kétségtelen, hogy szerény zsidó próféta volt, aki a zsidó klérus anyagiasságán is felháborodott.

Egyik gyakran használt módszerem annak a feltételezése, mit akartak a próféták, a forradalmárok, azt vizsgálom, hogyan ítélnék meg a mai helyzetet, ha feltámadnának. Ezen az alapon tartottam a skandináv jóléti államokat a leginkább keresztényeknek, ugyanakkor a leginkább marxistáknak is.

Egyik első könyvem Nyugat felé címen jelent meg, amiben az igyekszem feltárni, hogy a közel-keleti kultúra súlypontja, legjobb megvalósulása miért vándorolt Északnyugat Európába. Miért ma ott vannak a leginkább fejlett társadalmak.

Azt már az 50-es években megtanultam, hogy az egyéves jövedelemhez viszonyított vagyonigény ott nagyobb, ahol a keményebb télre is fel kell készülni. Ezt elintéztem azzal, hogy a hidegebb éghajlaton értékesebb lakást, több és jobb ruházatot, több tüzelőt és táplálékot kell előteremteni. Addig csak sokkal később jutottam el, hogy ez a nagyobb vagyonigény megteremtése puritánabb életvitelt követel meg. A hidegebb klímában fontosabb erény a takarékosság.

Azt is korán elfogadtam, amit Max Weber a 20. század küszöbén megfogalmazott. „A tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, aminek felépítményét másoknál hatékonyabban csak a protestáns erkölcsű népek képesek hatékonyabban működtetni.” Azt azonnal felismertem, hogy Weber, mint hithű protestáns, megfordította a tényleges logikát. Hite szerint a protestáns vallás hatására lettek a népek puritánok. A kapcsolat fordított volt. A puritán népek azért választottak maguknak a latin népek kereszténységénél puritánabb kereszténységet, mert eleve, pogány pásztorokként is puritánok voltak. Ezt jól bizonyítaná egy olyan adat, ami szembe állítaná a katolikus és a protestáns népek élettereinek átlagos hőmérsékletét, vagy a fagyos napjainak számát. Kiderülne, hogy bizonyos hőmérséklet felett ritkaság a protestáns vallás, és fordítva, bizonyos hőmérséklet alatt alig vannak katolikusok. Ezért a protestáns népek északabbra élnek, mint a latinok. Ez nem is Európában, hanem Amerikában vált karakterisztikussá, ahol protestáns többség csak a két észak-amerikai államban van.

Még inkább egyértelmű az a tény, hogy az ENSZ tagországok társadalmi fejlettségű rangsorában az első húsz között nincs katolikus állam, az első tíz pedig mind protestáns. Ugyanezt bizonyítja az a tény is, hogy az utóbbi száz évben a húsz leggyorsabban fejlődő ország mindegyike puritán, protestáns, vagy konfuciánus.

Most, a reformáció 500 éves évfordulóján, ideje volna tisztázni, hogy a reformáció csak ott győzött, ahol a népek eleve puritánok voltak. A római katolikus egyház pedig hatalmi érdekének megfelelően döntött, amikor a latin népek kereszténységéhez ragaszkodott. Róma csak a katolikus népek vallási fővárosa lehetett. Franciaország már ingadozott. Ott a polgárok többsége inkább lett volna hugenotta, azaz protestáns, de a királyi hatalom érdeke leverte őket. Erről az országról igazán el lehet mondani, hogy a reformáció legnagyobb vesztese lett. A franciának született Kálvinnak nem lettek francia követői. Ez az ország volt az egyetlen olyan latin ország, amelyik lehetett volna protestáns. Ezt bizonyítja a tény, hogy az Amerikába vándorolt franciák többsége Észak-Amerikába telepedett le, ott a protestáns angolszász gyarmaton, Kanadában érezte jobban otthon magát. Az egyetlen nyelvterületük is Kanadában maradt fenn, és ott a latin franciák szerves részeivé váltak a legfejlettebb társadalmú protestáns amerikai államnak, Kanadának.

Még figyelemre méltóbb az a tény, hogy a germánok jelentős hányada, ugyan politikai okokból, megmaradt katolikusnak, de a puritanizmusuk megkérdőjelezhetetlen maradt.

Ezért Európa vallási megoszlása nem teljesen fedi a kulturális megosztottságot. A holland katolikusok és protestánsok életvitelében ugyanúgy nincs lényeges különbség, mint az alpi népek esetében. Az életvitelük sincs különbség, pedig vannak katolikusok, és kálvinisták, franciák, germánok, olaszok és szlovének. Az Alpokban minden etnikum tagjai, és minden vallás hívei azonos módon élnek. Ha valakit az Alpokban éjszaka helikopterrel leraknának, arról fogalma sem lehetne, hogy melyik alpi nép és vallás területére érkezett, de abban biztos lehet, hogy az Alpokban van.

