A több szintű Nyugati Unió

Kopátsy Sándor                  EE                   2015 0617

Társadalomszemléletem

A több szintű Nyugati Unió

Elérkezett az ideje, hogy az eltévedt Európai Uniót végre rakják rendbe. Ezt, jogosan a több szintűséggel akarják megoldani. Kezdik felismerni, hogy az Európai Unió annál erőtlenebb, minél inkább úgy kezelik, mintha homogén lehetne. Jövője azonban csak akkor lehet, ha tudomásul veszik, hogy még nagyon messze van Európa attól, hogy homogén lehessen.

A hidegháború viszonyai között annyira kettéosztódott volt a világ, hogy mindkét oldalon elhihették, illetve elhitették, hogy egységet alkothatnak. A két egymással szemben álló tábor mindegyike abban a hitben ringatta magát, hogy egységet alkothat. Mind a tőkés polgári társadalmak, mind a bolsevik marxisták külpolitikai és katonai egységet alkottak. Egyik sem vette tudomásul, hogy az egységük eleve természetellenes, azt csak a másikkal való szembenállás tartja össze, és csak addig tarthat, amíg ellenségekként állnak egymással szemben.

A bolsevik államok mesterséges egységének tarthatatlanságát utólag sem vesszük tudomásul. Ezt elintézzük azzal, hogy a kelet-európai kultúrában kialakult bolsevik rendszer eleve működésképtelen volt. Az 1917-es forradalma után kialakult Szovjetunió a maga határai között működőképesnek bizonyult. Ez alatt nem az élvonalhoz való felzárkózáshoz elegendő versenyképességet kell érteni, hanem azt, hogy a térségében élő népek számára a cári rendszernél jobb volt. Még azt is elismerem, hogy bolsevik rendszer az utódállamokban a jelenlegi társadalmi formáknál is hatékonyabb volt.

A Szovjetunió azzal indult el a rendszerének rontása útján, hogy a Jalta Szerződésben olyan országok feletti uralmat nyert, amelyek nem kelet-európaiak voltak, amelyek számára a kelet-európaiaknak megfelelő rendszer már nem csak hasznos, hanem kártékony is volt.

A Jaltai Szerződés hatását máig nem értették meg a történészek. Az ugyan a Szovjetuniót katonai szuperhatalommá emelte, de aminek terhe messze meghaladta a Szovjetunió teherviselő képességét.

Azok közé a kevesek közé tartozom, akik a Jaltai Szerződés pozitív világtörténelmi jelentőségét korán felismerték.

Azzal, hogy a Szovjetunió megkapta a Baltikumot, Közép-Európa és a Balkán nagy részét, olyan hadizsákmányhoz jutott, amit képtelen volt megemészteni.

Kelet-Németország, Csehország lényegében nyugat-európai polgári társadalmak voltak, amelyek a többi kelet-európai országa előtt jártak. A Szovjetunió lakosai ezekben az országokban tapasztalt életviszonyokat tőkés társadalomnak tekintették.

Kisebb mértékben ez vonatkozott Lengyelországra, Magyarországra, Szlovákiára, a három balti államra, Szlovéniára és Horvátországra is.

Ezért azt is mondhatjuk, hogy ezer évvel korábban a nyugati kereszténységet választott népek számára visszaesést jelentett a Szovjetunió alá rendelésük.

A Szovjetuniót azonban nem csak a számára megemészthetetlen országok feletti uralom ásta alá, hanem az erejét sokszorosan meghaladó fegyverkezés is. Máig nem akadt történész, aki rámutatott arra, hogy a Szovjetuniót elsősorban az erejét sokszorosan meghaladó fegyverkezése tette tönkre. Elég lenne arra gondolni, hogyan lehetett a gyors iparosítást és urbanizációt megvalósítani annak az országnak, amelyik a nemzeti jövedelmének a legjobb harmadát fegyverkezésre fordította. Mit érhetett volna el a Szovjetunió, ha a nemzeti jövedelméből csak annyit fordít a fegyverkezésre, mint amennyit a tőkés osztálytársadalmak? Nemcsak erre a kérdésre nem keresték a választ, de még addig sem jutottak el a történészek, hogy megbízható számuk volna a Szovjetunió hadikiadásiról. A reális költségben nemcsak a költségvetésben szereplő hadikiadások szerepelnének, hanem a felhasznált állomány bére, a tudományos kapacitás másutt történő hasznosítása, stb.

Még egyetlen történész sem vetette fel, mit érhetett volna el a Szovjetunió, és annak népe, ha csak akkora költséggel járó haderőt tartanak fenn, mint a tőkés országokban.

Az utódállamok teljesítménye nagyon szomorú, ha azt olyan Szovjetunióval hasonlítjuk össze, amelyikben akkora a katonai kiadások aránya, mint jelenleg nálunk, és akkora lett volna a bányajáradék, mint az elmúlt évtizedekben. Világosan kiderülne, hogy nem a bolsevik rendszer volt elviselhetetlenül alacsony hatékonyságú, hanem elviselhetetlenül drága volt az irreális imperializmusuk. A kelet-európai népek egyike sem alkalmas a kínai csodára, számukra az a jó rendszer, ami a másikaknál jobb. Olyan rendszer ugyanis nincsen, amiben a Szovjetunió népei a puritán Nyugatot, és a konfuciánus Távol-Keletet utol tudják érni. De még olyan sincs, amelyikkel csökken a lemaradásuk.

A második világháború óta sehol nem volt olyan társadalom, amelyik felzárkózott volna Nyugaton a puritánokhoz, a Távol-Keleten pedig a konfuciánusokhoz.

A hidegháború után a demokratikus oldalon is az a politika vált jellemzővé, amelyik nem vette, és veszi tudomásul, hogy az eltérő kultúrák és az eltérő fejlettségi szintek eltérő társadalmik felépítményt igényelnek.

Nemcsak azok az országok nem férnek meg szoros közösségben, amelyekben az egy laksora jutó nemzeti jövedelmek között néhány tíz százaléknál nagyobbak különbségek, de azok sem, amelyekben a lakosság viselkedési kultúrája eltérő. Márpedig az EU az ezredfordulóra ilyen heterogén, szoros integrációra képtelen lett. A szorosabb szervezetekben való részvétel nem a közös nyelven, hanem a közös kultúrán és közel azonos gazdasági fejlettségen múlik.

Vegyük sorba az integráció feladatit.

Az áruk szabad mozgása.

Ennek a legtágabbak a lehetőségei. De csak akkor, ha a tagállamoknak megmarad a szuverenitásuk abban, hogy milyen szinten tartják a dollárhoz, az euróhoz viszonyított árfolyamát. A kevésbé fejlett, vagy jobban eladósodott ország számára elengedhetetlen, hogy valutáját jelentősen leértékelve tartsa. Közös valutájuk csak a hasonlóan fejlett, hasonlóan eladósodott és hasonló kultúrájú országoknak lehet. Ebből fakadóan az euró övezet maga a szakmai ostobaság példája.

Közös valutájuk csak olyan országoknak, amelyek egy laksora jutó nemzeti jövedelme alig különbözik, és azonos a lakosság viselkedési kultúrája. Közös valutájuk nem lehet az olyan országoknak, amelyek külső adósságának és külső követelésének az egyenlegének az előjele sem azonos. Au euró övezetben olyan országoknak van közös valutájuk, melyeket előzőleg a nagyon eltérő infláció jelelemzett, és olyanok, amelyek a másokénál sokkal kisebb inflációtól is félnek.

Ezek a különbségek nem most derülnek ki, hanem kultúrájukra korábban is jellemző volt.

Ezért lehet leegyszerűsíteni a feltételt: A protestáns országoknak és a katolikusoknak eleve nem lehet közös pénzük. Az összefüggés inkább fordított. Az angolszászok, a germánok azért lettek protestánsok, mert a puritanizmusukhoz igazították a keresztény vallásukat. A latin népek pedig azért maradtak katolikusok, mert nekik nem ízlett a puritán kereszténység.

Ötszáz évvel később, az EU brüsszeli bürokratái kitalálják, hogy a puritánoknak és a mediterránoknak, ha nem is lehet közös a kereszténységük, legyen legalább közös a valutájuk.

