Afrikában a demokrácia lehetetlen

Kopátsy Sándor                 EH                   2016 08 27

Afrikában a demokrácia lehetetlen

A The Economist évtizedek óta pozitívnek látja a Szahara alatti Afrika jövőjét. A múlt heti számában kezd kijózanodni. A demokrácia menete lassul, cím alatt számol be a térség helyzetéről. Az okát még nem látja, csak a tényekkel foglalkozik.

Előre kell megállapítanom, hogy a 20. század második fele óta a demokrácia alatt az egész nép demokráciáját kell érteni. Ez csak olyan társadalomban valósulhat meg, amiben a lakosság száma legfeljebb 1-2 ezrelékkel változik, az egy főre jutó jövedelem meghaladja a 20 ezer dollárt, a fizikai vagyon pedig ennek legalább háromszorosát.

Közel 60 éve tudom, hogy a néhány ezreléknél gyorsabban szaporodó népességű társadalom nem lehet demokratikus. Ezt Rácz Jenő és Bródy András könyve alapján akkor tanulhattam meg. Ismereteim szerint ők az elsők között mutattak rá, hogy nemcsak az egy főre jutó jövedelmet, de az egy főre jutó vagyont is újjá kell termelni. Ebből következik, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb lakosságnövekedés már a fizikai vagyonigénye alapján is elviselhetetlen felhalmozási igénnyel jár. Az óta beigazolódott, hogy a közgazdaságtan a legfontosabb termelési tényező, az ember munkaképessé kell nevelni, ami jelenleg már nem 15, hanem 20-25 éves korig tart. Márpedig ez a munkaképessé való felnevelés az egy főre jutó nemzeti jövedelemnek mintegy hétszerese, tehát több mint a fizikai nemzeti vagyon, ami mintegy háromszoros.

Azt még mellőzhetjük, hogy a munkaképes kor utáni ellátás is külön társadalmi teher.

Márpedig a 20. században elsősorban az egészségügyi forradalomnak, a jobb táplálkozásnak és a csökkenő arányú háborús emberpusztításoknak is következtében, népességrobbanás állt be. Az elmúlt száz évben az emberiség létszáma ötszörösére nőtt. Korábban az osztálytársadalmak halálokozásainak köszönhetően még olyan évszázad sem volt, amikben tized ilyen sebességű lett volna a népszaporulat.

A 19. században még az is hihetetlennek látszott, hogy száz év alatt az emberiség megkétszereződik.

Ráadásul a 20. század során a társadalmak fejlettségével fordítottan arányos lett a népesség növekedése. A 20. század második felében az emberiség fejlett ötöde belső forrásból alig szaporodott. 1990-ben egy másik ötödben erőszakkal leállították a túlnépesedést. Az emberiség szegényebb többsége ugyan százalékában kifejezve lassabban növekszik, de a növekmény összege változatlanul marad. Minden 15 évben jelenleg is 1 milliárd a népesség növekedése.

Az utókor korunk történelmében a legjellegzetesebbnek a kontraszelekciós népességrobbanást fogja tekinteni.

Ezen belül Európában és az óceánokon túli angolszász gyarmatokban, valamint Kelet-Ázsiában nincs túlnépesedés.

A még mindig alulnépesedett latin-amerikai államokban ugyan az elviselhetőnél gyorsabb a népszaporulat, de lassul. Ez olyan társadalmi tehet jelent, amiben ez a térség ugyan egyre jobban lemarad a fejlettek mögött, de nem annyira, mint az emberiség még szegényebb fele, Dél-Ázsia, a Közel-Kelet és a Szahara alatti Afrika. Az utóbbiban eleve a legalacsonyabb az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, ezért a leginkább elviselhetetlen a népesség növekedése.

Sajnos a demográfusok még nem készítettek olyan számításokat, hogy a különböző kultúrákban és korokban mi lett volna a népszaporulat, ha a többséget csak kisebb adók sújtják, ha nem fegyverkeznek, nem háborúkban pusztítják egymást, ha csak annyi gyermeket vállalnak a családok, amennyit akarnak. Ebből világossá válna, hogy az osztálytársadalmak azért voltak kizsákmányolók, mert a túlnépesedést féken kellett tartani.

Marx is, mint minden a népet boldogítani akaró forradalmár, nem vette tudomásul, mi lett volna a népszaporult, ha az általa elképzelt ideális társadalmat meg lehet valósítani. Az osztálytársadalom tehát nem deformáció volt, hanem a társadalom stabilitását biztosító egyetlen megoldás. A fiatal Marx helyesen állapította meg, hogy minden társadalom felépítménye olyan, amilyent az alépítménye megkövetel. Az osztálytársadalom a túlnépesedő társadalmak felépítménye volt. A történelmi materializmusból az következik, hogy minden társadalom olyan, amilyent determinál az alépítménye.