A skandináv népek családjába fényesen beépültek a finnugor finnek, és most kiegészülnek a baltikumi észtekkel, nem etnikumi, hanem életviteli alapon.

A római katolikus vallást sem hagyta nyom nélkül a reformáció. Az ellenreformáció tanult valamit, de nem eleget.

A reformáció haladást jelentett a római katolikus egyházra abban, hogy sokat feladott a híveit nagy adókkal terhelő kincsképző politikájából, több gondot fordított a népoktatásra. Ebben azonban a tőkés osztálytársadalom, majd az össznépi demokrácia kényszerítette. Ma még gazdag a katolikus egyház a pénzzé nem tehető kincsekben, de a korábbi adóbevételei, a klérus tagjainak a jövedelme és társadalmi tekintélye összezsugorodott.

A római katolikus egyház görcsösen ragaszkodik a klérus tagjainak nőtlenségéhez, megkülönböztető öltözetéhez. Ennek bevezetése ugyan indokolt volt a korlátlan hatalma és a kincsfelhalmozása idején. Akkor osztálytársadalmakban óriási túlnépesedési nyomás volt a jellemző. Jelenleg a katolikus egyháznak sincs mobilizálható vagyona, magas befolyó jövedelme. Ugyanakkor a nőtlenségi fogadalom eleve beszűkíti az értékes káderek megnyerhetőségét, és lehetetlenné teszi a klérus tagjainak normális szexuális életét.

A papok, szerzetesek és apácák külön ruházata is idejét múlta.

A gyermekvállalásban a szülők döntési jogának korlátozása eleve ostobaság volt. A túlnépesedő osztálytársadalmak történetében ugyan felmérhetetlenül jelentős, hogy a nyugat-európai feudális társadalomban pótolhatatlan volt a katolikus egyháznak a gyermekvállalást korlátozó szerepe. Történészeink nem tudatosítják, hogy a jobbágyok gyermekvállalhatóságát a jobbágytelek birtoklásához kötötték. Még nem olvastam annak méltatását, hogy a történelemben először a nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszer kötötte a gyermekvállalhatóságot a jobbágytelekkel rendelkezéshez. Vagyis csak annyi gyermek vállalható család volt, ahány jobbágytelek. Márpedig a jobbágytelkek száma ritkán nőtt 1-2 ezreléknél gyorsabban. Ennek az lett a következménye, hogy az évente százalékokkal növekvő jobbágyság ellenére a gyerekvállalásra jogosult családok száma lassabban nőtt. Ennek az lett a következménye, hogy a jobbágyok gyermekei házasodhatósága egyre jobban kitolódott. Hamar általánossá vált, hogy a házasságkötésre a nők átlagos életkora meghaladta a 27, a férfiaké a 30 évet, és egyre nagyobb hányaduk kimaradt a házasságot köthetőkből. Ez azonban a jobbágyfelszabadítás után megszűnt. A történészek azonban említést sem tesznek róla. Ez nagyobb társadalmi feszültség nélkül csak azért történhetett meg, mert Amerika felfedezésével megnyílt a kivándorlás útja.

Ez a gyermekvállalás korlátozása csak valósulhatott meg, mert a középkori katolikus egyház a házasság szentségét csak olyan jobbágyoknak szolgálta ki, akik számára a földesuruk telket biztosított. Ezt a tényt, hogy a házasság szentségét csak olyan párnak szolgáltatta ki az egyház, akik számára a családtartás feltételét a földesúr biztosította.

Sajnos arra nem találtam adatot, hogyan alakult a katolikus és a protestáns vallású hívek gyermekvállalása. Ezt azonban megélhettem Baranyában, ahol a jobbágyfelszabadítás után óriási különbség volt a katolikus és a református falvak gyermekvállalásában. Láthattam ennek a következményét is. A katolikus falvak lakossága sokkal szegényebb lett, mert túlnépesedtek, mint az egykéző református falvaké.

Ez bármennyire egyértelmű volt, a magyar társadalomtudósok fel sem vetették, hogy a jobbágyfelszabadítás után, amikor megszűnt a házasságok késleltetése, mekkora lett a gyermekvállalás a katolikus és az egykéző református falvakban. Magam is lelkes híve voltam a földreformnak. a földosztás során azonban tudomásul kellett vennem, hogy a falusi szegénységnek ugyan a földek igazságtalan elosztása is okozója volt, de a földosztás sem segíthetett sokat, mivel a falvakban többször annyian akartak a határ megműveléséből megélni, mint amennyin ebből kisárutermelőkként tisztességesen megélhettek volna. Senki sem mutatott rá a tényre, hogy a magyar falvakban tized annyi föld sem jutott egy családra, mint Dániában. 5-8 hektár földön a dán farmerek sem lehetnének gazdagok. Észak-Amerikában pedig a farmerek földje hússzor nagyobb volt, mint amekkora Magyarországon a földreform után egy családra maradt.

