Arthur Koestler: Tizenharmadik törzs II

Kopátsy Sándor                EH                    2013-01-24

Arthur Koestler: Tizenharmadik törzs II

Mivel mániákusan hiszek a kultúrák, az emberek viselkedési módjának elsődlegességében, számomra nagyon izgalmas a kazárok megtérése. Vagyis az egy istenhitű vallás megjelenése Európa dél-keleti sarkában.

Máig lenyűgöz, hogy a világvallások közel egy időben és egymástól függetlenül jöttek létre. Ebben is igazolását láttam annak, hogy az emberi agy, hasonló helyzetben hasonló megoldásokat talál.

A kereszténység megjelenését azzal magyaráztam, hogy a mezopotámiai és az egyiptomi kultúrák népei eljutottak arra a szintre, amikor felmerül az egy istenhit elfogadása. Ezt egy kis pásztornép oldja meg először, méghozzá olyan tökéletesen, hogy nem akad méltó versenytársa. Erre a görög kultúra sem volt képes. Holott a görögök kulturális tekintetben magasan a többi kultúra fölé emelkedtek. Méghozzá úgy, hogy kétezer év múlva leborul a Nyugat előtte.

A keresztény egyházak klérusa nem ad, mert nem is keresi a magyarázatot arra, hogyan lett elfogadható egy zsidó próféta tanítása a pogány Római Birodalom mindkét felén, az indoeurópai Európában, és a sémita Észak-Afrikában és a közel-keleten.

Meggyőződésem szerint, Krisztus tanítása azért válhatott az egész Római Birodalomban lelkes fogadtatásra, mert Pát apostol, aki nem volt sem tanítvány, sem Krisztust személyében is ismerő, zseniálisan felismerte, hogy a zsidó Krisztus keményen egy istenhitű zsidóssága, a zsidó vallás kemény faji zártsága nem lenne elfogadható a mediterrán pogány népek számára. Ezért aztán a keményen egy istenhívő zsidó próféta vallását fel puhítja egy népes túlvilággal, a szentháromsággal, a szentek sokaságával, a kegytárgyak erejének tudomásulvételével. Vagyis a zsidó vallásból egy sokkal lazábban egy istenhívő vallást formál. Pál apostol ezzel az anyajogú keményen egyistenhívő törzsi vallásból a pogány népek számára könnyen elfogadható vallást hozott létre.

Annak, hogy a sémita és az indoeurópai népeknek közös vallásuk van, Mohamed vetett véget. Akár tudatosan, akár ösztönösen, az európai kultúrára szabott sok istenhez közeli kereszténységhez képest meghirdette a keményebb egy istenhitű vallást, a mohamedánt. Ez elképesztő gyorsasággal elhódította a keresztényégtől a szemita népeket. Afrikában és a Közel-Keleten, ahol ekkor még a keresztények többsége élt a Római Birodalom két fővárosa feletti felügyelet mellett, elveszette hívei többségét.

A mohamedán vallás diadalútja azonban leállt, ahogyan elérte az indoeurópai népek kultúrájának határát. Ez közismert a Nyugat számára Andalúziában. A megállását a történészek egyetlen katonai vereséggel magyarázzák. A frankok legyőzték az arabokat. Már itt kételyeim támadnak. A magyar történészek sem keresik a magyarázatot arra, hogy az Oszmán Birodalom ugyan a Balkánt megszállta, tehát mélyen behatolt a keresztény Európában, és itt jó két évszázadara be is rendezkedett, sőt a fővárosa a Boszporusz európai partján volt, mégsem térített. Egyetlen megszállt keresztény államban még addig sem jutott el, hogy hadseregét télen is ott tartsa. Tehát tudatosan nem kívánt keresztény népeket megtéríteni. Erre a tartózkodásra senki nem keresi a magyarázatot.

Koestler azonban ebben a könyvégen azt mutatja be, hogy a mohamedán térítés nemcsak a keresztény, indoeurópai népeket nem kívánta megtéríteni, de a Kaukázuson túli térségben élő pogányokat sem. Arra sincs magyarázat, hogy Bizáncnak sem volt ilyen törekvése. Ugyanakkor a két világvallás közti térségben lévő Kazár Birodalom felső vezetése szükségét érzi annak, hogy pogány népe egy istenhívő vallású legyen. Sőt fontolgatja, hogy melyik vallást válassza. Ezt a tényt a magyar történészeknek is hangsúlyozni kellene, annak ellenére, hogy a honfoglaló magyarok a Kárpát Medencében bőven találkoztak már mind bizánci, mind római katolikus lakossággal.

Azt a tényt, hogy a kereszténység a 10. században végig győzött a korábbi határai felett északra, elsősorban a földművelés forradalmával magyarázom. Az Alpoktól északabbra először vált vonzóvá a pásztorkodással szemben a földművelés. A termelési mód jobban élést, urbanizációt és keresztény vallást jelentett. Csak ez adott magyarázatot arra, hogy egyetlen század során a skótok, a dánok, a friezek, a csehek, a morvák, a lengelek, a magyarok és az ukránok felveszik a kereszténységet.

Ezzel szemben ennek a vonalnak a végén a kazárok térségében nincs ilyen agrártechnikai forradalom, mégis áttérnek, méghozzá a zsidó vallásra. Ezt Koestler is igyekszik megmagyarázni. Az érvelését ugyan elfogadom, de hozzá kellene tenni, hogy ezek pásztorkultúrája okán ez esetben is, a szigorúbb egy istenhitet választják. Jellemző módon a Kaszpi-tengertől keletre élő népek mind szigorú egyistenhívő mohamedánok lettek.

Indokolt volna vége megírni a vallásváltások történelmét.

Koestler nem ad magyarázatot arra a tényre, hogy a türk zsidóság miért szaporodott, az eredeti 12 törzshöz tartozók pedig nem.

Európában, a két kiépített mohamedán hídfőn, Andalúziában és Konstantinápolyban élő zsidók mentették át a görög kultúra megtermékenyítő hatását. E két hídfőn a kisszámú zsidók, magas kulturális szintet képviseltek. A létszámuk soha nem vált jelenetőssé.

A nyugat-európai és a kelet-európai zsidóság eltérő szaporodását én, egészen másként magyarázom, mint Koestler. Az általa említett üldöztetés ugyan mindkét oldalon iszonyatos volt, ez azonban nem volt elegendő okot arra, hogy létszámuk alacsony maradjon. Az igazi ok, hogy városlakók voltak. A 19. század előtt a városokban sehol, egyetlen kultúrában sem volt népszaporulat, olyan magas volt a halálozás, amit csak a vidékről történő folyamatos betelepülés pótolt. A nyugat-európai zsidóságnak azonban nem volt ilyen vidékről származó utánpótlása.

Koestler ugyan tudja, hogy a nyugati városokban élő zsidók sémiták, azaz közel-keletiek voltak, akinek a közel-keltről behozott betegségekkel szemben nagyobb volt az ellenállásuk. De ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a városi lakosság növekedésével lépést tudjanak tartani. Erre ugyan nincsenek adatok, de tény, hogy a városokba beözönlő vidéki lakossággal nem lehetett lépést tartani. Az indoeurópai városi lakosság csak azt látta, hogy a járványok jobban kímélik a zsidókat, és ezért őket tették a járványokért felelőssé. Inkább az a csoda, hogy a kor egészségtelen városaiban a zsidóság külső utánpótlás hiányában sem pusztult ki.

A sémiták nagyobb ellenállását bizonyítja, hogy az időszámításuk első századai és a középkor utolsó századai közti időben minden mediterrán város elpusztult. A kontinensünkön csak a két nagyváros, Konstantinápoly, és Cordova volt. Ezeket nem indoeurópaiak, hanem többségben szemiták, arabok és zsidók lakták.

A nagyobb védettség a 13. törsz zsidóira is fennállt. A zsúfolt gettókban csak ennek köszönhetően szaporodhattak, méghozzá gyorsan. A gettók ugyan nagyon sűrűn lakottak voltak, de a zsidók sokkal egészségesebben éltek és táplálkoztak. Vallásuk megkövetelte a fürdést, a húsételek vallási ellenőrzésétét.

Koestler megemlíti a zsidóüldözések emberáldozatait, de nem teszi hozzá, hogy nem vettek részt a nagyobb emberáldozattal járó háborúkban.

A fenti okok ismeretében meggyőződésem, hogy a 20. század előtt Európa keleti felén a zsidó volt a leggyorsabban szaporodó etnikum.