Három ünnepnapom a Bakonyban

Kopátsy Sándor                 PH                   2017 08 08

Három ünnepnapom a Bakonyban

96 évesen nem számíthattam arra, hogy elmegyek búcsúzni a Bakonyomba. Pedig sok szívügyem indokolta a búcsúzást. A kísértések sorra jöttek.

2001-ben meghalt a feleségem, én kiöregedtem a vadászatból, újra nősültem, és ezután a Bakony feladása mellett döntöttünk. Szerencsére, a Bakonybéli asztalos fia vette meg a házat, a családjával sok évtizedes barátságban voltunk, ők készítették a székely kapunkat is.

Most, az új polgármester vitt ki a Szentkúthoz.

Ő az elmúlt hónapoknak emlékligetet épített a három díszpolgárnak, akik közé én is tartozom.

Szüleimmel születésem után négy évet a Veszprém-megyei Küngösön töltöttünk, apán ott bérelt földön gazdálkodott. Velünk volt anyai nagyanyám, ő még ott lett eltemetve. Anyán egyik nem teljesült vágya volt, hogy a hamvai Kaposvárra, a családi kriptába, legalábbis a temetőbe kerüljenek. Ezért nekem, szinte gyermekkoromtól fogba, gondom volt a sírjára. Közel száz éve halott, a sírját hatvan éve én ápoltam, tőle is el akartam búcsúzni.

Bakonybélre a véletlenek sora hozott, mellette egy kis falúban, Pénzesgyőrön ötven éven keresztül vadásztam, és ezért félig otthonom volt. Huszonöt éven keresztül e faluban volt nagy kertes lakásunk. Ott szép kertet építettem. A közelmúltban annak a jelenlegi állapotáról egy barátunk küldött fényképeket. Többek között, oda egy csodálatos kútházat épített az utódom, amit úgy tarthatok számon, mint az ország legszebb kerekes kútja, és ez az én kertem része. Ott nemcsak a az általunk épített székely kapu, de minden a kertben és a házban sokkal szebb, mint megálmodtam volna.

A kert sarkában van egy libanoni cédrus, aminek a magja Jeruzsálemben, a Golgotáról származik. A tövében állítottam egy márványtáblát, ami mellé az elhalt feleségem hamvainak harmadát szórtam. Ez a fa hatalmas lett, és már bőven vannak tobozai, tehát terjeszthető.

Boldog vagyok, hogy szebb lett a házunk, a kertünk, mint amilyennek megálmodhattam volna.

A még nagyobb öröm ért akkor, amikor Bakonybél új polgármestere kivitt a Szentkúthoz.

Ez a hármas forrás melletti szikla Szent Gellért remete lakhelye volt. Aztán első királyunk rábízta a fia, a trónörökös, Imre herceg nevelését. Ebben a tisztségében lett Maros-erdei, a későbbi Csanádi püspök. Szent lett, mert a lázadó pogányok megölték.

A remete lakhelyét a bencés szerzetesek Szentkútként tisztelték. A második világháború után, a bolsevik bencés rendet is feloszlatták, nem maradt gazdája, romos állapotba került.

Amikor én kaptam néhány százezer forintos jutalmat, abból a feleségemmel közösen, a Szentkút felújítására egy alapítványt létesítettünk. A lelkes segítők között volt a Zirci III. Béla gimnázium. A képzőművészet tanára és diákjai segítettek a stáció öntött vas domborműveinek a felújításában. A tanáruk pedig a kápolna elé egy életnagyságú Szent Gellért szobrot készített.

A kápolna és az országút között egyértelműen látszott, hogy ott egy 70 méter átmérőjű halastó volt. Ezt a töltésén lévő öreg fák, és körükben a mocsár tanúsították. A három bővizű forrás, a közel száz méteres meredek sziklás domb ránéz a Bakony belének tekinthető párszáz hektáros völgyre. A kolostornak pedig szükségük volt a böjtökön halakra.

A Kálvária dombja és a bővizű források minden bizonnyal pogány áldozóhely volt, amit szent helyként átvettek a keresztény hitre tértek.

Kányádi Sándor barátom elmagyarázta, hogy a hargitai búcsújáró hely is pogány áldozóhely volt. Erről idéztem a Szentkút bejáratához egy emléktáblán az ő sorait.

„Pogány áldozóhely hely volt, most keresztény szentély. Mutatja még néhány darab a hajdani falat. Lábad ismeretlen ösvényre téved, bárhova jutsz, itthon van az isten.”

A Szentkút a falu határától kétszáz méterre van a bővizű hármas forrás, aminek kiépített közös medencéje van. A vize pedig az út alatt, ötszáz méterre folyik a Gerence patakba. A köves út és a források, valamint a kápolna valamint a kálvária első stációja között egyértelműen halastó volt. Ezt árulta el a tény, hogy a nádas két oldalán körben öreg fák sorakoznak.

Ezért állapítottam meg, hogy itt egy kicsi halastó volt. Ezt is felújítani akartam. Akkor aszfaltozták a Veszprém Pápa közti utat Bakonybélen keresztül. Megkerestem a munkákat irányító mérnököt, és elmondtam, hogy a kegyhely felújításon fáradozom, ott kellene egy volt tavacskát felújítani. Szerintem, két-három földgyalu egy szombat-vasárnak megcsinálná. Az én kérésem, engedje meg három munkásának, hogy egy hétvégén eljönnének és kigyalulnák a tavacskát. Csupán alig egy méteres mélyítésre volna szükség. Az embereket megfizetem, az üzemanyagot megvásárolom.