A gyermekvállalás korlátozhatósága a házasságon belül sem volt megoldható. Az egykéző református falvakban ezt a falusi közösség kegyetlen szigora megoldotta. Elfogadható megoldást azonban csak a tudomány hozott a fogamzásgátló szerekkel. Ezt a protestáns egyházak csendben tudomásul vették, a katolikus egyház azonban hangosan tiltakozott.

Nem akadt a Vatikánban dolgozó főpapok között senki, aki felhívta volna a figyelmet arra, hogy a katolikus népek lemaradásának egyik fő oka, az elviselhetetlen túlnépesedésük. De legalább arra felfigyeltek volna, hogy a protestáns népek egyre növekvő fölényének elsődleges oka, hogy használják a fogamzásgátlókat. Még azt sem vették tudomásul, hogy a katolikusok között is megállíthatatlanul terjed a fogamzásgátlók használata. Ezt először Lengyelország mutatta meg, ahol leállt a túlnépesedés annak ellenére, hogy a lengyel főpapok is hisztérikusan tiltakoztak ellene. Azt ugyanis tudomásul kellene venni, hogy ahol a természetes népszaporulat a néhány ezrelékre süllyedt, ott a családok 90 százaléka rendszeresen használja a fogamzásgátlást.

A reformáció helye a világban.

Nincs statisztikai adat arra, mekkora a katolikus és a református hívek közti különbség, az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor és az iskolázottság tekintetében. Márpedig, ha valami a vallások elsődleges célja, akkor reális összevetést csak az adhat, melyik vallás milyen szintre segítette a társadalmakat.

Ezt a világgazdasági állapotok jól bizonyítják.

Nincs tudományos alapja az olyan teológiának, ami nem azzal bizonyítja isten akaratának jobb érvényesítését, mint a nagyobb jólét és vagyon, a tovább tartó élet. E mutató alapján csak két vallásnak van alapja az elsőségre, a keresztény egyházak között a protestánsoknak. és a távol-keleti konfuciánusnak.

Az osztálytársadalmak két bajnoka.

A 20. század elején a világ két legfejlettebb etnikuma a nyugat-európai zsidó és a távol-keleti konfuciánus diaszpóra. Ekkor még azt lehetett mondani, hogy Mózes és Konfucius volt a két legnagyobb tanítómester.

A Nyugaton élő zsidóság nem alaptalanul hitte, hogy ők a kiválasztott nép. Sajnos nincsenek adataink, de kétségtelen tény volt, hogy a Nyugat leggazdagabb, legjobban képzett népe a térség zsidósága volt. Erre a múltúk is alapot adott. Ők voltak az első keményen egy istent hívő vallású nép. Az ő vallásuk lett a két világvallás, a keresztény és a mohamedán gyökere. Mindkét vallás kezdetben a Közel-Kelet vallása volt.

Itt utalni kell arra, hogy a középkor derekáig európai magas-kultúra csak a Földközi Tenger északi vízgyűjtője volt, ami lényegében, ahogyan a Földözi Tenger déli vízgyűjtője is, a Közel-Kelet szerves része volt. Vagyis a Szahara feletti Afrika ugyanolyan része volt a közel-keleti kultúrának, mint Európának a mediterrán része. Az arab hódításig, a Földközi Tenger egész vízgyűjtője keresztény volt. Feltételezésem szerint, Mohamed fellépése idején több keresztény élt a Földközi Tenger, a Szahara feletti Afrikában, Anatóliában, és a mediterrán Európában, mint az Alpoktól északra Európában.

Az európai kereszténység történelme elhallgatja, hogy Mohamed első sorban a Közel-Kelet keresztény lakosságát hódította meg, térítette át. Egyiptomban, Észak-Afrikában és Anatóliában több keresztény tért át a mohamedán vallásra, mint amennyi a Római Birodalom európai térségében élt.

Ezt sugallja nekem az a tény is, hogy amikor két császár uralkodott a birodalomban, akkor az erősebb annak keleti és nem a nyugati részét választotta. Majd a Római Birodalom a székelyét is áttette Rómából a szinte semmiből alapított Konstantinápolyba. Nem érzem eljöttnek az időt arra, hogy most tisztázódjon Európa kontinenssé válásának a történelme. A véleményem az, hogy Európa első nem közel-keleti, hanem európai hatalma a Frank Birodalom volt. Ezt megelőzően Európából csak a Földközi Tenger északi medencéje volt magas-kultúra, de az a Közel-Kelet részeként.

