Az Európai Unió Nobel díjat kapott

Kopátsy Sándor                EK                   2012-12-23

Az Európai Unió Nobel díjat kapott

Eddig sem volt kétségem, hogy az Európai Unió vállságban van. Az, hogy éppen most kapott Nobel díjat, ebben csak megerősített.

Már a háború alatt azt láttam, hogy minél inkább egyértelművé vált, hogy a háborút elvesztettük, annál többen kaptak kitüntetést. Akkor lettem biztos abban, hogy Sztálingrád nem esik el, amikor Hitler a német parancsnokot marsallá léptette elő. Ebből olvastam ki, hogy Hitler sem bízik a győzelembe.

A Rákosi rendszerben megnyugtatott, hogy baj van, mert hullottak a kitüntetések.

A Szovjetunió összeomlását jól jelezte, hogy Brezsnyev elvtárs havonta több kitüntetést kapott, mind Lenin egész életében.

A Nobel díjak értékéről is megvolt a véleményem. Az absztrakt tudományokban valóban rangot jelent, az irodalomban már nagyon döcög. Többen kapták olyanok, akik nem lesznek klasszikusok, és számos klasszikus kimaradt a sorból.

Örültem Korültem Kertész Imre kitüntetésének. Nem azért mert nagy író, hiszen valaki, aki három kultúrához egyformán kötődik, nem lehet a művészet óriása. Ez a reáltudományok nagyjai esetében nem okoz problémát, sőt azok nem is lehetnek nagy hazafiak, mesterségüknél foga világpolgárok. De nem így az írók. Kertész kitüntetésének azért örültem, mert magyar zsidó volt, és nekik sokkal tartozunk.

A politikusoknak ítélt Nobel díjak eleve anakronisztikusak. Kabaréba való, hogy a közelmúlt két megoldhatatlan politikai problémájának, a vietnámi háborúnak, és az arab-izraeli ellentétnek a szereplői kapták. Azt még megértem, hogy a díjat odaítélő akadémikusok hőstettnek tekintik azokat, akik megoldhatatlan feladatok megoldásán fáradoznak. Ebben azonban sokkal bölcsebbnek tartom a görög mitológiát, amiben Sisifus fáradozását nem hősisségnek, hanem a legnagyobb büntetés áldozatának tekinti.

Az Európai Unió kudarcában ugyan nem kételkedem, de túl leszünk rajta. A kitűntetés időzítését és indoklását azonban szerencsétlennek.

Ami az időzítést illeti. Pár éve még sokan elhitték, hogy az Európai Unió életképes lehet. Ma már sokkal kevesebben hisznek ebben.

Ami az indoklást illeti. Az EU létének semmi köze nem volt ahhoz, hogy Európában nem volt háború. A hidegháború idején sem volt háború, legfeljebb ijesztgettek vele. A 20. század második fele óta a fejlett világban nem volt, és mindentől függetlenül a következő száz évben sem lesz háború.

Ennek két alapvető oka van.

1. A jelenkorban minden fejlett társadalomnak a minél élénkebb egymásközti kereskedelem az érdeke. Elviselhetetlen terhekkel járna, ha egymással nem kereskedhetek. Ezért nem bolondok, hogy egymással háborúzzanak.

2. Az Egyesült Államok katonai erejével szemben nincs ellenfél. Ennek ellenére számára is egyre nagyobb kockázatot jelent élni a katonai fölényével. Ugyanis a vesztesek is felmérhetetlen kárt képesek okozni.

Abba most nem megyek bele, sokszor leírtam, hogy Európa sem az Egyesült Államokkal, sem a Távol-kelettel nem lehet versenyképes. A jövő két óriása a puritán Nyugat és a konfuciánus Távol-Kelet. A puritán európai államoknak, vagyis az EU gazdag, szorgalmas és takarékos államainak nem Európa mediterrán és kelet-európai gyengéivel, hanem az Egyesült Államokkal, Kanadával, Ausztráliával és Új-Zélanddal kell közösséget alkotni. Egy ilyen közösség nagyságrendekkel erősebb lenne, mint az európai államok összességére kiterjedő közösség.

Európa súlyát akkor képes legjobban megőrizni, ha olyan tarka marad, mint amilyen. Aki az európai államokból akar minél többet közösségbe szervezni, annál sikertelenebb lesz, minél jobban erőlteti a közösségüket.

Brüsszelben, de főleg Berlinben, és Párizsban azt kellene tudomásul venni, hogy ők már nem lehetnek szuperhatalmak. Márpedig szuperhatalom nélkül, minél nagyobb közösséget alkotnak, annál gyengébbek lesznek.

Természetesen, erről a Nobel díjat osztó bizottság tagjainak fogalmuk sincs. Ha volna, nem kapott volna Nobel díjat a döglődő Európai Unió.