A palagáz kitermelésének megoldása történelmi tett

Kopátsy Sándor                 PG                   2013-01-18

A palagáz kitermelésének megoldása történelmi tett

Mindig irritált a tudósok tudálékossága. Ezt először akkor éreztem, maikor a Római Klub világhírű tudósai a nyersanyagok elfogyásával rémisztgették a közvéleményt. Éppen a jelenkor tudósainak kellene a legjobban látni, hogy a technikai fejlődésére általában, de különösen korunkra nem jellemző a lineáris folyamat. A tudomány és a technika korábban nélkülözhetetlen nyersanyagokat tehet feleslegessé, illetve megoldhatja azok feltárási lehetőségeit.

Az olajvállság óta divat lett az olajforrások kimerülése miatti félelem. A második világháború óta ez ült rá a világpolitikára. A szuperhatalommá emelkedett Egyesült Államok levonta a tanulságot: az olajellátásról kell gondoskodni. Ennek érdekében vállalta az olajban leggazdagabb térség, mindenek előtt a leggazdagabb, de még feudális Szaúd-Arábia stabilitása feletti garanciát, és egyik legfőbb gondjának tekintette a Közel-Kelet feletti hegemóniája megtartását. Ennek érdekében minden elképzelhető ostobaságot vállalt.

Az amerikai vezetés sem volt képes megérteni, hogy az olajban gazdag arab országok egyike sem élhet meg az olajából származó bevételek nélkül.

A sors fintora, hogy Norvégia az egyetlen olajexportáló ország, amelyik akkor is nagyon gazdag volna, ha nem volna olaja. A többi jelentősen szegényebb lenne az olajból származó bevétel nélkül. Ezért aztán nem az importálók, hanem az exportálók vannak kényszerhelyzetben. Azok vannak a vevőkre szorulva.

Az első olajvállság megmutatta, hogy az árral sem zsarolhatnak. Az olajárak megemelkedése utáni húsz évben azok az országok gazdagodtak, akik az olajjal való takarékosságra kényszerültek. Az árrobbanás után gyorsult fel a megtermelt jövedelemhez szükséges olajigény csökkenése. Az Egyesült Államok pedig elképesztő árat fizet azért, hogy mindig beavatkozik a közel-keleti politika alakításába.