Európa önálló magas kultúra csak akkor lett, amikor képessé vált arra, hogy megtermelje a maga kenyerét. Mivel Európa területén csak néhány mediterrán folyócska völgye felelt meg az önözéses, fagyot nem ismerő gabonatermelésre. Európa földrajzi adottságai eleve alkalmatlanok voltak az önözéses gabonatermelésre, ott csak akkor lehetett magas-kultúra, ha a búzát és az árpát fagyállóvá és kisebb vízigényűvé szelektálják. Az Alpoktól északra ezt a mai Franciaország területén oldották meg. Ott volt a tél még viszonylag enyhe, a csapadék a Golf-áramnak köszönhetően elegendő és biztos. Ugyanakkor itt ismerhették a búza és az árpa értékét, megoldották a művelési módját, kiszelektálták a fagytűrő képességét, felhasználták az igavonó állatát, a szarvasmarhát és a bivalyt, kifejlesztették a talajforgató ekét. A sörét középkor évszázadai alatt először létrehozták a természetes csapadékra épülő gabonatermelés feltételeit.

Az európai történészek sem hangsúlyozzák, hogy a kis Európa kedvező adottságainak köszönhetően valósíthatta meg a jégkorszak megszűnését követő második agrártechnikai forradalmat. Ez azt jelentette, hogy az időszámításunk első évezredéig, mintegy ötezer évig magas kultúra csak ott lehetett, ahol gravitációs módon öntözhetővé váltak a folyóvölgyek, volt erős igavonó állat, és nem volt téli fagy. Ezek az adottságok csak a Távol-Keleten, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten a folyamok völgyei voltak. Az időszámításunk első évezredének vége előtt a szárazföld alig ötvened részén voltak a magas-kultúra létrehozásához szükséges adottságok.

Az első évezred utolsó századaiban Nyugat-Európában létrejöttek a természetes csapadékú fagyos telű síkságokon is megoldható gabonatermelés feltételei. Ezzel a magas-kultúrát eltartani képes terület nagysága potenciálisan megtízszereződött. Ennek a tízszer nagyobb terülten történő gabonatermelés egységnyi területre vetített eltartó képessége sokkal kisebb volt, mint az önözéses termelésnek. Közel ezer évnek kellett eltelni, amíg a 20. századi tudományos és technikai forradalom a négy évszakos térségekben termelt gabonát olcsóbbá tette az öntözöttnél.

Európa a középkori agrártechnikai forradalommal lett élcsapata a társadalmi fejlődésnek. Ez azonban aligha valósulhatott volna meg, ha a nyugat-európai feudális társadalom nem kiscsaládos. Erről a történelemtudomány szinte tudomást sem vett, mert még azt sem ismerte fel, hogy a kiscsalád jelentette az emberi faj legnagyobb társadalmi forradalmát. A társadalomtudomány szinte csak az államok közti versengés boncolását tekintette feladatának. Máig nem vette figyelembe, hogy a társadalmi fejlődésünk legnagyobb vívmánya a kiscsalád bevezetése volt.

A kiscsalád szerepének jelentőségét csak akkor vettem tudomásul, amikor a második világháború után a nagycsaládos társadalom felügyelete alá kerültünk. Az ember, a nagycsalád tagjaként ugyanis egészen másként igazodik a társadalmi fejlődéshez, mint a kiscsaládban élő. Ekkor mértem fel először, hogy a kelet-európai Szovjetunió elsősorban azért alkalmatlan a társadalom alakírás élcsapatává válásra, mert nagycsaládos kultúrájú a lakossága.

Ezzel visszatérek a kereszténység tagozódására.

A 11. században azért vált ketté a kereszténység, mert a nagycsaládos és a kiscsaládos társadalmaknak nem lehet közös vallásuk. Márpedig ekkor a kiscsaládos Nyugt-Európa már élvezhette a kiscsaládos társadalom áldásait.

Középiskolás koromban ismertem fel, hogy a két családtípusú kultúrának nem lehet közös felépítménye, ezért vallása sem. Nyugat-Európa máig tartó történelmi diadalának megalapozása a kiscsaládos jobbágyrendszer volt. Ennek ellenére alig találtam a nyomát annak, hogy valaki felismerte volna ennek történelmet formáló szerepét. Keményen megfogalmazva, ha a nyugat-európai agrártechnikai forradalommal nem jár együtt a nagycsaládról a kiscsaládra történő áttérés, nagyon másként, lényegesen kisebb eredménnyel alakult volna nemcsak Európa, de az egész emberiség sorsa is.

Az ipari fordalom technikai hatásáról könyvtárnyi irodalom született, de arról említést sem találtam, hogy ennek köszönhetően vált a világgazdaság egyre nagyobb hányada kiscsaládossá. Márpedig a nők társadalmi egyenrangúságának a feltétele a férfiakéhoz hasonló súlyú gazdasági szerepük.

Ebben is óriási lépést jelentett a reformáció.