A vallások történelmi szerepe csökken

Kopátsy Sándor                 EH                   2016 05 23

A vallások történelmi szerepe csökken

Abban is egyetértek Marxszal, hogy a vallások is felépítmények. Ahány kultúra, annyi vallás. De nem a kultúra idomul a valláshoz, ahogyan ezt a vallásuk hirdetik, hanem a vallás idomul a kultúrához. Ezt tisztán ugyan csak Európa, illetve az európai kultúrájú társadalmak esetében, az európai Kereszténységen keresztül látom bizonyítottnak, de csak azért, mert csak ezt ismerem eléggé.

Az európai kereszténység az izraelita vallásból, tehát a Közel-Kelet kultúrájából ered. Krisztus kereszténysége még egyértelműen közel-keleti vallás, keményen bálványellenes és egy istenhívő volt, eredetileg a zsidó nép vallását kívánta korszerűsíteni. Ezt ugyan mind a bizánci, mind a római kereszténység igyekszik elhallgatni. Mindkettő azt igyekszik bizonyítani, hogy Krisztus tanítása az ő igényükre épült, annak mindenben megfelel.

Szent Pál, aki nem is volt Krisztus tanítványa, az Európában győztes kereszténységet, ugyan a zsidó Krisztus vallásaként, de a görög római több istent hívő, a bálványokat, az istenábrázolást fontosnak tartó, a vallási kultúra igényeihez szabta. Ez a kereszténység lelkes fogadtatásra talált a görög-római kultúrában, ahol az egyistenhitű vallásra megérett az igény azonban ez a Szent Pál által megfogalmazott kereszténység a Közel-Keleten is lelkes fogadtatásra talált. Alexandria előbb lett keresztény világváros, mint Róma, vagy Bizánc. De Bizánc is előbb, mint Róma.

Az európai történészek arról is hallgatnak, hogy a sötét középkorban szinte eltűnt az urbanizáció, a kereszténység pedig a városlakók vallása volt. Ennek ellenére már keresztény Európáról beszélünk, pedig a 9. század, vagyis a sötét középkor vége előtt Európa lakosságának tizede sem lehetett keresztény. Tudatosítani kellene, hogy a nyugat-európai agrártechnikai forradalom előtt a lakosság nagyon kis hányada élt fölművelésből, a vidéki lakosság keresztény csak akkor lett, amikor földművelővé vált. Nem véletlen, hogy latinul a vidéken élőket paganusnak, pogánynak hívták. A lakosság vidéken élő nagy többsége csak akkor lett keresztény, amikor földművelővé vált.

Ezt, mi magyarok valamiféle speciális magyar jelenségnek tálaljuk. Fel sem vetjük, hogy a hunok és az avarok miért nem lettek keresztények? Pedig egyszerű a válasz. Azért mert itt még ismeretlen volt a földművelés. Ráadásul a pásztor jobban élt, joggal lenézte a földműveléssel kísérletezőt. A kenyeret szinte nem is ismerték. A pásztor addig nem lesz földműves, amíg az nála is szegényebben él. Márpedig a télálló gabona és a hármas vetésforgó előtt a pásztor élt jobban, mint a földműves. Mi magyarok szerencsések, hogy a honfoglalás idején már folyt az itt élő népeknek a földművelésre való áttérése, ami nemcsak jobb, biztosabb életkörülményeket teremtett, de állandó letelepülést, otthonteremtést is. Ezért aztán az ideérkezett magyarság is spontán életformát, és ezzel párhuzamosan vallást is változtatott.

A magyar történészek ezt is a felső hatalom előrelátásával magyarázzák, holott Géza és István bölcsessége abból állt, hogy igazodott a népe viselkedéséhez. A magyarság előbb lett pásztorból földműves, sátorból falvak házaiba költöző, csak aztán keresztény. Előbb evett kenyeret, ívott bort, aztán áldozott azzal a templomban.

A pásztorkodásról földművelésre, a pogányságról a kereszténységre történő áttérés velünk párhuzamosan egész Európában azt jelentette, hogy a vidéki lakosság is keresztény lett azzal párhuzamosan, hogy gabonatermelővé vált. Ezt a párhuzamot sem hangsúlyozzák a magyar történészek. Azt ugyan tényként tudomásul veszik, hogy a magyarsággal párhuzamosan lettek keresztények a dánok, a frízek, a szászok, a csehek, a legyelek és az ukránok is keresztény hitre tértek.

Azt szinte nem is említik a történészek, hogy Európa egy eddig ismeretlen földművelési formát alakított ki, a természetes csapadékon termelte a gabonát, és mellette annyi állatot is tartott, amennyi a talajerő megőrzését is biztosította. Ez a termelési mód ugyan nem jelentett akkora népességeltartást, mint az önözés, de mégis elég nagy urbanizációt tett lehetővé.

Ma ez a termelési mód már sokkal hatékonyabb, olcsóbb és jobb, élelmezést biztosít, mint az önözés. Ráadásul erre a termelési módra többször nagyobb terület alkalmazható.

A földművelésre és a kereszténységre történő áttérésnél is nagyobb jelentőségű változást jelentett az, hogy Európa nyugati fele ezzel párhuzamosan a kiscsaládos rendszerre tért át, a keleti fele pedig megmaradt nagycsaládosnak.

A társadalomtudományok még utólag sem értették meg a két családforma közti óriási különbséget. Pedig az a fölény, amit a Nyugat ez elmúlt ezer évben elért, elsősorban a kiscsaládos rendszerének köszönhető.

A két családforma közti különbség gyorsan jelentkezett. A kettőnek ugyanis egészen más vallásra is volt szüksége. A 11. században bekövetkezett egyházszakadásnak még ma is a teológiai okait boncolgatják, pedig egyszerű, a kiscsalád annyival modernebb, rugalmasabb társadalmi sejt, ami még a közös vallási dogmákat sem viselheti el.

A kiscsaládos jobbágyrendszer azonnal bizonyította a fölényét azzal, hogy lehetőséget biztosított a gyermekvállalás korlátozására. Ezzel az óriási jelentőségű társadalmi reformmal a római katolikus egyház azonnal élt.

A jobbágytartó földesúr érdeke volt, hogy minél kevesebb eltartott, csak a szükséges számú munkaerő legyen a jobbágysága. Ő a tizedét ugyanis annál könnyebben hajtotta be, minél kevesebben éltek meg a jobbágytelkeken.

Annak ugyan a nyomát sem találtam, hogy az egyház milyen alapon döntötte el, hogy csak olyanoknak szolgál a házasság szentségével, akiknek a földesuruk már telket biztosított. Ez a korlátozás azt jelentette, hogy csak annyi gyermekvállaló család lehetett, amennyi jobbágytelek van. Ez egy zseniális megoldást jelentett a túlnépesedés féken tartására. Ennek lett az eredménye, hogy amíg minden nagycsaládos kultúrában a házasságok, ezzel a gyermekvállalás a nemi érettséggel egy időben történek. Ezzel szemben Nyugat-Európában a házasságok jó tíz évvel a nemi érettség után történtek. Ennek következtében Nyugat-Európában az első 2-3 potenciális születés nemcsak kimaradt, de a generációk hossza is megkétszereződött. Ezzel Nyugat-Európában fele közelében volt a gyermekvállalás, fele a túlnépesedést féken tartandó halálozásokozás.

Ezt az egyedül Nyugat-Európában alkalmazott a gyermekvállalást korlátozó rendszert a társadalomtudományok figyelem kívül hagyják. De nemcsak ezt, de azt sem említik, hogy Nyugat-Európa legnagyobb kulturális forradalmai, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, csak a kiscsaládos Nyugaton bontakozhatott ki. Az új iránti fogékonyság ugyanis sokkal nagyobb a még dinamikus korban lévők, mind a nagycsaládok fejét jelentő munkaképtelen öregek esetében.

Azt a bolsevik uralom alatt megtanulhattuk, hogy mennyivel rugalmasabb a nyugati farmer, mint a kelet-európai kolhoznak a párthoz való ragaszkodás alapján szelektált elnöke.

Az európai kereszténység nagy forradalma azonban a reformáció volt. A második évezred közepére Nyugat-Európa társadalmi és gazdasági súlypontja a Földközi tengerről étkerült az óceáni partvidékre. Az eleve puritán, nyugat-európai népek nagykorúak lettek, kinőttek a mediterrán kereszténységből. Az angolszászok, a germánok és a skandinávok puritánabb vallást igényeltek. Lényegében jórészt feladták a Szent Péter kereszténységének pogány elemeit, visszatértek az izraelita vallás keményebb egy istenhitéhez. Az idő aztán egyre jobban igazolja, hogy a reformáció társadalmi forradalom volt.

Jelenleg a Nyugat legfejlettebb társadalmai protestánsok, azaz puritánok. Sorrendjük az ENSZ által használt társadalmi fejlettségi mérce alapján, Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Svájc, Új-Zéland, Hollandia és az Egyesült Államok. A legfejlettebb katolikus ország Franciaország csak a 23. Az első száz között nincs ortodox keresztény.

Nem ártana, ha a teológusok is keresnék az okát a vallásuk gyenge szereplésének.

A tudományos és technikai forradalom olyan mértékben felgyorsította a társadalmi alépítmények változását, amivel a vallások egyre nehezebben képesek lépést tartani. Ezért csökkent a vallások társadalmi szerepe.

Jelenleg két kultúra szinte más sebességgel halad, mint a többiek.

A Távol-Kelet konfuciánus népei fejlődnek leggyorsabban. Ezek között is kiemelkedik Kína, ahol a vallások szerepe ugyan soha nem volt fontos, de jelenleg szinte tiltott.

A Nyugaton a puritán népek egyre távolodnak a katolikusoktól, és még inkább az ortodox kereszténektől.

Az ötszáz éve még a fejlettek élcsapatához tartozó arabok, lemaradása jelentős részben azzal magyarázható, hogy a mohamedán vallás nagyon keményen ragaszkodik a dogmákhoz. Ezek közül is egyrészt a vallás politikai hatalmához, másrészt a nők másodrangúságához.