2015. november 5., csütörtök

Pásztor Béla nem lesz díszpolgár

Kopátsy Sándor                 PP                  20125 11 04

Pásztor Béla nem lesz díszpolgár

A közelmúltban én is részt vehettem az ünnepségen, amit Pásztor Béla 50 éves polgármestersége okán tartottunk. J negyven élve kísérem lelkes figyelemmel Veresegyháza sikerét Pásztor Béla polgármestersége alatt.
Valamikor a 70-es években, nem véletlenül botlottam Veresegyházába. A Pénzügykutató Intézet igazgatójaként Az amerikai tapasztaltok hívták fel a figyelmemet a bolygóvárosokra. A Sanfrancisco közeli Sylicon Völgyben született a kor egyik legnagyobb technikai forradalma, a számítógépeké. Az óta a fejlett világban számos, hasonló jelenségre lehettünk figyelmesek. A fiatal és bátor értelmiségiek kivonultak a nagyvárosból egy csendes bolygóvárosba, és lett ezekből a bátor kezdeményezések egy-egy melegháza.
Erre kerestem hazai példákat. Akkor éppen Szentendrén laktam, az is ilyen kis bolygónak tekintettem. Úgy éreztem ilyenre példát legkönnyebben úgy találnék, ha volna arról adat, hol, mekkora a fiatal diplomások aránya. Ilyen adat nem volt, hát kerestem valami közvetettebb fogózkodót. Ilyennek tartottam az akkor még kevés magántulajdonban lévő személyautók arányát. Ezt ugyanis nyilvántartották.
Kiderült, hogy aránylag sok személyautó a fóliázó településeken és három városban volt. A fóliázók autóigénye érthető volt, a három város, Szentendre, Tata és Veresegyháza azonban azt jelezte, amit kerestem.
Szentendrére a budapesti értelmiségiek hétvégi pihenésre mentek. Az ottani viszonyokat jól ismerhettem. Oda vonzott a Duna és a kertes táj. A HÉV pedig a munkába járást is lehetővé tette.
Tatához is volt személyes kötődésem. Tudtam, hogy Tatabányáról az elitből sokan ott laktak. Ott igényesebb házakat építettek. Még vonattal is lehetett munkába járni.
Versegyházáról semmit nem tudtam, azon kívül, hogy ott is sok a személyi tulajdonú autó. Ezt az is indokolta, hogy nehezebb volt a Budapestre jutás. Kimentem, körülnézni. Ekkor találkoztam a fiatal és lelkes polgármesterrel, Pásztor Bélával. Lelkesen számolt be arról, hogy néhány nagyvállalt oda települne. De éppen olyan lelkes volt abban is, hogy medvéket telepítsen. Én már akkor is inkább a botanikus kerteknek, parkoknak, az énekes madarak oda csalogatásának a híve voltam. De szeretem az olyan embereket, akik a nagy tervek mellett az apró örömöket sem hanyagolják el.
Veresegyháza ugyan nem közlekedési csomópont, mégis havonta olyan vásárokat tartanak ott, amire kevés autópályán elérhető város lenne képes.
Közben, az én lelkesedésemtől függetlenül fél tucat barátom oda költözött. A város lakossága háromszorosára nőtt. Az ott épített házak értéke még ennél is nagyobbra nőtt. Nagyon szeretnék olyan ragsort látni, hogy a teleüléseken mekkora az egy lakosra jutó vagyon értéke, mekkora a diplomások arányszáma. Ilyen adatok azonban az óta sincsenek. Veresegyháza ebben is a legjobbak között lenne.
Ezért lett volna jogos, hogy Pásztor Béla a megyéjének díszpolgára legyen. Nem az első, de nem is az utolsó szégyenünk. A két háború között zsidó nem lehetett akadémikus, köztük talán a legnagyobb, Neumann János sem. József Attila nem lehetett magyar tanár.
Pásztor Béla azért esett el a díszpolgárságtól, mert szocialista volt. Vagyis a jelenlegi hatalom bűnnek tarja, ha valaki szocialista volt. Én is az voltam, de büszke vagyok rá. Amit az életem során elértem, nagyrészt annak köszönhetem, hogy a szovjet megszállás alatt szocialista voltam. Elég bölcs ahhoz, hogy hazafias kötelesség mindig olyan úton járni, ami eredményre vezet. Század annyit sem érhettem volna el, ha dacosan visszavonulok a semmittevésbe. Pásztor Bélát is azért tartom a díszpolgárságra érdemesnek, mert mindig megtette azt, ami a minél eredményesebb munkához kellett.
A Pestmegyei Közgyűlés tagjainak azt kellett volna mérlegre tenni, hogy mi lett volna, ha Pásztor Béla nem párttag 1965-ben, és más jelölnek Veresegyházában Polgármesternek. Ma nem lehetnénk büszkék Versegyházára.
Nem kételkedek abban, hogy az utókor a szovjet megszállás 45 évét úgy fogja értékelni, hogy ugyan nem lehettünk függetlenek, de a csatlósok közt mi voltunk a legsikeresebbek. A rendszerváltás után következő 25 évről pedig az lesz a vélemény, hogy a függetlenségünk birtokában azonban nem voltunk másoknál hatékonyabbak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése