Mohamedán tavasz

Kopátsy Sándor            PP                    2016 08 13

Mohamedán tavasz

A nemzetközi sajtó Arab Tavasznak nevezi azt az eseménysorozatot, ami Egyiptomban, Mubarak elnök eltávolításával kezdődött. Mivel a térség legnagyobb gazdasága és messze a legerősebb hadserege Törökországnak van, és az ország egyre gyengébb, de egyre mohamedánabb lett, az arab jelző helyett a címben mohamedánt írtam. A Mohamedán Tavasznak következő jelentős állomása Gadaffi megbuktatása volt. Most a harmadik felvonást pedig a török puccskísérlet elfojtása jelenti. A három felvonás lényegben utójátéka volt annak a politikai mániának, ahogyan a világpolitika, élén az Egyesült Államokkal, beletenyerelt a közel-keleti darázsfészekbe. A Nyugat demokratikus átalakítást tervezett a tervezhetetlen Távol-Keleten.

A világpolitikát irányító okosak, nem számoltak azzal, hogy a túlnépesedő társadalmakban nemcsak a demokrácia, de még a társadalmi stabilitás sem lehetséges. Ideje volna tudomásul venni, hogy a Közel-Kelet az Oszmán Birodalom hanyatlásával megszűnt magas-kultúra lenni. Ezen az sem segített, hogy a magas olajárak következtében ez a térség élvezhette a legnagyobb arányú bányajáradékot. Ez az ötödére csökkent. Semmi reménye annak, hogy abból valami is visszaáll. Tegyük hozzá, hogy ötezer éven át a térség legnépesebb, és legnagyobb tekintélyt élvező állama, Egyiptom a világ leghatékonyabb gabonatermelője volt. Jelenleg azonban a saját lakosságát sem képes kenyérrel ellátni. Tegyük hozzá, hogy a lakosság is gyorsabban nő, mint a gabonatermelése.

A közel-keleti államok csak két réteg uralma alatt képesek élni. Vagy a katonák, vagy a papok uralkodnak. Egyik sem lehet tartós, időnként váltják egymást. Demokráciára egyik sem képes.

Kezdem Egyiptommal.

Termőföldjéhez viszonyítva a világ legsűrűbben lakott jelentős ország. Ezért talán sehol nem olyan katasztrofális a népszaporulat következménye, mint ebben az országban. Arról mégsem beszél senki, hogy az egyetlen, mással nem felcserélhető reform a népszaporulat megállítása volna. Évente 2 millióval nő a lakosság száma. Ezek számára lehetelten munkahelyet és élelmet biztosítani. Tíz éve is magas volt a fiatalok munkanélkülisége, 26 százalék. Jelenleg azonban már 46, és semmi remény, hogy akárcsak ezt az elviselhetetlen szintet is tartani lehetne. A nyugati diplomáciában nem akad senki, aki felismerné, hogy 2-3 százalékos népességszaporodás olyan társadalmi terhelést jelent, amit még India sem képes annak ellenére elviselni, hogy 6-7 százalékkal nő az ország nemzeti jövedelme. Tehát olyan térségre nem szabad építeni, ahol még mindig elviselhetetlenül gyors a népszaporulat. Márpedig ilyen mindenekelőtt a Szahara alatti Afrika, aztán csökkenő, de még mindig elviselhetetlen mértékben Dél-Ázsia, a Közel-Kelet, de még az alulnépesedett Latin-Amerika is. Az emberiség nagyobb felében a népesség növekedés leállítása előtt semmi esélye a társadalmi reformoknak.

Egyiptom egyetlen pozitív valutaegyenlegű ágazata a turizmus lehetne, de ez is csökken a társadalmi feszültség okán. A végző orvosok nagyobb fele a gazdagabb arab országokba vándorol.

A jelenlegi vezetés rövid látását bizonyítja, hogy a valutájukat, erőszakoltan magas szinten tartják. Ez önmagában öngyilkosságot jelent mind a külkereskedelmen, mind a turizmusban.

Líbia.

Gadaffi leváltásában a Nyugat katasztrofális segítése katasztrofális következményekkel járt. Egy bolond diktátort ugyan nyugati segítséggel eltettek láb alól, de az óta általános az országban káosz.

Törökország.

Az Egyesült Államok akkor lépett a tévútra, amikor a hidegháborúban a legfontosabb szövetségesévé fegyverezte fel Törökországot. Elsősorban ez nem jelentett olyan erőt, ami nélkül nem volt garantált az Egyesült Államok meglévő és egyre növekvő fölénye a hidegháborúban. Az amerikai külpolitikai és katonai vezetés azonban mindenáron keresett ez közel-keleti szövetségest. Először az iráni sahra tett. Amikor ez csúfosan megbukott, Törökország lett a kedvence. Ez máig tartott, amíg Törökországban a katonák diktatúráját demokratikus választáson leváltotta egy mohamedán orientált polgári társadalom.

Törökországért nemcsak az Egyesült Államok politikai vezetése lelkesült, hanem a világ bankárai is. Ezt jól jellemezte az a tény, hogy az általuk kitalált fejlődő országok négyesébe, a BRICs-be igyekeztek bevonni Törökországot is. Közben azonban az eredeti négy felzárkózást remélő országból felzárkózó egyedül Kína maradt. A gyorsan növekvő lakosságú India egy laksora vetített eredménye elszomorító. Oroszország és Brazília pedig, a lezuhant nyersanyagárak hatására, szegényedő ország lett.

A törökbarátságban megbízható szövetséges lett az Európai Unió is, élén a hangadó Németországgal. Az EU tagság a munkaerejét foglalkoztatni képtelen Törökország vágyik az európai szerepvállalásra. Ezért aztán évek óta napirenden van Törökország befogadása. Ennek feltételeit időszerűvé tette a Törökország által Európára zúdított menekültek áradata. Németország nyomására az EU vezetése végül már olyan megállapodást írt alá Törökországgal, hogy a polgárai vízummentes beutazást kapnak az EU-ba, ha a közel-keleti menekültek áramlásában rendet biztosítanak.

Közben az olajárak harmadára zuhantak és ennek következtében megszűnt az olajban gazdag országok mesés gazdasága, Oroszország pedig szegény ország lett.

A megváltozott helyzetben alapvetően megváltoztak a közel-keleti erőviszonyok is. Az egyre inkább mohamedán oldalra átállt Törökországnál a kisebbik rossznak számított lett volna a hadsereg diktatúrája. Ezért kezdett el kihátrálni a Törökország számára fontos szerepet adó politikából. Ezért aztán az Erdogan leváltását célzó puccsban semleges szerepet választott.

Nem így a nagy bajban lévő és választás előtt álló Oroszország. Véleményem szerint, ezért a puccs előkészítésére vonatkozó információit átadta Erdogan rendszerének. Így az ellenségekből egyik napról a másikra, szoros barátok lettek.

Mindez egyre kevésbé érinti az Egyesült Államokat. Az elszegényedő Oroszország egyre kisebb katonai erőt jelent. Törökország kiválása a NATO-ból sem érintené az erőviszonyokat. Eddig is az Egyesült Államoknak csak az olajra volt szüksége, de most már bőven önellátó lett, és egyúttal az olajárak meghatározója is. A palagáz kitermelés önköltsége már ma is 50 dollár/hordó alatt van, és ez szükségszerűen csökkeni fog. A feltáratlan készlet pedig olyan nagy, hogy ennél magasabb árral nem kell számolni. A továbbra is gyorsan szaporodó muzulmán országok elszegényedése pedig felgyorsul.