A minőség forradalma

Kopátsy Sándor                PG                    2015 06 23

A minőség forradalma

A művészetekben a tehetségvándorlás évezredek óta viszonylag csekély számú, de jellemző volt, de igazán csak a jelenkorban vált általánossá. A klasszikus zene és az opera legjobbjainak szinte nincs is hazájuk. Ott működnek, ahol annak a művészi és anyagi feltételi a legjobbak.

Ez a versenysportban csak a 20. század második felétől vált általánossá, hogy nemzetközivé vált. De fél évszázad elég volt arra, hogy néhány a sportolókat legjobban megfizető sport korábban elképzelhetetlen mértékben nemzetközivé vált. A világ labdarúgó elitjének többsége Spanyolországban és Angliában játszik. A legjobb jéghokizók, kosárlabdázók Észak-Amerikában kötnek ki. Az asztali teniszben szinte kínai világuralom van.

Ez így van néhány tudományágban is. Az elméleti fizikusoknak csak ott van kitörési lehetőségük, ahol a három legnagyobb gyorsító van.

Azt a pedagógusok sem ismerték fel, hogy a jelenkor követelményeinek megfelelő oktatási rendszer is csak a művészek és a sportolók képzésében vált általánossá.

A túlnépesedés és a kontraszelekció.

Az emberiség minden jelenlegi problémája mögött a túlnépesedés és a kontraszelekció áll.

A termelésből való áttéréssel azonnal megjelent a túlnépesedés, és az óta ennek féken tartása minden osztálytársadalom feladata. Ezt a múltban csak a halálokozás fokozásával lehetett az elviselhető szintre leszorítani. Bármennyire egyértelmű, ezt a társadalomtudományok máig nem ismerték fel, annak ellenére, hogy minden társadalom következetesen alkalmazta. A történészek is egyre jobban leírták a tényeket, de nem keresték annak az okát. Marx volt az egyetlen, aki az okot kereste, de nagyon mellé fogott. Szerinte ugyanis a tőkés osztálytársadalmak működtetésének módját a tőkéstulajdon determinálta. Addig már nem jutott el, hogy miért alakult át az ipari forradalom után a földbirtokosok osztálytársadalma a tőkésosztály társadalmává. Pedig nagyon egyszerű a magyarázat. A földesurak azért lettek uralkodó osztály, mert a társadalomban a szűk keresztmetszet a termőföld volt. Ahol a társadalom iparosodott, a szűk keresztmetszet a tőke lett. A tőke azért hozott magas jövedelmet, profitot, mert hiány volt.

A társadalmak szűk keresztmetszete ugyan változott, ezzel másokból tevődött össze az uralkodó osztály, de a többség kizsákmányolása jellemző fennmaradt. Mert akár a termőföldben, akár a tőkében volt hiány, a túlnépesedés hatására a munkaerőben a felesleg fennmaradt. Márpedig minden társadalomra egyformán jellemző a kereslet és a kínálat egyensúlyát biztosító ár, és ezen keresztül a jövedelem elosztása. Aminek nagyobb a kereslete, mint a kínálata, az jövedelemhez juttatja a tulajdonost. Mivel egészen a jelenkorig a munkaerőnek mind a mennyisége, mind a minősége meghaladta a társadalom foglalkoztatási igényét, a munkaerő kizsákmányolása szükségszerű volt.

A piac törvénye, hogy az ár csak akkor jelenti az egyenértékek cseréjét, ha a kereslet és a kínálat között egyensúly van.

Mivel minden termelésre épülő társadalomban a munkaerő mennyisége gyorsabban nőtt, mint a társadalom munkaerőigénye, minden társadalom kizsákmányolta a munkaerőt.

A társadalomtudományok azt sem ismerték fel, hogy minél fejlettebb volt a technika, a munkaerő nagy többségével szemben annál alacsonyabb volt a minőségi igény. Ez azért maradt felismeretlen, mert a társadalom tudásvagyona egyre növekedett. A technikai fejlődéssel párhuzamosan nőtt a társadalom tudásvagyona, de ezzel párhuzamosan csökkent a technikát működtetőkkel szemben támasztott tudásigény.

Szinte nyoma sincs a társadalomtudományokban annak, hogy a gyűjtögető társadalmakban volt a legmagasabb, és a legegyenlőbben elosztott tudásigény. A gyűjtögető társadalomban viszonylag magas volt az életképességhez szükséges tudásigény. Sokat ismeretre volt szükség, hogy valaki életképes maradjon. Szinte mindenkinek sok ismerettel és tapasztalattal kellett rendelkezni. Ezeket az életképességhez szükséges ismereteket az egész életen keresztül kellett gyűjteni.

Minél több és hatékonyabb szerszám jelent meg, azok könnyebbé kevésbé tudásigényessé tették a műveletek elvégzését. Ez a tudásigény csökkenési folyamat egészen a tudományos és technikai forradalom megjelenéséig tartott. A munkaerő nagy többségével szemben támasztott tudásigény a legalacsonyabb szintet valamikor a 20, század elején érte el. Ez az állításom szinte mindenkit meglepett, és senki sem fogadta el. A közvéleményt félrevezette az iskolázottság gyorsan emelkedő szintje. Az iskolában töltött évekkel a tudásvagyont mérik. Senki sem gondol arra, hogy ahhoz, hogy jó gyűjtögető, vadász, halász legyen valaki, egyrészt veleszületett képességre, és évtizedek tapasztalataira van szükség. Evvel szemben az alapfokú képzettség megszerzésére 6-8 alatt szinte mindenki képes.

Olyan felméréssel, hogy tíz-húsz évvel az iskolavégzés után kinek mennyi tudása maradt meg, ritkán lehet találkozni.

Az első világháborút feldolgozó történészek bizonyítják, hogy a csak hatéves iskolát végzettek nagy többsége nem volt képes levelet írni, a hirdetés, a parancs tartalmát elolvasással megérteni.

Saját tapasztalataim vannak arról, hogy a különbözetit érettségire jelentkezőknek milyen kevés matematikai, történelmi ismeretük maradt meg néhány év után.

Azt sem tudatosítjuk, hogy a népoktatást a reformáció terjesztette el, de csak azzal a céllal, hogy a nyelvükre lefordított bibliát, a zsoltárokat elolvassák.

Később a közigazgatásnak volt szüksége a lakosság olvasni tudására.

A lakosság iskolázottságára először a tudományos és technikai forradalom óta van a társadalomnak szüksége. Az iskolázatlan emberre nemcsak nincs szükség, de egyre nagyobb társadalmi terhet jelent. Márpedig főleg ez szaporodik.