Kopátsy Sándor PP 2016 05 03
Két hír Kínából
Valamikor az 50-es évek elején
olvastam Max Weber megállapítását, hogy korunkban
hatékonyan csak a protestáns etikájú társadalmak működhetnek. Az óta ez a
megállapítás az iránytűm. A tudományos és technikai forradalom vívmányainak és
a távol-keleti elképesztő sikereknek a hatására annyiban módosult az iránytűm,
hogy a protestáns helyett puritánt mondok, mert a Nyugat protestánsain kívül, a
távol-keleti konfuciánus népek talán legalább olyan hatékonyak, mint s
protestánsok. Az elmúlt hatvan évben
minden eredmény Weber felismerését igazolja.
Ez az aránytű győzött meg arról, hogy
a Szovjetunió bolsevik rendszere nem
lehet sikeres. Lehetett volna rajta sokat javítani, akkor talán össze sem
omlik, de a reformok ellenére élenjáró soha nem lett volna.
Hamar felismertem, hogy a Távol-Kelet
népei puritánok, azok is, a kívánatos módszerek alkalmazása esetében, sikeresek
lettek. Ezért a marxizmus sikerét eleve nem
Európa keleti felére, hanem a Távol-Keletre korlátoztam. Erről győzött meg,
hogy minden távol-keleti ország, amelyik
lakossága nem gyorsan nőtt, és a gazdaságát piacosította, még a protestáns
népeknél is sikeresebbnek bizonyult. Mivel Kína lakossága puritán, és a Távol-Kelet
öthatoda, csodát csak ott várhattam. A viszonylag kis Észak-Korea ugyanis
még a sztálinizmust és négyzetre emelte, elrettentő példa maradt.
Max Weber a siker másik két
feltételét, a túlnépesedést és a piacosítást nem hangsúlyozta, mivel ezeket a
protestáns Nyugaton adottnak tekinthette.
A túlnépesedés Európában
nem jelentett problémát, mert minden puritán lakosságú országban leállt a
népszaporult, a négy óceánokon túli angolszász ország pedig még nagyon alul
népesedett, lakosság importra szorul.
A gazdaság
pedig minden puritán országban a piac irányítása alatt működött.
A hidegháború során a Szovjetunió
fennhatósága alá a protestánsok közül csak Kelet-Németország került. Ez volt
azonban a csatlósok között legkevésbé reformbarát, mert kényszerzubbonyban
érezte magát.
A hidegháborús front szocialista oldalán Kína volt az egyetlen puritán
kultúrájú ország, de
egyedül is a marxista országok lakosságának kétharmadot jelentette. Az csak a
véletlenen múlt, hogy a Szovjetunió összeomlása és a kínai reform azonos évben
történt. Az pedig érthetetlen, hogy a Nyugat a szocialista tábor alatt
lényegében csak a Szovjetuniót és csatlósait értette. A háromszor nagyobb és
puritán kultúrájú Kínát figyelmen kívül hagyta. A Nyugat még ma is a marxizmus
csőjét a Szovjetunió összeomlásával magyarázza. Senkinek sem jutott az eszébe,
hogy 1990-et sokkal inkább lehetne a
marxizmus győzelmének tekinteni. Ezt megelőzően a hidegháború demokrata
oldalán az egy lakosra jutó teljesítmény gyorsabban nőtt, mint a szocialista
oldalon. Ettől kedve Európában ugyan
összeomlottak a marxista rendszerek, de attól alig lettek hatékonyabbak, hogy
demokraták és piacosak lettek. Ezzel szemben a marxista tábor kétharmadát
jelentő Kína szinte állva hagyta a demokráciákat, köztük a volt szocialistákat.
A marxista Kína azzal, hogy piacosította
a gazdaságát és leállította a népszaporulatát, az egy lakosra jutó
teljesítménnyel mérve, háromszor-négyszer gyorsabban fejlődik, mint a
demokratikus tábor. Ezt a tényt még a hatalmukat veszett kommunisták sem
ismerték fel.
Marx sem tudta volna elképzelni, hogy
tanítása leghatékonyabban éppen az elmaradt Kínában arat diadalt.
Ezek után nem meglepő, hogy mindent, ami Kínában 1990 után történik,
megkülönböztető figyelemmel kísérem.
Most két kínai tényt idézek.
Az egyik, hogy megvették 43 milliárd
dollárért az egyik legnagyobb genetikai növénynemesítőt, a svájci Syngenta
céget. A másik, hogy megtudtam, a Kínai Kommunista pártnak 88 millió tagja van.
Gén-politika.
A svájci genetikai fajfejlesztő cég
megvásárlása már volumenénél fogva is világesemény. Ha történt is hasonló
volumenű cégvásárlás, ilyen világgazdasági, világpolitikai jelentőségű aligha.
Ez a cégvásárlás azt jelzi, hogy Kína
felismerte, hogy a génmódosítások fejlesztéséből nem maradhat ki. Eddig
Kína is viszonylag óvatos volt a genetikai tekintetben módosított növények
elterjesztésében, ha nem is európai, azon belül magyar hisztérikával. Most
kiderült, hogy felismerte, ebből a
tudományos forradalomból nem maradhat ki, de nem lehet kiszolgáltatottja a
fejlett Nyugatnak. A saját, már alig növekvő népességének az élelmezése sem
lesz megoldható, ha nem növeli az élelmiszer termelését. Viszont azt sem
kockáztathatja, hogy a hatékonyabb növénytermelés és állattenyésztés genetikai
fejlesztéséből kimaradjon. A cégvásárlás összege azt mutatja, hogy a döntés a legfelső
politikai szinten történt.
A 43 milliárd dolláros vételi ár csak
ahhoz hasonlítható, amikor a Szovjetunió elhatározta, hogy a tengeri flottáját
az Egyesült Államokéval teszi versenyképessé. Ez a döntés öngyilkossághoz volt
hasonlítható, mivel ez a cél a csillagászati költségei miatt elérhetetlen volt.
Ekkora összeget, a kínai feltételezett árszinten számolva, tíz repülőgép
kordozót jelentett, ráadásul a működtetése is elviselhetetlenül drága. A génkutatásban megcélzott lépéstartás
költsége azonban reális cél.
Ehhez számítom, hogy a kínai diktatúra a kutatási eredmények gyors
bevezetésére is sokkal alkalmasabb, nem kell a felbolygatott közvélemény
ellátásával számolni.
A második világháború után
egyértelművé vált, hogy az elmaradó országokban történt népességrobbanás, ha
lassul is, azzal kell számolni, hogy a század folyamán 9-10 milliárdra nő az
emberiség létszáma, vagyis 150 év alatt megtízszereződik. Ennek a létszámnak az
élelmezése és nyersanyagokkal való ellátása már az ezredforduló előtt is megoldhatatlannak
látszott. A nyersanyagellátás megoldása még reálisnak látszik. A század végéig
aligha lesz olyan iparosítás, milyen a kínai volt. Nincs olyan jelentős ország, amelyik iparosodása várható.
Az egyetlen hiánycikknek a nyersolaj
és földgáz látszott. Ezt azonban belátható időre megoldotta a palagáz
kitermelés forradalma, ami nemcsak a mennyiségi igények kielégíthetőségét,
hanem viszonylag alacsony árat is garantál. Az 50 dolláros ár hosszú távon is
tartható lesz.
A másik oka az energiaigény
kielégíthetőségének, hogy a népesség növekedéssel járó energiaigény szinte csak
a melegebb éghajlaton jelentkezik, amit a napenergia, az energiaszállítás és
tárolás várható fejlődése képes lesz kielégíteni.
A világ népességének élelmezése azonban a jelenlegi technikai bázison
megoldhatatlannak látszik. Ezt jelzi a tény, hogy a génmódosított termékek aránya jelenleg a
leggyorsabban Afrikában növekszik. Csak a gazdag társadalom engedheti meg
magának, hogy óvatosan tartózkodik a génmódosított termékek fogyasztásától.
Most aztán Kína is lépett. Márpedig, ha Kína lép, arra az egész világnak figyelni kell. Még
fontosabb azonban, hogy az egész világ érdeke, hogy Kína ne tévedjen. Ma, csak az tudja felmérni a jövőt, aki
fegyelmét Washingtonra és Pekingre fordítja.
A Kínai Kommunista Pártnak 88 millió tagja van.
Ez azt jelenti, hogy minden tizenharmadik
felnőtt kínai párttag. Ráadásul ez az arány Kínán belül is annál nagyobb, minél
magasabb társadalmi súlya van egy rétegnek.
A pártagokat a vallások klérusával hasonlítom össze. Erről sincsenek adataim a különböző
korokból és kultúrákból. Azt sem tudom, hogy az európai marxista pártok tagsága
mekkora volt. Csak gyanítom, hogy hasonló lehetett a tagság aránya a lakosságon
belül.
Arról még kevesebb fogalmam van, hogy
a nyugati társadalmak egyházaiban mekkora a klérus aránya. Az a fontos, hogy a
nyugati demokráciákban a vallások klérusának a politikai szerepe viszonylag
kicsi, a vallás és a politika között elválasztó vonal van.
Meglepő módon, a marxista
diktatúrákban a párt a marxista ideológia, azaz vallás klérusa. A tagság azonban
nem izolálódik a civil életben. Ez az izoláció azonban keményen megmaradt a
római katolikus és a keleti ortodox keresztény egyházban. Még a protestáns
egyházak klérusa is főfoglalkozásként működik. Ez a marxista pártok esetében is
csak korlátott mértékben a párt tisztviselőire vonatkozik. A katolikus és az
ortodox papság azonban szinte a jelenkorig, még az államon belül is külön elbánásban
részesült.
A legfontosabb különbséget azonban az
istenhez, illetve az ideológia dogmáihoz való ragaszkodás jelenti. A vallásokban
szertartások levezetése, a szentségek kiszolgáltatása csak a klérus tagjait
illette. A marxista párt tagjai, de még az apparátusának vezetői sem
rendelkeztek ilyen megkülönböztető jogkörrel.
Annak ellenére, hogy a kínai kommunista párt tagjai semmiféle
megkülönböztetett joggal nem rendelkeznek, a Párt hatalma szinte korlátlan.
Arra mégis kíváncsi lennék, hogy a vallások klérusa, és a marxista
diktatúrákban a párt tagsága a felnőtt lakosság hol, mikor hány százaléka volt.
A 88 milliós tagság mégis óriási politikai erőt jelent. Feltételezésem szerint.
a Kínai Kommunista Pártnak van a legnagyobb klérusa.
Azt, hogy ez a párt az egyetlen,
amelyik a kor követelményeinek megfelelő úton jár. A kínai csoda a
világtörténelem legnagyobb csodája, a pálya alakítás pedig a pártvezetés
érdeme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése