Tartalom
Kopátsy Sándor PP 20115 10 26
Gondolatok az Európai Unióról
Az Európai Unión, az euró övezeten belül és a Visegrádi
Négyek teljesítményéről készült adatok mindig nagyon érdekeltek.
Mindhárom szervezet működése annak tükrében mérhető, hogyan
alakultak a belső arányok.
Ami az Európai Uniót illeti.
E szervezetnek az volt a célja, hogy Európa nyugati felét
versenyképessé tegye mind az Egyesült Államokkal, mind a Távol-Kelettel
szemben. Ennek ellenére e célnak a realitását utólag sem vizsgálják.
Az Egyesült Államokkal, helyesebben mondva Észak-Amerikával,
még helyesebben a négy óceánon túli angol-szász szemben a versenyképesség
elérés céljának semmi realitása nem volt. Ezzel
a négyessel szemben legfeljebb az európai puritán népek, az angolszászok, a
germánok és a skandinávok országai versenyezhetnek.
Az EU apostolai eleve abban a hitben éltek, hogy Európa
nyugati fele elég homogén ahhoz, hogy közösséget alkothasson. Figyelmen kívül
hagyták, hogy Európa nyugati fele soha
nem volt politikai és gazdasági egység. Politikai egység csak a 20. század
második felében, a hidegháborúban lett, de akkor is csak a Szovjetunió katonai
túlerejétől félve, és az Egyesült Államok ernyője alá kényszerülve.
Az, hogy a protestáns és a római katolikus, a puritán és a
mediterrán népek nem férnek meg közös társadalmi felépítményben, az óceánon túl
vált egyértelművé. Az angol gyarmatokon puritán társadalmak épültek fel, mint a
spanyol és portugálokén. Amerikában senkinek nem jut eszébe, hogy Amerika
angolszász, és latin országait közös nevezőre lehet hozni az angolszászokkal.
Illetve a Világbank bürokratái Argentínában bevezették a dollárt, illetve
Csilléből amerikai társadalmat akartak formálni. Mindkettő csúfosan megbukott.
Én pedig megtanultam, hogy a bankárokra nem szabad politikai feladatot bízni. A
BRIC négyest is bankár találta ki, és az ostobaság szimbólumának tartom.
Egyetlen közös jellemzőjük van, hogy nagyok, minden másban nagyon különbözők.
Szorosabb közösséget
csak olyan államok alkothatnak, amelyek kultúrája és gazdasági fejlettsége
közös. Nemcsak a közös vallás, de még a közös nyelv sem elég a közös társadalmi
és gazdasági felépítményhez.
Az EU társadalmi és gazdasági felépítménye német, és azon
belül is a német fejlettségre szabott. Az
EU szabályai a legfeljebb a puritán népek számára lehet hatékony, a nem
puritánok számára a német mentalitásra és fejlettségre szabott olyan
kényszerzubbony, amiben nem mozoghatnak a kultúrájuknak és gazdasági
fejletségüknek megfelelően.
Ezért az EU működésképtelenné vált azonnal, amikor a
mediterrán népek országai is tagjai lettek. De az EU két vezetője, Németország
és Franciaország itt sem állt meg, elkezdték az ortodox keresztény,
nagycsaládos, még szegényebb országok felvételét is. De még itt sem álltak meg.
Megbolondították Ukrajnát, és legutóbb már a német kancellár asszony
Törökországot is azzal bolondította, hogy a felvételi kérelmét támogatnák.
Tekintettel arra, hogy az EU német méretre lett szabva,
ennek működéséből elsősorban Németország részesült. Ezt a német centrikusságot
azzal leplezték, hogy a brüsszeli vezető állásokba, súlytalan országok,
súlytalan politikusait ültették. Tizenöt
éve nem került a brüsszeli fontos állások egyikébe sem olyan politikus, akinek
a saját országában súlya lehetett, és az országának is súlya van. Brüsszel egyre
inkább jelentéktelen politikusok tudálékosságának központja lett.
A The Economist múlt heti számában látok egy statisztikát,
hogy Nagy Britannia egy lakosra jutó nemzeti jövedelme 24 százalékkal
alacsonyabb volt, mint a tagállamok átlaga. Ma 40 százalékkal e felett van. Ez
nem annyira az ország teljesítményének, mint sokkal inkább a szegényebb
tagokkal történt gyarapodás következménye. Ha Törökországot is felveszik, ez a
mutató még egyszer nagyobb lesz.
Többet mutatna az olyan mutató, ami az EU országok átlagában
fejezné ki az Egyesült Államok színvonalát. Ebből kiderülne, hogy az Európai Unió vészesen lemaradt. Az
egy laksora jutó jövedelem még egyszer olyan gyorsan növekedett Észak
Amerikában, mint az EU-ban. Ennél is katasztrofálisabb a lemaradásunk a
távol-keleti országokhoz képest. Azok háromszor gyorsabban gazdagodtak.
A brüsszeli bürokraták azonban jó fizetésért szorgalmasan
vigyáznak arra, hogy a teljesítményük titokban maradjon.
Ami az euró övezetet illeti.
A realitásoktól történő teljes lemaradást az jellemezte,
amikor nem volt elég a nem puritán és gazdasági téren viszonylag lemaradt
országokra rákényszerített bürokrácia, a németek a valóban kemény márkájukból a
dollárnál keményebb világpénzt akartak teremteni. Mivel ehhez a német
gazdaságot kevésnek tartották, euró övezetet szerveztek. Azt, hogyan lehet
megfelelő valuta a mediterrán országoknak a német márkából konstruált euró,
senki nem gondolta végig.
A németek azt akarták, hogy az euró örökölje a márkájuk
erényeit. A gyengéket, az oda nem valókat a négy mediterrán ország jellemzi a
legjobban. Ezek megtisztelve érezték
magukat, hogy végre nekik is kemény valutájuk lehet. Nemcsak megszabadulnak a
kiszámíthatatlan, inflálódó valutájuktól, de olcsó hitelekhez is juthatnak.
Ez be is következett. Arra azonban senki sem gondolt, hogy a felértékelt
valutájuk rontani fogja a külkereskedelmi mérlegüket, nő az importjuk, csökken
az exportjuk. Vagyis gyorsan, de
kezdetben kényelmesen eladósodnak. Az eladósodott országnak azonban leértékelt
valutára lenne szüksége, de ezt a lehetőséget elvesztették azzal, hogy a
valutájuk árfolyamába nem avatkozhatnak bele.
A könnyelmű mediterrán népeknek eleve 20-30 százalékkal
leértékelt valutára lett volna szükségük, e helyett ennyivel felértékelt
euróval kereskedtek. A jelenlegi
adóságuk törlesztéséhez azonban 30-40 százalékosan leértékelt valutára lenne
szükség.
Az euró övezetet kitaláló bankárok azonban olyan kilépési
feltételeket szabtak, ami államcsődöt jelent. Vagyis nem lehet kilépni. Egy éve
már mindenki tudja, hogy a mediterrán országoknak ki kellene lépni, de azt nem
hangsúlyozzák, hogy ennek nincsenek meg a feltételei. Az euró övezet kevésbé
fejlett országainak a fő hitelezői az övezet erős országai, akik már annyi
övezeten belüli hiteladói, amennyinek a leírását képtelenek elviselni. Inkább
újabb hiteleket adnak, csak ne legyenek államcsődök.
Az euró övezet
létrehozása a pénzügyek történelmének a legnagyobb átverése volt. Ez
azonban olyan lassan lepleződik le, hogy közben egyre drágább lesz a rendezése.
Ami a Visegrádi Négyeket illeti.
Azok közé a kevesek közé tartozom, akik az Osztrák Magyar
Monarchiát kulturálisan és gazdaágilag is működőképesnek tartottam, de benne mi
magyarok voltunk a fő zavaró elem. Erre már a 18. század végén II. József
császár is ráérzett, és modernizálni akarta. Az örökös tartományokban végrehajtotta a jobbágyok felszabadítását, és hivatalos
nyelvként bevezette a németet. A császár reformjainak a Magyar Királyság
azonban eredményesen ellenállt. Megtagadta a jobbágyfelszabadítását,
ragaszkodott a magyar nyelv hivatalos használatához, és a nemzetiségek
elmagyarosításának folytatásához.
