Kopátsy
Sándor PD 2015 06 10
Társadalomszemléletem
Elavulnak
a mutatók
Termékenységi
mutató
Az egy nőre jutó
születések száma, mint demográfiai mutató, fajunk eddigi élete során, a 20.
század közepéig megállta a helyét, mert a várható életkor nagyon lassan
változott. Most néhány arab ország termékenységi mutatóját látva, rájövök, hogy
értelmetlenné válik ott, ahol gyorsan emelkedik a várható életkor. Mivel ezt a
mutatót arra használtuk, hogy figyelemmel kísérhessük a népszaporulatot, most
látom, hogy a nők gyermekvállalási száma csak ott használható, ahol nem
változott a várható életkor. Márpedig ez az emberiség nagyobb felében, a
legutóbbi félévszázad során többel változott, mint előtte fajunk életében
összesen.
Ilyen viszonyok
között azt kellene illusztrálni, hogy a várható életkor függvényében hogyan
változott a születésszám a lakosság újratermeléséhez viszonyítva. A létszám újratermeléséhez szükséges
gyermekszám közelében maradás ugyanis a legfontosabb demográfiai mutató.
A vizsgált három
mohamedán országban, Szaúd-Arábiában, Iránban és Egyiptomban, mutatja, hogyan
változott ez a mutató 1970 óta. Akkor egy nőre vetítve a termelékenységi mutató
7.5-6 születés volt. 2014-ben ez már 3.5-2 közé, azaz felére, harmadára
csökkent. A 2 értéket olyannak tartottuk, ami már a létszám újraterelésének a
minimuma. Azonban ez is gyors
létszámnövekedést jelent, ahol gyorsan nő a várható életkor.
Iránban történt
a legnagyobb csökkenés a gyermekvállalásban, de mégis elviselhetetlen mértében
nő azok száma, akik elérik a munkaképes kort, akik számára munkaalkalmat kell
biztosítani.
A munkaképes
korig tartó felnevelés is nagyon drága, de ez az elmaradt országokban döntő
mértékben csak a családot terheli. A
nagy társadalmi terhelést a munkahelyről való gondoskodás jelenti. Ezért
mindig azzal számolok, hogy hol mennyi munkaképesé válók száma. Az Arab Tavaszt
azért tartottam reménytelen kísérletnek, mert kiderült, hogy a két 80 milliós
lakosságú országban közel kétmillió lakos lép a munkaképes korba, és legfeljebb
a tizedének lesz munkahelye. Ráadásul ez a teljesíthetetlen munkahelyigény még
legalább tizenöt évig halmozódik, amire megjelenik a gyermekvállalás
csökkenésének a hatása.
A
teljesíthetetlenség érthető a rendszerváltás utáni Magyarországon, ahol 25 éve másfélmillióval
csökkentettük a foglalkoztatottak számát, és ezeknek munkahelyet teremteni még 25
év után sem tudtunk. Ezt további tíz év utánra ígérjük. De ez is reménytelen,
mert a minőségük eleve nem volt arra megfelelő, és az idő múltával még inkább
az lesz. Az országnak nincs pénze ennyi, képzetlen munkaerőnek új munkahelyet
teremteni.
Tejesen
érthetetlen, hogy a liberális
közgazdászok az ilyen bajban lévő országoknak is azt javasolják, legyenek demokráciák.
Ezek az országok csak kemény diktatúrával élhetik túl a megoldhatatlan
feladatok időszakát. Ideje volna kimondani, hogy a liberális demokráciának csak ott lehet létalapja, ahol alig változik
a népesség száma, már a világ fejlett ötödében van a lakosság iskoláztatása, és
puritanizmus jellemzi a lakosság viselkedését. Ahol ezek a feltételek még
hiányoznak, ott a politikai hatalom csak erőszakkal stabilizálhatja a
társadalmat.
Ezt csak Kínában
ismerte fel a politikai diktatúra. Erőszakkal egy gyermekre korlátozta a vállalást,
és fenntartotta az egyetlen párt diktatúráját.
