Az embert pusztító ember

Kopátsy Sándor                 EE                   2017 03 27

Az embert pusztító ember

A fasiszta ideológusok állították, hogy az embernek természetes ösztöne az emberpusztítás. Ennek az okozóját azonban nem keresték, természetünkből fakadónak tekintették. A vallások és a forradalmárok pedig nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy az ember természeténél fogva emberölő. De az egyik oldalon sem vetődött fel, hogy milyen okból válik az ember emberölővé, mi lett volna, ha az ember nem növeli fajának halandóságát.

Társadalomtudósként felismertem, hogy az ember csak az óra növeli a fajának a halandóságát, amióta túlnépesedővé vált. A halálozásokozás csak akkor vált jellemzővé, amikor az ember áttért a gyűjtögetésről a termelésből való megélésre. Ezt megelőzően, fajunk idejének mintegy 96 százalékában nem volt emberölő. Vagyis az emberölés nem fajunk tulajdonsága, mert csak akkor vált számunkra jellemzővé az emberölés, amikor jelentős mértékben javítani tudtunk az életfeltételeinken, ezzel a várható életkorunkon.

A demográfusok sem tarják fontosnak, hogy mekkora várható életkor mellett volt létszámfenntartó a fajunk ösztönös szaporasága. Ez a 25 év körüli várható életkor mellett jelentett a létszám tartását biztosító stabilitást. Ez a várható életkor függött attól is, hogy milyen ennek a szóródása. Minél nagyobb a gyermekkori, azaz a nemi érettség előtti halálozás, annál magasabb az a várható életkor, ami mellett biztosított a létszám tartása.

Ötven éve állítom, hogy a termelésből való megélés viszonyai között, a spontán, vagyis az ember által okozott halálozás nélküli helyzetben a lakosság mintegy tízszer gyorsabban nőtt volna, mint ahogyan az életterének lakosságeltartó képessége növekedetett. Vagyis az ember olyan faj, amelyik túlszaporodóvá válik akkor, ha a várható életkora meghaladja a 25 évet. Mivel a gyűjtögetés mellett a várható életkora 25 év körül volt, az életterén belül nem volt jelentős túlnépesedés. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert fajunk a gyűjtögetés mintegy 180 ezer éve alatt szinte példátlanul elszaporodott annak ellenére, hogy az egyszer elfoglalt élettérben gyorsan elérte az eltartható népességet, és ott külső hatás nélkül tízezer évek alatt sem változott lényegesen a népesség.

Ezt Ausztráliában tudtam felmérni. Ott mintegy 40 ezer éve jelen meg az ember, ez idő alatt benépesítette a kontinens minden életterét, de azokban a népsűrűség az eltarthatóság szintjén megállt. Az ember mér ezen a nagyon alacsony várható életkoron is gyorsan szaporodó fajta volt, de ez a fajok történetében példátlan módon történt. A gyűjtögethető táplálék erősen ingadozott, de nem volt növelhető. A gyenge termés esetén az éhhalál volt a szabályozó. Ez elől csak kirajzásokkal lehetett védekezni. Minden korábbi fajra az volt a jellemző, hogy csak a megszokott életteréhez hasonló térségekbe települhetett át. Ha egy faj új élettérbe kényszerült, legtöbbször kipusztult, ritkán azonban a mutáció és szelekció nagyon lassú útján új fajjá változott. Az ember volt az első olyan faj, amelyik fejlett agyának köszönhetően a legkülönbözőbb élettereken is ugyanaz a faj maradt, de a viselkedésével alkalmazkodott a nagyon eltérő életterekhez is. Néhány tízezer év alatt a föld szinte minden természeti környezetébe képes volt berendezkedni a nélkül, hogy új fajjá változott volna. Az ember annak ellenére, hogy nagyon másként élt a trópusi őseredőkben, mint a sarkkörön túl, de mint faj nem változott.

Fajunk életében jelentős fordulatot a jégkorszak végét jelentő felmelegedés. Ennek hatására számos életterében jelentősen megváltozott a természeti környezet, ebben nagyon más életmódra kényszerült. Ez a kényszer ugyan nem járt a megszokottól eltérő életterében történő kipusztulással, de ott jelentősen más életmódra kényszerült. Ugyanakkor az éghajlatváltozás sok faj kipusztulásával járt. Egyes fajok az ember gondoskodására szorultak, domesztikálódtak. Ezt a tudomány még ma is csak az emberen múló felismeréssel magyarázzák.

A biológusok sem adnak súlyt annak, hogy egyes állat és növényfajok domesztikációja sokkal korábban megtörtént. Ma a biológia már meg tudja állapítani, hogy a kutya és a rénszarvas az északi tundrán mintegy tízezer évvel a felmelegedés előtt domesztikálódott. Lényegében hasonló történt a későbbi kultúrnövények esetében is. Amerikában a burgonya és kukorica, Eurázsiában a rizs, a köles, a búza és az árpa több ezer évvel a felmelegedés előtt, kapás kultúra volt.

A naprendszerünkben történt változás hatására a földünk éghajlata néhány fokkal felmelegedett, és ennek hatására annyi jég olvadt el, ami mintegy 70 méterrel megemelte a tengerek szintjét. Ez semmi összefüggésben nem volt azzal, hogy a földön az emberek hogyan, és mennyien éltek. Ennek ellenére fajunk életében már megjelent mind néhány állat domesztikációja, és néhány növény kapás termelése. Tehát elindult fajunk lassú fejlődése. Ez azonban olyan kis hányadát érintette az emberiségnek, ami nem okozhatott volna jelentős minőségi fordulatot. Minden esetre a klímaváltozás nélkül az emberiség nagy többsége még ma is gyűjtögetne.

Ezt bizonyítja a tény, hogy Ausztráliéban, és a trópusokon, ahol nem volt klímaváltozás belső okokból, külső hatás nélkül szinte a jelenkorig gyűjtögetnének.

Darwin óta ugyan óriásit fejlődött a fajfejlődés tudománya, mégsem jutott el odáig, hogy a biológiai óra csak ott jár, ahol változott és változik a természeti környezet. Változatlan környezetben nem jár a biológiai fejlődés órája.

A fajok fejlődésében csak akkor történnek jelentős változások, előrébb lépések, ha a környezet változik. Ha a földünkön kívüli okokból jelentősen megváltoznak az életfelt-ételek, jelentős fajfejlődési lépések történnek. Az élet fejlett formái csak ott létezhetnek, ahol az életfeltételek sok változáson mentek keresztül. Ezért a világűrben az élet nyomati keresőknek nem elég olyan égitesteket keresni, amelyeken az életfeltételek a földünkön lévőhöz hasonlítanak, mert ez nem elég. Ha a földünkön nem változtak volna az életfeltételek, rajta ma is csak a nagyon korai életformák lennének. A földünkön azért van fejlett élet, mert nagyon mozgalmasan változtak rajta az életfeltételek. Ha a földön ma is olyanok lennének az élet feltételei, mint néhány milliárd évvel ezelőtt, az életnek csak a kezdeti formái lennének rajta.

Az ember a legfejlettebb faj, ma is úgy élne, mint 150 ezer éve a megjelenésekor, ha nem történik 6-7 ezer éve jelentős felmelegedés. A gyűjtögetésről a termelésre való áttérést, és az óta történt viharos fejlődést csak annak köszönhetjük, hogy a földünkön kívüli okokból jelentősen megváltoztak a földünkön lévő életterek.

Ezért ütött meg Austin Fuentes: The Creativ Spark: New Imagination Made Humans Excepional most megjelent könyvének az a része, ami az emberölő ember megjelenését, amiben azt írja, hogy tévedésben élt a tudomány, ami az emberölés megjelenését 14 ezer évesnek tartotta. Fuentes állítása szerint az csak 5 ezer éve jelent meg. Tehát, ha neki, nekem is igazam van. Az ember csak az óta öli, pusztítja saját faját, amióta már az általa termeltekkel tartja el önmagát.

A termelésre való áttérés olyan fordulatot, olyan minőségi változást, ami megnövelte a várható életkort, ezzel olyan mértékben gyorsította fel az ember ösztönéből fakadó természetes népszaporulatot, ami elviselhetetlen túlnépesedést okozott. Ebben a helyzetben alakultak ki azok az osztálytársadalmak, amelyekben növelni kellett a halálozást. Ezt csak azzal lehetett megvalósítani, hogy a társadalom fokozta a halálozást. Ennek érdekében jövedelem elvonással kellett fokozni a szegénységet, és fegyverekkel pusztítani a lakosságot és annak vagyonát, valamint üldözni kellett az ember természetes tudásvágyát. Mivel az elmúlt mintegy 5 ezer évben nem volt olyan fejlett társadalom, amire nem volt jellemző a lakosság nagy többségét elszegényítő jövedelem elvonás, a drága embert és vagyont pusztító háborúzás, valamint a tudásvágy üldözése, tudományosan nem lehet kétségbe vonni, hogy ennek a minden osztálytársadalomra jellemző ténynek objektív oka volt. Ez az ok, hogy a spontán népszaporulatát nem volt képes eltartani a társadalom.

Fajunk történetében jelenkori tény, hogy a már gazdag puritán erkölcsű társadalmakban megszűnt a túlnépesedési nyomás, annak ellenére, hogy elképzelhetetlen mértékben megnőtt a várható életkor. A nem túlnépesedő társadalmakban megszűnt a lakosság jövedelmének csökkentése. Az osztálytársadalmak csak elvontak a többségtől, de vissza szinte semmit nem osztottak.

Jelenleg a fejlett társadalmakban is van jövedelem elvonás, de a visszaosztás ennél több. Tehát a társadalom csökkenti a jövedelemelosztás piaci differenciáltságát, és a nivellálás érdekében oszt vissza.

Jelenleg a fejlett társadalmakban a katonai kiadások tört hányadát teszik ki, mint a múltban voltak. A fejlett társadalmak között nincsenek háborúk, a túlnépesedő társadalmakkal folytatott háborúk ember- és vagyonvesztesége viszonylag alacsony.

Jelenleg a fejlett társadalmakban a legnagyobb visszaosztás az egészségvédelem, az oktatás és az öregkori ellátás. Mindhárom az várható élekor, ezzel a népszaporulat és a tudásvágy növelését szolgálja.

A nem túlnépesedő fejlett társadalmak felépítménye tehát nem a népszaporulatot fékezi, hanem támogatja, a tudásvagyont nem üldözi, hanem növeli az osztálytársadalmakkal ellenkezően a gyermekvállalást. A jelenkori fejlett társadalmak felépítménye ellenkező célokat szolgál, mint a túlnépesedő osztálytársadalmaké.

Az idézett könyv mondanivalójának a lényege, hogy az emberölés nem az ember természetes ösztönéből fakad, hanem csak akkor jellemző, amikor a társadalom elsődleges feladata a túlnépesedés féken tartása.