Mitől függ a munkaerő ára

Kopátsy Sándor                 EG                   2016 05 10

Mitől függ a munkaerő ára

A klasszikus közgazdaságtan még úgy kezelte a munkaerő árát, ami a két főszereplő, a munkaadó és a munkavállaló erőviszonyán alakul. Ezt még Marx is úgy tekintette, amiben nincs harmadik szereplő. Az ő korábban is ez még így volt. Vagyis a munkaerő árát a munkaadók kereslete és a munkavállalók kínálata alakítja. Azt azonban ő sem vette tudomásul, hogy a munkaerő kizsákmányolása, az értéke alatti megfizetése nem a munkaadó társadalmi helyzetén, vagyis nem azon múlik, hogy tőkésként vásárolja a munkaerőt. Ezért azt hihette, hogy a munkaerő ára azért van az éréke alatt, és a munkaadó azért jut profithoz, mert tőkés. Elég tehát a tőkéseket kisajátítani, meg fog szűnni a munkaerő kizsákmányolása. Figyelmen kívül hagyta, hogy a munkaerő is áru, aminek az árát a keresletének és a kínálatának az aránya alakítja. Mint minden árunak, a munkaerőnek az ára nem attól függ, hogy mekkora a munkásosztály és tőkésosztály politikai ereje, hanem kizárólag attól, hogyan aránylik a munkaerő keresletéhez a kínálata.

Mivel minden osztálytársadalmat a túlnépesedés jellemezte, azokban több és jobb volt a munkaerő, mint amennyit a társadalom igényelt, azok mindegyikére a munkaerő túlkínálata, ezért a kizsákmányolása volt a jellemző. A munkaerő kizsákmányolása szükségszerű függetlenül attól, hogy a munkáltató rabszolgákkal, a földesúr jobbágyokkal, a tőkés bármunkásokkal dolgoztatott. Aki ezt felismeri, tudomásul kell venni, hogy minden osztálytársadalom kevesebb és kevésbé képzett munkaerőt foglalkoztatott, mint amennyi volt, ezért függetlenül attól, milyen formában történt a foglalkoztatás, a munkaerőt kizsákmányolták. A kizsákmányolás nem a tulajdonviszonyból, hanem a munkaerő túlkínálatából fakadt.

Az osztálytársadalom mindaddig megkerülhetetlen felépítmény, amíg több és jobb a munkaerő, mint amennyit a társadalom igényel. Marx tehát eltévedt, amikor a tőkés osztálytársadalom erőszakos megdöntésével akart osztálynélküli társadalmat létrehozni. Az osztálytársadalmak megszűnésének egyetlen előfeltétele volt az olyan társadalom, amiben megszűnik a túlnépesedés, a technika pedig a kínálatánál is jobb munkaerőt igényel.

Ez a 20. század derekán a világ fejlett társadalmaiban, először a protestáns Nyugaton, létre is jött. A tudomány és a technika létrehozta azokat a feltételeket, amiben a lakosság túlnépesedése leáll, a minőségi munkaerővel szemben pedig kielégíthetetlen igény támadt.

Mikor áll le a túlnépesedés?

A társadalomtudományok máig nem vallották be, hogy az osztálytársadalmak túlnépesedését elsősorban az okozta, hogy nem volt megoldható a fogamzásmentes szexuális élet, és nagyon magas volt a gyermekhalandóság.

Az emberi faji tulajdonsága, ösztöne és termékenysége annyi szülést eredményez, amennyi a húszas évek közepén lévő várható életkor mellett biztosítja a létszám viszonylagos stabilitását. A gyűjtögetésről a termelésre átállt társadalmakban az életfeltételek a korábbinál biztonságosabbá, egyenletesebbekké váltak, és növekedni kezdett a várható életkor. Ez néhány generáció és a bevándorlás hatásara túlnépesedéssé vált. Ettől kedve mind az öntözéses növénytermelő, mind a nomád pásztortársadalmak, majd az iparra épült társadalmak is a halálokozás fokozásának a kényszere alá kerültek.

Aki ezt felmérte, be kellett látni, hogy az osztálytársadalmak megszűnésének olyan alépítmény létrehozása a feltétele, amiben megszűnik a munkaerő mennyiségi és minőségi túltermelése. De nem akadt ilyen felismerés, spontán, minden politikai szándék nélkül a puritán, fejlett nyugati társadalmakban spontán, minden előzetes szándék nélkül, leállt a túlnépesedés, ugyanakkor a minőségi munkaerővel szemben kielégíthetetlen igény jött létre.

Miért csökkent a gyermekvállalás?

A táradalom minőségi munkaerőigénye mind a családokat, mind az államot abban tette érdekeltté, hogy nemcsak a házasságok, de még inkább a gyermekvállalás jó tíz évvel kitolódott. Ma már a fejlett társadalmakban mind a férfiak, mind a nők többségének a húszas évei közepéig, tehát a termékennyé válásuk után tíz évig tanulni, iskolába járni kell. Ráadásul, a diplomás nők szakmai karrierjéhez szükségük van arra, hogy a diploma megszerzése után mintegy 5-10 éven keresztül a munkájukkal bizonyítsanak. Ennek következtében a legsikeresebben gyermeket nevelő anyák első szülése a 30-as éves korukig kitolódott.

Nincsenek olyan statisztikák, amelyek nemcsak az anyák gyermekvállalását, de a felnevelésük eredményét is kimutatná. A társadalom igénye, hogy a következő nemzedék minőségi élcsapatát minél magasabb arányban a diplomás anyák gyermekei alkossák. Vagyis minél több gyermek szülessen az olyan családban, ahol a szülők jövedelme és iskolázottsága magas. Ezzel szemben minden fejlett társadalomban a diplomás anyák termékenységi mutatója 1.5 alatt van, vagyis a létszámukhoz viszonyítva kevés gyermeket vállalnak. Ezzel szemben a viszonylag szegény és alacsonyan iskolázott családban sok gyermek születik. Ez nemcsak a szülők érdekéből fakad, hanem minden fejlett társadalomban az állam látván a létszámcsökkenést, a gyermekvállalást a számuk, ezzel a várható minőségükkel ellentétes arányban támogatja.

A társadalom elsődleges távlati érdeke a következő nemzedék minőségének az optimalizálása, ezzel szemben olyan a gyermekvállalás állami támogatása, ami a mennyiséget ösztönzi, ezzel kontraszelekciót okoz.

A jelenkori fejlett társadalmak érdeke a következő nemzedék minőségének az optimalizálása, ezzel szemben a gyermekvállalás kontraszelekciójára ösztönöz. Ez a társadalmi érdekkel ellentétes ösztönzés két okból mégsem állítja meg a minőség folyamatos javulását.

Egyrészt a társadalom egyre nagyobb erőforrást fordít a magasabb és a képességhez igazított képzettségre, tehát viharosan nő a magasan kiképzett, a feltárt képességekhez igazítottak aránya. A születések mögötti társadalmi háttér kontraszelekciós, de ezt bőven ellensúlyozza a társadalom és a szülők minél sikeresebb oktatási és nevelési erőfeszítése.

Másrészt megállíthatatlanul folyik mind a minőségi, mind a nem kívánt munkaerő áramlása a lemaradókból a fejlettebb társadalmak felé. Az emberiség belátható jövője azért fenyegető, mert százszor annyi nem használható munkaerő akar a fejlett világba özönleni, mint tehetséges. Az előbbiek ellen a fejletteknek védekezni kell, az utóbbiakat pedig a lemaradók nem szeretnék elengedni.

A munkaerő várható jövedelme a befogadó társadalom fejlettséggel arányosan emelkedik, a jövedelem különbség pedig a munkaerő minőségével hatványozottan nő. Ezért a fejlett társadalmak vadásznak a kiképzett tehetségekre, a tehetségek pedig hatványozottan érdekeltek a fejlettebb társadalmakba való beépülésre.

A világ lakosságának háromötöde viszonylag elmaradott, szegény országban él, azok nagy többsége gyorsan szaporodik, viszonylag egyre jobban lemarad, és a lassú növekedés okán a tehetség egyre nehezebben érvényesül. Az egyéként is lemaradók számára óriási értékvesztés a tehetségek elvándorlása, ami ellen nincs védekezési eszköz. Ugyanakkor az elvándorló tehetség számára a kivándorlás egyre nagyobb anyagi és szakmai nyereség, a fejlettek számra pedig a bevándorló tehetség ingyen kapott kincs.

A négy legsikeresebb befogadó ország az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Ezek mindegyike gazdag, alulnépesedett és létrejötte óta az idegenek sikeres befogadója. Az ugyancsak alulnépesedett kelet-európai és a latin-amerikai országokba vándorlók negyed akkora jövedelemre sem számíthatnak, mint az angolszász országokba települők.

Azt Max Weber jó száz éve felismerte, hogy a protestáns népek másoknál hatékonyabban működtetik a társadalmat, de azt nem tette hozzá, hogy ez a fölényük a más kultúrából jöttek befogadásában is igazolódik.

A belátható jövő szempontjából azt is látni kell, hogy a konfuciánus országok is sikeresek, de nem befogadók. Ez következik abból, hogy évezredek óta túlnépesedettek, nehezen befogadók, ugyanakkor kiváló az oktatási rendszerük, ezért nem tehetséghiányosak.