AZ ENERGIAPOLITIKA

Kopátsy Sándor                PP                    2013-01-13

AZ ENERGIAPOLITIKA

A sajtó alig foglakozik a legfontosabb gazdasági döntésekkel. Ennek klasszikus példája, hogy az Európai Unió legnagyobb ostobaságát, a mezőgazdaság agyontámogatását szinte nem is érintik. A Közösség tízszer annyit költött, és ugyan csökkenő arányban, költ ma is a mezőgazdaság támogatásra, mint tudományos kutatásra, és oktatásra együttesen. Pedig a fordított arány volna indokolt.

Az energiapolitika is jó példája a józanész hiányának. Most ezt elemzem.

Ötven éve a két, és húsz éve egyesült Németország hisztérikusan támogatta a napelemek gyártását és alkalmazását. Mint mindent, ezt is ott kell fejleszteni, ahol értelme van a felhasználásnak. Így van ez a napenergia felhasználásban is. Ezt az energiát ott kell fejleszteni, ahol sok a napfény, tehát egységnyi kapacitással sok energiát lehet termelni, magyarul, ahol sok a napsütés. Másrészt, akkor kell az energia, amikor süt a nap. Németországában a két előfeltétel mindegyike hiányzik. Kevés és bizonytalan a napsütés, az energia fogyasztás csúcsa pedig nem az eseteges napsütéses órákban van. Vagyis egységnyi kapacitással kevés áramot, és azt sem jókor termel. Az olcsó és hatékony energiatárolás technikája pedig valahol a távolban van.

Erre az energiaforrásra csak ott van szükség, ahol elsősporban a meleg ellen kell védekezni, ahol nem a fűtésre, világításra, hanem a hűtésre fordítják a legtöbb energiát. Egyre több olyan térség van, ahol már a nagy fogyasztási csúcsok a nyár meleg óráira esnek. Ehhez nemcsak sok napsütés kell, hanem fejlett gazdag is, ahol a kényelemre vágyó, és a munkaerő hatékony kihasználásra törekvők élnek. Ma ilyen elsősorban Kalifornia, de az ilyen térségek gyorsan terjednek. A napenergiának tehát van jövője, de nem Németországban. Még nem találtam arra adatot arra, hogy Németországban mennyit költöttek a napelemek kutatására, gyártására, beépítésére, és a velük termelt energia dotációjára, de biztosan sok százmilliárd eurót.

A német energiapolitika ennél is sokkal nagyobb ostobasága az atomerőművek leállítása. Ez is százmilliárd eurókba fog kerülni. Az őszi választásokig senkinek sem lesz bátorsága felvetni, hogy ez mennyibe kerül. Pedig az atomerőművekkel szembeni hisztériából a kezdeményező Japánban már kijózanodóban vannak.

Európa most a szénfelhasználás növelésével lép be egy újabb ostobaságba.

A második világháború után a kijózanodást láttam abban, hogy Európa nyugati felén felismerték, hogy Európában nem lehet olcsó szenet termelni. Egyrészt olcsóbb a szenet importálni, másrészt olajjal, gázzal is olcsóbb, mert hatékonyabb, pótolni. Ezzel ugyanis a klímaváltozást is lassítják.

A közelmúltban pedig az válik egy nyilvánvalóbbá, hogy Európa nyugati fele egyrészt az indokoltnál sokkal drágábban vásárolja a gázt, másrészt visszatér a szénfogyasztás irányába.

A fordulatot az indította le, hogy az Egyesült Államokban, ahol nem írták alá a levegőszennyezés csökkentését célzó Kiotói Egyezményt, felfedezték a gáztermelés újabb, hatékonyabb fogmáját, és ezzel a szénfelhasználás gyors csökkentésének módját, a nagyon sok térségben rejlő, a földgázzal közel azonos mennyiségű, olcsó shale-gázt. (A magyar nevét nem is tudom.) Gyorsan százmilliárdokat fektettek a feltárásába, és ez példátlan gyorsasággal szorítja vissza a szénnel történő energiatermelést.

Az EU térség jövője szempontjából nagyon fontos versenytényező, hogy ez a gáz harmadába kerül, mint az orosz import. Észak-Amerikában gyorsan csökken a szénfogyasztás, ugyanakkor azonban szinte mindenütt a világon nő. Nő Nyugat-Európában is.

Az Egyesült Államok ugyan parancsra nem vállalta a szénfelhasználás korlátozását, de ahogyan ez anyagi éreke lett, jelenleg már gyorsan csökkenti. 1988-ban még a villamos energia 60 százalékát, a múlt évben már csak 42 százalék termelték szénnel. Ennek hatására a szénbányái jelentősen csökkentett áron exportálják a szenet, főleg Kínába, de Európába is.

Jó volna látni, hogy mennyibe kerül az EU tagországainak a drága orosz gáz, és a német atomerőművek leállása. Minden bizonnyal sokkal többe, mint mennyi pénzt kidobnak az ablakon annak érekében, hogy a mediterrán országok benn maradhassanak az euró övezetben.