Az össznépi társadalom három pillére

Tartalom

I. A túlnépesedés leállása 3

II. A munkaerő minőségének javítása. 3

III. A gyermekvállalás társadalmi szabályozása. 3

Kopátsy Sándor                 EE                   2015 06 26

Történelemszemléletem

Az össznépi társadalom három pillére

A történészek egyre inkább közelednek a történelmi materializmushoz, legalábbis abban az értelemben, hogy a társadalom felépítésének az alapjait is kutatják. Egyelőre nem nagy sikerrel, de nem sikertelenül.

Az első elméleti lépést Marx tette meg azzal, hogy a társadalomnak a felépítményét az alépítménye határozza meg. Munkáját nagyrészt a tények kutatása jellemezte. A fő műve, a Tőke tele van adatokkal. De nála az elméleti alap üres maradt. Romantikus, de az erőszak jogos alkalmazását hirdető, idealista társadalomtudós, sőt vallásalapító próféta lett. Meghirdette a társadalom determináltságát, mégis ideológiai alapon, erőszakkal akarta az ideális társadalmat felépíteni. Fel sem merült nála, hogy a felépítmény nem olyan építmény, amit a megszállott hívei tudatosan létrehozhatnak.

A két háború közt a francia történészek kezdték el a társadalmak alépítményét vizsgálni. Tanulmányokat készítettek a középkori társadalmak mobilitásáról, a házasságkötők életkoráról, stb.

Számomra nagy élményt az jelentett, amikor egy amerikai történész a testmagasság változással mérte a társadalmak fejlettségét. Vére, valaki objektív mércét keres, és nem politizál.

Kellemes meglepetést okozott az is, amikor már a második világháború előtt, Finnországban mérni kezdték az újszülöttek adatait.

Ennek ellenére nyomát sem találtam annak, hogy valaki kereste az okát annak, hogy hatezer éven keresztül miért volt minden társadalom a kisebbség uralmát megvalósító osztálytársadalom. Pedig, amikor rájöttem, hogy azért, mert minden társalom anarchiába torkolódott volna, ha szabadjára engedi a népszaporulatát, ha nem válik halálokozóvá és a tudásvágyat elnyomóvá. A tudásvágy azért vált az osztálytársadalmak eredendő bűnévé, mert szükségszerű volt az elfojtása.

Az osztálytársadalmak átalakulása össznépi társadalommá Európa nyugati felén kezdődött el a második világháború után. A tudományos és technikai forradalom új társadalmi alépítményt hozott létre, aminek megvalósítását felgyorsította a háborút követő helyzet Nyugat-Európában. A háború példátlan emberveszteségei és anyagi pusztítások helyreállítása munkaerőhiányt okoztak.

Az emberveszteség elsősorban a munkaképes férfiakat érintette. Ezzel megszűnt a társadalmakat folyamatosan jellemző munkaerő felesleg, minden osztálytársadalom legfontosabb alépítményi pillére. A háborús pusztítások helyreállítása elsősorban képzetten fizikai munkást kívánt, amiben minden osztálytársadalom bővelkedett.

A két háború között a tőkés osztálytársadalom azért volt válságban, mert a foglalkoztatást, főleg a képzetlen munkaerőt képtelen volt foglalkoztatni. A két világháború közti negyedszázadnak óriási történelmi irodalma van, de azok is szinte csak a politikai felépítménnyel foglalkoznak. Nem veszi tudomásul, hogy a tudomány és a technika alapvetően megváltoztatta a gazdaság munkaerőigényét, a képzetlen munkaerő foglalkoztatása megoldatlanná vált.

A második világháború után Európa nyugati felén azonban a tőkés osztálytársadalmak egyik alépítményi pillére, a munkaerő felesleg megszűnt. Ennek következtében a bérek emelkedtek, amit a tőkésállam igyekezett törvényekkel féken tartani. Meggondolatlanul behozták a fél-perifériákról, és a volt gyarmatokról a más etnikumhoz tartozó képzetlen munkaerő millióit. Olyan kisebbséget, amelyik nehezen asszimilálódik, és az újjáépítés után olyan minőségű marad, amit a társadalom nem képes hatékonyan foglalkoztatni.

A történészek máig nem ismerték fel az Európa nyugati felén, a második világháború utáni változást nemcsak az elosztási és a politikai viszonyokban. A munkaerőhiányból fakadóan a munkabérek emelkedtek, a szakszervezetek politikai befolyása nőtt. A tőkések jövedelmét pedig példátlan magas adókkal kurtították.

A munkaerő kínálatát a háborúnál is jobban érintette a születések csökkenése. A fogamzásgátlás terjedése, az életviszonyok javulása és a nők bevonása a társadalmi munkamegosztásba, csökkentette a gyermekvállalást, ezzel a túlnépesedési nyomást. Ezzel megszűnt az osztálytársadalmak alépítménye, a túlnépesedés.

Minden forradalmi erőszak nélkül a tőkés osztálytársadalom alépítményének átalakulása megtörtént.

Az osztálytársadalmak alépítményének megszűnését az általános és titkos választójog bevezetése jelezte. Ezzel ugyanis a politikai vezetés arra kényszerült, hogy a közvéleményhez igazodjon.

A társadalomtudományok számára máig nem tudatosult, hogy Európa nyugati felén nemcsak a gyarmatok szabadultak fel, hanem a gyarmattartó tőkés osztálytársadalmak is átalakultak össznépi társadalmakká.

I. A túlnépesedés leállása

A tudományos és technikai forradalom és a fogamzásgátlás megoldottsága megszűntette a túlzott gyermekvállalást, és más alépítményt hozott létre. A tudomány olyan technikai feltételeket teremtett, amiben a minőségi munkaerő iránt kielégíthetetlen lett a kereslet. Ugyanakkor megszűnt a túlnépesedés.

A tőkehiányos társadalom átalakult minőségi munkaerőben hiányossá. A közgazdászok még mindig tőkés, azaz tőkehiányos társadalomról beszélnek, holott a mai társadalom szűk keresztmetszete a minőségi munkaerő. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy az olcsó munkaerőt kereső tőke a jó munkaerőt keresővé vált. Ahol jó a munkaerő ott nincs tőkehiány. Ha ott nincs, oda meg onnan, ahol jó a munkaerő.

Ugyanakkor a gyenge munkaerő egyre értéktelenné vált. A tőke a gyenge minőségű munkaerőt hatóságilag rögzített árán nem igényli. Ezért a jelenkori fejlett, és a felzárkózó társadalmak elsődleges feladata a munkaerő minősségének javítása. A jelenkori fejlett társadalmak alépítménye olyan felépítményt kíván, ami a munkaerő minőségének javítását biztosítja. Ezért a fejlett társadalmak között a verseny a minél jobb munkaerő termelésben folyik.

A fejlett társadalmak ugyan az adottságaik jobb kihasználásával is növelhetik a teljesítményüket, de ez a lehetőség eltörpül a következő generáció minősségének javításához képest. A politikai vezetés azonban mindig, és mindenütt a jelen adottságok kihasználására koncentrál, a minőség javítását a társadalom spontán ösztönére bízza. Egyelőre minden társadalomban olyan szabályozás működik, ami a minőségi javulás elleni érdekeltséget teremt.

A legnagyobb érdeksérelem annak következtében történik, hogy a társadalmak nem a kevesebb, de jobb felnevelést, hanem a több, de gyengébb minőségűt támogatják. Ezt bizonyítja, hogy minden fejlett társadalomban a gyermekvállalás a felnevelés várható eredményével ellentétes. Ott születik viszonylag kevesebb gyermek, ahol kedvezőtlenek a felnevelési eredmények, és ott kevés, ahol kedvezők.

Fajunk jelenkori történelemének legnagyobb deformációja azonban abból származik, hogy az emberiség nagyobb felében a túlnépesedési nyomás az elviselhetőnél nagyságrenddel gyorsabb lett. Számukra az osztályuralom még a korábbinál is indokoltabbá vált.

A 20. század második felében azonban a puritán Nyugaton, és a konfuciánus Távol-Keleten, hol spontán, mert elérte a megszűnési küszöbét, hol erőszakkal, belátva a megoldhatatlanságát, megszűnt a túlnépesedés. Ugyanakkor az emberiség nagyobb felében a népszaporulat elszabadult, ezzel az osztálytársadalmi felépítmény még a korábbinál is indokoltabbá vált. Fajunk történetében először az emberiség társadalmi tekintetben kettészakadt.

A fejlett társadalmak alépítménye három pilléren nyugszik.