Magyarország számára katasztrofális lenne az EU magjához tartozni. A kárt az okozná, ha átérnénk az euróra. A közös valuta csak olyan ország számára nem okozna görög katasztrófát, amelyikben az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem a mienkénél kétszer nagyobb lenne, úgy volnánk eladósodva, mint Németország, és olyan puritánok lennénk, mint a németek. A három elengedhetetlen feltétel mindegyikéhez messze vagyunk.

Az Európai Unió másik gyengesége abból adódik, hogy európai. Már két világháború, a hidegháború, és Kína csodálatos fejlődése megmutatta, hogy az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland nélkül Európa nem lehet szuperhatalom. A Nyugat magja csak a Nyugat puritán államaiból állhat, ugyanakkor a tengerentúli angolszász országok is tagok. Egyedül csak az Egyesült Államok élvezheti ezt a státuszt. Az sem sokáig, mert a létszáma abban a pillanatban elégtelennek múlik, amikor Kína az egy lakosra jutó három mutató, a jövedelem, a vagyon és az iskolázottság terén is eléri az Egyesült Államokat. Annak ugyan akkor sem kell félni, hogy nem lesz szuperhatalom, legfeljebb nem egyedül lesz az.

Az Egyesült Államok elsősége megmarad a lakosságához viszonyított óriási élettere, és a társadalma rugalmassága alapján. A hátrányait is kell látni. társadalma messze nem olyan homogén, mint Kína, és minden másik kelet-ázsiai ország.

Európa felelős vezetőinek be kellene látni, hogy a keményen puritán Nyugati népek többsége már a tengerentúl él. Az ENSZ tagországok fejlettségi rangsorának első tíz tagja mind puritán ország, 6 európai és 4 tengerentúli. A 6 európai között nincs a 3 európai nagyhatalom. A 4 tengerentúli között az Egyesült Államok a negyedik, a 10 között pedig az utolsó. A 4 tengerentúli, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok mindegyike, az adottságaihoz viszonyítva, nagyon alacsonyan népesedett, a tehetségeket legjobban befogadó ország, az életterük sokszorosa a nagyon túlnépesedett kelet-ázsiai országokénak.

A következő században a tehetségek befogadása lesz a legnagyobb áldás, és ebben a négy tengerentúli angolszásznak nem lesz, nem lehet versenytársa. Ezek beintegrálása nélkül teljesen reménytelen Európának a Távol-Kelettel vetélkedni. Ezért javaslom, hogy az Európai Unió alakuljon át a Nyugat Uniójává.

Ennek a magja a puritán országok uniója. Abba csak az angolszászok, a germánok és a skandinávok tartozzanak. Közéjük egyetlen szláv ország tartozik, Csehország. Kultúrája sokkal inkább germán, mint szláv.

A második szint a latin népek uniója. Ebbe tartozzon minden latin ország. Külön megfontolást jelent Franciaország hovatartozása, amit, nem indoktalanul, nem annyira a jelene, hanem a múltja és nyelve alapján, az európai nagyhatalmak egyikének számítanak. A franciák ugyan nem puritánok, de azok közé tatozók akarnak maradni.

Azt a tényt hogy a latin, különösen a mediterrán népeknek ne legyen közös valutára, jól illusztrálja egy ami újságban közölt táblázat az EU tagországok államadósságának a nemzeti jövedelmükhöz viszonyított arányáról. Ennél jobb arány volna, ha csak a külföldiek kezében lévő államkötvények arányát számolnánk, de így is megdöbbentő. Az euró övezet hat kevésbé fejlett latin, katolikus országa az első hat helyezett, Görögország, Olaszország, Portugália, Írország, Spanyolország, sorrendben. A hetedik a fejlett, de szintén latin, katolikus Franciaország.

A magcsoport alá rendezett második szintet alkotnák a közép-európaiak, a lengyelek, magyarok, szlovákok, a horvátok, és a három balti nép. Ezek számára legyen adott az ezer éves törekvésük folytathatása. Egyikük sem érett a magcsoporttal közös munkaerőpiacra és még kevésbé a közös valutára. Legfeljebb egymással lehet közös munkaerőpiacuk és valutájuk, ami 20-30 százalékkal legyen leértékelve a világpiaci valutákhoz képest.

A kelet-európai, ortodox keresztény országok beszervezése eleve durva hiba volt, és egyelőre semmi remény a betagolhatóságukra.

Az Európai Unió koncepcióját teljesen újra kell gondolni.