Ez a társadalom, már nem az a társadalom

Kopátsy Sándor                EH                   2016 05 17

Ez a társadalom, már nem az a társadalom

Sokszor gondolom, hogy a múltban aligha születhettem volna jobbkor, mint amikor születtem. Születésem előtt soha nem volt olyan ezer esztendő, amikor közel akkora változás történt, mint az életem során. Ezt ugyan mindenki tudomásul veszi, amikor a modern technikai eszközöket használja. A társadalomtudósok és politikusok éreznek társadalmi folytonosságot, még mindig a múltban járnak annak ellenére, hogy szinte minden megváltozott. Ezt a változás senki nem érezte meg előre. Sokan hivatkoznak arra, hogy Leonardo, vagy sokkal később Verne hány technikai találmányt megjósolt. Megjósolták a repülőt, a tengeralattjárót, de nem ezek jelentik az igazi változást, hanem azt, amik tömegfogyasztássá váltak.

Nem a fejlett haditechnika, nem az atombomba, nem a szuperszonikus repülők, hanem az, hogy több embernek van gépkocsija, rációja, televíziója, telefonja, számítógépe, mint amennyi százötven éve élt, méghozzá korábban elképzelhetetlen a kapacitásuk és minőségük.

Marx fogalmával élve, több változás történt a társadalmak tudományos és technikai alépítményében, mint az osztálytársadalmak hatezer éve alatt összesen. Ezért legalább ekkora változás történt a felépítményben is.

A tudományos és technikai forradalom az első világháború évei alatt inkább a hadiiparban, mint a gazdasági életben, inkább a frontokon, mint a hátországban jelentkezett. A változások azonban akkor lettek társadalomfordítók, amikor a tömegek számára is elérhetővé váltak.

Ezeknek a technikai eszközöknek a használata ugyan maga is forradalmi változást hozott, de a társadalmi fordulatot az hozta, hogy ezeknek a merőben új termékeknek az előállítása minőségi munkaerőt igényelt. Amennyire még a közvélemény is világosan látta, hogy a fogyasztók számára elérhetők lettek az új technikai eszközök, a politika és társadalomtudomány nem vette tudomásul, hogy ezeknek a termékeknek az olcsó előállíthatósága egészen más minőségű munkaerőt igényel.

Előtte mintegy hatezer év során minden technikai találmány csak a feltaláló számára volt szellemi teljesítmény, akik használták, azok számára egyszerűbben teljesíthetővé vált a korábbi feladat. A társadalom történetének megértéséhez az egyik kulcs, hogy a tudományos és technikai forradalom megjelenéséig, minél fejlettebb lett a technika, annak működtetése annál kevesebb szakértelmet kívánt. Bármennyire egyértelmű, még senki sem írta le, hogy az osztálytársadalmak hatezer éve alatt ugyan óriási technikai fejlődés történt, de ezzel párhuzamosan egyre csökkent az újabb technika működtetéséhez szükséges munkaerővel szemben támasztott mennyiségi és minőségi igény. Ennek csúcsát talán az első világháború előtt érte el a fejlett Nyugat.

Nincs statisztikám, de tudom, hogy száz éve a munkaerő óriási többségével szemben még az írás és olvasás ismerete sem volt követelmény. Ez csak a háborúk során derült ki. A sorkatonák többsége nem tudott levelet írni. Nagyon kevés volt az olyan munkavégzési feladat, ami előzetes iskolai képzést kívánt.

A történészek sem veszik tudomásul, hogy a tőkésosztály hatalmát nem a szervezett proletárság, hanem a minőségi munkaerő növekvő hiánya törte meg. A társadalom átalakulását nem a tőkések erejének gyengülése, hanem a munkaerő javának felértékelődése okozta. Amíg ez meg nem történt, az osztálytársadalmi forma fennmaradt.

A tőkés társadalom létét az indokolta, hogy az ipari forradalom után is fennmaradt munkaerő mennyiségének és minőségének túlkínálta. Addig a munkások nem részesülhettek a hatalomból, ameddig belőlük többen és jobbak voltak, mint amit a társadalom hasznosítani tudott.

Erről nemcsak Leninnek, de még Marxnak sem lehetett fogalma. Az osztálytársadalmak lecserélődését az okozta, hogy hiány keletkezett a minőségi munkaerőben.

A két világháború között a tőkésosztály azért maradhatott hatalmon, mert a munkásokból több és jobb volt annál, amit a társadalom igényelt. Ez a magyarázata annak is, hogy a két világháború között a tőkések politikai hatalmát nem a baloldali munkásság, hanem a jobboldali, nacionalista szélsőség, a fasizmus veszélyeztette. Nem a társadalmi átalakulást követelő baloldal, hanem a nacionalista, imperialista jobboldal kapott nagyobb társadalmi támogatást. Ez is azzal, hogy igényt teremtett a képzetlen munkaerőre. Fegyverkezett, közmunkákat szervezett és katonának vitte el a munkát keresőket. Ezért volt a két háború között sokkal erősebb a fasizmus, mint a marxizmus, ami nem annyira a polgári élet javítását szolgáló munkaerőt, mint hadiipari munkásokat, és fegyveres katonákat igényelt.