A három
mohamedán ország ugyan számomra is meglepő mértékben csökkentette a
gyermekvállalást, de az ennek ellenére
is az elviselhetőnél kétszer, háromszor nagyobb maradt. Ha most a mohamedán
országok a termékenységi mutatót 1 közelében tudnák leszorítani, ami csak
nagyon kemény diktatúrában képzelhető el, akkor is mintegy további húsz évig kellene
a politikai diktatúrát fenntartani, hogy a már meglévő korosztályokat
foglalkoztatni tudják. Azt is be kell látni, hogy ott a túlnépesedést még senki
sem volt képes megállítani. Aztán még további évtizedeket kellene várni arra,
hogy a politikai erőszak felszámolható legyen. A lakosság létszámát tartó gyermekvállalás erőszak nélkül csak ott volt
megvalósítható, ahol az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a mintegy tízezer
eurót, és az iskolázottság a 12 évet.
Kínában azt is
felismerték, ami fokozottan áll a még elmaradottabb társadalmakra, hogy
évtizedek kellenek ahhoz is, hogy a vidéken élők foglalkoztatását megoldják.
Ennek érdekében a termékenységi mutatót az 1 születés közelébe kell tartani,
ami a gyorsan emelkedő várható életkor ellenére is lakosságcsökkenést jelent. Ezért adminisztratív eszközökkel fékezik a
vidéki lakosság urbanizációját. Ezt is zseniálisan megoldották azzal, hogy
a városokba költözők hosszú időre másodrangú lakosok maradnak.
Logikával ugyan le lehet írni, hogyan kell
a példátlan sikerű kínai utat járni, de erre egyelőre szinte egyetlen más
kultúrához tartozó ország sem képes.
Visszatérve a
három közel-keleti mohamedán ország példájára. Ott olyan mértékben csökkent a
gyermekvállalás, amit tudomásom szerint, senki sem merte volna feltételezni, de
még ez sem jelenthet megoldást. Ahhoz a kínai utat kellene megjárni.
A termékenységi
mutatót az egyetlen gyerek közelébe kell csökkenteni. Erre csak nagyon kemény
politikai diktatúra lehet képes. A mohamedán világban ilyen utoljára az Oszmán
Birodalom volt, amiben az arab népek utoljára tartoztak a világ társadalmai
élvonalába. A Nyugat csak a reformáció
és az ipari forradalom hátán tudott a Közel-Kelet fölé emelkedni, de akkor is
csak azért, mert az élettere megtízszereződött.
Azt, hogy a
közel-keleti kultúrák túlnépesedtek, és nincs számukra szabad élettér, mutatják
a napi események, amikor a túlnépesedett Közel-Keletről sok tízmillió
reménytelen sorsú fiatal, irreális kockázatot vállalva jönne Európába.
Ideje volna
tárgyilagosan gondolkodni. Ezek az országok már a területük eltartó
képességükhöz viszonyítva 1970-ben is túlnépesedettek voltak, az óta a
lakosságuk megkétszereződött, annak ellenére, hogy felére csökkent a
termelékenységi mutatójuk.
A termelékenységi mutatónak minden reális
várakozást messze meghaladó csökkenése ellenére is az elviselhetőnél kétszer
nagyobb a népszaporulatuk. Ezt várhatónál sokkal gyorsabban csökkenő
gyermekvállalást sem a szükségesség felismerésének, hanem a fogamzásgátlás
megoldottságának köszönhetik. Ha ez nem terjed el, szó sem lehetne a
csökkenésről, ma a három országnak mintegy 100 millióval még több lakosa lenne.
Ezért tartom a fogamzásgátlást az emberiség történetének legnagyobb
találmányának, vívmányának.
Becslésem
szerint, a fogamzásgátlók nélkül a
létszámunk már ma is a 10 milliárd fő felett lenne.
Sajnos, a társadalomtudományok
máig sem jutottak el odáig, hogy mérjék a lakosság optimális nagyságát. Ez
alatt az kell érteni, ami mellett a három mutató, az egy főre jutó nemzeti
jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság, eredője a legmagasabb. Az optimumot 2-3 milliárd főnek tartanám.
Ennek közelítése lenne az emberiség legfontosabb feladata. Jelenleg ennek a
háromszorosán tartunk, és hamarosan a négyszeresénél leszünk akkor is, ha a
növekvés sebessége csökken. De csak annyira, hogy a létszámnövekedés nagysága az éves 70 millió fő marad.
Nem érem meg,
hogy valaki kiszámolja, hol állhatnánk, ha csak 2-3 milliárdan lennénk, hol
tartana a klímaváltozás, az átlagos egy főre jutó jövedelem, a várható életkor
az átlagos iskolázottság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése