Létre jöttek az első osztálynélküli társadalmak.

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 03 10

Kiegészítő gondolatok az ÚJ KÖZGAZDASÁGTANHOZ

IV.

Létre jöttek az első osztálynélküli társadalmak.

Jelenleg a fajunk történetében három igen jelenős változás van folyamatban.

A puritán társadalmak osztálynélküliek lettek.

Ezt már sokszor leírtam, ezért röviden. A Nyugat és a Távol-Kelet már gazdag, magasan iskolázott és piacos gazdaságú, puritán kultúrájú társadalmaiban spontán, minden erőszak nélkül leállt a túlnépesedés. Valamint a még szegény és iskolázatlan Kínában a politikai diktatúra piacosította a gazdaságát és erőszakkal lecsökkentette a gyermekvállalást. Ezzel párhuzamosan a tudományos és technikai forradalom kielégíthetetlen igény támaszt a minőségi munkaerővel szemben. Ezzel ezekben nemcsak megszűnt az osztálytársadalmakat létrehozó túlnépesedési nyomás, de hiánycikk lett a minőségi munkaerő. A jelenleg mintegy 7.5 milliárdos emberiség kétötödében megszűnt az osztálytársadalmakat létrehozó alépítmény, és példátlan mértékben növekszik a jólét, a várható életkor, az iskolázottság.

De csak a puritán erkölcsű társadalmak léphettek túl az osztálytársadalmi felépítményen. Ezzel szemben a tudományos és technikai forradalom vívmányai is beszivárogtak az elmaradt és túlnépesedő háromötödbe, és ezek korábban elképzelhetetlen mértékben felgyorsították az eleve is elviselhetetlen népszaporulatot, és ennek következtében még szükségszerűvéggé vált a halálozást fokozó, a tudásvágyat üldöző osztálytársadalmi felépítmény. Ezt azonban a fejlett világ katonai és gazdasági túlereje nem engedi érvényesülni. Hadereje megakadályozza a belső és az egymás közti háborúkat, a beáramló technikai vívmányok és az anyagi segítség pedig elviselhetőbbé teszik a túlnépesedésüket. Ennek következtében az elmaradt társadalmak lakossága száz év alatt ugyan a tízszeresére nőtt, de ennek ellenére javult a táplálkozás, nőtt a várható életkor és az iskolázottság. Mintegy harminc éve ugyan lassult a népszaporulat százaléka, de csak annyira, ami mellett a növekmény nagysága alig változott, továbbra is tizenöt évenként egy milliárddal nő, és elviselhetetlen maradt. Ezzel szemben a mintegy 5 milliárdos lemaradó emberiség számára a lassú, évenként néhány ezrelékes létszám csökkenés volna kívánatos.

Az emberiség optimális létszáma.

Megmagyarázhatatlan, hogy a társadalomtudományok miért nem foglalkoznak azzal, hogy az élettereinkben az adott technikai szinte mekkora volna az optimális népesség. Ez alatt értve, hogy mekkora népesség mellett volna az egy főre jutó jövedelem, vagyon, várható életkor és az iskolázottság eredője a legnagyobb. E helyett a társadalomtudományok a politika és a vallás szolgálójaként a lakosság számának növelésével, legfeljebb a gazdaság nagyságával mérik a fejlődést.

Még a nyomát sem találtam annak, hogy egy társadalomtudós felvetette volna, az adott technikai szinte mekkora volna az optimális lakosság. Eddig Malthus, az angol pap sem merészkedett el, csak azt vetette fel, hogy a lakosság növekedése egyszer túllépheti az élelmezést kielégítő létszámot. Kapott is a fejére nemcsak a vallások klérusaitól, és a politikai elittől, de még a forradalmár Marxtól is.

Ez most sem merül fel, amikor a tudósok kedvenc témája lett a klímaváltozás negatív hatásaival történő rémisztgetés. Pedig, ha valaminek, a felmelegedésnek az elsődleges oka, a száz év alatt ötszörösére nőtt létszámunk. A tudósok ezrei foglalkoznak a felmelegedéssel, de egy sem akadt, hogy mi lenne akkor, ha az elmúlt száz év alatt is csak annyival nőtt volna a létszámunk, mint amennyivel múltunkban történt. Pedig egyértelmű, hogy az egy lakosra jutó környezetterhelés nem nőtt, hanem körülbelül a felére csökkent. Történt ez annak ellenére, hogy az egy lakosra jutó fogyasztás háromszorosára nőtt. Elég arra gondolni, hogy száz éve az energia felhasználás ugyan háromszorosa lett, de azon belül a szán aránya csökkent, a fajlagos szennyezések pedig csökkentek. A talajerő javult, mert javításában előbbre jutottunk, jobb fajokat termelünk.

A környezetünk védelmére, óvására egy lakosra vetítve is többet költünk, hatékonyabb módszereket alkalmazunk. A környezetvédők leginkább azzal irritálnak, hogy a környezet változásnak csak a negatív hatásait vizsgálják, holott életem egyik nagy felismerésének éppen azt tartom, hogy a fajok csak változó környezetben fejődnek, változatlan környezetben áll a fajfejlődés órája. Ez fajunkra fokozottan vonatkozik. Ha nem lett volna ezelőtt 6-8 ezer éve felmelegedés, még ma is gyűjtögetésből élnénk. Minden, a mit az elmúlt hatezer évben elértünk, a tőlünk független klímaváltozásnak köszönhetjük. Most, ezerszer annyi eszköz áll rendelkezésünkre, mint akkor, mégis pánikot keltenek.

Felgyorsult tudományos és technikai fejlődés.

A társadalomtudományok máig sem ismerték fel, hogy a kommunikáció, a közlekedés és a szállítás forradalma ötven év alatt mennyire felgyorsította az ismeretek, a személyek és az áruk távolságot nem ismerő cseréjét. A tudományos és technikai forradalom vívmányainak jelentős része szinte minden szegény társadalomban is általános használatú lett. Ezek az eszközök olcsók és könnyen kezelhetők lettek. Ma a szegény és iskolázatlan emberek számára is elérhető információk néhány évtized alatt jobban elterjedtek, mint annak idején az iránytű, a zsebóra, a könyv, a telefon, a rádió, a kerékpár, a motorkerékpár és a gépkocsi.

Korunk megértésében sokat segítene, ha a gyorsan elterjedő tárgyhoz oda írnánk, hogy hány napi bérbe került, mennyibe került a használata, és mennyi idő alatt vált széles körben elterjedté. Kiderülne, hogy a rangsort a mobil telefon vezeti. Ötven éve még el sem tudtuk képzelni, hogy ilyen eszközünk is lehet, ma pedig már az elmaradt, szegény társadalmakban is szinte minden családban ott van, hatékonyan használható.

Előtte az iránytűt tartottam a bajnoknak. A vagyont érő hajó értékét ez a kis mágnes megsokszorozta. Nélküle a ködös tengerek és az óceánok meghódítása meg sem történhetett volna, velük pedig szinte minden hajó teljesítménye, veszélyeztetettsége harmada sem lenne. Egészen másként alakult volna a fajunk történelme iránytű nélkül, mint iránytűvel.

Nálam a szövegszerkesztő a bajnok. 25 éve annyira remeg a kezem, hogy nem tudok kézzel írni. Szerencsére, a gépen tudok. Az óta mintegy 50 ezer oldalt írtam, sajnálnám, ha ezeket nem írhattam volna le.

A jelenkori fejlett társadalmak már nem osztálytársadalmak.

A 20. század végén az emberiség puritán kétötöde egészen más, a korábbiaknál sokkal gyorsabban fejlődő társadalmakban él. Fajunk eddigi életében előbb csak egyetlen jelentős változás történt, de azt sem mi, emberek hoztuk létre. Ez a gyűjtögető életmódról a termelésre való áttérés volt, amit egy nem is nagyon jelentős klímaváltozás okozott.

A föld történetében a jégkorszak megszűnése nem is tekinthető jelentősnek. A fajok földi történelmében számos olyan éghajlatváltozás volt, amiben a fajok jelentős hányada kipusztult, és utána jelentősen más, fejlettebb fajok jelentek meg. A jégkorszak megszűnése ugyan néhány jelentős emlőst elpusztított, illetve domesztikálódásra kényszerített, de ismereteim szerint, új fajok nem jöttek létre. Ez a klímaváltozás jelentős változást csak az ember életében hozott, a gyűjtögetésből áttérést a termelésből való megélésre.

Az ember által domesztikált fajok sem pusztultak volna ki, csupán ritka fajokká váltak volna. Hiszen minden háziállatnak számos rokona ma is él. A kutya és a rénszarvas sok ezer évvel előbb az emberrel együttélést választotta a nagyon mostoha életteret jelentő tundrán. A kutya aztán a vadászok és később a pásztorok segítőtársa lett. A szarvasmarha, a bivaly, a birka, a kecske, a disznó, a szamár és a ló vadon is megmaradt, de viszonylag sokkal kisebb létszámban. Az első kettő, a szántóföldi kultúrák igavonó állata lett. Nélkülük egyetlen magas-kultúra létre sem jöhetett volna. A domesztikált szárnyasoktól is hasonló mondható el. Kicsit más a helyzet a macska és a tengerimalac esetében. Ezek azért maradhattak számosak, mert az emberi lakóhelyek jelentették számukra az ideális életteret. A domesztikált állatok történelemformáló szerepével mostohán bánnak a történészek, pedig sokkal fontosabb szerepet játszottak, mint az uralkodók és hadvezérek.

A siker kulcsa.

Max Weber jó száz éve felismerte, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan alépítményt hozott létre, amire csak a puritán viselkedésű népek lettek képesek hatékony felépítményt építeni. Ez először jelentkezett fajunk történetében. Eddig minden osztálytársadalom közel azonos hatékonysággal működött függetlenül attól, milyen volt a lakosság viselkedési kultúrája. Minden osztálytársadalomban a lakosság nagy többsége a létminimumnál alig magasabb szinten élt. Mások voltak az urak, de a többség hasonlóan élt. A már iparosodott gyarmattartó államokban a munkások és a parasztok nagyon hasonló szinten éltek.

Ezen először a gyarmatosítás változtatott valami keveset. A gyarmattartó országok külső forrásból is jelentős jövedelmet élvetek. De ezt a többletjövedelmet ellensúlyozta az a tény, hogy jó kétszáz évig a megnövekedett városi lakosság jobb életfeltételeit nem lehetett biztosítani. A vidéken élő jobbágy, illetve paraszt egészségesebb környezetben élt és dolgozott, mint a városi proletár. Ezt bizonyította két tény.

A városi munkások testmagassága kisebb volt, mint a jobbágyoké. Valamint rövidebb volt a várható életkoruk is. Ez azt jelentette, hogy a városi társadalmakra egészen a 19. század végéig, lakosságot vesztő társadalmak voltak, vagyis mindig bevándorlókra szorultak. A falvakban, pusztákon jellemző túlnépesedés jelentős részét a városok vették fel. Ismereteim szerint, az minden kultúrában a városok lakosságvesztők voltak. Ez néha katasztrofális volt, és az átlagos csökkenés sokkal nagyobb volt ott, ahol nem voltak fagyos telek. Ennek ellenére a történészek alig fogalakoznak a városi lakosság nagyobb halandóságával.

Ez a jelenség ugyan a közművek kiépítésével, az egészségügyi hálózat kiépülésével megszűntek, de előtte nagyon fontos társadalmi szerepet játszottak.

Az urbanizáció.

Az európai, még inkább a magyar történelem megértéséhez nagyon fontos adat volna az urbanizáció, és annak etnikai és lakosságuk nagysága szerinti összetételének nyomon követése. Számomra a magyar történelem megértéséhez a legtöbbet az adta, amikor az ötvenes évek során a fiatal magyar marxista történészek először publikálták a nyugat-európai és a magyar feudális társadalmak összetételét. Kiderült, hogy a nyugat-európai feudális társadalmakban a politikai uralkodó osztály a nemesség, a lakosság egyetlen százalékát is alig lépte túl, vagyis a nemesek csak a földesurak voltak. Ezzel szemben egy nagyságrenddel nagyobb volt a politikai nemesség aránya, de ezek tizede sem volt jobbágytartó földesúr. A nagy többségük csak jogi értelemben volt nemes, valójában szegény úr. A nemesség aránya a legmagasabb a magyar etnikumon belül volt, és meghaladta a tíz százalékot.

Még nagyobb volt a különbség a polgárok esetében. Nyugat-Európában a városok lakossága sokkal inkább megmaradt, élte túl a sötét középkort, mint a mediterrán réségben. Ezért ott alakosság mintegy hat százaléka volt a városok polgára. Ezzel szemben a Kárpát Medencében még a viszonylag kevés római város is kipusztult. Az Árpádok alatt az urbanizáció alig érhette el az egy százalékot, de ezek sem magyarok voltak.

A magyar történelem kulcsa tehát egészen az Oszmán Hódoltságig a vészesen alacsony urbanizáció volt. Magyarok által lakott város szinte nem is volt. A néhány távolsági kereskedő és bányász városban magyarok nem is laktak.

Az Oszmán Hódoltság területén azonban megindult a parasztpolgárosodás. A tanyák és a favak óriási parasztvárosokká alakultak át. Ezek parasztpolgárok önkormányzatai voltak, akiknek azonban az országos politikába alig volt beleszólásuk.

Magyarul beszélő polgárság csak a vasúthálózat kiépülése során polgárokká emelkedett zsidóság volt, a lakosság mintegy hat százaléka, az arányuk ennek kétszerese volt a városokban, és négyszerese Nagy-Budapesten, ami ennek köszönhetően már nyugat-európai értelemben vett főváros lett.

Az első világháború elveszése után Magyarország a Kárpát Medence területének harmadán szinte nemzeti állam lett. De a politikai hatalom az arisztokraták és az úri középosztály kezében maradt. Ezek politikai hatalmát csak a Szovjetunió megszállása számolta fel. Ennek közel félszázada alatt azonban egyre inkább felnevelődött, és a politikai hatalmat átvevő, de történelmi múlttal és tapasztalatokkal nem rendelkező munkás- és parasztszármazású értelmiség. Ez lettünk 2010 után.