Ezt mindmáig politikusaink és történészeink világnézeti
hovatartozásuktól függetlenül pozitív eredményként tartják számon. Jellemző, hogy
a bolsevik megszállás során sem ismertük el, hogy a 18. század végén végzetes
hibát követtünk el azzal, hogy a Habsburg Monarchia modernizációja elmaradt.
Erre máig büszkék vagyunk.
Ezt a mulasztást a Bécsi Udvar 1849 tavaszán, Ferenc József
császárrá tevésekor igyekeztek pótolni. Ezt a célt szolgálta az Olmützi Alkotmány. Ez felosztotta
Magyarországot. Horvátország és Erdély önálló örökös tartomány lett. Ráadásul
Szerb Vajdaság lett Temesvár székhellyel a szerbek lakta országrész is.
Lényegében csak a szlovák többségű felvidék marad a Magyar Királyság része.
Vagyis a történelmi Magyar Királyságot nem Trianonban osztották fel először,
hanem 70 évvel korábban, Olmützben, és nem a nyugati nagyhatalmak, hanem maga
az osztrák császár.
Ezt még jobban elhallgatjuk, pedig ez volt az utolsó alkalom
arra, hogy a Trianoni Szerződésekben végrehajtott, másfélmillió magyart
elszakító feldarabolás elkerülhető legyen. Őszre ugyanis a Bécsbe
visszaköltözött Bécsi Udvar stratégiája megváltozott. Lombardia elvesztése arra
tanította a Monarchia híveit, hogy minden reform az elszakadás veszélyével
járhat. Ezért már nem akartak
Magyarország feldarabolásához nyúlni, megelégedtek a katonai vezetők
kivégzésével, és néhányszáz börtönbüntetéssel.
Mivel a megtorlást borzalmas büntetésnek tartjuk, igyekszünk
elpalástolni, hogy Olmützben ennél százszor nagyobb büntetést, az ország
feldarabolását írta alá a császár.
Ezért éreztem
ünnepnek, hogy Megalakult a Visegrádi Négyek, a lengyelek, a csehek, a
szlovákok és a magyarok államainak a csoportja. Ez ugyan nem azonos a Habsburg
Monarchiával, de kulturálisan csak a germán ország, Ausztria hiányzik belőle.
Örömöm csak fokozódott, amikor az EU-ra szabadított
közel-keleti embervándorlás szorosabbra fogott össze bennünket. A lengyelekkel
ugyan örökös barátok voltunk, még akkor is, amikor ez nem volt közös nemzeti
érdekünk. Most azonban a déli határunk védelmére, segítségünkre siettek a
csehek és a szlovákok is. El sem tudtam képzelni, hogy ezt megérhetem.
A csehek viselkedését az államalapítás óta irigyeltem.
Ők már az
államalapításkor bölcsebben döntöttek, amikor a német-római császártól, és nem
a mediterrán pápától kérték a koronát. Ennek köszönhették, hogy Prága a
császári főváros lehetett évszázadokon keresztül.
A reformációnak is
bátor kezdeményezői voltak.
A Habsburg
Monarchiának ők voltak a gazdasági szíve. A vasút századában ott volt birodalom
iparának nagyobb fele.
Azt sem valljuk be, hogy mi magyarok álltunk annak az
útjába, hogy a császár ne csak magyar, hanem cseh király is legyen.
Most erre a koronát egy Eurostat-felmérés. Ebből ismét
beigazolódik, hogy négyünkből Csehország az igazán nyugat-európai. Ezt nem most
érték el, hanem már a középkorban is. Ma ott a legalacsonyabb a
kiszolgáltatottak száma. Náluk ezek aránya 14.8 százalék. Ugyanez a mutató
Szlovákiában 18.4, Lengyelországban 24.7, Magyarországon azonban 31.1 százalék.
Ugyanezek az arányok derülnek ki a foglalkoztatási rátából
is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése