Az euro övezet csődje következik

Kopátsy Sándor                 PG                   2016 07 12

Az euró övezet csődje közeledik

Nagyobb ostobaságot aligha követett el a pénzügyi rendszer az euró övezet megalakításánál. A rövidlátó bankároknak sikerült meggyőzni az EU korlátlan urát, Németországot, hogy a kemény német márkát cserélje fel az Európa övezet ostoba, rövidlátó tagjait a világ egyik vezető devizájává emelt euróval.

Németország bekapta a horgot, mert csak azt látta, hogy a kezébe kerül tucatnyi európai ország pénzügyeinek irányítása. Ha politikai szuperhatalom nem is, de legalább gazdasági szuperhatalom legyen. Kizsákmányolhatja az euró övezet gyengébb, mindenekelőtt a mediterrán tagjait.

A tagok sorban álltak, mert nemcsak a közvéleményük, de a politikai elitjük is örömmel fogadta a hírt, hogy megszabadul a gyors inflációtól, olcsón külső hitelekhez juthat. Nem akadt egyetlen szakember a jólfizetett brüsszeli apparátusban, ki rámutatott volna, hogy a latin országoknak nem véletlenül volt nagyobb inflációja, miért csak magas kamatokra kapott hiteleket. A latin országokra, különösen a mediterránokra nem véletlenül volt jellemző a magas infláció, és a hitelezők magas kamatigénye. A magas kamat azért volt jellemző, mert tudták, hogy milyen gyorsan rontják a pénzüket. A pénzüket pedig azért rontották gyorsan, mert az állam képtelen volt annyi adót begyűjteni, amennyit költött. Hitelt pedig otthon és külföldön csak nagy kamatra kapott, mert tudták, hogy gyorsan romlik a pénzük.

Csak azt látták, hogy minden nehézségtől megszabadulnak, ha belépnek az euró övezetbe, mert akkor olcsó hitelekhez jutnak. Azt már nem ismerték fel, hogy az övezet írja elő a kis költségvetési hiányt, a felvett hiteleket pedig keményvalutában kell visszafizetni. Pedig tudni kellett volna, hiszen már a maastrichti követelmény volt a kis költségvetési hiány. Amit az ő múltjuk nem ismert.

A brüsszeli hatalmas és nagyon megfizetett adminisztráció nemcsak előre, de utólag sem közölt olyan adatokat, hogy melyik tagországban mekkora volt a múltban az infláció. Arról nem is beszélve, hogy nem olvasták Keynes műveit, amiben leírja, hogy az infláció még a legkevésbé kártékony pénzteremtés ott, ahol lehetetlen adókkal fedezni a hiányt. A könnyelmű országok inkább inflációval tömjék be a hiányt, mint külső kölcsönökkel. A fedezet nélküli pénzteremtésnek, ha már nem lehet elkerülni, a legkevésbé károsító módja az állami pénzrontás.

Az Európai Unió alapítói azzal akartak a könnyelmű országokon segíteni, hogy a közös kasszából nagyobb támogatást kaptak, mint amennyi tagíjat befizettek. Csak azt nem számolták ki, hogy a dotációt nagysága eltörpül a keletkező pénzhiányhoz viszonyítva, és a támogatást a fejlődésre képételen mezőgazdaságba öntötték. A brüsszeli bürokraták nem kalkuláltak azzal, hogy az infláció évente a nemzeti jövedelem néhány százaléka volt, a dotáció pedig csak tized százalék, de még az sem a költségvetésbe fut be.

Az euró övezet legnagyobb hibája abból fakadt, hogy figyelmen kívül hagyták a közös valuta felértékeltségéből fakadó pénzügyi hiány. Pedig ez okozta a viszonylag gyors katasztrofális eladósodást. Azt ugyanis már a klasszikus közgazdaságtan is elismerte, hogy a gyengébb, könnyelmű országoknak eleve leértékelt valutára van szükségük. A felértékelt valuta mellett vészesen eladósodnak. Ezzel azonban senki nem számolt. Még utólag sem találtam a nyomát annak, hogy az euró övezetnek milyen keménységű valutára lett volna szüksége. Erre azért nem került sor, mert kiderült volna, hogy közös valutájuk csak a közös kultúrájú és azonos fejlettségi szintű országoknak lehet.

Az euró keménységét elintézték azzal, hogy a márkánál lényegesen puhább legyen.

Ezt sem írta le senki, hogy az euró lényegesen leértékeltebb lett, mint a német márka volt. Pedig ezt a vak is látja. A német márka közel azonos értékű volt a svájci frankkal. A két márkából lett egy euró, ma mégis annyit ér, mint a svájci frank. Ennek lett köszönhető, hogy Németország lett a legsikeresebb külföldi kereskedő a tőkés országok között.

Az euró ugyan leértékelt valuta lett, de nem eléggé, mert nem csak a mediterrán, de szinte minden nem puritán ország vészesen eladósodott.

Elég volna megnézni, hogyan állna Magyarország, ha nem értékeljük le a forintunkat. Ez azonban az euró övezet országai nem tehetik meg.

Elég volna néhány olasz adatot megnézni. Az államadóságuk a nemzeti jövedelmük 135 százaléka, és egyre nő.

Április óta az olasz bankok részvényei a felére zuhantak.

A foglalkoztatásuk a legalacsonyabb az EU országok között.

Németországban nemcsak a politikai vezetés, de a közvélemény is a mediterrán népek könnyelműségével magyarázza a vállságukat. Pedig elég volna, hogy ezek a népek nem az euró bevezetése óta, könnyelműek, mindig is azok voltak. De korábban a hiányt fedezetnélküli pénzteremtéssel fedezték, az euró övezetben azonban ezt csak kemény külföldi hitelekkel tehetik.

A világ legöregebb bankja a Monte dei Paschi dei Siena tőzsdei értéke a könyv szerintinek tízede.

Olaszország azonban nem Görögország, hanem nyolcszor akkora, a pénzügyi csődje az erős német gazdaságot is meg fogja remegtetni.

Tegyük égül hozzá, hogy a másik két mediterrán ország sem képes betartani a megkövetet költségvetési hiányt.

Mondjuk ki a tényt, mind a négy mediterrán országban elkerülhetetlen a csőd, a külső hitelekből semmit sem lesznek képesek visszafizetni. Márpedig, ha Olaszország fizetésképtelen lesz, vége az euró övezetnek. Ezt csak a vak nem látja.