Kopátsy Sándor PS 2015 11 03
A gyermeknevelés érdekeltsége.
Az egyetlen gyermek nevelésének nagyobb hatékonyságára csak
a kínai gyermekvállalás korlátozás eredménye hívta fel a figyelmemet. Egynél
több gyermeket a társadalom alsó harmada eredményesen ritkán nevelhet. Ezzel
szemben a középső harmad kettőre is képes. A felső harmad pedig háromra is. Ezért a felzárkózni akaró és még szegény
társadalomban sem az az optimális megoldás, ha mindenkinek csak egy gyermeke
lehet, hanem az, hogy csak az alsó harmadban legyen egy, ezen belül az alsó
tizedben egy se. A középső harmadban lehessen kettő, a felső harmadban pedig ne
legyen korlátozás.
A liberálisoknak ez is istenkáromló sérelmét jelenti az
általános emberi jogoknak.
Az általános emberi
jogok csak a homogén társadalomban nem sértik a többség érdekét. A
társadalmi fejlődés során azonban egyre távolabb kerülünk a társadalmi
homogénségtől, tehát az általános emberi jog indokoltságától. Az általános jog
csak a börtönökben és a fogolytáborokban indokolt. Minél kevésbé homogén a társadalom az egyforma jogi helyzet csak az
elitnek kedvez.
Amennyire szinte biológiai törvény, hogy minél fejlettebb a
faj, annál fontosabb a szülők számára a gyermekük. Ez annyira érvényesült az
ember esetében, hogy a minőségi és mennyiségi túltermelése vált jellemzővé
fajunk történetében.
Amíg a gyűjtögető társadalmakban az emberek a képességükkel
arányos jövedelmet és társadalmi elismerést élveztek, mert a gyűjtögethető termék mennyisége és éréke a gyűjtögető képességétől függött.
Ezt, mint sok évtizedes gyakorló vadász és horgász ismerhettem fel. Egy-egy
vadász vagy horgász teljesítménye között óriási volt a képességétől függő
különbség.
A gyermekkorom paraszti világában pedig a családok jövedelme
között a földjük nagyságától és minőségétől függött a jövedelmük. De még az
iparban is időbért, napszámot fizettek.
Az irracionalitással azonban a húszas éveimben az
erdészetben találkoztam. Ott, a szovjet minta alapján, önköltségi ár volt.
Ezzel mérve a nagyon értékes hámozási rönk volt a legolcsóbb, mivel arra alig
volt ráfordítás. A legdrágább a széthasogatott tuskó volt.
Tekintettel arra, hogy az állami erdészeti vállalatok a
termelési érékük arányában kapták a kifizethető bért a nagyon értékes hámozási
rönköt is felvágták tűzifának, annak hiányában pedig drágán kellett a
bútoriparnak importálni. Megdöbbentem a kitermelt fák értékével fordítottan
arányos árán, és az ebből fakadó pocsékoláson. Az osztályidegennek tartott
erőmérnökök csak szenvedtek, nem mertek rámutatni a rendszer ostobaságára. Én
mertem, és egy éven belül bevezettük a világpiaci árarányokat kifejező árakat.
A következő évben az erdészetek kiváló vállalatok lettek, kapták a prémiumot és
az elismerést.
Most hetven évvel
később azt kell leírnom, hogy a mindennél értékesebbet, a munkaerőt termelő
családokat a gyermekeik felneveléséért azok felnevelési eredményével
fordítottan jutalmazzák. Bármennyire köztudott a gyermeket nevelő családok
alsó harmada, annak is az alsó fele, a munkanélküliek, több családi pótlékot
kapnak, mint amennyit az eredménytelen felnevelésükre fordítanak. Ezeknek
többsége értéktelen, sőt jelentős hányadában negatív értékű munkaerő lesz.
Ezzel szemben a családok nagyobb jövedelmű és magasabban iskolázott felső
harmada a családi pótlék sokszorosát fordítja gyermekei képzésére, nevelésére,
ezzel az átlagosnál sokkal jobb munkaerőt termel, de ezért a ráfordításainak
tört részét kapja meg a társadalomtól. Vagyis
a társadalom a legnagyobb érték termelőit, a családokat az általuk elért
eredménnyel fordítottan támogatja.
A munkaerő
újratermelését a társadalom olyan módon támogatja, ami a minőségével fordított
arányú ösztönzést jelent. Ennél nagyobb kárt semmi sem okozhat a
társadalomnak. Még az a szerencse, hogy a családokat nemcsak az felnevelésért
járó társadalmi jutalmazás motiválja, hanem a szülői ösztönük is. Élnek a
társadalom által nyújtott, elérhető lehetőségekkel és ösztönösen keresik a
gyermekeik képességének megfelelő szakmát, a minél jobb iskolát. Ezért
történhet meg, hogy a következő generáció az előzőnél képzettebb, a szakmáját
jobban megválasztó lesz annak ellenére, hogy erre a társadalom az érekével
ellenkező irányú ösztönzést működtet. A
társadalom fejlődését az ostobaság sem képes megállítani.
Elég, ha megnézzük,
milyen mértékben nőtt az átlagos iskolázottság. A diplomások aránya száz év
alatt a hússzorosára ugrott. Ezt ugyanis a társadalom is támogatja, mert
felismerte, hogy a munkaerejének értéke elsősorban az iskolázottságtól függ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése