Tanulhatnánk Kínától

Kopátsy Sándor                 EG                   2016 05 07

Tanulhatnánk Kínától.

Nemcsak Magyarországnak, de az Európai Uniónak is volna mit tanulni abból, ami 25 éve Kínában történik.

A legnagyobb tanulság az, hogy előbb emeljük fel az országot, aztán lehet abban is megvalósítani a demokráciát. Közel 80 éve került először a kezembe Móricz Zsigmond lapja, a Kelet Népe. Nem a címe ütött meg, hanem alatta apró betűkkel a tanácsa:

Ne politizálj, építkezz!

Ezt a jelszót látom világtörténelmi méretekben megjelenni Kínában, az 1990-es reform óta. Ezzel szemben a Nyugat jelszava: Előbb a politikai demokrácia, azon majd felépül a gazdaság. Kína vezetői megértették, hogy a politikai szabadság felépítmény, ami csak ott lehet hatékony, ahol már magas az egy lakosra jutó jövedelem, erős a középréteg, a gazdaságot a piac irányítja és magas az iskolázottság. Ezt a négy előfeltételt kell először megteremteni. De ez is csak ott lehet eredményes, ahol a lakosság erkölcsét a puritanizmus jellemzi.

Tudomásul kellene venni, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, aminek a felépítményét csak a puritán lakosságú társadalmak képesek hatékonyan működtetni.

A hidegháborúban Japán és a Négy Tigris szerencsés helyzetbe került, a demokratikus oldal gazdag társadalmai ezek hatékony. olcsó tömegáruit importálták, azzal biztosították a magas foglalkoztatást. Az ezredfordulóra ezek az országok már a fejlettekhez felzárkózhattak. Tegyük azonban hozzá, hogy ezek sem a politikai demokráciájuk kiteljesítésével kezdték. Előbb lettek gazdagok, aztán demokráciák. A térség lakosságának öthatodát kitevő Kína azonban a hidegháborúban politikailag a bolsevik táborba tartozott, a nyugati piacok elzárkóztak az áruinak importja elől.

Az azonban csak a hidegháború után derült ki, hogy Mao már a 70-es években otthon ugyan rettenetes kulturális forradalomban pusztította a politikai potenciális ellenfeleket, de kijelölt utódját, Tenget fél éves tanulmányútra küldte a fergeteges sikerű Szingapúrba, ahol a kínai lakosság pártja volt az egyetlen politikai erő, de a gazdaságot a piac maximális liberalizmusa uralta. Mao tehát is jobban figyelt a kis Szingapúr virágzó gazdagodására, mint a katonai téren szuperhatalommá emelkedő, de a lakosságát szegényen tartó Szovjetunióra.

Arról nem találtam anyagot, mikor ébredt a kínai vezetés arra, hogy az ország 500 milliós lakossága 1.300 millióra szaporodott, és ez a növekedés lehetetlenné teszi a foglalkoztatás magas szintjének tartását. Erről az első hírek a 80-as évek közepe után érkeztek, és az nyilvánvaló, hogy az 1990-es reform meghirdetése idejére megtörtént a születés korlátozását biztosító apparátus és felkészülés.

Tekintve, hogy az éves természetes népszaporulat meghaladta a 30 milliót, ami elviselhetetlen terhet jelentett, be kell látni, hogy az egyetlen gyermekvállalás kikényszerítése nélkülözhetetlen előfeltétele volt a reform sikerének. Erre azonban Kínát követően legfeljebb Vietnám diktatúrája képes. Az emberiség fele, a vészesen lemaradók erre képtelen. Ehhez nemcsak kemény diktatúrára, de a diktátori hatalmat elviselő kultúrára is szükség van. Ilyen pedig nincs több.

Kína is csak még jó néhány évtized múlva lehet képes arra, hogy politikai diktatúra nélkül sem lesz túlnépesedő. Ez aligha történhet meg 2050 előtt. A világ nem túlnépesedő társadalmai azt igazolják, hogy a termékenyégi ráta csak akkor süllyed az újratermelési szintre, amikor a családok többsége túllépi az éves 100 ezer dolláros jövedelmet.

Az Európai Unió tagországait nem fenyegeti a túlnépesedés, még azokat sem, amelyikek még nem elég gazdagok. Ezért a politikai diktatúrára nincs szükség.

Európa nyugati felén a politika hatékonyága azért alacsony, mert sok párt van. Az ideális a két párt. Ennél több kártékony. A sokkal több épedig sokkal kártékonyabb. Az egyetlen párt uralma elleni védekezés érdekében ugyan indokoltak a politikai ellensúlyok. De az is kártékony, ha az ellensúlyok kettőnél több pártot eredményeznek. Azt kell biztosítani, hogy két párt mindig legyen, de egy cikluson belül a győztes irányítása tartós legyen. Ezt az angolszász országok alkotmánya jól biztosítja, az Egyesült Államoké pedig a legjobban.

Tudomásul kellene venni, hogy a győztes párt hatalma ciklusra garantált legyen.

A magas foglalkoztatás elengedhetetlen.

