A házasságok napja

Kopátsy Sándor                  ES                  2017 02 10

A házasságok napja

Ezen a napon elsősorban a házasságok számának alakulását kellene megnézni, és magyarázni. A kormányok azonban hallgatnak. Pedig bőven lenne mit magyarázni. Különösen a kormánypárt kis szövetségesének, a KDNP-nek. 1960-ban még 88.6 ezer házasságot kötöttek. Ez a szám a Fidesz kormányra jutása idejére 35.5 a fele alá csökkent, aztán máig 46.1-re, alig az 1960-as felénél többre emelkedett.

Számomra a házasságok számának alakulása Nyugat-Európa történelmének egyik legfontosabb alakítója.

Nyugat-Európa felemelkedése ugyanis azzal indulhatott el sikeres pályára, hogy a jobbágyok számára az egyházi, azaz az egyetlen házasságkötési módot a jobbágytelekkel rendelkezéshez kötötték. Fajunk történelmében a nyugat-európai feudális társadalom volt az első kísérlet arra, hogy a túlnépesedést a házasságkötésekkel fékezzék. Ez azt jelentette, hogy csak annyi gyermekvállaló jobbágycsalád jöhetett létre, ahány jobbágytelek volt. Ennek köszönhetően a házasságok egyre jobban kitolódtak, ezzel az első 2-3 születés elmaradt. Mivel a világ minden kultúrája nagycsaládos volt, azokban a házasságok a nemi érettség idején, illetve már korábban létrejöttek. Ezért minden más társadalomban a gyermekvállalás a nemi érettséggel elkezdődött.

Annak ellenére, hogy Nyugat-Európa sikere a kiscsaládos rendszernek köszönhető, a történészek ezt meg sem említik. De én sem találtam nyomát annak, kinek, kiknek volt köszönhető, hogy a földesurak nem nagy, hanem kiscsaládokra bízták a földjeik művelését. Ennek a racionalizmusa ugyan egyértelmű, de a bevezetése mégis felső politikai és egyházi hatalom feladata volt. A kiscsaládos jobbágyrendszer egyértelmű fölénye ellenére, csak a katolikus Nyugat-Európában volt, az egész világon, ezen belül az ortodox keresztény Kelet-Európában és a Balkánon mégis mindenütt fennmaradt a nagycsaládos rendszer, ebből fakadóan a lényegesen több gyermekvállalás, és nagyobb népszaporulat.

Tekintettel arra, hogy egyetlen osztálytársadalomban sem lehetett 1-2 ezreléknél nagyobb a tényleges népesség növekedés, a nagycsaládos társadalmakban kétszer annyi halált kellett a társadalmaknak okozni, mint a kiscsaládos Nyugat-Európában. Ezért kellene sokkal nagyobb hangsúlyt adni annak, hogy miért lehetett Nyugat-Európa a viszonylagos humanizmus földje. A kultúra történészei sem vették tudomásul, hogy a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a demokrácia, valamint a tudományos és technikai forradalom alapja a kiscsalád volt. Ez először a kiscsaládos jobbágyrendszerrel csupán Nyugat-Európában ott is csak a mezőgazdaságban volt általános, majd az ipari forradalom szinte mindenütt általánossá tette.

A kiscsaládos jobbágytársadalom a gyermeknevelésben is forradalmi változást hozott. A nagycsaládos társadalmakban a munkaképes anyák a gyermekük mellett sem maradtak sokáig, hanem dolgozni mentek. A gyermekek nevelése a nagycsalád kollektív feladata volt. A kiscsaládban azonban a már érett korú, tapasztalt anyák maguk nevelték a gyermekeiket.

A kiscsalád fölénye azonban leginkább abban jelent meg, hogy a nagycsaládokban a fiatalok, a munkaképesek termeltek, a megtermelt javak felett azonban a már munkaképtelen családfők rendelkeztek. Ezzel szemben a kiscsaládos rendszerben az értéktermelő rendelkezett az általa megtermelt jövedelemmel. A kiscsalád tehát egy lényegesen hatékonyabb sejtje volt a társadalomnak, mint a nagycsalád.

A feudális társadalom viselkedését akkor értettem meg, amikor a franciatörténészek bemutatták, hány évesek voltak a házasságuk idején a párok. Alig hittem el, hogy a 14. században a vőlegények közel a 30-hoz, a menyasszonyok pedig néhány évvel fiatalabbak. Ez döbbentett rá arra, hogy Nyugat-Európában, a közép-korban a fiatalok nemi érettségük első tíz évét szexuális ösztönük elnyomásával élték meg. Ez adott magyarázatot arra, hogy a középkori embert miért jellemezte egyrészt a bigott vallásosság, másrészt a kegyetlen indulat.

Az ipari forradalomnak a gyermekvállalásra gyakorolt hatását alig említik a történészek, pedig ebben a tekintetben is gyökeres fordulatot hozott. A korai házasságnak megszűnt a korlátozottsága, közel tíz évvel korábban házasodtak, és mivel nem volt megoldható a fogamzásgátlás, korábban szültek az asszonyok. Tehát felgyorsult volna a népesség növekedése. Ezt azonban két tényező korlátozta.

Egyrészt sokkal magasabb lett a halálozás.

Ezt sem olvastam a történészek munkáiban. Pedig a jobbágy lényegesen egészségesebben élt, dolgozott, táplálkozott és kevésbé fertőződött, mint a városi proletár. Erre a kedvenc mutatóm, a testmagasság alakulása hívta fel a figyelmemet. Az angol jobbágyok tíz centivel magasabbak voltak, mint a proletárok. A városi munkások csak a 19. század második felében lettek olyan magasak, éltek olyan sokáig, mint a jobbágyok, illetve a parasztok.

Másrészt elkezdődött a kivándorlás.

Amerika és Óceánia felfedezése megkétszerezte Nyugat-Európa népei életterét. Ennek a példátlan élettér növekedésnek a pozitív hatásáról sem találtam tudományos munkát. Az eredeti magas-kultúrák életterüket viszonylag gyorsan kialakították, de azon lényegesen nagyobbítani egyiknek sem sikerült. Nyugat-Európa sikerének alapja az életterének megtízszereződése volt.

Európa története egészen másként alakult volna, ha nem népesítheti be Amerikát és Óceániát. Ötszáz év alatt a Nyugat népességének nagyobb fele e két felfedezett kontinensen él, és terjeszkedésének tere is egyre inkább odaát van. A belátható jövőre ez még sokkal inkább igaz. A 20. században már sokkal gyorsabban gazdagodott az óceánokon túli protestáns Nyugat, mint a gyarmatok kizsákmányolását is élvező protestáns Európa. A század második felében a gazdasági, még inkább a tudományos és gazdasági fölény áttevődött az óceánokon túlra. Szabad életterük szinte csak a négy angolszász gyarmatból alakult államnak van. Ennek a négy országnak az egy lakosra vetített eredményei sokkal gyorsabban nőnek, mint a nyugat-európai volt gyarmattartóknak. Ez a sebességkülönbség egyre nagyobb, mióta az Európai Unió lett a versenytársuk.

A házasságkötők kora egyre jobban kitolódik.

A tudományos és technikai forradalom hatására a házasságok kitolódnak, a gyermekvállalás pedig csökken, nemcsak megszűnt a túlnépesedési nyomás, de a gyermekvállalás gyorsan növekvő társadalmi támogatása és az élethossz növekedése mellett is csökken a népesség. Ez ellen a fejlett társadalmak olyan támogatásokat vezettek be, a melyik a gyerekvállalás kontraszelekcióját idézi elő. A jelenkori társadalmak legnagyobb hibája az lett, hogy a gyermekvállalás mennyisége fordítottan arányos a családok gyermeknevelési képességével. Minél jobb a családok gyermeknevelési képessége annál kevesebb, s minél gyengébb annál több gyereket vállalnak.

Ennek ellenére, még nyoma sincs annak, hogy a társadalmak felébredjenek, a létszámnál sokkal fontosabb a minőség. A kevesebb, de jobb sokkal értékesebb, mint a több, de gyengébb várható eredmény.

A jelenkori fejlett társadalmak elsődleges feladata a gyermekvállalás családi hátterének javítása. Ezt csak azzal lehetne elérni, ha az öregkori ellátást nem az életkeresethez, hanem a gyermeknevelés minőségéhez igazítanánk.