Gondolatok a mezőgazdasági támogatásról

Kopátsy Sándor                 PP                2016 06 10

Gondolatok a mezőgazdasági támogatásról

A második világháború alatt minden politikai reformot megelőző helyre tettem a radikális földreformot. Azt láttam, hogy az arisztokrácia hatalmát meg kell törni, a falusi lakosság földéhségét pedig ki kell elégíteni. Ezért fogadtam örömmel a földreformot. Négy somogyi faluban osztottam a földet. Meghatottan együtt örültem amikor, hogy a földnélküliek végre földet kapnak. Ugyanakkor azt is felismertem, hogy a magyar parasztokból csak akkor lehetnének farmerek, ha negyed, vagy akár tized ennyi családnak kellene a földjéből megélni. Dániában az átlagos birtoknagyság tízszer, az Amerikai Egyesült Államokban ötvenszer nagyobb területtel rendelkezik egy család. Ezek bizonyíthatták be, hogy a mezőgazdaságban a családi gazdaság legyőzi a nagyvállalatot.

Arról azonban halvány elképzelésem sem lehetett, hogy mit kezdjünk a falusi lakosság nagy többségével.

Aztán Baranyába kerültem a Nemzeti Parasztpárt megyei titkárának. Ott az első lecke, amit megtanultam, hogy a pártom az ország közvéleményétől viszonylag kis támogatást kap. Tudomásul kell venni, hogy az én buzgalmam mögé legfeljebb a lakosság huszadát lehet állítani. A választók többsége a két háború közti állapotoknak kissé javított változatát akarja látni. Az én célom, és a magyar közvélemény célja között nagy, áthághatatlan szakadék volt. Ezt csak tovább tágította, hogy azt is látnom kellett, hogy a szovjet megszállók is nagyon mást akartak attól, ami a magyar nép többségének elvárása. A két rossz közül a kisebbiknek, a ránk kényszerített bolsevik rendszert tartottam. Márpedig, ha csak a két rossz között lehet választani, akkor a kisebbet kell.

A másik baranyai élményem az egyke volt. Annak társadalmi károkozó szerepét a Parasztpárt egyik alapítója, Adynak nagy barátja, Fülep Lajos rakta le, aki egy kis református faluba, Zengővárkonyba vonult vissza református papnak. Vele ugyan nem vitatkoztam, de láttam, hogy az egykéző falvak majdnem a svábokkal azonos szinten élnek, szemben a lényegesen szegényebb katolikus sokgyermekes falvak szegénységével. Ezt látva egy életre megtanultam, hogy a nemzet nagyságát nem a létszámával, hanem a lakósai életviszonyaival kell mérni. Azzal mekkora az egy laksora jutó jövedelmük, a várható életkoruk és az iskolázottságuk. Norvégia, Dánia, Finnország és Svájc lakossága kisebb, mint Magyarországé, de ezekkel a mutatókkal mérve, messze előttünk járnak. Ezek lakossága nemcsak nálunk él sokkal jobban, de az európai nagyhatalmakénál is. Nekünk ezeket kellene utolérnünk, nem a hatalmas, de nálunk is szegényebb Szovjetuniót.

1953-ban Nagy Imre megjelenése, de még inkább a félreállítása győzött meg arról, ha tenni akarok valamit a hazám érdekében, akkor a Moszkva által engedélyezett reformok keretén belül kell maradni, a reform kommunistákkal kell együtt dolgozni. Ezt az utat jártam a Szovjetunió összeomlásáig, a rendszerváltásig.

Mivel a Szovjetunió vezetése az 50-es évek küszöbén a bolsevik gazdasági irányítás reformját, Leninre hivatkozva, a mezőgazdaságban kezdte volna el, ezt is tudomásul vettem. A bolsevik módszerek ugyanis a leggyengébben a mezőgazdaságban működtek, a lakosság élelmezésében volt a legnagyobb lemaradás. Ezért számított a KGST piacon keményvalutának az élelmiszer. Számunkra a nagyobb előnyt, lehetőséget a mezőgazdasági export jelentette.

Ehhez járult, hogy az állampárt vezetésében a mezőgazdasági káderek hajlottak leginkább a gazdasági reformok felé. A magyar reformok atyjának a Moszkvában kinevezett Nagy Imre is elsősorban agrárpolitikus volt. A hazaiak közül elsősorban Fehér Lajosra és Erdei Ferencre lehetett számítani. Ezért volt természetes, hogy a magyar reform élcsapata a népiek közül került ki.

Azonban már 1954 nyarán arra figyelmeztettem Nagy Imrét, hogy a mezőgazdaságra koncentrált reform nem lehet elég erős a gazdaság egészének élénkítésére. Ezzel kezdődött el a gazdaság egészét érintő mechanizmus javításának a terve. Ezt azonban Rákosi és Gerő olyan támadásnak tekintette, hogy leváltották Nagy Imrét, és véget vetettek a reformoknak. Ez szülte aztán a feszültséget, ami 56 őszén forradalomként robbant.

A Szovjetunió fegyveres erejével elfojtott forradalom után néhány évvel Kádár János érezhette a hatalmát annyira biztosítottnak, hogy felmerülhetett a mechanizmus reform gondolata. A reformerek élcsapatát már a volt szociáldemokrata Nyers Rezső vezette, és csapatának nagy többségét már nem a népiek, hanem az urbánusok alkották. Lépésről lépésre egyre inkább piacosodott a magyar gazdaság minden területe. Ne m is annyira vidám, de nagyobb mozgásszabadságot biztosító barakk lehettünk.

Ezzel párhuzamosan a hidegháború másik oldalán, Nyugat-Európában is megindult a nemzetállamok összeszerveződése, az Európai Unió felé haladás, amint kitörő örömmel fogadtam. Az áruk és szolgáltatások, valamint a lakosság előtt megnyitott határok vitathatatlan előnyt jelentettek.

Az azonnal jelentkezett, hogy a munkaerő szabad áramlása sértette a fejleteket azzal, hogy oda áramolna a gyengébb tagországok használhatatlan, gyenge minőségű munkaereje. A kevésbé fejletteket pedig az sértette, hogy a munkaerejük javát elszívják a fejlettek. A munkaerő szabad áramlásával járó problémák miatt mind a fejlettek, mind a kevésbé fejlettek panaszkodtak, de a vele járó előnyök miatt tudomásul vették. A probléma tehát megoldatlan maradt.

Az EU születési hibájának tartottam, és tartom ma is, hogy erőforrásainak aránytalanul nagy hányadát a mezőgazdaság támogatására fordítja. Ha valamiben, a mezőgazdaságban Európa nyugati fele eleve nem lehet versenyképes. Ebben talán Magyarország lehet kivétel, de az is csak az önözéses konyhakerti növények és gyümölcsök termelésében. Lassan ugyan csökken az EU a mezőgazdasági támogatásának az aránya, de még most is abnormálisan magas.

Ezért fogadtam a napokban örömmel, hogy megjelent egy hatalmas tanulmány arról, hogy a mezőgazdasági termékek védelme, áraknak magas szinten tartása, hogyan hatott Franciaországban a gyermekvállalásra. Campbridgei Egyetem gazdaságtörténeti kara, és a Marseille Egyetem gazdaságtörténeti kutatói vizsgálták a gyermekvállalás és az agrártámogatás közti összefüggést. A tanulmányuk azt állapította meg, hogy a jobban támogatott mezőgazdasági térségekben annál több, de annál kevésbé képzett gyermek született, minél nagyobb volt a támogatás. Ezzel szemben a támogatás csökkenésével egyre kevesebb, de iskolázottabb lesz a gyermekvállalás.

A mezőgazdaság dotációja nemcsak az EU-ra, de szinte minden puritán és fejlett társadalomra jellemző, tehát nincs is ellenpélda. Ezen nem is várhatunk változást. Az ötven éve és a belátható jövőben az emberiségnek az a szegényebb háromötöde szaporodik, amelyiknek a táplálkozás biztosítása az elsődleges gondja. Ezért az agrártermékek ára is emelkedni fog, de ezek hatékony termelése csak egyre kevesebb munkaerővel oldható meg.

A világgazdaságnak is tudomásul kell venni, hogy a foglalkoztatás megoldását egyre kevésbé lehet a mezőgazdaságra bízni. A mezőgazdaság csak egyre kevesebb, de képzettebb munkaerővel és egyre nagyobb tőkeigénnyel lehet hatékony. Ezzel szemben a fejlett társadalmak a mezőgazdaság jövőjét az egyre nagyobb támogatással, dotációval, azaz földjáradék biztosításával akarják megoldani. Semmi sem lehet olyan ártalmas a mezőgazdaság fejlődésére, mint a magas járadék. Nem a föld tulajdonosát, hanem a hatékony vállalkozóját, művelőjét kell jutalmazni. Ha a föld tulajdonlása eleve jövedelmet biztosít, egyre kevesebb jut azoknak, akik a földet hatékony vállalkozásként művelik. A mezőgazdaság hatékonyságát csak az serkenti, ha nem a tulajdonos, hanem az üzemeltető érdekeltsége a biztosított. Ezért a társadalomnak nem a földtulajdonosokat, hanem a földet hatékonyan hasznosítókat kell jutalmazni. Ne a földnek legyen magas járadéka, hanem az átlagosnál hatékonyabb művelőjének legyen nagy jövedelme.