Kopátsy Sándor PG 2016 05 30
Az euró övezetből a kilépés
lehetetlen.
Az Európai Unió eleve bukásra lett ítélve azzal, hogy Németország
idényéhez szabták a tagállamok pénzügyi mechanizmusát. Ez azonnal jelentkezett azzal, hogy
a maastrichti pénzügyi követelményeket úgy alkalmazták, aminek csak a fejlett,
puritán kultúrájú tagországok felelhettek meg.
Nem vették tudomásul, hogy ezeknek
csak a protestáns tagországok felelhettek meg. Az összes tagországnak azonos
mértékű inflációt, költségvetési hiányt írtak elő és követelték meg, amire csak
a fejlett, puritán kultúrájú országok felelhettek meg. Nagyvonalúan elnéztek a
felett, hogy a fejlettebb, és protestáns országokban mindig lényegesen
alacsonyabb volt az infláció, kisebb a költségvetési hiány és a külső adósság.
Mikor azt tapasztalták, hogy az
egységes követelményeknek a kevésbé fejlett, egyáltalán nem puritán erkölcsű
országok nem felelnek meg, az „okos”
bankárok kitalálták, hogyha bevezetik a közös valutát, ezzel eleve kihúzzák a
lehetőségét annak, hogy a gyengébbek rontsák a pénzüket, leértékeljék a
valutájukat. Még arra is hajlandók voltak, hogy a közös valuta a fejlett
tagállamokéhoz képes le legyen értékelve.
Az utóbbi tényt máig nem írta le
senki, hogy az Euró a német márkával szemben közel felére le lett értékelve.
Ezt jól mutatja a tény, hogy az euró bevezetése előtt a német márka a svájci
frakkal közel azonos szinten volt. Ma a felét éri. Ennek lett a következménye,
hogy Németország nemcsak az EU tagországok között, hanem a külső világpiacon is
jelentősen leértékeltté, tehát azokkal szemben is versenyképesebbé vált. Ennek következtében Németország
külkereskedelme nemcsak a tagországok felé, hanem a világpiac egészében is
előnyös helyzetbe került.
Ezt az átverést az övezet államai
örömmel fogadták.
Az erős, puritán tagok azért, mert a tagság valutája, az euró számukra
leértékelést, kedvezőbb külkereskedelmi előnyt biztosított. Ráadásul sokkal
kedvezőbb feltételek, magasabb kamatozású euró hitelekhez juthatnak. A mediterrán
országok államkötvényei számukra a saját országukénál lényegesen magasabb
kamatozásúak lettek.
A nem puritán és kevésbé fejlett tagországok pedig annak örültek meg, hogy
megszabadulnak a saját valutájukra jellemző nagyobb inflációtól, a hiányukat pedig
sokkal kedvezőbb feltételekkel a nemzetközi pénzpiacon felvett hitelekkel
fedezhetik. Azzal egyetlen mediterrán ország politikai elitje nem számolt, hogy
a közös euró számukra olyan felértékelt valuta lett, ami a külkereskedelmi
mérleg tragikus romlását eredményezi, hogy amíg az inflációval fedezett hiány
nem jelentett eladósodás, az euróban felvett hiteleik terhe és adóssága azonban
fedezet hiányában fizethetetlenné válik.
Arra pedig igazán senki sem gondolt, hogy az euró övezetbe nagyon könnyű
volt belépni, de kilépni szinte lehetetlen. De nemcsak az övezetből, de a
felhalmozott adóssággal az EU-ból sem. Az euró övezet azért is
szélhámosság volt, mert a kilépés lehetetlen.
Nagy Britannia ugyan kiléphetne, de ez
a számára is nagyon kockázatos. Az euró övezet mediterrán tagállamai számára
pedig lehetetlen.
Olaszországi és Spanyolországi tapasztalatom.
Ötven éve fél évet tölthettem
Olaszországban tanulmányúton. Az egyértelmű tapasztalatom az volt, hogyha
Olaszországot nem egyesítik, tulajdonképpen mind az ország északi, mind a déli
fele többre vitte volna. Tehát még az sem jó, ha egy népnek közös országa van,
ha a két fele két kultúrához tartozik. Olaszország esetében még a két kultúra
sem teljesen ellentétes, hiszen az észak-olaszok sem puritán germánok, csak
inkább olyan latinok, mint a franciák. A dél-olaszok pedig olyanok, mint a
görögök, vagy a dél-spanyolok. az önálló Észak-Olaszország Franciaország északi
felével azonos színvonalon élne. A második világháború óta az ország északi
feléből igen jelentős támogatás áramlik az ország déli felébe. Ezelőtt ötven
éve ezt a támogatást ez egy főre jutó Marhall-segély hússzorosára becsültem.
Mégsem járt eredménnyel.
Az óta az észak-olaszok is
felébredtek, és erős párttá alakultak azok, akik az ország északi felének az
elszakadását követelik.
Aztán, rokoni kapcsolataimnak
köszönhetően többször járhattam Spanyolországban is. Ott ugyancsak azt
láthattam, hogy a katalánok önálló országként lényegesen jobban élhetnének. Ezt
ők is egyre jobban látják.
Az EU, majd az euró övezet
létrehozása óta egyre inkább bebizonyosodik, hogy a hasonló kultúrájú és
fejlettségű országok számára előnyös a minél szorosabb kooperációjuk, akár a
közös politikai és gazdasági egységben való életük. Ezek számára a közös
politikai és gazdasági életben történő élet előnyös. Ennek a ténynek alapján
vált a politikusok és a bankárok mániájává, hogy minél nagyobb egy politikai és
gazdasági egység, annál jobb. A lényeget azonban elfelejtik. A nagyobb egységbe szereződés fölénye csak
akkor igaz, ha a közösség tagjai kulturális és gazdasági tekintetben homogének,
közös a kultúrájuk, és hasonló a gazdasági fejlettségük. Az eltérő kultúrájú
és fejlettségű népek közössége nem lehet versenyképes.
Az Európai Unió eddigi működése is
ezt bizonyítja. Európa nyugati fele,
mind a kultúrájában, mind gazdasági fejlettségében nagyon heterogén, azért
egyetlen közösségben nem lehet versenyképes. Ezért minél szorosabb egységre
törekszik, annál gyengébb lesz a teljesítménye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése