Kiegészítő gondolatok az ÚJ KÖZGAZDASÁGTANHOZ VI. Amit már én is megéltem

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 03 14

Kiegészítő gondolatok az ÚJ KÖZGAZDASÁGTANHOZ

VI.

Amit már én is megéltem

A jelenkor a tengerek megművelésének kezdete lesz.

Fajunk történetének legnagyobb fordulata az, amikor a természet ajándékaiból élésről áttért a szántóföldi gabonatermelésre. Most a vizek megművelésére térünk át. Méghozzá a kor tempójában. Ötven éve még újdonságnak számított a tengervízi farmokban termelt lazac, 2016-ban pedig már ezekben termelték a tengerekben kifogott halak felét. Még megdöbbentőbb adat, hogy ez évben a tengeri halfarmokban annyi kiló halat termeltek, mint amennyi marhahúst.

Közel kétszáz éve az angol Malthus azon kesergett, hogy a túlnépesedés táplálékhiányt fog okozni. Ma pedig ez látszik a legkisebb problémának. Hatvan éve Burgert Róbert barátommal az láttuk, hogy a szarvasmarhát, de még a sertést is ki fogja szorítani a baromfi. Ez szükségszerűen fakadt abból, hogy a baromfi százszor szaporább, és huszad annyi idő alatt lehet belőle végtermék, hús és tojás, mint a szarvasmarhából hús és tej. De már akkor felvetettem, hogy az igazi forradalmat a még sokkal szaporább, és gyorsabban szelektálható hal fogja jelenteni.

Ma már senki sem kételkedhet abban, hogy a hal, és a többi hidegvérű állat lesz a jövő fehérjéje.

Az emberiség törtnetében a történészek százszor annyit foglalkoznak a királyokkal és a hadvezérekkel, mint a táplálkozással. Pedig sokkal inkább fordított arányban kellene.

A hatvanas években fél évet Olaszországban tölthettem, ott találkoztam először a növényi fehérje történelmi szerepével. Azt már előzőleg tudtam, hogy az amerikai bab milyen fontos növényi fehérje, mert a baranyai sokácoknál láthattam, hogy a fő táplálékuk a bab volt. Ez és a gesztenye volt a két jelentős növényi fehérje. Mégis meglepett, amikor Dél-Olaszországban egy nagyon gazdag és művelt ügyvédnél vendégeskedtünk. Mivel éppen az egyiptomi bab, a fáva ünnepnapja volt, az nem ettek mást, csak fávát. Ezt a pillangóst ugyan ismertem, hiszen tarlóvetésként Baranyában termelték. De csak ott tudtam meg, hogy a fáva ünnepe ötezer éves egyiptomi örökség. A nagyon sűrű lakosságú Egyiptomban ritka kincs volt a hal és a hús, ezért volt nagy tisztelete a fehérjében gazdag fávának. Ott ez a bab volt a fehérjét jelentő táplálék. Arról az olasz vendéglátóm sem sokat tudtak mondani, hogyan lett Olaszországban is ünnep a fáva napja, de mégis keményen megtartották.

Amennyire köztudott, hogy Európa milyen sokat köszönhetett az amerikai burgonyának és kukoricának, annyira keveset tudunk arról, hogy a városi lakosság számára mit jelentett az amerikai bab. Az olcsó és tárolható fehérjét.

Most már biztosak lehetünk abban, hogy a jövő emberiség fehérjével való táplálását a halfarmok fogják biztosítani. Az mégsem tudatosult, hogy mekkora lehetőséget jelent a haltenyésztés térhódítása. A sok tudós évtizedek óta a felmelegedéssel járó nehézségekkel riogat, de eszükbe sem jut, hogy mint jelenthet a sós vizekben elterjedő haltermelés.

A közelmúltban éppen a magyar édesvízi haltermelés fellendülésével foglalkozunk. Egy véletlen hír hívta fel a figyelmemet arra, hogy a halastavak termelését lényegesen hatékonyabbá tehetjük azzal, ha a vizüket a Paksi Atomerőmű éjszakai ármával melegítjük. Kiderült, hogy az év hala, az egyiptomi harcsa, azért népszerű, mert Egyiptomban, ahol nincsen tél, ezek kétszer gyorsabban nőnek. Tehát a magyar halastavak hozama kétszeres is lehetne, ha télen fűtenénk a vizüket. Ehhez itt van a paksi éjszakai áram, amit nem tudunk hasznosítani.

A zsebben hordható számítógép.

Fajunk úgy jelent meg, mint a legkevésbé életképes faj. Az agyunktól eltekintve, minden fizikai képességünk viszonylag gyenge volt. De a fejlett agyunknak köszönhetően egyre gyorsabban, minden képességünk magasan az állatvilágban minden képesség fölé emelkedett. A technikai fejlődés történelmét korábban az olyan szerszámok jellemezték, amik megkönnyítették a fizikai munkák végzését, csökkentette azok használata a hozzáértést. A tudományos és technikai forradalom az ember képességét növelő feladatok megoldását sokszorozta meg. A munkaerőtől egyre nagyobb, a használójától egyre kisebb feladatot igényelt. Ezt a legjobban az ember korlátozott kommunikációs képességét megsokszorozó kommunikációs forradalom falósította meg. Egy modern okos telefon elkészítéséhez egyre több tudományos eredményre van szükség, a használata pedig egyre kevesebb képességet igényel és korábban elképzelhetetlen eredményt hoz.

A gyerekek elképesztő érzékkel használják a távirányítókat, az okos telefonokat annak ellenére, hogy fogalmuk sincs arról, hogyan lehetett ezeket előállítani. Gyermekkoromban nyilat, sípot, csúzlit készítettünk, ma a gyerekeknek fogalmuk sincs arról, hogyan készül a mobiltelefon, a távirányító, de gátlás nélkül használják, kinevetik az öregeket, akik logikájukra támaszkodva próbálják hasznosítani ezeket. Ők pedig természetesnek tekintik, hogy egy másik kontinensről úgy beszélnek és nézik a nagypapájukat, mintha a lakás másik szobájában ülne. Fel sem merül bennük, hogy kétszáz éve ez még a tudósok számára is elképzelhetetlen volt.

Talán egyetlen találmány sem jelentett akkora változást az emberiség többsége számára néhány évtized alatt, mint egy zsebben hordható számítógép. Ennek ellenére ma ezeket a kis csodákat az elmaradt világban is általánosan használják. Azzal a tudósok sem foglalkoznak, hogyan fog hatni ez az emberiség tudatára.

Az atombomba hatása.

Kevés tudományos eredménytől vártak akkora történelmi változást, mint az atombombától. A tudósoktól a közvéleményig az iszonyú emberpusztítással járó háborúktól féltek. Az óta hetven év telt el, és nincsenek háborúk, az atombombákkal csak kísérleteznek és ijesztgetnek.

Éppen ma nézhettem a televízióban egy elemzést a Japánra dobott két atombomba hatásáról. Ennek a végén az volt a következtetés, hogy a két atombomba ledobása két-háromszázezer japán halálát okozta. De ezzel befejeződött a háború, aminek legalább tízszer, de inkább hússzor több áldozata lett volna, ha a tradicionális fegyverekkel még egy évig tart a háború. Csak az Egyesült Államok embervesztesége lett volna félmillió.

Az ebben az esetben sem merül fel, hogy Japán volt az agresszor, aki hadüzenet nélkül elpusztította az Egyesült Államok csendes óceáni flottájának a felét, a háború alatt pedig példátlan kegyetlenül bánt a megtámadott ellenséggel.

Az atomfegyverek megjelenésének mérlege példátlanul pozitív. Az óta a fejlett világban nem volt háború, ugyanakkor az Egyesült Államok és a Szovjetunió között folyt egy példátlan drága fegyverkezési verseny, aminek az elkerülhetetlen következménye lett az imperialista Szovjetunió szétesése. Ennél olcsóbb megoldást nem is lehetett volna elképzelni a Szovjetunió felszámolásáról. Elképesztően sokat fordítottak a hidegháborúban fegyverkezésre, de ez a sok is eltörpül a mellett, mibe kerülhetett volna egy igazi atomháború.

Ez is meggyőző példája annak, hogy a végső mérlegek elkészítése nélkül hamis történelem készül. A hidegháború az emberiség történetében a legkisebb áldozattal és a legnagyobb eredménnyel zárult fegyverkezési verseny volt, aminek a sikere csak azzal magyarázható, hogy az atomfegyverek birtokában a nyertes is lehet vesztes.

Miért nem háborúznak a fejlett társadalmak?

A közgazdaságtudomány máig nem ismerte fel, hogy miért nincs a tudományos és technikai forradalom körülményei között háború. A második világháborút azért lehet joggal a fejlett társadalmak közti utolsó háborúnak tekinteni, mert feltehetően valóban az utolsó volt. A tudományos és technikai forradalom ugyanis olyan világgazdaságot hozott létre, amiben a fejlettek számára az lett a legnagyobb előny, ha egymással kereskednek, osszák meg a munkát.

Az osztálytársadalmak hatezer éve alatt a fejlettek azzal jutottak jövedelemhez, hogy a kevésbé fejlettekkel kereskedtek. A világkereskedelem nagy többsége a fejletteknek a kevésbé fejlettekkel, ezen belül a gyarmataikkal és a befolyási övezetekkel folytatott árucsere volt. A tudományos és technikai forradalom hatására azonban a világkereskedelem súlypontja a fejlettek közti munkamegosztás lett. A történészek sokat foglalkoznak a gyarmati rendszer felszámolásának a politikai feltételeivel, de meg sem említik, hogy a tényleges ok a tudományos és technikai forradalom volt. Ezt megelőzően a világkereskedelem többsége a fejlettek és a kevésbé fejlettek közti árucsere volt.

Az ipari forradalom olyan világkereskedelemnek teremtette meg az alapját, amiben az iparosodott országok gyáripara óriási komparatív előnybe került a nem iparosodottakkal szemben. Mivel az ipari forradalom csak az ipart és a szállítást érintette, és csak jó kétszáz évvel később a mezőgazdaságot, a világkereskedelem súlya egyre inkább a fejlett országok ipari termékek exportjának a kevésbé fejlett országok mezőgazdasági és bányászai termékekre történő cseréje felé tolódott el. A gyarmati rendszer ennek megfelelően vált jellemzővé, mert abban az iparosodott országok a saját gyarmataikkal és befolyási övezeteikkel való cserében oldották meg a munkamegosztásukat.

A tudományos és technikai forradalom két okból azonban alapvető változást hozott. Egyrészt megtörtént a mezőgazdaság technikai és biológiai forradalma, másrészt a fejlett országok iparának hatékonysága egyre inkább a fejlettek közti munkamegosztásra épült.

A mezőgazdaság tudományos és technikai forradalma.

A gazdaságtörténészek is alig foglalkoznak azzal, hogy a 20. században mi történt a mezőgazdaságban.

Előtte a mezőgazdaságnak nagyon nagy volt a munkaerőigénye és működtetése viszonylag kevés tőkét és sok képzetlen munkaerőt igényelt. A 20. században a mezőgazdaság gépesítése és a fajok biológiai fejlesztése tizedére csökkentette a mezőgazdaság munkaerőigényét, és az átlag fölé emelte mind a tőke nagyságával, mind a munkaerő minőségével szemben támasztott igényt. Ugyanakkor a mezőgazdaságban a családi gazdaság vált az optimális üzemformává.

Mivel a farmergazdaságok elsősorban a Nyugat négy óceánokon túli angolszász országában győztek, illetve bontakozhattak ki zavartalanul, ezekben érte el a legmagasabb szintet. Vagyis száz éve még a mezőgazdaság fejlettségében kisebbek voltak a fejlettségi különbségek, mint az átlag, jelenleg ennek a négy országnak a mezőgazdasága lett a leghatékonyabb. Vagyis a családi vállalkozás először a mezőgazdaságban győzte le a nagyüzemet. Éppen az ellenkezője történt annak, amit a bolsevik marxizmus kikényszerített.

A kisvállalkozások térhódítása.

A nyugdíjba menetem előtt vizsgáltam, hogyan alakult a vállatok nagysága az Egyesült Államokban a második világháború után. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a leggyorsabban a 10 fő alatti vállatok nőttek és leggyorsabban csökkent az 500 főnél többet foglalkoztató vállatokban dolgozók aránya. Azt már tudtam, hogy a mezőgazdaságban termelt érték 90 százalékát a családi vállaltok adják, de ezekben tovább csökkent a dolgozók aránya, akkor már 3 százalék körül volt.

Az viszont meglepett, de megértettem, hogy hogy az autógyártásban volt a legnagyobb csökkenés. A háború után még az autógyárban szinte a nyersanyagokból készítettek gépkocsit. 1980-ban azonban az autógyárakban 16-20 óra munkával a beszállított alkatrészeket gépkocsivá állították össze. Szinte függetlenül attól, hogy milyen értékű lett a gépkocsi. A legnagyobb autógyárak 50-70 ezer alvállalkozóval voltak kapcsolatban a beépített alkatrészek és a kész gépkocsik értékesítési folyamatában. Torinóban azt mondták, hogy több száz kárpitos vállalt biztosítja a szükséges kárpitosmunkáknak a napi gyártmányösszetételhez való igazodást.

A bolsevik rendszer ebben a tekintetben is az ellenkező úton járt, minél kevesebb nagyvállalattal igyekezett megosztani a feladatokat. A bolsevik rendszer arra épült, hogy minél olcsóbban termelje a kárpitot, a piacos gazdaság pedig arra, hogy minél olcsóbban kiszolgálja a vevők érekét.