Kopátsy Sándor EH 2018 11 20
Sok szuverén államra
van szükség
A világgazdaság hatékony működése
az emberiség legfontosabb feladata. Ez pedig csak akkor lehet hatékony, ha
nincsenek vámhatárok. Vámhatárokat
azonban csak akkor lehet megszűntetni, ha minden állam szuverén a valutája
árfolyamának a szabályozásában. Az Európai Unió azzal került válságba, hogy
nagyon különböző fejlettségű és kulturális tagországát közös valutára
kényszerítette. Ez már a maastrichti elvárásokban is megjelent, de gorombává
vált azokkal az országokkal, amelyek beléptek az euró övezetbe. Nekünk,
magyaroknak elve szerencsénk volt, hogy hiába jelentkeztünk, elhalasztották a
felvételünket. A közös valutát megkülönböztetett örömmel fogadták a latin országok,
az EU alapító Franciaországot is, de a még inkább az eleve alkalmatlan
mediterrán társát, akiknek a maastrichti elvárások is teljesíthetetlenek
voltak. Ezek csak azt látták, hogy megszabadulhatnak a többieknél gyorsabb
inflációtól.
Milyen valutára van szükségük az országoknak?
Egyértelmű a válasz, hogy
olyanra, amivel egyensúlyban tarthatják a külkereskedelmi mérlegüket. Erre
korábban is csak akkor voltak képesek, ha a környezetükénél nagyobb
inflációval, fedezetlen pénzteremtéssel teremtettek állami bevételt. Ezek azt
hitték, hogy a közös valuta majd azt jelenti, hogy nekik is olyan kemény
valutájuk lehet, mint a németeknek, és a puritán, azaz takarékos többi
tagországnak.
Nemcsak a politikusok és a
bankárok hitték azt, hogy a közös valuta a latin országok számára a
megkülönböztetett nagyobb inflációtól megszabadít, de a lakosság is.
Az elvárásból csak az valósult
meg, hogy megszabadultak az inflációtól, de reménytelenül eladósodtak.
Kiderült, hogy a felhalmozódott, olcsón teremtett külső adósságuk gyorsan nő,
és visszafizethetetlen.
A mediterrán országok hitelezői
az EU gazdag és takarékos országai voltak, akik csak azt látták, hogy a latin
tagországok számukra magas kamatozású állampapírokat bocsájtanak ki, de azt
nem, hogy ez az adósság számukra behajthatatlan. Itt tartunk jelenleg.
Az euró övezetbe fel nem vett
országok, közük mi is, szomorúan vettük tudomásul, hogy kimaradunk a könnyű
hitelekből. Vigasztalásul, kisebb mértékben, svájci frankban adósodtunk el. Az
volt a szerencsénk, hogy Svájc nem adott hitelt, és a közép-jobb Fidesz kormány
észbe kapott, és megállította ezeket a nem hivatalos hitelezéseket. Az okozott
kárt megosztották az állam, a bankok és az adósok között. Nem volt olcsó, de
megoldottuk, elsősorban azzal, hogy közel harmadával leértékeltük a valutánkat,
a forintot, aminek a jelenlegi árfolyama már megfelel az ország gazdasági
erejének.
A leértékelésnek köszönhetően a külkereskedelmi egyenlegünk megjavult,
a turizmusunk pedig virágzik, a foglalkoztatásunk pedig talpára állhatott.
De nemcsak gazdaságunk szabadult
meg az EU brüsszeli bürokráciájának a gazdasági nyomásától, de a közép-jobb
kormányunk úttörő volt a használhatatlan közel-keleti és afrikai fiatalok be
nem fogadásában is. Ezzel ugyan rossz fiúk lettünk az EU bürokráciája számára,
de remélhetőleg a jövő évi EU választáson meggyengülnek a befogadást pártolók
is, és meg lehet állítani, hogy a beépülésre alkalmatlan fiatalság
települhessen be az EU országokba.
A forint jelenlegi 320 közeli
árfolyama az országunkat viszonylag talpra állította. Nemcsak a turisták
jönnek, az exportunk is meghaladja az importot, de a tőke is szívesen jön
országunkba.
Hova megy a tőke.
Kiderült, hogy az egészséges
gazdaság csak akkor működhet, ha az ország valutájának az árfolyamát a saját
igényéhez igazítja. Ezt az elvárást a tőkés osztálytársadalmak klasszikus
közgazdaságtana könnyen elintézte azzal, hogy oda megy a tőke, ahol olcsóbb a munkaerő. Annak ellenére, hogy a
tudományos és technikai forradalom ebben a tekintetben is fordulatot hozott, a
közgazdászok továbbra is abban a hitben élnek, hogy a munkaerő árához igazodik
a nemzetközi tőkemozgás. Nem veszik tudomásul, hogy a tőke nem az olcsó, hanem
a jó munkaerőt keresi.
Ez már a hidegháborúban
beigazolódott.
Az első csoda Japán háború utáni sikere volt. A viszonylag drága
japán munkaerő komparatív hatékonyága volt a legmagasabb. Ez abból következett,
hogy a japán munkaerő nem olcsó, hanem a
hatékonyágához viszonyítva volt az. A japán csodát gyorsan követte a két volt
japán gyarmat, Dél-Korea és Tajvan. Ezek sikere azt bizonyította, hogy oda
megy a tőke, ahol a munkaerő képzettsége és szorgalma az élen jár. Ezt
bizonyítja a tény, hogy a háború után a japán oktatási rendszer állt az élen,
de hamarosan az élre került a Három Kis Tigris, Szingapúr, Dél-Korea és Tajvan.
Ez a három ország ötven éve az ENSZ felmérése alapján az első három helyen
osztozik. Ezért lett a véleményem, hogy a jelenkor munkaerőigényét nem az áruk,
hanem a hatékonyságuk, a minőségük alakítja.
Ez a Nyugaton is egyértelműen beigazolódik.
A legjobb közoktatási rendszere Finnországnak van, ötven éve az első. Európában
minden skandináv ország megelőzi a politikai nagyhatalmakat.
Harminc éve megkülönböztetett
figyelemmel kísérem a világ tíz legfejlettebb országát. Ezek sorrendje
Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc,
Hollandia és az Egyesült Államok, ezek sorrendje az óta nem változott
lényegesen. A tíz közül hat kis puritán állam. Európában tehát bebizonyosodott, hogy a kis nemzeti államok lényegesen
sikeresebbek, mint a nagyok. Ráadásul a hatból kettő nem is tagja az EU-nak,
és ennek nem is kell fizetni a kárát.
A négy óceánokon túli volt brit gyarmat lakossága ötször nagyobb, mint
az európai hat legfejlettebbé. Ezek gazdagságát az alulnépesedettségük és
nyersanyaguk valamint mezőgazdasági adottságuk magyarázza. Viszont magyarázatra
szorul, hogy az Egyesült Államok, a világtörténelem legnagyobb szuperhatalma
köztük is az utolsó. Ezt az okozza, hogy
a lakosságának közel fele latin-amerikai és afrikai, akik visszahúzzák a
puritán lakosság eredményeit. Ha megnézzük, kiderült, hogy az Egyesült
Államok puritán lakossága még Norvégiát is megelőzné, de a nagyobb hányadú
latin-amerikai és afrikai lakosság lehúzza az átlagot. Ez annak ellenére is így
van, hogy a latin-amerikai és afrikai lakosság is ott él a legjobban.
Az Egyesült Államok fejlődésének legnagyobb veszélye, ha oda telepedhet
Latin-Amerikából a lakosság szegényebb fele. Jelenleg is sok ezer
közép-amerikai vonul Mexikón keresztül azzal a céllal, hogy az Egyesült Államok
polgára lehessen. Jelenleg a latin-amerikai államokban mintegy 700 millió olyan
ember él reménytelen szegénységben, aki még egyszer gazdagabb lenne, ha az
Egyesült Államokban az alsó ötödbe kerülne. Szerencsére, a legutóbbi
választáson olyan elnökük lett, akinek fő mondanivalója a latin-amerikai és a
közel-keleti bevándorlás megállítása.
Szerencsénkre, az Egyesült
Államok támogatására számíthatunk a szelekció nélküli bevándorlás
megállításában. Ennek a szuperhatalomnak eszébe sem jutott a kontinens
latin-amerikai államaival egyesülni. Nem egyesülni, hanem elkülönülni akar
tőlük.
Ezzel szemben az európai közvéleménnyel sikerült elhitetni, hogy
nemcsak az Európai Unió létrehozása, de még a többség közös valutája pozitív
lépés volt. Az ugyan nem vitatható, hogy Franciaország lényegesen
fejlettebb társadalmú és kultúrájú, mint a négy mediterrán ország, mégis súlyos
hiba volt számára az EU vezetésben fontos szerepet adni. A franciák nemcsak
Kanadában, de az Egyesült Államokban is a puritánokhoz csatlakoztak. Egyedül
ugyan ők sem lettek sehol eredményes gyarmatosítók, de Észak-Amerikában jól
vizsgáztak, a protestáns kultúrájúakhoz igazodtak. A spanyolokhoz és
portugálokhoz azonban nem csatlakoztak.
Az Európai Unió létrehozói nem
tanultak az amerikai tapasztalatokból. Amerikában kezdettől fogva külön úton
jártak a puritánok és a mediterránok. Harari példátlan történelmi sikernek
minősíti azt, hogy az Egyesült Államok viszonylag kis emberáldozattal Mexikótól
elfoglalta annak északnyugati térségét. Ezeken a területeken ma is többségben
latin-amerikaiak élnek, akik az átlagnál szegényebbek, nélkülük az Egyesült
Államok ötödével gazdagabb volna. Ha nem élne az Egyesült Államokban több
tízmillió spanyolul beszélő latin-amerikai, nem volna ilyen óriási a
bevándorlási nyomás.
A legjobb bizonyíték, hogy a forint mintegy harmadával való
csökkentésének köszönhetjük, hogy minden várakozásunknál jobban javult a
foglalkoztatásunk, a külkereskedelmi mérlegünk, a turizmusunk.
A jövőnk azonban jelentős mértékben attól függ, hogyan alakulnak a jövő
év tavaszi EU választások. Ha reményeim szerint az EU brüsszeli apparátusában
megerősödnek az alkalmatlan bevándorlóktól való megszabadulás hívei, akik csak
a beépülés reményeivel rendelkezőket engedik be. Ez a remény nem alaptalan.
Ebben az esetben, ezer éves történelmünkben először, hogy Nyugat-Európa
számára fontos döntés kezdeményezője a magyar miniszterelnök lesz. Ehhez
hasonló szerepet még senki sem játszott a nemzeti hőseink közül. Ha nem
történik ilyen változás az EU vezetésében, akkor sem maradunk a jelenlegi rossz
fiú szerepében. Az Egyesült Államokkal a hátunk mögött áll, és az EU jelenlegi
betelepítési politikája olyan ostoba, hogy nem tartható sokáig.