Az osztálytársadalmon csak akkor lehet túllépni, ha leáll a túlnépesedés. Ezt nem értik meg a The Economist szerkesztői.

A túlnépesedés leállásának az elsődleges feltétele a fogamzásgátlás megoldása volt. Ez pedig Marx korában még megoldhatatlan volt. Ezért tartom fajunk utóbbi ötezer évében a legjelentősebb technikai találmánynak a fogamzásgátlást. Az ember ugyanis ösztönösen olyan faj, amelyiknek a szaporodása a 25 év körüli várható életkorral van összhangban.

Nem tudom bizonyítani, csak közvetve, hogy fajunk eddigi életében a várható életkor mindig a 25 év körül mozgott. Ennél csak annyival lehetett nagyobb, amennyit a kirajzásaink megengedtek. Ha ennél nagyobb lett volna, már akkor létrejönnek a halálozást fokozó osztálytársadalmak.

A fajunk ösztönös szaporasága csak akkor vált a létszámtartás közelivé, amikor a szexuális ösztönünk kiélése mellett is lehetett szabályozni a terhessé válást.

Azt a jelenkor gyakorlata bizonyítja, hogy a fogamzásgátlással megfelelő mértékben csak az a társadalom él, amiben a lakosság egy főre jutó jövedelme meghaladja a 20 ezer dollárt, az iskoláztatás pedig a 12 évet. Ezt szem előtt tartva érthetővé válik, hogy a Szahara alatti Afrika ettől nagyon messze van. Az egy lakosra jutó jövedelem 2-3 ezer dollár körül van, a lakosság átlagos iskolázottsága pedig 3-5 év körül mozog. Afrika pedig az átlaghoz képest egyre jobban leszakad. Ennek alapján tudomásul kell venni, hogy a Szahara alatti Afrika társadalmai képtelenek megteremteni.

Jó száz éve jelent meg Max Weber tanulmány arról, hogy a jelenkor kultúrái közül csak a puritán népeké alkalmas arra, hogy a társadalom hatékony alépítménye legyen. Az idő ugyan őt keményen igazolta. Mára a Nyugat puritán népei, a protestánsok, és a Távol-Kelet sokkal népesebb konfuciánusai vagy a világ élvonalában egyre nagyobb fölénybe kerültek, vagy Kína és Vietnám, példátlanul gyorsan növekednek. Az emberiség puritán kétharmada nem szaporodik, de egyre nagyobb előnyt szerez. Minden más kultúra nagyon eltérő mértékben, de kultúrájának a kisebb hatékonysága és túlnépesedése okán viszonylag egyre hátrébb csúszik.

A tények alapján a társadalomtudományoknak tudomásul kellene venni, hogy az emberiség nagyobb fele elsősorban a túlnépesedése okán egyre jobban lemarad. Ez a lemaradás a legerősebben éppen Afrikában, annak is a Szahara alatti térségében történik. Ennek oka ugyan az is, hogy ebben a térségben soha nem volt magas-kultúra, de az elsődleges oka mégis az, hogy itt a leggyorsabb a népszaporulat. Amíg az előző száz év alatt a világ népessége ötszörösére nőtt, a Szahara alatti Afrikáé közel hússzorosára. A ma fejlett világé pedig csak kétszereződött.

Aki ezt száz éve hallotta volna, nem hiszi el, de biztosra veszi, hogy fajunk ebbe belepusztul.

Mi okozta ezt a váratlan helyzetet?

A tudományos és technikai forradalom.

Amíg az ipari forradalom az élelmiszertermelést alig és lassan érintette, a 20. század agrárforradalma, elsősorban a gépesítés és a biológia eredményének köszönhetően a termésátalagok, a hozamok a többszörösére nőttek. Jelenleg a 7.5 milliárd ember táplálkozása lényegesen jobb, mint száz évvel korábban volt. Fajunk először győzött az éhezés felett. Ugyan még ma sem mindenki táplálkozik elégségesen, de az alultápláltak aránya tizedére csökkent, és talán százszorosára nőtt a túlsúlyosak aránya.

Kedvenc életminőség mércém a testmagasság az elmúlt száz évben többel nőtt, mint előtte bármelyik évezred alatt.

Mégsem tekintjük fajunk történelmében mérföldkőnek az éhség legyőzését. Tudom, hogy ma is sok százmillió ember számára elégtelen a táplálkozás, de nevetséges volna azt állítani, hogy ez az elsődleges halálokozó, a várható életkor megrövidítője. Gyermekkoromban még Magyarországon is ritka, feltűnő, és a gazdagság biztos jele volt a kövérség. Ma nálunk már gyakoribb a túlsúlyosság a szegényebb, kevésbé iskolázott rétegekben.

Jellemző, hogy a jobb élet érdekében bevándorló képzetlenek között sem látni éhezőket.

Ehhez még hozzá fűzöm, hogy beindult a földünk talán legnagyobb élelemforrásának, a tengereknek a feltárása. A szinte semmiből kezdő tengeri farmok termőképessége, az egységnyi területen megtermelhető táplálék sokkal nagyobb területen és lényegesen nagyobb hozamokkal történhet, mint a szárazföldön. Az ma még nem tudható, hogyan és milyen sebességgel történik majd meg, de már megállíthatatlan. Az előző évet történelmi dátumnak tekintem, mert először termeltek a tengerek talán egyetlen ezrelékén több vízben élő állatot, mint a tengereken történő halászat, és több halhúst, mint marhahúst fogyaszthatott az emberiség. Csak megjegyzem, hogy az ilyen adatok mellett elmennek a társadalomtudósok, de évekig rágódnak egy-egy politikai esemény várható hatásán.

Afrika lakosságának nem annyira a jövedelme, mint a vagyona csökken félelmesen.

Afrika a bányakincsekben leggazdagabb kontinens. A The Economist tárgyalt elemzése szinte elsiklott a tény felett, hogy e kontinens bányajáradéka az utóbbi két évben ötödére esett. Egyelőre alig lehet elképzelni, hogy évtizedeken belül a nyersanyagárak visszaemelkedhetnek. A magas nyersanyagárakat két tényező okozta.

Egyrészt Kína iparosítása soha meg nem ismételhető keresletet teremtett. Belátható időn belül nincs olyan 1.200 millió lakosú térség, amelyik nagyon gyorsan iparosodhat. De még tized ekkora sincs a láthatáron. Kína pedig lezárja az iparosítás kezdeti, nagyon energiaigényes szakaszát.

Másrészt a nyersolaj és a földgáz hiánya is belátható időre elmúlt. Azzal, hogy a nagyon magas olajárak az Egyesült Államokban kiváltották a palaolaj és palagáz kitermelésének megoldását, megkétszerezték a potenciális vagyont. Ez az olaj és gáz ugyan mintegy kétszeres áron, mintegy 40-50 dollár/hordós költséggel termelhető, de az is harmada a két év előtti árnak. Azt ma még nehéz megjósolni, hogy a palagázok kitermelési technikája mennyit fejlődhet, de az megállapítható, hogy 40-50 dollárnál magasabb olajár nem várható, mert az újabb kitermelést, ezzel többlet kínálatot okozna.

Történelmi eseménynek tartom, hogy nyersanyagárak példátlan mértékben csökkentek, ennek következében a bányajáradékok néhány év alatt a harmadára zuhantak. Ez elsősorban az amúgy is lemaradó afrikai és a közel-keleti társadalmakat érinti súlyosan, ugyanakkor a nyersanyagokat vásárlókat, a fejletteket, a világgazdaság többségét is kedvezően érinti. Ez is minden politikai eseménynél sokkal fontosabb volt, a várható hatásával mégsem foglalkozunk.

Afrika várható sorsa.

Jó ötven éve felismertem, hogy a 21. század dereka után több ember fogja megölni egymást, mint ezer év összes háborúja során, de nem atombombával, hanem késsel, bunkóval esetleg kézi fegyverrel. Addigra ugyanis nyilvánvalóvá válik, hogy néhány milliárddal többen élnek a földön, mint elviselhető volna. Ezeknek a fele pedig Afrikában fog élni.

Példátlanul iszonyú az emberiség többségének a kilátástalansága, ugyanakkor példátlanul kedvező a fejlett társadalmak lakosságának a jövője. Mintegy kétmilliárd ember elképzelhetetlen jólétben élhet, a többieknek pedig látni kell azt a számukra elérhetetlen jólétet.

A fejlett világnak nem kell félni, mert egyre több ereje lesz a védekezésre is, a lemaradók pedig egyre tehetetlenebbek lesznek.

Talán jó is, hogy ezt még a társadalomtudósok sem látják.