A görög válság tanulsága

Kopátsy Sándor                 PG                   2015 07 15

A görög válság tanulsága

A görög válság első tanulsága, hogy nemcsak görög válság van, hanem a négy mediterrán ország közös válsága, ami fényesen bizonyítja, hogy közös valutájuk csak a hasonlóan fejlett és azonos kultúrájú országoknak lehet.

Ezt nemcsak Németország, de a magyar liberális közgazdászok sem hajlandók tudomásul venni. Ezt állapítottam meg a Népszabadság tegnapi számában közölt vitáról, amelyben Petschnig Mária szerint a görög válság okaként a pénzügyi fegyelem hiányát hangoztatja. Ő is azok közé a közgazdászok közé tartozik, aki a legfejlettebb puritán országokban bevált módszereket ajánlják az egyedüli eredményes útnak minden kultúra, minden fejlettségi szintjén.

A liberálisok azért olyan lelkes hívei az EU-nak, mert az minden ország számára azonos módszerek alkalmazását követeli. Az áruk közös piaca pozitív elvárás volt. De csak addig, amíg minden tagország szuverén a devizája értékének alakításában. Az EU létrehozói eleve egységes pénzügyi fegyelmet követeltek. Ez addig nem is okozott különösebb problémát, amíg nem vették komolyan.

A munkaerő közös piaca csak azért nem volt ártalmas, mert szinte megállíthatatlan. Nem beszélünk arról, hogy a jó minőségű munkaerőnek a magasabb bérű országokba állítása megállíthatatlan, mert ez nem csak a jó munkaerő természetes érdeke, hanem a befogadó országé is. Egyelőre nem alakult ki olyan módszer, amivel a károsuló országok védekezni tudnának ellene. Egyetlen akadálya a megcélzott ország nyelének a hiánya. A soknyelű Európában ez az egyetlen fékje. Ez azonban egyetlen országot sem érint annyira, mint a nyelvével rokontalan Magyarországot. A képzett munkaerő ma már ismer egy világnyelvet. Márpedig ezek kivándorlása sérti az érintett ország érdekét. A képzetlen ellen pedig a vonzó országok védekeznek.

Az infláció elleni védelem. EU alapítói olyan országok voltak, elsősorban Németország, ahol szinte hisztérikus óvatosság jellemzi a lakosságot is. Ezért az EU eleve olyan szabályokat vezetett be, amelyek a minél kisebb infláció, annál jobb. Szerencsére a független országok ezt az elvet nem alkalmazták. Az olyan országokban, amelyek képtelenek a szükséges állami feladatokhoz elegendő pénzt begyűjteni, azok számára a legjobb megoldás a fedezet nélküli pénzteremtés. Ezt ugyan már közel száz éve Keynes felismerte, és elméleti mentséget látott abban, ha magas a munkanélküliség, ennek csökkentése érdekében indokolt a fedezet nélküli pénzteremtés.

Az ilyen pénzteremtés lehetőségével azonban sokan visszaéltek. Kiderült, hogy a fedezet nélküli pénzteremtés olyan gyógyszer, aminél jellemző a túladagolás. Ezért alakult ki a pénzteremtést károsnak tekintő közgazdasági felfogás. Annak ellenére, hogy az állam fedezet nélküli jogának gyakorlása óta a társadalmak gazdasági fejlődésnek gyorsasága megnőtt, a fejlett országok igyekeznek fellépni ellene. Ezt tette az EU is. Szó sem volt arról, hogy mekkora a pozitív hatású infláció, csak annak a minimalizálása kapott hangsúlyt.

Pedig egyszerű az infláció még pozitív mértékének meghatározása. Inflációra addig van szükség, ameddig csak azzal biztosítható olyan pénzügyi egyensúly, amelyik mellett nincs magas munkanélküliség. A tartós munkanélküliség ugyanis sokkal nagyobb kárt okoz a társadalom számára, mint a pénz vásárlóerejének romlása.

A közös valuta hatékonyságát csak az szűkíti be, hogy azzal megszűnik az államok pénzteremtési joga. Ebből fakadóan csak olyan államoknak lehet közös valutájuk, amelyeknek a gazdasági fejlettségük és a pénzügyi fegyelmük azonos. Ezért volt ostobaság az Alpoktól északra és délre élő tagországok közös valutája. Az Alpoktól északra lévő tagállamok pénzügyi kultúrája ugyan elég hasonló, a gazdasági fejlettségük azonban keletre haladva egyre csökken. Ezeknek is csak olyan valutájuk lehet, amiben kétszintség érvényesül. Az Alpoktól délre azonban egészen más pénzügyi kultúrájú népek élnek, amelyeknél már a közös valuta eleve ostobaság. Ezekben az országokban, békeidőben is jelentősen nagyobb volt az infláció, mint az északabbra élők esetében. Ezekben az országokban soha nem lehetett a költségvetési kiadásokat fedező bevételt behajtani. Nálunk szinte társadalmi virtus volt és marad az adózás kijátszása. Az ilyen országokban a kisebb baj volt a pénzteremtés túlzása, mint a hiánynak külső adóssággal való betömése.

Az EU vezető országai pedig olyan feltételekkel fogadták a közös valuta övezetbe, a négy mediterrán államot, ami ugyan könnyebbé, olcsóbbá tette a külföldi hitelek felvételét, de nem teremtett forrást a hitelek visszafizetésére. A felvett hitelek mérete mára már messze meghaladta a visszafizethetőséget, mégis elviselhetetlen szintre csökkent a foglalkoztatás. Most már nemcsak annak okán van pénzügyi hiány, hogy nem folynak be a kivetett adók, hanem azért is, mert az alacsony foglalkoztatás okán, már a kivetés sem lehet elegendő.

A négy mediterrán országban már nemcsak az a baj, hogy nem képesek behajtani a kivetett adókat, hanem az is, hogy az alacsony foglalkoztatás és a növekvő adósságterhek okán, már ki sem tudják vetni a szükséges adót.

Ennek ellenére tegnap olyan korlátozásokat vezettek be Görögországba, amik a foglalkoztatást még tovább rontják. Erre klasszikus példa a nyugdíjkorhatár emelése. Nem azért, mert ez normális körülmények között nem volna indokolt, de nem most, amikor a pályakezdő korosztályok fele sem talál munkát, az elmaradó nyugdíjazások miatt keletkező munkaalkalmakat öt évre megszüntették. Ennél klasszikusabb példát ki sem lehetne találni arra, hogyan lehet ártani egy fizetésképtelen országnak jobban, mint a nyugdíjkorhatár emelésével. Állítom ezt annak ellenére, hogy az indoktalanul alacsony nyugdíjkorhatárra a példám Görögország volt, ahol a ténylegesen nyugdíjba menők életkora 15 évvel alacsonyabb volt, mint Japánban.

Azt, hogy az EU és az euró övezet vezetése képtelen a görög válság kezelésére, jól bizonyítja, hogy már a közös valuták mániákus bajnoka, a Nemzetközi Falutalap is figyelmeztet, hogy a felállított követelmények mellett Görögország adósságviselő képessége összeomlik.

Ezt látva ma már Görögország esetében azt ajánlanám, hogy a válság megoldására a Nemzetközi Valutaalapot, mint semlegest kérjék fel.