Jézus és Marx

Kopátsy Sándor                 EP                  2015 11 13

Jézus és Marx

Az új egyenlítő legutóbbi száma e cím alatt értelmiségiek vitáját közli le. Lényegében a kereszténység és a baloldal viszonyét fejtegetik. A címlapon Ferenc pápa és Fidel Castro találkozása látható.

Azt ugyan megértem, hogy Ferenc pápa stílusa, megnyilatkozásai reményt keltenek a vallásukat modernizálni akaró római katolikus hívek körében. Az azonban meglep, hogy a római pápa szerepével az új egyenlítő szerkesztősége ilyen súllyal foglalkozik. Én is türelmetlenül várom, hogy a római katolikus kereszténység is zárkózzon fel a kor követelményeihez. Várom, de nem vagyok optimista. A reformáció során a római katolikus vallás úgy döntött, hogy nem a puritán, hanem a latin népek kereszténysége marad. Akkor még érthető volt, hogy a latin népek vallása marad.

Ezt azonban túlságosan komolyan vette, még olyan reformoktól is tartózkodott, amelyek a latin népek számára is egyértelműen indokoltak voltak. Közel 500 év kellett, hogy a liturgia nyelve a nemzeti a nyelv legyen. Ez azonban nagyon kevés volt ahhoz, hogy a tudományos és technikai forradalomban is sokak számára nehezen elfogadható legyen.

A reformáció után még mintegy 400 év telt el addig, amíg a társadalomtudomány felismerte, hogy a protestáns erkölcs és magatartás fölényt jelent a latin népek viselkedésével szemben. Ezt Marx Weber a 20. század küszöbén fogalmazta meg, de az óta egyre jobban igazolódott.

Ma a Nyugat keresztény egyházainak hívei között sokkal nagyobb a különbség, mint 500 éve volt. Azt sem lehet állítani, hogyha Róma, akkor elfogadja a reformáció reformjait, nem lett volna egyházszakadás, mert a latin népek ma sem tudnak puritán módon viselkedni, nemhogy akkor. Ezt egy profán példával illusztrálom. Az Európai Unió azért került vállságba, mert előbb csak puritánokra szabott pénzügyi követelményeket kényszerítettek a tagországokra, a protestánsokra és a latinokra, majd közös valutára fogták őket. Kiderült, hogy a puritán népeknek és a latinoknak nemcsak közös kereszténységük, de valutájuk sem lehet.

De nemcsak közös kereszténységük, de még közös marxizmusuk sem lehet. A hidegháborúban Európa három kereszténységének megfelelően három marxizmusa is volt.

Most sem azt várom, hogy Európának egyetlen kereszténysége legyen, csak abban reménykedem, hogy a római katolikus vallás jobban halad a korral. Legalább abban, amiben a hívei haladnak.

A családtervezés volna a legfontosabb.

A meghosszabbodott várható életkor mellett a fogamzásmenetes szexuális élet ugyanis az elviselhetőnél nagyságrendekkel gyorsabb népszaporulatot eredményezne. Ezt a katolikus hívek is tudják. Ezért azok is fogamzásgátlókat használnak. Ezt nem lehet kétségbe vonni az európai, de még a latin-amerikai katolikusok esetében. A katolikus hívek stagnáló létszáma azt bizonyítja, hogy szinte minden lakos tervezi a gyermekvállalását.

Ezt ugyan Ferenc pápa is elismerte a Fülöp Szigeteken, de a bíborosok aligha fogják neki megbocsátani. A családtervezés gyakorlatának tudomásul vételétele minden továbbinál könnyebb volna.

Nem okozna az sem gondot, ha a papok nőtlenségi kötelezettségét is eltörölnék. Ez sok kínlódástól mentené meg a papokat, de volna végre megoldás az értékes fiatalok papi pályára terelésére is. Aligha volna jobb utánpótlás, mint a papok gyermekei közül a papi pálya választása. Ezt ötszáz éve bizonyítja a protestáns egyházak tapasztalata. A papi pálya választására a papi családban való nevelkedés a legjobb feltétel. Az is idejét múlt gyakorlat, hogy a papok reverendában járnak.

Talán a legnagyobb anakronizmus a nők kizárása a papi pályáról.

Ez a bevezetés azt szolgálta, hogy a római katolikus vallásnak akkor is sok reformra van szüksége, ha a latin népek vallása akar maradni.

A hivatkozott vitában hiba volt a Krisztusi kereszténység képviselőjének a római pápát állítani. A római pápa lényegében csak a latin kultúra kereszténységét képviseli. Ráadásul a marxizmust a kiöregedett latin-amerikai Castróval szimbolizálni. Azt illene tudni, hogy a társadalmi fejlődés élcsapatában nincsenek latin népek. Krisztust a római pápával, Marxot Castróval azonosítani, nagyon durva hamisítás. Ez alól az sem mentség, hogy az egyenlítő Krisztus helyett Jézust írt.

Az is vitatható, hogy a baloldaliságot lehet-e a kapitalizmus ellenességgel azonosítani.

Az ugyan igaz, hogy Marx kapitalizmus ellenes volt. De ő minden osztálytársadalmat deformációnak, lerombolandónak tartott. Azt tudomásul sem vette, hogy történelmi materialista létére, nemcsak a tőkés, de minden osztálytársadalmat természetellenes felépítmények tekintett.

A kerekasztal szereplői ma is úgy beszélnek a marxizmusról, mintha Kínában nem az volna, és ott a történelemben páratlan a sikere.

Sem Krisztusnak, sem Marxnak fogalma sem lehetett arról, amilyen jólét van ma a tőkés Svédországban, és milyen gyorsa növekedés történik negyed század óta Kínában, ennek ellenére, ha ma láthatnák, úgy érezhetnék, hogy ilyen társadalomról álmodtak.

Az is nehezen érthető, ahogyan a vitában résztvevők bírálják a jelenkori tőkés társadalmakat. Nem veszik tudomásul, hogy azokban a szegények, a kiszolgáltatottak jobban élnek, mind az emberiség kétharmada. A jelenkor legnagyobb társadalmi feszültsége éppen abból származik, hogy az emberiség ötöde olyan társadalmakban élhet, amire ők jobban vágynak, mint a vallások által ígért mennyországra.

Az elmúlt ötven év olyan eredményekkel járt, hogy százszor több ember akar a gazdag társadalomban akár az alsó tizedben élni, mint amennyi a saját társadalmában szeretne karriert csinálni. Fajunk életének a legnagyobb változása abban van, hogy eddig mindenki a saját társadalmában akart jobb helyzetbe kerülni, a próféták és a forradalmárok a saját társadalmukat akarták javítani, a legutóbbi ötven évben pedig a többség a létező fejlett társadalomban akar élni.