Az emberi jogok

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 05 14

Az emberi jogok

Azt, hogy az adott társadalomban milyen jogok indokoltak, és hatékonyak, a kultúra és a fejlettségi szint határozza meg. Ezt először és következetesen a fiatal Marx határozta meg, lerakva ezzel a történelmi materializmus alapján, vagyis a társadalom felépítményét determináló feltételt. Sajnos, viszonylag gyorsan és nagyon következetesen ő fordult ezzel szembe. Kitalált egy minden kultúra minden szintjén ideális felépítményt, a kommunista társadalmat, és azt tartotta, akár erőszakkal is, mindenütt bevezetni.

Marxnak köszönhetően lettem történelmi materialista, és őt egyre jobban megismerve lettem Marx kritikusa. Ma is vallom, az egyre jobban differenciálódó alépítményű világunkban egyre kevésbé lehetnek közös felépítményűek a társadalmak.

A múltban is jelentősen eltérő társadalmi felépítmények voltak annak ellenére, hogy az alépítményeik, a maiakhoz viszonyítva, hasonlók voltak. Az alépítményük lényege a túlnépesedésük volt. Ebből fakadóan, minden társadalom elsődleges funkciója a halálozás volt. Ezért a lakosságuk nagy többségét a létminimum közelében kellett leszorítani.

A társadalom máig az osztálytársadalmak között lényeges különbséget lát attól függően, hogy kikből állt az uralkodó osztály. Azt azonban máig nem vette tudomásul, hogy nem volt az osztálytársadalmak között minőségi különbség, mivel mindegyikük túlnépesedő volt, és ebből fakadóan fokozták a halálozást, és üldözték az ember természetes tudásvágyát. Ebből fakadóan, nem lehettek humánusak és a tudást értékelők. Aki eljut idáig, tudomásul veszi, hogy amíg egy társadalom túlnépesedik, addig csak halálokozó és a tudásvágyat üldöző lehet. Mivel az elmúlt száz évben az emberiség négyötöde tízszer gyorsabban szaporodott, mint valaha megtörténhetett, a többség számára az osztálytársadalmi, vagyis a halálozást fokozó és a tudásvágyat üldöző felépítménye lehet.

Ezzel szemben a tudományos és technikai forradalom előbb a protestáns Nyugton és a Távol-Kelet kisebb konfuciánus országaiban létrehozta a túlnépesedés spontán megszűnését, ezzel ezek számára megszűnt az osztálytársadalmak szükségszerűsége. Ezekben nemcsak megszűnt a halálokozás és a tudásvágy elnyomása, sőt ezek ellentéte lett az elsődleges társadalmi feladat. Az egészségügy, az öregekről történő gondoskodás és az oktatás lett az elsődleges társadalmi feladat. E három célra ezek a társadalmak százszor annyit fordítanak, mint amennyit korábban, akkor, amikor még osztálytársadalmak voltak.

Még nagyobb változás történt a jövedelmek újraelosztásában. Minden osztálytársadalom elsősorban a szegény többséget adóztatta, és ezeknek semmit nem juttatott vissza. Jelenleg progresszív az elvonás, és nivelláló a visszaosztás. Ez spontán valósult meg, a nélkül, hogy a szükségességét bárki felismerte volna.

Ugyanakkor az emberiség négyötödében, egészen 1990-ig elviselhetetlenül gyorsan szaporodott a népesség, ebből fakadóan az osztálytársadalmi felépítmény még a korábbinál is indokoltabbá vált. A fejlett Nyugat azonban a megsokszorozódott gazdasági és katonai fölényét felhasználva nemcsak legyőzte a legnagyobb halálokozó betegségeket, de haderejével fékezte az elmaradt világban folyó háborúzást. Ezzel olyan felépítményt kényszerített rájuk, ami csak fokozta a népességnövekedést. Ennek ellenére az elmaradt társadalmak népszaporulata felével, harmadával csökkent, mert kiderült, hogy ahol elérhetővé vált a fogamzásgátlás, a lakosság egyre inkább él vele.

1990-ben Kína, az emberiség ötöde erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást, ennek köszönhetően háromszor-ötször gyorsabban nőttek az egy lakosra vetített mutatói, mint ott, ahol nem süllyed a létszám tartása közelébe a gyermekvállalás.

Közben száz év alatt az életviszonyokkal mért társadalmi különbségek sokkal jobban differenciálódtak, mint előzőleg összesen.

Ennek ellenére éppen az ellenkezője történik annak, ami az alépítmények differenciáltságából következne, az egységes emberi jogok divatja tombol.

Az ENSZ megalakulása óta az emberi jogok harcosa. Következetesen ragaszkodik az általa deklarált emberi jogok alkalmazásához. Ennek a naiv buzgalomnak az egyik virága volt az 1993-ben létrehozott Hágai Nemzetközi Bíróság létrehozása. Azt várták tőle, hogy ki fogja kényszeríteni az egységes emberi jogok betartását. A széplelkek botránkoznak azon, hogy ez az erőfeszítés is kudarcot vallott.

Ideje volna visszatérni a fiatal Marxhoz, tudomásul venni, hogy minden kultúrának és azokon belül annak minden szintjén már felépítményre van szükség. Az nagyon megbosszulja magát, ha külső erők más felépítményt kényszerítenek rá.