Kopátsy Sándor PH 2016 08 16
Az európai zsidóság történelmi
szerepe
Örömmel kaptam ma három barátomtól
e-mail üzenetet, amiben egy katalán értelmiségi állítja szemben a 15 millió
zsidó és az 1.200 millió muzulmán történelmi szerepét abban, hogy melyik mennyi
Nobel díjast produkált. Amennyire örültem a zsidókkal való szolidaritásnak, hibásnak tartom az eredményeket általában a
zsidóságnak, azaz isten választott népe egészének tulajdonítani.
A zsidó nép ugyanis, a más népeket
túllépő társadalmi eredménye tekintetében, a vasút századában, aztán még inkább
a tudomány és technika forradalmában kettészakadt. Az egyik fele Európában,
illetve a protestáns Nyugaton elképesztő, egyetlen más néphez nem hasonlítható,
eredményt ért el. A Közel-Keleten maradt zsidóság azonban a kulturális
környezetével hasonló szinten ragadt. Ezt a kettészakadást tükrözte volna, ha a
röpirat szerzője az elért eredmény a zsidóság két kultúrája alapján is
megosztja. Nem vagyok ugyan a megosztás illusztrálására felkészült, de
gyanítom, hogy a Közel-Keleten, a mohamedán kultúrában maradt zsidóság aligha
szerepelt jobban, mint a mohamedán kulturális környezete. Ők sem részesültek aránylag
sok Nobel díjban.
A közölt adatok tehát nem a zsidóságot általában, hanem csak a nyugati
zsidóság páratlan sikerét bizonyítják, azt is csak a 20. században, és a
tudományokban.
A zsidóság egésze, vagyis mint etnikum
az emberiségnek akkor adott nagy történelmi ajándékot, amikor Krisztus és
Mohamed a zsidók vallásából, az Ószövetségből világvallást építettek. Ezért a
zsidó vallás alapjai az emberiség két legnagyobb vallásában máig jelen vannak. Az emberiség a két legnagyobb létszámú
vallását a zsidóságnak köszönheti.
Szent Pál érdeme volt, hogy a zsidó Krisztus tanítását a görög-római
vallási hagyományokhoz hangolta. Ennek köszönhetően lett a kereszténység Európa, illetve a
Nyugat vallása.
A reformáció a latin kereszténységet a puritán népek igényéhez
igazította. Ennek
lett aztán köszönhető, hogy a társadalmi fejlődés élcsapata a kereszténység,
annak is egyre inkább a református egyházak lettek.
Mohamed
vallása a közel-keleti kultúra igényeihez igazította a zsidók keményen egy
istent hívő vallását. Ez a Szent Pál latin kultúrára szabott kereszténység bukását
jelentette a közeli-keleti kultúrában. A Közel-Kelet népeinek nagy többsége
számára a következetesebben egy istenhívő mohamedán vallásra tért. Az ott élő
zsidóság és a megmarad kereszténység sorsa pedig a mohamedán többség fejlődési
tempóján maradt, annak sorsában osztozkodott. Amíg a Közel-Kelet volt a
társadalmi fejlődésben Európa előtt járt, addig a mohamedán vallás működött sikeresebben.
Velük a közel-keleti térségben maradt zsidóság is az európai kereszténység is
az európai kereszténység előtt járt.
Ezt tükrözi a tény, hogy az első
évezred Európája a mohamedán és zsidó tudósoknak köszönhette, hogy megmentették
számára a görög és római kultúra termékeit, megszülhették a reneszánszot. Európa
ugyanis csak az első évezred végén kezdett magas-kultúrává emelkedni. Majd a
18. században, az ipari forradalomnak köszönhetően, a többi magas-kultúra fölé
is emelkedett. Ennek a felemelkedésnek
volt köszönhető, hogy az Európában élő zsidóság valóban kivirágzott, az
élcsapattá emelkedett. Az Európába került zsidóság ekkor volt jó helyen.
A zsidóság képességét tehát nem a
mohamedánokéval, hanem az európai népekével kell összevetni. A mohamedán
népekkel közös életérben maradt zsidóság az életterével azonos szinten maradt.
Ha arról készült volna az összevetés, hogyan részesültek a Nobel díjakból a
közel-keleti zsidók és az európai zsidók, kiderülne, hogy ebben is óriási a többség.