1.  A vállalkozások piaci irányultsága.

2.  A munkavégzők teljesítménye.

3.  A következő nemzedék felnevelése.

1.  A vállalkozások piaci irányultsága.

Ez a tőkés osztálytársadalmakban is megoldódott, ezért azok társadalmi átalakulása során nem merültek fel problémák. Az ipari forradalom és a tudományos és technikai forradalom között fokozatosan nőtt a tőke működetésének hatékonyságát jelentő szakmai igény. Kezdetben általános volt a tulajdont a tulajdonosa irányítása. Ezért természetes volt a tulajdonos által vezetett vállalkozás. Ez még a tőkés vállalkozások esetében is általános volt. A családon belül szinte mindig akadt olyan örökös, aki alkalmasnak bizonyult arra, hogy a tőketulajdonát hatékonyan működtesse. Az általános tőkehiánynak és az egyszerű működtetési igénynek következtében ritka volt a jövedelmet nem termelő vállalkozás. Csak a felgyorsult technikai fejlődés és a világpiaci verseny vetette fel, hogy a tőke működtetését szakemberekre kell bízni.

A tudományos és technikai forradalom győzelme ót a vagyonok működtetése képességet és képességet kíván. Ma már a vállalatokat a felfogadott szakemberek a menedzserek működtetik, a tulajdonosi jogokat pedig a résztulajdonosokból álló közgyűlés gyakorolja, ahol a jog a tulajdonarányban oszlik meg. Kivételnek számít, ha a tőke operatív működtetőjének a tulajdonost lehet tekinteni, sokkal inkább jellemző az, hogy a működtetésre szerződtetett menedzserek is profitérdekeltek, azaz résztulajdonosok. Az sem ritkaság, hogy a még dolgozók is részesülnek a tőke jövedelméből.

Ezért tartom téves jelenségnek Piketty könyvének sikerét, ami a vagyon egyre differenciáltabb elosztásán háborog. A gazdaság igazi működtetői a gazdaságpolitika irányítói és az alkalmazott menedzserek. A társadalom számára elsődlegesnek a tőkepiacot, vagyis a tőke működés hatékonyságának folyamatos mérését biztosító vállalati érdekeltséget, vagyis a tőkepiacot, és nem a tőketulajdonosok jogát tartom. A társadalom számára nem az a fontos, hogy ki élvezi a profitot, hanem az, hogy a vállalkozások milyen jól igazodnak a piac igényeihez.

A közvélemény irigy, azt figyeli kinek mekkora a jövedelme, a társadalom érdeke azonban az, hogy minél több jövedelem keletkezzen, minél nagyobb legyen a profit.

A társadalmak gazdasági teljesítménye nem annyira az elosztástól, mint sokkal inkább a tőkét működtetők erkölcsétől, szakértelmétől függ. Ezt mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy a puritán társadalmakban hatékonyabban működtetik a tőkét, mint a többi más kultúrájú társadalmak.

A dolgozók érdekeltsége.

A szociálpolitika nagyon korán felismerte a dolgozók érdekeltségét, de nem annyira a nagyobb hatékonyság, mint inkább a munkások és a fogyasztók érdekvédelme szempontjából. A dolgozók érdekeltségét a közgazdaságtan azonban nem tekintette a hatékonyság növelése szempontjából fontosnak. Ma sem tartja annak, pedig a tudományos és technikai forradalom ezen a téren is alapvető változást hozott.

Az osztálytársadalmak tudományos és technikai forradalmai, az ipari forradalom is olyan technikai előrelépés volt, amiben a munkaerővel szemben támasztott minőségi igény nem nőtt, hanem hatalmasat csökkent. Az ipari forradalom lényegében a céhipart, a háziipart váltotta le sokkal ugyan magasabb hatékonysággal, de kisebb képességű munkaerő igényével.

Ezt mindennél jobban jellemezte, hogy a tőke a jó, de drágább munkaerejű társadalmakból az olcsóbb munkaerővel rendelkező társadalmakba vándorolt.

A tőkeáramlás iránya azonban a tudományos és technikai forradalom hatására megfordult. Ha a bányászat beruházásainak áralmásától eltekintünk, a tőke a minőségi munkaerőt keresi. Természeten, a minőség esetén az árat is nézik. Ezt jól példázza a fejlett világ Kínával folyó munkamegosztása. A kínai munkaerő ugyanis tömegtermelésre nagyon jó, és bármennyire drágult, a minőségéhez viszonyítva nagyon olcsó maradt. A nagyon jó munkaerő drágán is jó.

Nem ismerünk olyan társadalmat, amelyik a jó munkaerővel nem jól teljesít, ha a gazdaságot a piac irányíthatja. Jó száz éve Max Weber már felismerte, hogy a tőkés osztálytársadalom hatékonyabban működik ott, ahol a lakosság viselkedését a protestáns etika jellemzi. Ő akkor még elsősorban arra gondolt, hogy a puritán erkölcsű tőkés hatékonyabb, mint a nem puritán. Akkor ez még elég is volt. Az elmúlt száz év során azonban bebizonyosodott, hogy hiába mennek a puritán tőkések a nem puritán társadalmakba, ott a nagyobb hatékonyság nem valósul meg. Vagyis a nagyobb hatékonyság legalább annyira függ a munkaerő, mint a tulajdonos minőségétől.

Kína példátlan sikere pedig azt is igazolja, hogy a piachoz igazodó vállalkozási szférában még a politikai követelmények alapján szelektálódott menedzserek is nagyon hatékonyak, mivel a munkaerő nagyon puritán.

Ezért mondhatjuk, hogy az adott gazdaság jó teljesítményének két pillére van. A vállatok mozgását a piac szabályozza és a munkaerő erkölcsét a puritanizmus jellemezze.

II. A munkaerő minőségének javítása.

Azt a tények bizonyítják, hogy a jövő teljesítménye elsősorban a következő generáció felnevelésétől és képzésétől, azaz a minőségétől függ. Ezt az igényt a társadalom azzal kívánta kielégíteni, hogy minél jobb oktatási rendszert működtet. Ennek érdekében az alapfok feletti képzési rendszert száz év alatt közel a százszorosára bővítette. Ma már a társadalmi fejlettség egyik jó fokmérője a diplomások aránya.

Amennyire jól felismerte a társadalom a magasabb képzettség jelentőségét, annyira elhanyagolta a képességek minél korábbi felismerését és fejlesztést. A minél korábbi képességfejlesztést csak most kezdik felismerni. Egyre több fejlett társadalomban már 2 éves korban támogatják a közösségben történő nevelést. Ez nemcsak a gyermekek agyfejlődése szempontjából, de az anyák szakmájukban maradása is fontos társadalmi érdek.

Sajnos, a képességek korai feltárása csak a művészek és a sportolók képzésében vált általánossá. A társadalom más ágazatai számára szinte semmi sem történt a képességek korai feltárása érdekében. A fejlett társadalmak oktatáspolitikájára nem jellemző, hogy más szektorok számára is korán kutassák a képességeket. Amennyire általánosan elfogadott, hogy a művészetekben és a sportokban az elért eredmény alapvetően függ a képességhez való korai igazodástól, fel sem merül, hogy ez minden szakmára igaz. Még nem láttam olyan tanulmányt, hogy a matematikai, vagy humán szakmákban mennyire fontos a képességhez igazodó képzés. Az, közismert, hogy sakkozásban kiváló csak az lehet, aki nagyon korán elkezdi, de ezt az általános igazságot éppen a legfontosabb szakmák számára nem hasznosítják.

Az egész oktatáspolitikában a művészetek és a sportok oktatási módszerét kellene bevezetni.

III. A gyermekvállalás társadalmi szabályozása.

A legfontosabb társadalmi feladat a gyermekvállalást a családok felnevelési esélyéhez igazítani.

Az osztálytársadalmak és az össznépi társadalom között a legnagyobb változás a gyermeknevelés vállalásában történt. Az osztálytársadalmakban a gyermekvállalás a család belügye volt, az lehetett, mert azzal nem járt társadalmi költség. Minden osztálytársadalomban a lakosság száma az optimális felett, a népszaporulat sebessége pedig elviselhetetlen mértékű lett volna. A népesség még elviselhető növekedését csak a halálozás fokozásával lehetett csökkenteni.

Nyomát sem találtam annak, hogy az osztálytársadalmak beleszóltak volna a gyermekvállalásba, a magzat eltávolításába, azt csak a vallás tartotta bűnnek. De a társadalom is évszázadokon keresztül gyakorolta, hogy egy éves korig nem kereszteltek, tehát az újszülött nem volt számba véve. A házasságon kívül születetteket pedig nem fogadta be, sem a társadalom, sem a vallás.

A történészek sem tanítják, hogy a 19. századig, még Európában sem harcoltak a halál ellen. A kórházak nem a gyógyulást, hanem az elkülönítést szolgálták.

Fordulat ebben a tekintetben is csak a tudományos és technikai forradalom, a túlzott gyermekvállalás megszűnése után történt. Azt megelőzve nemcsak a gyermekvállalás, de a halál elleni küzdelem is a családok belügye volt. A társadalom csak a járványok ellen védekezett. A 20. század előtt nem volt társadalmi feladat az élet meghosszabbítása, mivel a társadalom érdeke a túlzott népszaporulatot féken tartó halálozás volt.

A jelenkori fejlett társadalmak minőségi változását jól mutatja, hogyan csökkentek a katonai kiadások, és hogyan nőttek az oktatási és egészségvédelmi kiadások.

A katonai kiadások, ha a jelenlegi módszerrel, ha a lekötött munkaerő kieső jövedelmét is költségként vesszük figyelembe, a nemzeti jövedelem mintegy ötödét tették ki. Jelenleg a fejlett világban az ötvenedét teszi ki.

Az oktatásra és az egészségvédelemre fordított társadalmi kiadások százötven év alatt tízszeresnél is jobban megnőttek.

A legnagyobb változás azonban a jövedelem elvonás és annak visszaosztása terén történt. Minden osztálytársadalomban az elvonások nagy többsége a szegény rétegeket érintette, és a visszaosztásból elsősorban az uralkodó osztály részesült.

A szegény többség adóját sem az állam, hanem az uralkodó osztály maga hajtotta be. Ez a feudális társadalmakban a földesuraknak fizetett adó, vám és szolgáltatás volt.

Jelenleg a fejlett társadalmakban az adók progresszívek. A visszaosztásra kerülő részük pedig jövedelemnivelláló.

A jelenkori fejlett társadalmakban az elsődleges társadalmi érdek a minél jobb minőségű munkaerő újratermelése. Ennek érdekében az elsődleges társadalmi feladat a gyermekvállalásnak a társadalmi érdekhez való igazítása lenne. Ennek ellenére nincs olyan társadalom, amelyik a gyermekvállalást a társadalmi érdekhez igazítja, mert a várható eredménytől függetlenül a darabszámot támogatja. Jelenleg nincs olyan társadalom, amelyikben a gyermeknevelés eredményét támogatnák.

Kína az egyetlen kivétel, de ott is csupán a gyermekvállalás számát korlátozzák, a sokkal fontosabbra, a várható eredményre ott sem gondoltak. A kínai gyermekvállalás korlátozása ugyan a legfontosabbat elérte, a népesség növekedését megállította, ami önmagában is a történelemben példátlan eredményt hozott. Legalább a kontraszelekciót, a társadalmi érdekkel ellentétes gyermekvállalást megszüntette, de pozitív, minőségi szelekciót nem hozott.

A teljes minőségi változást az jelentene, ha a gyermekvállalást engedélyezett számát korlátoznánk olyan mértékre, hogy a létszámváltozás 1-2 ezrelék közelében maradjon. Ezen a számon belül a megosztást azonban a családok gyermeknevelési potenciáljához kellene igazítani. Ezt a módszert már sokszor leírtam. A családi adottságok felső néhány százalékában nincs szükség a korlátozásra, sőt az ilyen családok vállalhatnának más családoktól is gyermeket.

A gyermekvállalás szabályozása csak akkor lehet hatékony, ha a vállalás számát a családok felnevelési adottságához igazítják és a gyermeknevelés eredményét jutalmazzák. Ennek a legjobb formája a gyermeknevelés eredménytől függő öregkori ellátás.

Ha a társadalom elsőrendű érdeke a minél hatékonyabb gyermeknevelés, azt értéktermelő vállalkozásként kell jutalmazni. A jelenkori társadalom legnagyobb értéke a kiművelt emberfő, ugyanakkor a legnagyobb terhe a nem hasznosítható munkaerő gyarapodása. Ennek a két érdeknek a szolgálatába kell állítani, piacosítani a gyermekvállalást és nevelést. Ezzel a közvélemény ugyan tisztában van, de a károsult többség nem fogadja el. Ilyenkor mondom, hogy az ennél sokkal nehezebben elfogadható módszert is el lehetett fogadtatni. Az osztálytársadalmakban a haza védelme érdekében a halál vállalása is kötelesség volt. Ezt hatezer évben keresztül minden osztálytársadalom megvalósította.