Néhány gondolat a francia szellemről

Kopátsy Sándor                 PH                 2015 06 18

Néhány gondolat a francia szellemről

How the French Think: An Affectionate Portrait

of an Intellectual Peopel.

By Sudhir Hazareesingh

Tagnap akadtam fenn azon, hol volna Franciaország helye a több szintű Európai Unióban. Franciaország jelentősen a mediterrán országok előtt jár, de a puritánoktól lemarad. A múltja, történelmi szerepe alapján nagyobb nemzetközi státuszt élvez, mint amekkora a jelenlegi súlya. A szellemi elitje vitathatatlanul a Nyugat élcsapatába tartozik, de a francia nép mentalitása latin, egyáltalán nem puritán.

Amennyire köztudott, hogy a politikai modernizációt a francia forradalomnak köszönhetjük, elfelejtkezünk arról, hogy a reformáció nálunk kudarcba fulladt. Tehát a kereszténységük is közös maradt a mediterránokéval.

Párizs ezer éven keresztül a modernség, a szellemi szabadság fővárosa volt. A vidék, a lakosság, a fővárosához képest, azonban mindig elmaradott volt. Annak ellenére, hogy kedvező mezőgazdasági adottságainak köszönhetően viszonylag a legjobban táplálkozhatott.

A francia politika centralizációja egységessé tette a nyelvet, de a lakosság mentalitása messze a politikai hatalomé mögött kullogott. A francia falvak élete alig járt a dunántúli falvak előtt. Az európai arisztokrácia és diplomácia átvette a franciák nyelvét, a francia nép viszont nem modernizálódott.

A puritán népek falvaiban irigykedtem azok viselkedését látva, Franciaországban pedig azt láthattam, hogy elmaradtak messze a puritánok mögött.

Az általam ismert történelemben is számos esetben találtam példát arra, hogy a nem élvonalba tartozó társadalomnak kiváló vezetése volt, akár a politikában, akár a kultúrában, de mindig visszaállt a régi szemét.

Nemcsak Franciaországnak, de a fél-feudális cári Oroszországnak is volt élenjáró kulturális elitje, de társadalom ettől meg sem mozdult.

Az 1917-es orosz forradalomban is egészen kiváló kollektíva vette át a vezetést, de aztán egyre csökkent annak a minősége. A végén ostoba, műveletlen vének tanácsa lett.

Indiában a felső vezetés mindig az értelmiségi kaszt kezében volt, de a társadalom ettől semmit nem változott.

A demokrácia erősödése csak egyre jobban visszahúzza a politikát, a pártok kénytelenek a többség igényéhez igazodni. A francia állam politikája is egyre inkább távolodott és távolodik a francia értelmiség élcsapatától.

Ez még markánsabban jelentkezett a francia gyarmatokon. A két észak-amerikai államban bőven éltek ugyan franciák, de legfeljebb beilleszkedtek az angolszász társadalmi rendszerbe. Ahol a franciák egyedül gyakorolták a gyarmattartó hatalmat, sehol nem történt társadalmi modernizáció, a francia gyarmatok eredeti lakóinak kultúrája átélte a francia uralmat. Egyik sem lett francia, még akkor sem, ha a nyelvet átvették. Végső soron a nép kultúrája, életvitele győzött.

A bolsevik évtizedek alatt mindig Petőfivel vigasztaltam magam. „Bár felül a gálya, és alul a víznek ára, de mégis a víz az úr.” Fogalmazásom szerint: Bár felül a politikai hatalom, és alul a nép, végül mégis a nép az úr. Vagyis, történhet bármi a politikai hatalom csúcsán, végül a nép alakítja a jövőt.

Korán észrevettem a lengyel és magyar történelem párhuzamát a franciával. Történelmünk néhány szakaszában minket is a társadalom fejlettebb csúcsa, és a nép elmaradottsága jellemzett.

Ennek tipikus példája volt az első világháború előtti Budapest, aminek szelleme, elsősorban a zsidó polgárságának köszönhetően tipikus közép-európai Párizs volt, az ország egésze azonban még a középkort folytatta.

A másik, de sok tekintetben éppen ellentétes példa a második világháborút követő fél évszázad volt, amikor a kelet-európai diktatúra volt fent az úr, de a nép közép-európai maradt.

A harmadik, amikor a rendszerváltás után szuverének lettünk, és ezzel ügyesen élt a liberális értelmiség, játszottuk a liberálist, de a nép nacionalista maradt.

A rendszerváltás követő húsz év után, történelmünkben először, olyan kormány került hatalomra, amilyen a nép, közép-jobb, erősen nacionalista, a kor követelményeinél klerikálisabb.

Franciaországra visszatérve, Párizs akár Európa kulturális fővárosa is lehet, de Franciaország egy latin nép országa marad. Akármilyen közgazdasági adat kerül a kezembe, nyilvánvalóan mutatja, hogy a lakosság nem puritán, hanem latin. Kultúrára mindig viszonylag sokat, racionális gazdasági célokra keveset fordítottak. Mindig a germánoknál sokkal nagyobb volt és maradt a költségvetési hiányuk, az államadósságuk. A tudományos akadémiájuk még a gazdagabb puritán Nyugaton belül is az élvonalat képviselte, az ország népe azonban latinos módon élt és él tovább.

Nemcsak a 20. században, de már a 16.-ban is. A reformáció során az elit polgárok, hugenották, protestánsok lettek, a nép és a politikai hatalom azonban katolikus maradt.

A politikai szabadság zászlaját Párizsban bontották ki, a francia nép azonban ebben a tekintetben is latinként viselkedik.

Ezért írtam le pár napja, hogy a Nyugat integrációjában Franciaország akkor jár jól, ha nem a puritánok között lesz lemaradó, hanem vállalja a latinok csapatának a vezetését.