Eljött, megnézte a feladatot, és megkaptam három földgyaluval a munkásokat. Vasárnap délre meglettek. Az úton kivezető csatornát egy méterrel magasabbra tették. Harmad napra ott volt egy gyönyörű tavacska. Még valaki a faluból, hozott egy hordóban kicsi halakat. Akkori pénzben is, szinte ingyen, 30 ezer forintért megvalósult. Ez lett a valaha legolcsóbban megépült tavacska.

Közben egy barátom, a területi áramszolgáltató igazgatója, villanylámákkal szerelte fel a Szentkúthoz vezető kövesutat.

A rendbetétel után gyakorivá vált, hogy turistákkal mennek oda a busztok, de az órákig tartó utazás után, nem volt toalett. Ezért a Szentkút felé vezető útra egy toalettet építettünk. Ez az első abban, hogy két ülőhely van a nőknek és egy a férfiaknak. Rég óta bosszantott, hogy a templomok mellett nincsenek toalettek, és ezek tervezői pedig elfelejtik, hogy a buszokban utazó nők számára nagyobb toalett kapacitásra van szükség, mint a férfi utasoknak.

Ez a mániám a Szentkútnál is érvényesült. Hazánkban az utak melletti kereszteknél nincsenek padok, pedig, ha valahova kívánkoznak, akkor ezek a határba állított keresztek azok. Ezért döntöttünk úgy, hogy minden stációhoz pad is legyen. A meredek kapaszkodón is jár a pihenés.

Meg kellett gondolni, milyenek legyenek a padok. Akácfából készüljenek, mert a természetben ez áll ellen legjobban az időnek. Aztán olyan nehezek legyenek, hogy ne lehessen könnyen, autóval elvinni. Ezért közel mázsás padokat terveztem. Minden pad támlájára be van vésve az adakozó neve. Jó részük külföldi vadásztársam és pesti barátom. A számuk gyorsan meghalta a stációkét, és egyre inkább lekerültek a kápolna köré és a tó körüli fák alá.

Azt is hamar felismertem, hogy a Szentkút körül akár már a pogányok, akár a korai keresztények két vadvirágot is telepítettek. Az egyik az édes gyökerű páfrány. Ezt talán az ír térítők hozták magukkal. Skóciában, Iona szigetén találtam rájuk. Ezen az Atlanti Óceán partjától néhány kilométernyire álló szigeten ma is áll az első kelta keresztény szent Patrik temploma, a falán és a kőkerítésén élnek az édesgyökerű páfrányok. Bakonybélben ez a kis, alig tíz centis levelű páfrány, csak a Szentkút feletti meredek sziklákon él Bakonyban. Ezért talán a kelta tértők hozták magukkal. Ezt megtelepítettem a bakonyi és a miskolci kertünkben is.

A másik kis oda telepített vadvirág a kontyvirág, ez is csak a kápolna körül található.

Először a Bakony legszebb virágának tartott a turbánliliomot én telepítettem a kertünkbe, ahol máig is nagyon jól érzi magát. Vadon ritkán van háromnál több virága, a kertünkben 23 virágos is volt. Ezt elvetettem a Szentkúti Kálvária tetején, ahol az élőhelyéhez hasonló sziklás bükkös van. Jó tíz évig hiába vártam, nem jelentkeztek. Végre, leírhatatlan örömömre, több virágot láthattam. Remélem, hogy a Kálváriának ez a dísze akár ezer évekre is megmaradhat. Olyan mélyen a sziklák között van a hagymája, hogy kiszedni sem egyszerű feladat.

Ezután jöttek a nem várt események.

A rendszerváltással újra visszaköltözhettek a szerzetesek a kolostorba. Gazdája lett a Szentkútnak. Most ott tartják a környékbeli falvak lakósai számára az egyházi házasságokat, keresztelőket. Ilyenkor több tucatnyi gépkocsi parkol a közelben. Másnap, amikor ezzel dicsekedtem Csetényben, a pálinkafőzdében, mondják, hogy tőlük is odamennek egyházi házasságkötésre. Azonnal mondtam, hogy a gyerekek készüljenek fel a halak etetésére. Nekik az eseményt a halak etetése fogja jelenteni.

Ahogy a vízpartjára álltunk oda úsztak a 30-40 centis halak, várják, hogy mi is etetni fogunk. Hamar kiderült, hogy az új jövevények gyermekei elkezdték az etetést. Ebből élnek és szaporodnak a halak. Remélhetőleg a szokás örökre meg fog maradni, mert a ez gyerekek számára a túlvilágnál érdekesebb. Ők fognak gondoskodni a fennmaradásáról.

A határtalan boldogságomat az okozta, hogy ebben a meglepetésben az elhalt feleségemmel, Ágival osztozhatom.

Mikor mi ketten a Szentkút felújításába fogtunk, nem álmodhattuk, hogy a Szentkút egyszer, újra a környék zarándokhelye lehet, ahova több tucat gépkocsival érkeznek az emberek keresztelni, házasodni, halakat etetni. Amikor építettük, még a bencés szerzetesek sem lehettek, most pedig Gellért barlangjához visszajár a környék falvainak lakossága. Akkor a megyében sem volt annyi gépkocsi személyi tulajdonban, mint amennyi gyakran ide jár.

A boldogság kábulatában arra gondoltam, ha volna másvilág, ott a látottaknak ketten, Szent Gellért és Ágnes feleségem örülnek a legjobban.

Itt, a Szentkúttal valami olyan történt, ami nagyon sokáig megmarad. Azt ugyan nem tudhatjuk mi lesz a messzi jövőben, de akármi lesz, keresztelni, házasságot kötni fognak, és erre kevés jobb hely kínálkozik az országban, mint a Bakonybéli Szentkút.

Mi nem csodát terveztünk, mégis csoda történt.