A társadalomtudományok utólag sem adnak magyarázatot a fasizmus népszerűségére, megelégszenek azzal, hogy erkölcstelen volt. Megmaradtak a Marx által is elkövetett hibánál, ami a munkásosztály kizsákmányolását nem a munkaerőáru keresletének hiányával magyarázza.

A munkaerő kizsákmányolását azonban nem a tőkés gonoszsága, hanem a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálata okozta. A két háború között azért maradhatott fenn a kapitalizmus, mert a munkaerőből még mindig mennyiségi és minőségi felesleg volt. A tőkés osztálytársadalom csak akkor szűnhetett meg, amikor már a tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően jelentkezett a minőségi munkaerő hiánya.

Ez azért maradt rejtve, mert a munkaerőt nem tekinteték árunak. Abban ugyan senki sem kételkedett, hogy minden termék és szolgáltatás ára az értéke fölé emelkedik, ha nagyobb a kereslete, mint a kínálata. Ezt azonban a munkaerő esetében figyelembe sem vették. Pedig a tőkés társadalomban a munkaerő áru volt.

Ez akkor vált számomra világossá, amikor felismertem, hogy minden osztálytársadalmak alépítményét a túlnépesedés, azaz a munkaerő mennyiségi túlkínálata jellemezte.

Arra azonban csak később jöttem rá, hogy a munkaerőnek a túlkínálata nemcsak mennyiségi, hanem minőségi, tehát általános volt. Ezért kellett minden osztálytársadalomban, függetlenül attól, kikből állt az uralkodó osztály, növelni kellett a halálozást és üldözni a tudásvágyat.

A biblia paradicsomi jelenete tehát nem az ember teremtésének idejét jeleníti meg, hanem az osztálytársadalommá válás tényét. Ekkor válik törvénnyé a munkások kizsákmányolása és a tudásvágy üldözése.

Amennyire nyilvánvaló volt, hogy az osztálytársadalmak mintegy hatezer éve alatt a technikai találmányok nemcsak csökkentették a munkaerő mennyiséi igényét, hanem a minőségi igényt is csökkentették. Még senki sem fogalmazta ezt meg, hogy minden osztálytársadalom olyan alépítményre épült felépítmény volt, amiben a termékek előállításához szükséges munkaerő mennyisége és minősége a hasznosíthatónál egyre több volt.

Ebben hozott fordulatot a tudományos és technikai forradalom. Erre egy amerikai farmer hívta fel a figyelmemet. Mikor megkérdezték, miért maga ül a kombájnjába, és nem alkalmaz bérmunkást, hiszen megtehetné, azt válaszolta, hogy ezek már olyan drága és modern gépek, amiket nem szabad bérmunkásra bízni. Ez azt jelenti, hogy korunkban már egyre inkább olyanok a modern technikai eszközök, amiknek a hatékonysága a működtetőjének a minőségétől függ. Ez a magyarázata annak, hogy jelenleg a családi farmergazdaság azért hatékonyabb a mezőgazdasági nagyüzemnél, mert minden munkát a család maga végez.

Ma sem lehet ugyan bányát családi alapon működtetni, de a sok millió dolláros kombájnokra olyan jól megfizetett mérnököt kell ültetni, aki olyan gonddal dolgozik, mintha tulajdonos volna.

Ma már szinte minden vállalkozás olyan, amelyik csak akkor lehet hatékony, ha az alkalmazottak úgy viselkednek, mintha tulajdonosok volnának. Ezek aránya gyorsan nő. Csak az a tulajdonos képes a vállalkozását hatékonyan működtetni, aki a dogozóit érdekeltté teszi.

Forradalmat tehát nem a forradalmár politikusok, hanem a termelési mód megváltozásai okozzák.

Az osztálytársadalmakban vagy az élettér, vagy a megművelhető föld, vagy a tőke volt a hiány, és az ember a felesleg, a jelenkorban már a puritán emberiség olyan korban él, amiben a minőségi emberben van hiány. Ők válnak egyre inkább a társadalom irányítóivá.

Ezt nem veszik tudomásul a jelenkor vezető közgazdászai, akik a vagyonelosztás differenciálódása felett botránkoznak. Nem veszik tudomásul, hogy a gyenge képességű tulajdonos kezében a legnagyobb vagyon sem hasznosul, a zsenik kezében pedig a kevés is nagy hatásúvá válik.