A liberális közgazdászok a foglalkoztatást a piacra bízzák, de a feltételeit a politikai hatalom állapítja meg. Vagyis a legfontosabb áru, a munkaerő árát még a liberálisok is a politikai hatomra bízzák. Nem a foglalkoztatás feltételeit, a béreket kell az államnak szabályozni, hanem a munkaerő kínálatát. Erről volt szó az előzőkben. Az állam feladta a munkaerő kínálatának a szabályozása. A meglévő munkaerő kínálat foglalkoztatását azonban a piacra kell bízni. Az a jó bérszínvonal, a melyiken a munkaerő kereslete és kínálata egyensúlyba kerül. Az a jó, a társadalom érdekében megfelelő foglalkoztatás a mi a munkaerő minden szintjén közel egyforma foglalkoztatást eredményez.

Ezzel szemben minden demokráciában, a jó munkaerőben nagyobb a kereslet, mint a kínálat és a gyenge minőségűekben nagy a kínálat a kereslethez viszonyítva.

Jelenleg magas foglalkoztatás szinte csak Kínában van. Ezt azzal oldották meg, hogy a veszteséges vállaltokban is biztosították a foglalkoztatást, megtérítették a vesztességet. A módszer fenntartották a reform után is.

1990-ben a munkaerő mintegy negyede, közel 200 millió veszteséges vállaltokban dolgozott. A kínai kormány felmérte, hogy ekkora munkanélküliséget sem a költségvetés, sem a politika nem tudott volna elviselni.

A marxista állampártban a reform korábbi hívei hirtelen a párton belül, illetve a liberális párt alakítói lettek és már jóval a rendszerváltás előtt hisztérikusan a veszteséges vállaltok által okozott, elviselhetetlen pénzügyi teherre és a keleti kereskedelem károkozására panaszkodtak. Senki sem vette a fáradságot arra, hogy mérleget készítsen mind a veszteséges vállatok, mind a KDST kereskedelem költségvetési hatásáról.

Kiderült volna, hogy nem volt olyan veszteséges vállalat, aminek a felszámolása nem rontotta a költségvetést. A keleti kereskedelem pedig számunkra az agrártermékek egyetlen biztos piaca volt. Ez még akkor is kiderült volna, ha nem veszik figyelembe a munkátlanság erkölcsi és politikai következményeit. Azzal hitegettek, hogy majd jön a külföldi tőke és az munkaalkalmat teremt.

A liberális privatizáció által okozott politikai és pénzügyi kárról most történnek az első felmérések. A legjobb lecke a kínai piacosítás felmérése lenne. Ott minden veszteséges vállalat máig működik, a veszteségük 25 év után is jelentős, de nem volt szükség nagy inflációra, a párttól nem fordult el a tagság, sőt példátlanul magas szinten lehetett tartani a felhalmozást és nem keletkezett külső eladósodás, sőt Kína rendelkezik a legnagyobb nyugati kötvénnyel, devizával.

Azt ugyan nem állítom, hogy mi is elérhettünk volna a kínaihoz hasonló sikert, de nem kellene azt megállapítani, hogy a kezünket, lábunkat megkötő bolsevik rendszert a csatlósok között a legrugalmasabban kezeltük, a szuverenitásunk birtokában pedig a gyengén szereplők közé kerültünk.

Azt sem írta még le senki, hogy az első demokratikus választáson a magyar állam párt szenvedte el a legsúlyosabb vereséget, ugyanakkor az állampártból kiszakadt liberálisok itt nyertek a legnagyobb törvényhozói képviseletet.

Kína sem dicsekedhet azzal, hogy 25 év alatt a veszteséges vállatok nyereségesek lettek, de azzal annál inkább, hogy a reformok bevezetése ellenére, nemcsak a volt kommunisták, de a demokráciák között is a legnépszerűbb kormányzást folytatják. Még a magyar sajtó sem közölte le a legnagyobb amerikai közvélemény kutató felmérését, ami alapján a kínai kormánnyal van a lakosság legnagyobb százaléka megelégedve.

A liberálisok azt hiszik, hogy csak az a kormány lehet a választók számára vonzó, amiben minden politikai szint számára szabad a pálya. Ezzel szemben a tények tanúsága szerint népszerű csak az a kormányzás lehet, amelyikben magas a foglalkoztatás. Azt még kevesebben veszik tudomásul, hogy sikeres csak az a rendszer lehet, amiben a választásokon legsikeresebb párt, a többség az egész ciklus alatt rendelkezik a hatalommal, mert a választáson arra kapott felhatalmazást, hogy a terveit megvalósíthatja.

Természetesen a következő választáson az kerüljön a hatalomra, amelyik győz. Az ellenzék is csak ott győzhet, ahol nincs megosztva. Mert a több pártból álló ellenzéknek nem lehet jó stratégiája, ha több párt között kötött kompromisszum a programja.

A fentiekből ugyan nem az következik, hogy Kínát kell mindenkinek másolni ahhoz, hogy sikeres legyen. De az abszurdum, hogy a legnagyobb sikernek nincsenek hívei.

Kína rendelkezett a legnagyobb előnnyel: a lakossága puritán, azaz szorgalmas, takarékos, fegyelmezett, törvénytisztelő.

Kína Móricz Zsigmond tanácsa szerint viselkedik:

Nem politizál, építkezik.