Kiderülne, hogy a Nyugaton élő zsidók
számarányukhoz képest legalább tízszer több Nobel díjat kaptak, mint Európa,
illetve a Nyugat népei. Az olyan felmérés mondana sokkal többet, hogy
a különböző Európai és amerikai országokban hogyan aránylott a lakosságból
Nobel díjat nyertesek aránya, az ott élő zsidókhoz képest. Például, örömmel
terjesztenék egy olyan adatot, hogy a
magyar Nobel díjasok között hányan voltak zsidók, és ezek aránya mekkora volt,
a nem zsidókéhoz képest. Nekünk, magyaroknak nem azt kellene tudatosítani,
hogy a zsidóknak mekkora a fölényük a mohamedán népekhez képest, hanem azt,
hogyan állnak hozzánk képest. A magyar zsidóság tizede volt a magyar etnikumúakénak,
és mekkora súlya volt a zsidó Nobel díjasainknak ehhez képest.
Ezt az egyetlen nagyszülő alapján
történő etnikai besorolást már a törvény kihirdetésekor a rendszerre jellemző
ostobaságnak tartottam. Nekem a négy nagyszülőm négy etnikumhoz tartozott, csak
a nevét öröklő nagyapám volt magyar, ezért a zsidótörvényünk alapján, négy etnikum
között választhattam volna.
Az európai zsidóság történelmi sikerét tehát nem lehet a zsidó vallással,
de még a zsidósággal sem magyarázni. Ők csak Európában, majd az egész Nyugaton
értek el páratlan sikert. Viszonylag nagyobbat az
Alpoktól északra és a Rajnától keletre, vagyis ott, ahol gyenge volt a
polgárosodás. Talán a legnagyobbat éppen a Kárpát Medencében.
Gondot okoz, hogy a zsidók a saját sikerüket vallási alapon magyarázzák. A kultúrájukat azonosítják a
vallásukkal. Lehet, hogy tévedek, a zsidó Nobel díjasok jelentős hányada vagy
vallástalan, vagy kikeresztelkedett keresztény volt, de szolidáris maradt az
ortodox zsidókkal is. Ezért tartom a zsidóellenességet nemcsak erkölcstelennek,
de kártékonyak is, hiszen jelentős hányaduk, különösen éppen a legértékesebbek
között, jelentős számban voltak az örökölt vallásához nem ragaszkodók.
Ennél is indokoltabb volna azt is
felmérni, hogy a második zsidótörvény
alapján, ami már az egyetlen nagyszülő alapján is zsidónak minősített, mekkora
volt a magyar etnikumúakhoz való arányuk.
Nekünk, magyaroknak kötelességünk
volna a bűnbánat helyett inkább a bűnünk nagyságát bemutatni. Ezért örülnék, ha
a közvéleménynek megmutatnánk, hogy a két háború között mekkora volt a magyarok
és a zsidók iskolázottságában, nyelvismeretben, adófizetésben a különbség. Az
ilyen adatokat kellene E-mail útján terjeszteni.
A kínai diaszpóra.
A Nobel díjasok száma alapján történő
bizonyítást azért sem tartom elegendőnek, mert a Távol-Keleten is van egy
nagyon sikeres diaszpóra, a kínai. A világ
két legsikeresebb diaszpórája a Nyugaton a zsidó, a Távol-Keleten a kínai.
Malajziában járva megdöbbenten tapasztaltam, hogy ott ma is numerus clausus
van, a sokkal sikeresebb kínaiak érvényesülését törvény korlátozza. Szingapúr
ezért szakadt ki az országból, és mint városállam, a 20. század legnagyobb
sikerét érte el. Ma gazdagabbak, mint az Egyesült Államok. Azt pedig zsidó
barátaimnak mondom, hogy a kínai diaszpóra bölcsen döntött, amikor egyrészt
kiváló adottságú várost választott magának, másrészt a vegyes etnikumú városban
négy hivatalos nyelvű alkotmánnyal működik úgy, hogy teljes a kínaiak politikai
befolyás. Nem faji, nem vallási, nem fegyveres erejükkel, hanem a nagyobb
értékük alapján érvényesítik a szándékukat.
Azon most lepődtem meg, hogy a kínaiak
Nobel díjakkal ugyan nem dicsekedhetnek, de nekik van a világon a legjobb
oktatási rendszerük. Nem tartják magukat másoknál különbeknek, de megmutatják,
hogy különbek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése