Kopátsy Sándor
ED 2015 11 11
Kína a népességének
alakulását csak darabban méri
Ahogyan megajelent a hír, hogy Kína feladja az egy gyermek
vállalhatóságának a politikáját, egyre több hír jelenik meg arról, hogy eddig
is voltak kivételek.
A nem Han etnikumok
kedvezményei.
Kína nemcsak azért nemzeti állam, mert a lakosság 90
százaléka Han, hanem azért is, mert politikai, kulturális és gazdasági szinten
a Hanok fölénye egyértelmű. Ezért aztán nem is okozott zavart, hogy a
jelentéktelen kisebbségek aránya valamit növekedhet. Aki Kínában boldogulni, felemelkedni akar, annak a kínai etnikumba kell
beépülni. Ez a folyamat karakterisztikusan történik Tibetben is, amelyik
kulturálisan az egyetlen nem kínai tartomány. A többinél nemcsak sokkal
számosabb, de fejlettebb etnikumnak nincs szüksége a védekezésre.
A kivételek lassú
terjedése is köztudott volt.
Azoknak az anyáknak, akik egyedüli gyermekek voltak engedélyezték
a második gyermek vállalását. Ezek száma azonban nem volt jelentős.
Két körzetben
engedélyezték a két gyermek vállalását.
Erről nem tudtam, de inkább csak kísérleti jellege volt. De
még itt is hét év szünet után jöhetett a második gyermek.
Általános és súlyos hiba volt azonban, hogy minden esetben
csak a gyermekszámot nézték, a felnevelés hatékonyságát figyelmen kívül
hagyták.
Márpedig felnevelés
minősége sokkal fontosabb, mint a gyermekek száma. Ennek ellenére Kínában
fel sem merült, hogy a felnevelés minősége elsősorban a szülők jövedelmétől és
iskolázottságától, valamint és az egy gyerekre jutó jövedelemtől és a vele való
szülői foglalkoztatástól függ. Ez akkor is igaz, ha a konfuciánus kultúrájú népek még a nyugati protestánsoknál is több
figyelmet és anyagi költséget fordítanak gyermekeik jobb iskoláztatási
eredményére. Azt azonban figyelembe kellene venni, hogy Kínában is nőnek a
szülők jövedelme és iskolázottsága közti különbségek. Ezek szerepe a nyugati
demokráciákban olyan óriási, hogy aligha lehet feltételezni, hogy Kínában ez
nem játszik szerepet. Sőt az a tény, hogy a távol-keleti országok mindegyike a
gazdasági fejlettségi szintjéhez viszonyítva, lényegesen több fiatalt küld
drága külföldi egyetemekre, azt mutatja, hogy a magasabb képzettségi szintre
történő iskoláztatásnak anyagi feltételei is vannak. Aligha képzelhető el, hogy
a jelenlegi Kínában olyan család is külföldi egyetemre küldhetné a gyermekét,
aki jövedelmi szempontból nem a felső tizedbe tartozik. Márpedig nem jó
rendszer az, amiben csak azok a fiatalok mehetnek külföldi egyetemre, akiknek a
szülei a felső jövedelmi tizedbe tartoznak.
De nem is annyira a tökéletes gyermekvállalási rendszert
akarom kidolgozni, nagyon meg lennék elégedve, ha olyan felmérések készülnének,
amelyek a családi körülmények és a gyermekek képzési eredménye köztikülönbséget
tárnák fel. Az ilyen adatok ismerete nélkül ugyanis nem készülhet a társadalom
érekéhez hangolt gyermekvállalási módszer.
Számomra a közelmúltban az tűnt fel, hogy a családok alsó
nyolc tizedében milyen képzési előnyt jelent az egyetlen gyermek, és milyen
hátrányt a több gyermek közt megosztandó ráfordítás. Ezért tartom sürgősnek az
olyan felméréseket, amik megmutatják, hogyan alakul a családok tizedeiben a
gyermekek számtól függő felnevelési eredmény.
Minden felmérés, ami
hozzáférhető, egyértelműen azt mutatja, hogy a felnevelés eredménye a családok
jövedelmével és a szülők iskolázottságával exponenciálisan nő, a gyermekek
számával pedig fordítottan arányos.
Ez Kínában sem lehet
másként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése