AZ EURÓPAI UNIÓ NEM LEHET HOMOGÉN

Kopátsy Sándor                  PG                  2013-01-15

AZ EURÓPAI UNIÓ NEM LEHET HOMOGÉN

Márpedig, a nem homogén közösség nem lehet sikeres.

Európa néhány tekintélyes politikusa a második világháború után reálisan felmérte, hogy az Egyesült Államokkal szemben még a három nagy és fejlett európai állam egyike sem kerülhet egy súlycsoportba. Legfeljebb együtt reménykedhetnek ebben. E mellett az is megtapasztalhatták, hogy katonai téren, még a Szovjetunióval szemben is kicsik. Az utóbbit megoldották azzal, hogy az Egyesült Államok védelme alá menekültek. A század végre azonban a Szovjetunió összeomlott, mivel a haditechnikai forradalomban gyenge gazdasággal a háta mögött, nem lehet tartósan katonai erőt fenntartani. Maradt tehát az Egyesült Államokkal való egyenrangúság vágya.

Ebben a törekvésükben azonban csak addig jutottak, hogy ehhez is Európa négyötödére van szükség. Ennek elérése érdekében érzeték szükségesnek a folyamatos bővítést. Az fel sem vetődött, hogy a nagyobb tagság valóban nagyobb erőt is jelent. A hangadók mindegyike csak arra emlékezett, hogy az elmaradtabb országok bekebelezése, a nagyobb befolyási övezet és gyarmatbirodalom a 20. század végén már nem előny, hanem hátrány.

Nem tanultak Európa történelméből.

Az ipari forradalom azért Európában történt, mert tagolt volt.

A Nyugatak azért sikerült meghódítani az óceánokat, betelepíteni a két Amerikát, és kizsákmányolni a gyarmatokat, mert tagolt volt. Az egymással versengő államok gyorsan a többi kultúránál magasabb társadalmi szintre emelkedhettek. Egy kis ország és lehetett világhatalom. Előbb a kis Portugália, majd a kis Németalföld, végül a kis Belgium világhatalom, a korának vezető hatalmainak szintjén lehetett. Ehhez elegendő volt, ha a kereskedelmi forgalmát képes volt megvédeni.

Az ipari forradalom fordulatot hozott abban az értelemben, hogy a legfejlettebbek között csak azok az országok maradhattak, amelyek lakosságának viselkedését a puritanizmus jellemezte. Ennek nyomán a mediterrán társég országai egyre jobban lemaradtak. Előbb az itáliai városállamok, majd Spanyolország és Portugália. Gazdasági téren még inkább lemaradtak az ortodox keresztény népek. Katonai erejét csak Oroszország tudta tartani azzal, hogy uralma alá szervezte előbb a Szovjetunió népeit, majd a második világháború után Közép-európát és a Balkánt. A gazdasági elmaradottságát jó ideig ellensúlyozni tudta azzal, hogy erőforrásaiból a tartósan elviselhetőnél sokkal nagyobb súlyt helyezett a katonai erejének fejlesztésére.

A politikai eseményeknél is fontosabb szerepet játszott azonban az, hogy a 20. századi technikát igazán hatékonyan csak a puritán népek országai tudták hatékonyan kezelni. A század végére az államok társadalmi fejlettsége már függetlenné vált az állam nagyságától, katonai erejétől. Jelenleg a világ kilenc legfejlettebb állama között nincs olyan, amelyiknek 20 milliónál több a lakosa, és számottevő katonai ereje van. Megszűnt, hogy az állam lakossága és katonai ereje nagy. Az államok közti versenyben a döntő tényező a lakosság viselkedési kultúrája lett. Nemcsak a Nyugaton, hanem az egész világon.

A második világháború után, a hidegháború demokrata táborában a három háború előtti világhatalom, Anglia, Franciaország és Németország, szerepének folytatására képtelenné vált. Ezért akartak legalább az Európai Közösségben meghatározók maradni. Abban a hitben életek, hogy az európai demokratikus országok irányításuk alá állított közössége nemcsak az Egyesült Államoknak, de a viharosan fejlődő Távol-Keletnek is egyenrangú társa lehet.

Azt nagyvonalúan figyelmen kívül hagyták, hogy ehhez a pozícióhoz sem nyersanyaguk, sem katonai erejük nincs, és nem is lehet. Megelégedtek azzal, hogy a lakosságuk száma, és gazdasági erejük elegendő legyen.

Arra senki sem gondolt, hogy az Európai Közösség minél nagyobb, annál gyengébb lesz.

A mediterrán országok helye az Unióban.

A Közösség a mediterrán országokat eleve alkalmasoknak ítélte a tagságra. Ennek azonban nem volt semmi reális alapja. Elég lett volna megnézni a mediterrán országok háború utáni történetét.

- Az egy lakósra jutó nemzeti jövedelmük ugyan nem volt sokkal alacsonyabb, de azért az is jelentős, több tíz százaléknyi volt. Ezt a még elviselhető gazdasági fejlettségbeli szóródásnak tekintem. Tehát minden más követelménytől eltekintve, az még megengedhető lett volna.

- Az inflációjuk jelentősen gyorsabb volt. Hozzá teszem, hogy ezt nemcsak hibának tekintem. A mediterrán népeknek a kívánatos inflációjuk is magasabb, mint a puritánoké. A társadalmak eltérő inflációtűrő képessége komoly akadálya az olyan közösségnek, amiben erős a pénzügyek feletti pénzügyi felügyelt, nem is beszélve arról, ha közös valutát is alkalmaznak. A gazdag és puritán országokkal közös valuta bevezetése szakma ostobaság. Ennél is nagyobb, ha ezt a kudarcát is látva, erőltetik.

- Tekintve, hogy a mediterrán országok számára jelentős devizabevétel a fejlettebb országokból jövő turisták fogadása, számukra fontos a leértékelt valuta. A közös valuta ebből az okból is ostobaság volt. Még nem láttam adatokat arról, hogy a közös valuta hogyan hatott a mediterrán országokból érkezett turizmusra. Nem lennék meglepve, ha az ebből kiesett deviza elérné a felvett hitelek értékét. Pedig a közös valuta számos más okból is rontotta a pénzügyi egyensúlyt.

- A mediterrán országokban a munkaképes lakosság lényegesen kevesebbet dolgozik. A korábbi nyugdíjazások és a várható életkor okán, a ledolgozott évkezez viszonyítva magas a nyugdíjkiadás. A mediterrán népek alig várják, hogy nyugdíjba mehessenek, ezért a politikai pártok vonzó választási ígérete a nyugdíjkorhatárral szembeni kedvezmény. Elég lett volna megnézni, hogy mennyien és mennyivel előbb mennek nyugdíjba, mint a skandinávok, vagy hány órát dolgoznak évente itt, és ott, és mennyi a fizetett ünnepük.

- A legjobb lecke az volna, ha Olaszországban és Spanyolországban összehasonlítanák az északon és a délen lakók teljesítményét. A 60-as években volt alkalmam megtapasztalni, hogy miben került Olaszországban a két országrész együttélése. Elképesztő pénzükbe került az észak-olaszoknak, hogy a déli testvéreikkel közös országban élnek. A támogatás ellenére a különbség nem csökkent, hanem nőtt. Meggyőződésem szerint, mindkét fél rosszul járt azzal, hogy közös országban élnek. Ugyanezt láttam Spanyolországban, ahol a katalánok évente négyszer akkora összeggel segítik a dél-spanyolokat, mint a mennyi volt a Marshall-segély maximuma.

A mediterrán országok teljes jogú tagként való felvétele tehát elve hibás volt. Ezeket csak a vám- és vízummentesség szintjén lett volna szabad felvenni, azzal a kikötéssel, hogy csak olyan kérdések tárgyalásában van szavazati joguk, ami nem léti túl a személyek és áruk szabad mozgását. Vagyis a munkaerő piacból is ki vannak zárva.

A puritán Nyugathoz közeledők nyugati keresztények.

Ezek sem alkotnak homogén csoportot.

Három országot tartok olyannak, amelyik a puritánokkal azonos szintű tagságra érett.

Csehország nyugati szláv létére már a 11. százban a Nyugatrómai Birodalom tagja lett.  Vagyis a pápa helyett a császártól kért a koronát, és választói fejedelemség rangját kapta. Ennek köszönhetően a lakosság erkölcse, életvitele a germánokéra hasonlított. A Monarchián belül pedig fejlett polgári társadalmú tagország lett. A két háború között, a szlovákokkal közös államban Franciaországgal azonos gazdasági szintet jelentett. Ha a Jaltai Szerződés nem adja a Szovjetuniónak, ma is franciákkal azonos szinten lenne. Egy-két generáció múlva, minden bizonnyal, újra ott lesz. Nemcsak a szovjet megszállástól, de a szlovákoktól is megszabadulva, egyértelműen a puritán Uniónak már ma is, teljes jogú tagja lehet.

Szlovénia helye is az alpi népek között van. Tudomásul kellene venni, hogy az alpi népek közös viselkedési kultúrájúak, függetlenül attól, hogy Svájcban, Dél-Németországban, Ausztriában, Franciaországban, vagy Jugoszláviában élnek, illetve éltek. Számukra a nyelvüknél sokkal szorosabb kacsot jelenet a hasonló életvitelük. Az alpi népekből kiváló közösség jönne létre.

Észtország lényegében kultúrájában skandináv. Ha a történelmük lehetővé tette volna, a finnekével azonos szinten lennének. Meggyőződésem szerint két generáción belül skandináv szintre jutnak, és magukkal emelik a jelentős orosz kisebbségüket is. Az oroszokból ők lesznek az elsők, akik nyugati módon élnek.

A többi nyugati keresztény, közép-európai ország félúton jár.

Lengyelország stratégiai jelentősége okán mindig fontos lesz a puritán Nyugat számára. Ugyan a felzárkózáshoz ma messzebb van, mint a két háború között volt. A német és zsidó etnikumuk volt ugyanis a felzárkózás élcsapata. Velük elvesztették a polgárságuk nagy többségét. A két délebbi balti állam népeit a lengyelekéhez hasonló lehetőségek jellemzik.

Szlovákia nyugati kétharmada, az első világháború előtt, Magyarország legnyugatibb térségében a fejlettek közé tartozott. A két háború között, a csehekkel közös demokratikus államban élhettek. A zsidó és német etnikumuk elvesztése őket is visszavetette. Ennek ellenére a magyarokkal azonos szintre kerülhetnek.

Magyarország Ezer éve Nyugati társadalom akart lenni, de a félúton mindig megtorpant. A kisebbségi feletti uralom, nagyobb mozgásszabadság érdekében mindig visszatorpant a nyugatosodástól. A magyarok is sokat vesztettek a zsidó és a német etnikumuk elvesztésével, de sokat nyerek azzal, hogy a nyugati orientációjukat, polgári fejődésüket nem zavarja a kisebbségek feletti uralom elsődlegessége. A fő baja, hogy a kisebbségek által lakott térséginek, és azzal együtt jelentős magyarok által lakott területük elvesztését képtelenek megemészteni. Nem veszik tudomásul, hogy először van olyan országuk, amelyek sorsát a magyarság érekéhez lehet igazítani.

Horvátországra is körülbelül az vonatkozik, amit a szlovákokról írtam.

Ezek az országok is csak olyan szintű tagjai lehetnek a közösségnek, mint a mediterránok. Mind a Közösség, mind az érintett országok számára, egyelőre, csak az áruk és a személyek szabad mozgása lenne a kedvező megoldás.

A balkáni államok, azaz ortodox keresztény tagok és az arra várakozók számára a Közösségben lévő teljes jogú tagság ön-, és közveszélyes. Törökország alacsonyabb szintű tagsága sok szempontból indokoltabb, mint a balkáni államoké.

Összefoglalva. Az Európai Unió ugyan Európa minden országa számára előnyös megoldás, de csak akkor, ha még néhány generációra megelégszik azzal, hogy szoros közösség csak a fejlett puritán államok számára működőképes, és erős. A közösség alacsonyabb szintjei azonban minden európai ország számára előnyös lenne. A szinteknek azonban viszonylag homogéneknek kell lenni. Annál erősebbek lesznek, minél homogénebbek maradnak.